Háromszék, 2019. március (31. évfolyam, 8633-8658. szám)

2019-03-26 / 8654. szám

SEPSISZENTGYÖRGY Marad a homokozó? DEMETER I. ILDIKÓ » A jelenle­gi óriáshomokozó télen a kor­csolyapálya alapjául szolgált, néhány hét múlva pedig a Szent György Napok főszínpa­dát állítják fel ott, akárcsak tavaly. Hogy a városünnep után mi lesz a lehangoló álla­potú területtel, azt még nem tudni, egyelőre költségvetése sincs a megyeszékhelynek, arról nem is beszélve, hogy bármiféle beruházáshoz a pénzen kívül terv és közbe­szerzési eljárás is kell. »­ Nem tudja Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy mihez kezdjen a főtérnek a megyeháza és a pre­fektúra előtti részével. Antal Árpád polgármester elmondása szerint idén is csak rögtönözni fognak, új tervet nem dolgoztak ki az évekkel ezelőtt nagy port felvert sárkánydombos elképzelés helyett, amelynek megvalósítása a prefektúra akadékoskodása miatt elmaradt. Tavaszelő Székföldjén Zajlik az élet a székföldi településeken, jóllehet a mező még néptelen, s a zöldségeskertekben is gyenge a mozgás, de sok a szociális segélyre váró személy, akiknek feladata a kora tavaszi takarítás. Mert a hótakaró eltűnése után, bizony, napfényre került a tél szemete, a falupatak medre is alapos takarításra szorul.»­7 Várnak a tavaszi Árapatakon is ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI V­iszonylag egyszerűen gondolkodó ember számára egyetlen lényeges kérdés létezhet Románia jelenlegi kormányfője, Viorica Dăncilă kapcsán: mikor telik már be a szociál­demokratáknál is a pohár e politikusnak is csak nagy jóindulattal nevezhető egyén megnyilvánulá­sai kapcsán, és szabadulnak meg tőle? Mert noha a teljes hozzá nem értés vagy a szükséges képessé­gek hiánya is igen súlyos - lásd egyes miniszterek hajmeresztő „teljesítményét” -, de a felelőtlenség, amelyről a miniszterelnök immár sorozatosan tanúságot tesz, megbocsáthatatlan egy magára valamit is adó, főképp európai és azon belül uniós állam esetében. Ne bonyolódjunk bele most, hogy történelmileg szerencsésebb országokban ennél sokkal kevesebbért magas tisztséget viselők kérdés, felszólítás nélkül benyújtják lemondásukat. Viszont az őt a bársonyszékbe ejtőernyőző párt számára sem lehet már sokáig mindegy, hogy milyen követ­kezményekkel járnak ennek az egyetlen erényként a feltétlen lojalitást felmutató hölgynek a megnyil­vánulásai, annak dacára, hogy az alakulat döntés­hozói már jó ideje bizonyították, az ország megíté­lése nem tartozik a legégetőbb gondjaik közé. A Dancila-jelenség azért igazán aggasztó, mert folyamatosan súlyosbodni látszik. Míg a nyelvtani hibák, elszólások főként a jelenlévőket szórakoztatják, esetleg a médiában adnak széles támadófelületet, illetve az internet népének soro­zatos mémgyártási kedvét növelik, az elmúlt pár hónapban a kormányfőnek sikerült ennél sokkal veszélyesebb vizekre eveznie. Legutóbb vasárnap. Nem tudni, hogy hirtelen felindultságból­­ meghí­vóinak, az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizott­ságnak (AIPAC) is kedveskedve - követte el azt a tévedést, hogy nagyon határozottan megígérte az izraeli román nagykövetség Jeruzsálembe történő költöztetését. Vélhetőleg tetszetőset szeretett volna mondani, vaktában tegyük hozzá, nem mérve fel szavai súlyosságát - hiszen emlékezhetett volna, hogy egy évvel korábban pártbéli főnöke, Liviu Dragnea hasonló kijelentése már felkavarta az állóvizet, diplomáciai szinten is, illetve a kormány azóta is adós az idevágó tanulmánnyal. A kormányfő fellépése tömören felelőtlenség­nek nevezhető, és a következmények sem várattak magukra: a jordániai uralkodó az utolsó pillanat­ban lemondta romániai látogatását. Egyes érte­sülések szerint Jeruzsálemmel való „szolidaritás­ból”. És tulajdonképpen ez teszi igazán súlyossá a helyzetet, nem csak a látogatás elmaradásának Jordánia és Románia gazdasági kapcsolataira ki­fejtett hatása. Dăncilă „bátor cselekedete” ugyan­akkor uniós szinten is feltűnt, meg is érkezett egy diszkrét, de határozott intés: ne játsszanak e kér­déssel, főképp ne széllel szemben. Természetesen a belpolitikai torzsalkodás sem maradt el: mind az államfő, mind az ellenzék külpolitikai dilettantiz­musról beszél a kormányfő nyilatkozata kapcsán, távozását követelve. Dăncilă „megvalósításait” elnézve, nincs okunk tiltakozni. NAGY D. ISTVÁN máról holnapra Betelik-e végre? Véglegesítették az EP-listát A Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén véglegesítette az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját. A listát és az összegyűj­tött aláírásokat a szövetség holnap 15 órakor iktatja a Központi Választási Iroda bukaresti székhelyén, ahol Kelemen Hunor szö­vetségi elnök a sajtó képviselőinek is nyilatkozni fog. A lista első két, befutónak számí­tó helyén Winkler Gyula és Vincze Lóránt neve áll, utánuk követ­kezik a sorban Hegedűs Csilla, Oltean Csongor, majd az ötödik helyen Sógor Csaba, aki 2007 óta három cikluson át volt európai parlamenti képviselő. A listát Kelemen Hunor szövetségi elnök zárja. Az RMDSZ két képviselői mandátum megszerzésében bí­zik, így biztos befutónak csak Winklert és Vinczét tekintik. Az RMDSZ összesen 320 ezer aláírást gyűjtött, ebből Három­széken 36 700-an támogatták aláírásukkal az RMDSZ jelölt­listáját, ami az elmúlt tíz év leg­jobb aláírásgyűjtési eredménye. Ez azt is jelzi, hogy az emberek értik és érzik a májusi európai parlamenti választások tétjét -jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. „Kovász­­na megyében, folytatva a 2016-os összefogást, az RMDSZ-es és az MPP-s polgármesterek, taná­csosok közösen gyűjtötték az aláírásokat. Erre lesz szükség május 26-án is, hogy az erdé­lyi magyarok összefogva, egy emberként mutassák meg: erős nemzeti képviseletet akarunk Brüsszelben” - fogalmazott a háromszéki elnök. PRÓBAFELMÉRŐK Gyengék matematikából a nyolcadikosok A korábbi felmérőkhöz hasonlóan ezúttal is országszerte mate­matikából teljesítettek a leggyengébben a nyolcadikos tanulók, a háromszékiek ellenben anyanyelvből az országos átlag fölötti ered­ményt értek el a március 11-13. között tartott próbavizsgán.­ 3

Next