Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)

2019-09-11 / 8791. szám

2019. SZEPTEMBER 11., SZERDA atomszerk A kaláka megtapasztalható értéke Vakáció helyett közmunka­ ­ » HECSER LÁSZLÓ » Reggel 9 órakor fiatalok szavától han­gos a tábor központját jelentő baróti Derzs Panzió udvara. Bartha Alpár kökösi unitárius lelkész elvégzésre váró fel­adatokat nevez meg, a fiúk és lányok kezeiket magasba len­dítve jelzik, részt vállalnának teljesítésükben. Nem minden tűnik egyszerűnek, könnyen megvalósíthatónak - fűnyírás, favágás, meszelés, gyomlálás, magánház és templom taka­rítása szerepel köztük -, ám mindegyik megtalálja a maga „emberét”, gépjárművekbe ül­nek, s indulnak is Szárazajta, Magyarhermány, Felsőrákos, Vargyas, Bardoc, Erdőfüle, Bodos és Nagyajta irányába. A fiatal tiszteletes elmondá­sa szerint az ifjakat megérin­tette a kalákázás szelleme, hi­szik, hogy jónak lenni jó, ezért nincs olyan, amit ne vállalná­nak jó szívvel. „Ezek a fiatalok számukra idegen embereknek segítenek, közben pedig olyan történetekkel találkoznak, amelyek megérintik lelküket és befolyásolják, esetenként meg is változtatják gondolkodásukat. Az elhanyagolt házak takarítá­sa közben szembesülnek azzal, hogy nem mindig igazságos az élet, s ezt el kell tudni fogadni, ám láthatják azt is, hogy él a remény, némi gondoskodással javítani lehet egyes emberek életkörülményein” - mondotta Bartha Alpár. Pájer György is a fiatalok közösségi munka iránti elköte­lezettségét emelte ki: az ötven „segédkéz” közül nem egy olyan akad, akinek idén ez a második kalákás tábora. „Én csak csodá­lattal tudom nézni, hogy mennyi erő és tenni akarás van ezekben a középiskolásokban és egyete­mistákban. Vakációjuk utolsó napjait áldozzák arra, hogy sok­szor magatehetetlen emberek számára nyújtsanak valós segít­séget. Nagy szívük van! Minap azzal állítottak haza, hogy egy szinte teljesen vak asszonynak takarították ki a házát, s meszel­ték le szobáinak falait, az idős hölgy pedig annyira megható­dott, hogy könnyezni kezdett, ez pedig őket is megrendítette. Remek fiataljaink vannak - szá­molt be lapunknak a Gondvise­lés Segélyszervezet erdővidéki tagja. Templomot takarítottak, szőnyeget mostak A két táborvezető szavait erősí­tik meg Denisa Anita és Aman­da Radu szavai is, akikkel a nagyajtai templomvár udvarán találkozunk. A két baróti lány románul írja nevét, egyikük ortodox, másikuk református vallású, ám a különbözősé­güket nem érzik akadálynak - csak látszólagos az! -, az uni­tárius többségű táborban jól érzik magukat ők is. Mint mondották, csapa­tukkal volt, hogy tíz méter fát vágtak fel és raktak el, máskor szőnyeget mostak és házat taka­rítottak, most pedig a templom körüli tennivalókat végzik. A favágás fárasztó munka volt, de a takarítást - bár volt tennivaló bőven - nem érezték annak, hi­szen otthon is gyakran besegí­tenek, tudják, mivel jár az. Kérdezni sem kell, ők is nyomban megosztják azt a tör­ténetet, ami leginkább megin­dította őket. Olyan asszonyról meséltek, aki már túl van a nyolcvanon, egyre kevésbé bírja magát ellátni, de a maga módján mégis boldog. Kétszer ment férj­hez, de mindkétszer megbán­ta, mert a sors olyan emberrel hozta össze, aki szeretetét csak veréssel tudta kifejezni. Volt az életének olyan szakasza is, amikor hites urától megszökött, s csak akkor tért vissza hozzá, amikor a faluból üzenték, an­nak egészsége a sok italtól annyi­ra megrendült, hogy csak hetei vannak hátra; utolsó pillanata­iban gondozta, majd becsülettel eltemette, azóta pedig egyedül, magányosan él. A lányok szerint nem két­séges, hogy az elkövetkezendő években is a Segédkezek táborá­nak tagjai akarnak lenni. Amit ettől itt, ezekben a napokban kaptak lelkiekben, többet jelent számukra, mint