Háromszék, 2019. július (31. évfolyam, 8730-8756. szám)
2019-07-01 / 8730. szám
KÖZÉLET XI. KÁLVIN-NAPOK Közösségi házat avattak Kommandón Kommandón zárult az elmúlt héten lezajlott, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye által szervezett XI. Kálvin-napok rendezvénysorozat. A szombati közösségi napon több százan gyűltek össze a református templom mögötti téren, a kis falu utcái szinte szűknek bizonyultak az idegenből érkezettek autói számára. Az egyházi és világi történések kiemelkedő eseménye volt az egyházmegye új közösségi konferencia-központjának avatása. BOKOR GÁBOR: Az ünnepi istentiszteleten ft. Kató Béla lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Orbán Judit lelkipásztor végezte az ágendai szolgálatot. A püspök igehirdetését Jeremiás próféta gondolataira alapozta, miszerint a nép gyakran elveszíti tájékozódási képességét, elhagyja a tiszta vizű forrást, és repedezett kutakat ás magának, amelyek nem tartják helyesen a vizet. Mai világunkban rá vagyunk utalva a „vezetéken” érkező támogatásokra, információkra, szolgáltatásokra, és gyakran rossz az, ami hozzánk érkezik. Ezzel szemben a forrás, a természet tisztasága, szépsége, az Istenhez való közelség jelenti a tiszta vizet, ami mindenképp hasznos számunkra - üzente a jelenlévőknek. Régi álom megvalósulása a központ átadása - részletezte kérésünkre dt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. 2006-ban merült fel a gondolat, 2012-ben kezdődött el a tulajdonképpeni építkezés pályázatokból. „Most ez az épület kész van, nagyon sokat jelentett a megvalósításban az anyaország kormányának támogatása, illetve az egyházkerület és Kató Béla püspök úr hozzáállása” - nyomatékosított Balogh Zoltán. Azt szeretnék, ha a központ elsősorban az egyházközség misszióinak adna helyet, de amennyiben nem tudják „megtölteni”, szívesen felajánlják más civil szervezeteknek, testvér- vagy szomszéd egyházmegyéknek. Cél, hogy fenn tudják tartani az épületet, önköltségi áron működtetni, hogy mindezek által előrehaladjon az egyházi élet-részletezte az esperes. A ceremónia során felszólalt Fejér László Ödön szenátor is, aki köszönetet mondott Istennek, hogy vannak fiatalok, szervezők, Istenben hívő családok, akik építik továbbra is Székelyföldet. Kommandó fiatal település, de egyre jobban felhívja magára a figyelmet - mondta az esemény kapcsán Kocsis Béla, Kommandó polgármestere. Növekszik a befektetések száma, sokan építkeznek, de állami és egyházi befektetések is történnek, ezek sorában kiemelkedő helyet foglal el az egyházmegye új központja. Ez főként a szálláshelyek révén nyit új lehetőségeket a községnek - értékelte a polgármester. A szombati napon sor került az egyházi kórusok találkozójára, fellépett a kommandós, kisebb-nagyobb gyerekekből verbuválódott Vadkáta néptánccsoport, és nem maradt el a szokásos piknikezés sem. Az elmúlt héten zajlott Kálvin-napok rendezvénysorozatában egy-egy napot szenteltek a gyerekeknek (Szörcsén), az ifiknek (Kézdivásárhelyen), a nőszövetségeknek (Székelytamásfalván), a presbitereknek (Pákéban) és a konfirmandusoknak (Alsócsernátonban). A SZERZŐ FELVÉTELE VELENCEI FALUNAPOK Faluséta, csemeteültetés és cserkészavatás SOCHOM ISTVÁN » Szombaton falusétára került sor, amelyen a magyarországi vendégek és a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés tagjai voltak jelen. A faluséta a műemlék templomtól indult és a plébánián ért véget, egyik kiemelkedő mozzanataként ültették el a Reménység fáját a római katolikus plébánia és a Jancsó Benedek-iskola kertjében. Mindkét helyen egy-egy időkapszulát is elhelyeztek. Az iskolakertben felszólalt Seres Ferenc, a csemeteültetés kezdeményezője és Kovács Zsuzsanna iskolaigazgató, a Reménység Nyugdíjasklub nevében Albert Ilona mondott köszönetet. A Reménység fáját Bereczi István plébános áldotta meg. Tegnap délelőtt Bereczi István plébános