Háromszék, 2018. március (30. évfolyam, 8336-8361. szám)

2018-03-26 / 8357. szám

www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LE] • ELŐFIZETŐKNEK: 1,06 LE] Virágvasárnap konfirmációval FEKETE RÉKA » Annak emléké­re, hogy ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe, azt kíván­juk ilyenkor a fiataloknak, az ő életükbe is vonuljon be Jézus, váljon életformájukká az, amit a felkészítőn tanultak - mondta lapunknak Zelenák József sep­siszentgyörgyi evangélikus lel­kész-esperes a tegnapi konfir­máció alkalmával. A húsvétot megelőző vasárnap, a virágva­sárnap nagy ünnep egyháza­ink életében, az ilyenkor tartott konfirmáció pedig a gyüleke­zet számára is fontos, mert meg kell teremtenie a konfirman­dusok befogadásának körül­ményeit lelki és fizikai való­ságban is - utalt a konfirmációt megelőző előkészületekre Bucsi Zsolt a szombati utolsó próba után. A vártemplomi reformá­tus gyülekezet lelkipásztora tegnap igehirdetésében arról beszélt, a konfirmáció jó alka­lom arra, hogy a gyülekezet megerősítse a közösséget azok­kal, akik most hitet tesznek Jézus mellett. Ne légy hitetlen, hanem hívő - hirdette. Tegnap a belvárosi református gyüle­kezetben is fogadalmat tettek a fiatalok, hogy igazodnak az egyház elveihez. A két refor­mátus templomban összesen több mint hetvenen, az evan­gélikusoknál nyolcan konfir­máltak virágvasárnapon. Konfirmáció a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban FELZÁRKÓZTATNÁK A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEKET Munkaképes fiatalok állás nélkül ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Állásbörze az Őrbőn - képzetlennek való munkát kerestek írni-olvasni kellene előbb megtanítani azokat a fiatalokat, akik nem dolgoznak, és semmiféle képzésben sem részesülnek, más­ként igen kevés a valószínűsége, hogy elhelyezkednek vagy si­kerül beilleszkedniük a munkaerőpiacra - mutatott rá a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője. Kelemen Tibor legutóbbi sajtótájékoztatóján ismertette az érintett kategóriá­ba sorolt, 26 évnél fiatalabb háromszékiek helyzetét.­­3 AZ ÖNKORMÁNYZATI TANÁCS ÁLLÁSFOGLALÁSA Tiltakoznak Horváth Anna elítélése ellen Az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa tiltakozik a Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét sújtó bírósági ítélet ellen, amelyet nyilvánvaló igazságtalanságnak, a magyar közösség elleni támadásnak tart. Az RMDSZ polgármestereit és önkormányzati tisztségviselő­it tömörítő szervezet vasárnap közzétett állásfoglalásában leszögezi: az önkormányzati vezetők példás munkát végez­nek közösségünk érdekében, és ez főleg azokon a telepü­léseken nagy jelentőségű, ahol a magyarság számbeli kisebbségben él. Munkájuk ellehetetlenítése, egy vezető mondvacsinált bizonyítékok alapján való megvádolása, majd elítélése a közösség elle­ni támadásnak tekinthető - ál­lapítja meg a közlemény. „Ezúton is kifejezzük til­takozásunkat. Horváth Anna tisztessége számunkra egyér­telmű, hiszünk ártatlanságá­ban. Mindig becsültük máso­kat felülmúló munkabírását, és továbbra is közösségünk vezetőjének tekintjük, sza­vára ezután is odafigyelünk” - olvasható az önkormányzati tanács állásfoglalásában.­­4 HÚSZÉVES A STEP BY STEP SEPSISZENTGYÖRGYÖN Legyen öröm az iskola A kezdetekre emlékezve ünnepi műsorral és a stepes diákok füzeteit, önálló dolgozatait bemutató, valamint a tevékeny­ségekről készült fotókból összeállított kiállítással ünnepelte szombaton a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola step by step tagozata fennállásának huszadik évfordulóját. A Tamási Áron Színházban tartott rendezvényen felléptek említett alternatív oktatási forma jelenlegi és korábbi tanulói, a zenekarban még a szülők is muzsikáltak.»­2 máról holnapra Feketelistáit és nagyvadak "­" átütötte a biztosítékot a kormány berkeiben a múlt héten, hogy az Európai Bizottság az A­­V igazságügyi reformot felvigyázó Ellenőr­zési és Együttműködési Mechanizmuson keresz­tül egyes jelentős korrupciós ügyek állására is kíváncsi volt. Viorica Dâncilă miniszterelnök egy 2012-es, jellemző módon a kormánypárti sajtó által megszellőztetett dokumentumból kiindulva kiderí­tette, ezek a brüsszeliek az elmúlt időszakban már többször elkövették e pofátlan tettet. Ami egyenér­tékű az igazságszolgáltatásba történő beavatko­zással, elvégre egyfajta feketelistát nyújtottak be Bukarestnek azokról a nagyvadaknak tekinthető befolyásos politikusokról, akiket el kell távolítani a közéletből. Dăncilă gyorsan levelet is írt Jean-Cla­­ude Junckernek, az EB elnökének, magyarázatot követelve, ami egyelőre nem érkezett meg. Elvi szinten még tetszetős is lehetne a kormány­fő fellépése, elvégre elfogadhatatlannak minősíti, hogy kívülről csak úgy beleszóljanak a romániai igazságszolgáltatás működésébe. Nem teljesen világos viszont, egyrészt, ha egy évek óta létező módszerről van szó, miért pont most lett ilyen idő­szerű, másrészt miért volt szükség ez alkalommal is az egyik házi hírtévére a nagy leleplezéshez és a kemény nyilatkozatokhoz. Eddig senkit sem zavart ez a helyzet? Az sem teljesen egyértelmű, hogy pon­tosan mi a gond azzal, ha netán Brüsszel arra is kíváncsi, hogy az EU egyik tagországában némely, egykor vagy akár most magas beosztásban lévő közszereplő - akit nagy valószínűséggel mégiscsak igen káros félrelépésen értek-esetében mit is tesz az igazságszolgáltatás. A román igazságügyi rendszer anomáliáit ugyanakkor sem Brüsszel, sem Washington helyreutasítása nem fogja rendezni, éppen ezért Viorica Dăncilă fellépése és magyarázatkérő levelének haszna nagyjából egyenlő a nullával, alkalmas viszont egy újabb fejezet nyitására a pár­huzamos állam elleni harcban. Elvégre a „fekete­listákról, nagyvadakról” regélő agyrém elsőrangú bizonyítéka lehet annak, hogy a korrupciós ügyek valójában a politikai tisztogatást szolgálják, kül­földi megrendelésre. Arra viszont még véletlenül sem ad választ e nagy leleplezés, hogy mely idegen érdeket kellene felfedeznünk például Markó Attila volt képviselő vagy Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester elítélése mögött. Amint arra sem, hogy a sokat vitatott igazságügyi és a büntetőjogi törvények elfogadott és tervezett módosításai, pár személy menesztésének követelése, valamint legújabban néhány intézményközi együttműködési megállapodás nyilvánosságra hozatala rendet ké­­pes-e teremteni az ügyészségek, a román hírszerző szolgálatok és nem utolsósorban az ítélőszékek háza táján. Olyannyira, hogy bírósági döntések sorozatát követően ne kelljen minden alkalommal a szekusállam és a kettős mérce fogalmait boncol­gatni. Netán azon agyalni, hogy hol is lehetnek az igazi feketelisták, vagy ki, miért és milyen könnyen válhat nagyvaddá? NAGY D. ISTVÁN

Next