amit néhány gondtalanul eltöltött vakációs nap adhat: hasznosnak érzik magukat, s megtapasztalják azt is, mit jelent közösségben lenni, akként cselekedni. FOTÓ: FACEBOOK / GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET HÁROMSZÉKI FIÓKJA Zajlik a kantai minorita rendház felújítása i » Első lépésként a teljes bel­ső és külső vakolatot le kellett bontani, s ez a művelet még nem ért véget. Azt is megvizs­gálják, hogy statikailag az épület milyen állapotba ke­rült, harmadik lépésként pe­dig a megerősítési munkálat - a falak és boltívek megerősí­tése, alátámasztása, kezelése­­következik. Az építőcég veze­tője azt is kihangsúlyozta, az épület az emberi hanyagság mellett azért is került ilyen állapotba, mivel valamikor a Kászon pataka sokkal köze­lebb volt a rendházhoz, mint napjainkban, s emiatt az alag­sor évekig tele volt vízzel, ami igen kikezdte annak alapját. Legelőször az épületet kellett vízmentesíteni, amit már meg is oldottak. A nyílászárókat éppen olyanokra cserélik, mint amilyenek az eredetiek voltak. Bokor Tibor polgármester a legnagyobb kihívásnak a fel­újításhoz szükséges anyagiak előteremtését tekinti. Emlé­keztetett arra, hogy 2014-ben alakult meg a Gyermekkéz Baráti Társaság, ekkor tűzték ki célul a minorita rendház megmentését és újjáélesztését Böjte Csaba ferences szerzetes segítségével. Az elöljáró azt is közölte, hogy a bürokráciának köszönhetően a munkálatok megkéstek, csak nyár elején le­hetett nekifogni a javításnak. Fejér László Ödön szenátor ar­ról szólt, hogy a felújítás nem valósulhatott volna meg poli­tikai támogatás nélkül. Arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a minorita rendházat és a kantai iskolát Nagy Mózes ferences szerzetes álmodta és valósította meg, s az utókor számára való átmentése szin­tén egy ferences testvér, Böjte Csaba révén sikerülhet, aki öt évvel ezelőtt Lemhényben ígérte meg a honatyának, hogy felkarolja az ügyet és közö­sen valósítják meg a minorita rendház felújítását. Azt is tud­ni kell - hangsúlyozta -, hogy Böjte Csaba mellett Kelemen Hunor és Tamás Sándor is le­tette a garast, ők jártak közben annak érdekében, hogy a ma­gyar kormány anyagi támoga­tást nyújtson, és az engedélyek beszerzése sem volt leányálom, mindezt csak összefogással le­hetett megvalósítani. A minorita rendházat 1740 és 1828 között építették barokk stílusban. A rendház régebbi, hátsó és két oldalsó szárnyát 1740-ben, majd az utcára néző, közvetlenül a Szenthárom­ság-templomhoz csatolt részét 1828-ban építették, ezzel zár­ták le a rendház négyszögű belső udvarát. i#^: ■ jegyzet Örömhír idegenből - Halló, szia, kerestél! Nem vettem észre a hívást, mert le volt hal­­kítva a telefonom... - Nem zavarlak? - Nem zavarsz. Nos? - Csak akartam szólni, hogy ma reggel megszületett a fiam. - Gratulálok! Ez igazán jó hír! Gondoltam, hogy ezért kerestél... - Köszönöm, de az anyjáé az érdem... -Minden rendben? - Igen. Természetes úton született. Kicsit megszenvedtek mind­ketten, de most már jól vannak. - Nagyon örülök! Ott voltál te is? - Igen, bent voltam, apás szülés volt. Nem is volt szó arról, hogy esetleg nem mehetek be... -Hogy hívják, hány kiló, milyen hosszú? - tettem fel az ilyen­kor szokásos kérdéseket, az unokatestvérem pedig készségesen válaszolgatott. - És mik a tervek? Kint maradtok vagy hazajöttök? - Úgy döntöttünk, hogy maradunk. Még egy darabig, pár évig... Valamikor aztán hazamegyünk, de csak látogatóba. Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a baba... -Hát igen, egyelőre még túl kicsi egy ilyen hosszú úthoz... -Ide kell még írassam forgalomba... - így na! Itt volt már ennek az ideje, te is negyven vagy már. - Túl könnyű és nyugodt volt eddig... - Egy kicsit nehezebb lesz most, a nagyszülők sincsenek ott, de aztán majd újra könnyű lesz. - S aztán megint megnehezítjük, ha lehet... - Jól teszitek! - Na jó, leteszem, mert most érek haza, s egy kicsit pihennem kell. Éjszaka megint dolgozom. -Jó pihenést! Gratulálunk még egyszer és egészséget kívánunk! - Egészséget s egy pohár pálinkát! - Jól mondod, az fontos ilyenkor! Tartsd meg a tejfakasztó bulit a kollégákkal! -Az jó lenne, de itt nem olyan a hangulat... Egyszer megvárom, hogy érkezzenek haza a kórházból, s aztán csak úgy, módjával... Na szia, szép napot neked! - Szia-szia, jó pihenést! Örömhírt közölt, de szomorúnak éreztem a hangját. Fáradt-gon­doltam magamban -, hisz robotos éjszakai váltásban dolgozik már több éve a feleségével együtt. Jól keresnek, de csak a munkáról szól az életük, és mindig éjjel dolgoznak, nappal alszanak. Nem lesz könnyű egy kisgyermekkel, szülők, segítség nélkül. Valószínűleg bölcsibe fog járni... Otthon üresen áll az új házuk. A fiú szülei közvetlen szom­szédok, s a lány szülei sem laknak messze a faluban. És rengeteg barát, jó szomszéd, akikkel ilyenkor lehetne koccintani. Mindenki a saját sorsának kovácsa, de nem véletlenül dolgozik külföldön az a rengeteg romániai. Fanyarabbak lehetnek ott a családi ünnepeik, mint amilyen egy gyermek születése is. Hisz ez nemcsak a szülőknek, hanem a nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak is öröm, amit együtt jó átélni. Persze itthon is többnyire kórházban szülnek az anyák, rég nem a család bábáskodik egy gyermek szü­letésénél, de az apa összeülhet a barátaival, az anyának pedig van akihez magyarul szólnia az első napokban, és miután hazaengedik a kórházból, a barátnői és az édesanyja is kéznél van azokkal a családi történetekkel, amelyek ilyenkor oly sok erőt adhatnak... Nagynéném továbbította az első fotókat a kicsiről. Boldog, hogy megszületett az unokája, de még boldogabb lenne, ha élőben is láthatná. Vajon hányszor lesz alkalma találkozni vele? A képen egy békésen szunyókáló kisfiú, feje felett a születési adatok és a név, ahogy mifelénk is szokás. Gondolatban azt kívántam neki, hogy ugyanannyi szeretetben, törődésben legyen része a messzi idegenben, mintha itthon született volna. NAGY B. SÁNDOR A részeg sofőr, a medve és a rendőrök Baleset helyszínére, Nagypatakra hívták a mentőt hétfő hajnalban 2 óra után. A két fiatalember azt állította, lószekérrel mentek ki a faluból Bodzaforduló felé. Egy­szer csak megjelent az úton egy medve, a ló megijedt, ágaskodni kezdett, hirtelen megrántotta a szekeret, s a két férfi leesett. Mindketten megsérültek, ezért hívták a mentőt. Az meg is jött 3 óra felé, s beszállította az áldoza­tokat a megyei kórház sürgősségi osztályára. Az idősebbik, a szekér utasa, súlyos sérüléseket szen­vedett, a gyeplőt tartó fiatalab­bik könnyebben megúszta. Testi sérüléssel járó balesetről lévén szó, reggel kiszálltak a rendőrök helyszínelni. Kiderült, a lószekér valójában személygépkocsi volt, a medve meg kanyar. A két fiatal­ember italozott, mielőtt autóba szállt volna. Valóban Bodzafor­duló irányába mentek, a szerpen­tinek előtt, a falu végén a 23 éves fiatalember, aki nem a gyeplőt, hanem a kormányt fogta, nem tudta bevenni a kanyart, s úgy le­hajtott az útról, hogy a kocsi bele­ütközött a községnévtábla beton talapzatába, majd beborult a két méter mély oldalon, s fennakadt egy fán. A sofőr és 33 éves társa kimászott a kocsiból. Sérültek lé­vén, hívták a mentőt. Azért, hogy ne tudódjék ki a tettük, elvánszo­rogtak háromszáz méternyire, s közben kitalálták a leírt mesét. A rendőrök gondatlanságból elkö­vetett testi sértésért, valamint it­tas vezetésért bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak, s folytatják a kivizsgálást. (sz.) KÖZELET

Next