celebrált ünnepi szentmisét, majd Cseh József polgármester szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a testvértelepülésekről érkezett vendégeket, és felsorolta mindazokat a legfontosabb beruházásokat, amelyeket idén a helyi költségvetésből, illetve európai uniós pályázatokból valósítanak meg. Ezt követően a cserkészek fogadalomtételére nem az eddigi megszokott helyen, a templom előtt, hanem a Hősök terén került sor. A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat mellett kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, kovásznai és zabolai cserkészek voltak jelen, mintegy kétszázan. Tizenhárom kiscserkészt avattak, hat cserkész és tizenhat rover újította meg fogadalmát. A cserkészavatáson Székely István, Kovászna-Brassó körzet parancsnoka volt jelen. A közös ebéd után az óvoda udvarán a hároméves népfőiskola tizennyolc végzősének munkáiból nyílt kiállítás, amit kézműves-foglalkozás követett. A főzőverseny idén elmaradt. Este Szabó Ádám és Tóth Andrt-faktoros győztes lépett színpadra. Az ünneplők egészségügyi ellátásáról mindkét napon a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A SZERZŐ FELVÉTELE Szombaton és tegnap huszadik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén. A jubileumi faluünnepre Nagybánhegyes, Encs, Várvölgy és Tornyos testvértelepülésekről érkeztek küldöttségek, mintegy kilencven személy. 2019. JÚLIUS 1., HÉTFŐPHáromszé Háromnapos ünnep Szentiván laborfalván A tavalyi szünet után idén újra sor került a Szentiván laborfalvi Közösségi Napok rendezvénysorozatra. A hétvégén, három napon át tartó kavalkád hozta korábbi formáját, sőt, a szervező, a SZI- egyesület, a helyi fiatalok szervezete rátromfolt korábbi teljesítményére, még színesebbé, még változatosabbá téve a programsort, amelyben kereken harminc pont szerepelt: sport-, kulturális, közösségformáló események, bulik, és mindebbe szervesen illeszkedett tegnap az ökumenikus istentisztelet, illetve a katolikus mise. Nem véletlen, hogy nemcsak a fiatalok, hanem középkorúak, sőt, az idősebb nemzedék is jókedvvel élte meg a háromnapos faluünnepet. BOKOR GÁBOR , Pakucs Tamás, az egyesület nemrég megválasztott elnöke érdeklődésünkre elmondta: nagyon sokan mellé álltak, erre újoncként rá is szorult. A szükséges költségvetést többek között pályázatok révén biztosították. Gábor Lehel, a SZIE hét év után leköszönt elnöke a maga során értékelte a megújult, tíz fővel bővült lelkes szervezet teljesítményét. „A tavalyi kiesés után sikeresnek mutatkozik az idei közösségi nap (szombat délután jártunk a helyszínen - szerk. megj.), bebizonyosodik, hogy az összefogás mindig sikert hoz” - mondta Gábor Lehel. A szombati nap egyik „legfontosabb” eseménye a főzőverseny volt. „Nehéz minősíteni az ételeket, izzadunk, mindenki nagyon finomat főzött. Rókagombából, csiperkegombából vagy épp borjúnyakból készült pörkölt, babgulyás, minden egyéb finomság van itt, ezért nagyon nehéz az elbírálás” - mondta a gasztronómiai versenybe nevezettek főztjeit elbíráló négytagú zsűri részéről Szabó Anna Mária, Uzon község alpolgármestere. Épp ezért nem is hirdettek dobogós helyezetteket, hanem minden csapat kapott kitüntető oklevelet főztjük egyik-másik különlegessége - mint például legcsípősebb, legjobb, legfinomabb, legravaszabb - alapján. Meglátogattuk a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör sátrát is. Kelemen Alpár csapatkapitány vezetett Marci bácsihoz, a főszakácshoz, aki akkor már az üst mellett unatkozott, főztje igen hamar elkelt. Gyergyó vidéki tokányt főzött, amely abban különbözik a hasonló, üstben főtt ételektől, hogy „ebben egy pohárral több szeretet és akarat van. A másik dolog az, hogy az ember amikor nekifog, úgy fogjon neki, hogy az biztos tokány legyen” - osztotta meg az eddig hétpecsétes titkot Pál Márton. Az üst volt a felállított sátrak egyik legfontosabb kelléke