Háromszék, 2019. január (31. évfolyam, 8585-8608. szám)

2019-01-03 / 8585. szám

2019. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK KÖZELET aromsze Tizenöt éves a Snaps Élménydús hangversennyel ünnepelte a Snaps Vocal Band működésének 15 éves jubileumát a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében karácsony előtt. Cserkész Emese nagyon sok egykori zenésztársát meghívta erre a fellépésre, hogy a közel kétórás eseményen valamennyi felállásában megszólalhasson az együttes, miközben a háttérben az elmúlt másfél évtized koncertjeit, turnéit, próbáit felidéző fotókat vetítették. Közös múltidézés 1 . NAGY B. SÁNDOR » Egy rövid koncertfelvétel bejátszása után Cserkész Emese, a Snaps Vocal Band vezetője köszön­tötte a közönséget, mondván, hogy objektív okok miatt, kényszerűségből kellett elvál­lalnia a műsorvezetői szere­pet, de végül is örül neki, mert jó érzés újra közönség elé hív­ni egykori társait, és mesélni a nézőknek arról a rengeteg él­ményről, melyet alkalma volt átélni ezek mellett az éneke­sek, zenészek mellett. A dalok felvezetőjében sok mindent megtudhattunk az énekkar­ról, a különböző tagcserékről, turnékról, koncertekről, de az igazi élményt a zene adta, mely játékosan-érzelmesen­­magasztosan csendülve átjár­ta a lelkünket, és újra hálássá tett bennünket azért, hogy azt a gospelformációt hallgathat­juk, mely Luiza Zan meghívott énekesnő szerint egyedülálló az országban. Az együttes 2003 decem­berében, a háromszéki kórus­­találkozó alkalmából alakult a szervező Kerezsi Mária felkéré­sére, aki­­ kevés fellépő lévén - felvetette Cserkész Emesének az ötletet, hogy szervezzen egy kórust fiatal énekesekből. így állt össze a Snaps Vocal Band tizenegy alapító taggal, akik­hez csakhamar a tizenkette­dik is csatlakozott. Nem kel­lett sokáig várniuk a sikerre, 2005-ben ugyanis már 47 kon­certjük volt itthon és Magyar­­országon, és még ugyanebben az évben Szardínia szigetére is meghívták őket. Mivel a fi­atal tagok sorra elkerültek a városból, a felállás állandó­an változott, de közben egyre ismertebbek lettek, egy emlé­kezetes szentgyörgyi koncert után pedig Luiza Zannal is el­kezdődött máig tartó sikeres együttműködésük. A zenekarvezető az énekkar nevéről is mesélt. Amikor Má­ria néni megkérdezte, hogy mi lesz a nevük, már nyomdában voltak a plakátok, azonnal kel­lett dönteni. Cserkész Emese az épp előtte lévő kottából próbált inspirálódni, ahol a „Finger snaps” (ujjakkal csettinteni) zenei utasítást olvasta. A Fin­ger kifejezés magyarul nem hangzik túl jól, így lett csak Snaps a nevük, ami szerencsés választásnak bizonyult, mert azontúl, hogy hangzatos és ta­láló név egy gospelcsapathoz, mindenhol megértették Szar­díniától Portugáliáig. A koncert végén minden egykori tagot színpadra szó­lított a műsorvezető, hogy át­adjon nekik egy emléklapot és egy fotóalbumot a zenekar történetéről. Ő maga egy piros­fekete színekre festett csengőt kapott ajándékba az egykori tagoktól. A záródalokat min­den jelen lévő énekes együtt énekelte, a közönség pedig áll­va tapsolt. Lujza Zan, akinek hangját ezúttal is megcsodál­hatta a szentgyörgyi közönség, a koncert végén megjegyezte: 15 évig egy duót vagy egy há­zasságot is nehéz életben tar­tani, nemhogy egy állandóan változó együttest, ezért gratu­lál Cserkész Emesének ezért a vállalkozásért. Jelenről, jováról Cserkész Emese lapunknak el­mondta, szíve csücske a Snaps, és bízik benne, hogy ez a né­zőtérről is érzékelhető. Hang­súlyozta, évekig ingyen léptek fel, és ma sem a pénz mozgat­ja ezt a projektet, hanem a lélek. A kórusok megszokott programjától eltérően ők nem szoktak hetente kétszer több órán át gyakorolni, ő maga mindig arra törekedett, hogy ne munkahelynek érezzék a tagok a közös zenélést, hanem hobbinak. Talán ezért is volt annyi változás a Snapsben, szabadon jöhettek-mehettek az énekesek, mindenki csak akkor szállt be, amikor kedve és ideje volt hozzá. Az elmúlt 15 év alatt közel 60 tagja volt a csapatnak. Ma kevesebben vannak, mint az alakuláskor, mert így könnyebben tudnak utazni, turnékat szervezni, és programjaikat is könnyebb így összeegyeztetni. „Néha hó­napokig nem is találkozunk, mert mindenkinek sok más teendője is van, de amikor si­kerül összegyűlni, nagyon in­tenzíven próbálunk, csak erre figyelünk” - mondta el lapunk­nak a zenekarvezető. Amikor legszebb élménye­iről faggattuk, Cserkész Eme­se a szardíniai fellépésekről mesélt, ahová évek óta vis­szahívják őket. Mint mondta, minden alkalommal hozott onnan egy kaktuszgyökeret, egzotikus szálláshelyükről pedig fotókat készített - így egyre komolyabb kaktusz­gyűjteménye van, és a képe­ken nagyszerűen lekövethe­tő, hogy hogyan változott az ottani környezet az évek so­rán. A legszebb koncertélmé­nyei Luiza Zanhoz kötődnek, mondta lelkesen. „Amit ének­lés közben átélhet mellette az ember, azt nem lehet sza­vakba önteni” - fogalmazott. A jövőbeni terveik közül egy 2019 májusára tervezett bras­sói koncertet emelt ki, ahol egy nagyszabású gospelfesz­­tiválon lépnek fel, és elárulta, hogy egy Szentgyörgyön ké­szülő színházi előadásban is közreműködnek majd. Cser­kész Emese több alkalommal is dolgozott már színházban, a kézdivásárhelyi szilveszte­ri produkció, az Ibusár zenei vezetője volt, és sok más zenei projektet - Voces női kar, Mini Snaps, Sepsi Kamarazenekar - is működtet, melyek fontos színfoltjai a sepsiszentgyör­gyi zenei életnek. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE A Cábor Árott Teremben ünnepeltek kármentő BSB—M Téli alkonyatban hazafelé Tf~%otladozom hazafelé a sötét Mihai Viteazul téren, és nem tu­­d­­­dom, kit szidjak inkább. A telet nem lehet, mert egyrészt hi- tLl­ába, másrészt a hó legalább világít egy kicsit, harmadrészt szeretem is, feltéve, hogy valóban tél, hóval, és nem valamilyen esős, sáros vagy poros átmeneti idő, amit a klímaváltozás hozott ránk, az élőhelye iránt bűnösen közömbös emberiség szégyenére. Szóval, botladozom. Ugyan reggeli természetű vagyok, de hát télen rövidek a nappalok, munkába menet meg sokszor jövet is sötétség van, ami önmagában nem baj, amióta közvilágítás is van a világon. Csakhogy nálunk, Sepsiszentgyörgyön ez igen egyenlőtlenül van kiépítve. A Mihai Viteazul téren például szinte semmit nem ér­nek a pár éve felszerelt lámpák, azok sem, amelyek még a helyükön vannak, mert olyan is akad, amelyik odább költözött, habár ott sem teljesít jobban. A maroktelefonon van lámpa, csakhogy azt kézben kellene tartani, és a tessék-lássék lepucolt gyalogjáró felületeken a drága készülékkel együtt könnyen földhöz vághatja magát az ember. Hátul, a tömbházak mögött jobb a világítás, de lejtős és csú­szós a járda, emiatt - a csont- és telefontörés elkerülésére, az autós forgalommal dacolva - sokan járnak a jóval szárazabb úttesten. Ez is rossz megoldás, de olykor kevesebb kockázattal jár, mint a sza­bálykövetés. Az utcákon amúgy több fény van, néhol olyan vakító, hogy akár hímezni is lehetne. De nem kézimunkázik senki a házak előtt, csak esetleg pazarlásra gondol. Vagy arra, hogy az erős égők felét ott kellene elhelyezni, ahol legfeljebb a csillagok pislákolnak a járókelők lába elé. Többek között a Bem utcában is csak az elhaladó gépkocsik lámpái, illetve az épületekből kiszűrődő gyenge világos­ság teszi, hogy hasra nem esik a munkából, bevásárlásból hazafelé tartó polgár. Ám ha véletlenül épp egy ajándéknak szánt pohárkész­lettel töröli fel a kövezetet, nem a telet szidja, hanem azokat, akik nem teremtették meg a biztonságos közlekedés feltételeit, miközben az autózás mellőzésére buzdítanak. Ez is szégyen, és már a miénk. Uff, hazaértem. A lépcsőház bejárata elől már a sokadik rács is eltűnt, pedig a mi utcánk is nagyon világos - világos, hogy ez a módszer nem véd meg a tolvajoktól. Behúzom a sötétítőt, hogy a külvilágot kizárjam. Tervezgetem a téli szabadságot, és hirtelen osztrák települések jutnak eszembe, ahol lágy, meleg színű lámpák sugároznak épp a járáshoz elegendő fényt; csak a gyalogátjárókat világítják ki erős fehér égőkkel, hogy messziről az autósok figyel­mét felhívják. Ott nem hordanak kézi lámpákat, és legfeljebb az időjárást szidják, mert a közvilágítást csak dicsérni lehet. Én is nagyon szeretném már dicsérni a sajátunkat, és meg is teszem, amint lehet. Illetve attól függ, hogy addig mit török el a munkahe­lyem és az otthonom között. DEMETER Z.I­LDI­KÓ Elektromos kapu a Szent Anna-tónál Elektromos beléptetőrendszert adtak át a Szent Anna-tónál Har­gita és Kovászna megyei önkor­mányzati vezetők jelenlétében karácsony előtt. A természet­­védelmi terület tulajdonosa, a lázárfalvi Szent Anna Közbir­tokosság közösen a Pro Szent Anna Egyesülettel célul tűzte ki, hogy az emberek számára ér­tékként továbbra is megtartsák a Szent Anna-tavat, figyelembe véve a jelenkor követelményeit és a múltbéli értékeket. Más fej­lesztéseket is terveznek a tó és a Mohos tőzegláp körül, ezekről Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője nyújtott részletes tájékoztatást. Bővítik és rendszerezik a láto­gatás körülményeit: beléptető­rendszeren áthaladva állandó és szezonális parkolók állnak az évi 150-200 ezer látogató ren­delkezésére, információs köz­pont, büfé, ajándékbolt várja az érdeklődőket, menedékházat és kempingezőhelyet alakítanak ki. Különböző, lelátókkal ellá­tott tanösvényeket is kiépítenek a kráterek közötti nyeregben. Elmondta: továbbra is szükség van környezetbarát mellékhe­lyiségekre, a fürdőzésre és a piknikezésre vonatkozó tiltásra. A közeljövőben egy „székely dé­­zsás-szaunás wellnessközpon­­tot” alakítanak ki a gerincen, és télen-nyáron eszközöket biz­tosítanak a turistáknak ahhoz, hogy a nyeregből lejussanak a tóhoz. Az alapinfrastruktúra ki­alakítása után elektromos autó­kat is vásárolnak. (demeter) FOTÓ: KOCSIS­­ JÁNOS

Next