Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)
2019-09-11 / 8791. szám
2019. SZEPTEMBER 11., SZERDA atomszerk A kaláka megtapasztalható értéke Vakáció helyett közmunka » HECSER LÁSZLÓ » Reggel 9 órakor fiatalok szavától hangos a tábor központját jelentő baróti Derzs Panzió udvara. Bartha Alpár kökösi unitárius lelkész elvégzésre váró feladatokat nevez meg, a fiúk és lányok kezeiket magasba lendítve jelzik, részt vállalnának teljesítésükben. Nem minden tűnik egyszerűnek, könnyen megvalósíthatónak - fűnyírás, favágás, meszelés, gyomlálás, magánház és templom takarítása szerepel köztük -, ám mindegyik megtalálja a maga „emberét”, gépjárművekbe ülnek, s indulnak is Szárazajta, Magyarhermány, Felsőrákos, Vargyas, Bardoc, Erdőfüle, Bodos és Nagyajta irányába. A fiatal tiszteletes elmondása szerint az ifjakat megérintette a kalákázás szelleme, hiszik, hogy jónak lenni jó, ezért nincs olyan, amit ne vállalnának jó szívvel. „Ezek a fiatalok számukra idegen embereknek segítenek, közben pedig olyan történetekkel találkoznak, amelyek megérintik lelküket és befolyásolják, esetenként meg is változtatják gondolkodásukat. Az elhanyagolt házak takarítása közben szembesülnek azzal, hogy nem mindig igazságos az élet, s ezt el kell tudni fogadni, ám láthatják azt is, hogy él a remény, némi gondoskodással javítani lehet egyes emberek életkörülményein” - mondotta Bartha Alpár. Pájer György is a fiatalok közösségi munka iránti elkötelezettségét emelte ki: az ötven „segédkéz” közül nem egy olyan akad, akinek idén ez a második kalákás tábora. „Én csak csodálattal tudom nézni, hogy mennyi erő és tenni akarás van ezekben a középiskolásokban és egyetemistákban. Vakációjuk utolsó napjait áldozzák arra, hogy sokszor magatehetetlen emberek számára nyújtsanak valós segítséget. Nagy szívük van! Minap azzal állítottak haza, hogy egy szinte teljesen vak asszonynak takarították ki a házát, s meszelték le szobáinak falait, az idős hölgy pedig annyira meghatódott, hogy könnyezni kezdett, ez pedig őket is megrendítette. Remek fiataljaink vannak - számolt be lapunknak a Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki tagja. Templomot takarítottak, szőnyeget mostak A két táborvezető szavait erősítik meg Denisa Anita és Amanda Radu szavai is, akikkel a nagyajtai templomvár udvarán találkozunk. A két baróti lány románul írja nevét, egyikük ortodox, másikuk református vallású, ám a különbözőségüket nem érzik akadálynak - csak látszólagos az! -, az unitárius többségű táborban jól érzik magukat ők is. Mint mondották, csapatukkal volt, hogy tíz méter fát vágtak fel és raktak el, máskor szőnyeget mostak és házat takarítottak, most pedig a templom körüli tennivalókat végzik. A favágás fárasztó munka volt, de a takarítást - bár volt tennivaló bőven - nem érezték annak, hiszen otthon is gyakran besegítenek, tudják, mivel jár az. Kérdezni sem kell, ők is nyomban megosztják azt a történetet, ami leginkább megindította őket. Olyan asszonyról meséltek, aki már túl van a nyolcvanon, egyre kevésbé bírja magát ellátni, de a maga módján mégis boldog. Kétszer ment férjhez, de mindkétszer megbánta, mert a sors olyan emberrel hozta össze, aki szeretetét csak veréssel tudta kifejezni. Volt az életének olyan szakasza is, amikor hites urától megszökött, s csak akkor tért vissza hozzá, amikor a faluból üzenték, annak egészsége a sok italtól annyira megrendült, hogy csak hetei vannak hátra; utolsó pillanataiban gondozta, majd becsülettel eltemette, azóta pedig egyedül, magányosan él. A lányok szerint nem kétséges, hogy az elkövetkezendő években is a Segédkezek táborának tagjai akarnak lenni. Amit ettől itt, ezekben a napokban kaptak lelkiekben, többet jelent számukra, mint amit néhány gondtalanul eltöltött vakációs nap adhat: hasznosnak érzik magukat, s megtapasztalják azt is, mit jelent közösségben lenni, akként cselekedni. FOTÓ: FACEBOOK / GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET HÁROMSZÉKI FIÓKJA Zajlik a kantai minorita rendház felújítása i » Első lépésként a teljes belső és külső vakolatot le kellett bontani, s ez a művelet még nem ért véget. Azt is megvizsgálják, hogy statikailag az épület milyen állapotba került, harmadik lépésként pedig a megerősítési munkálat - a falak és boltívek megerősítése, alátámasztása, kezelésekövetkezik. Az építőcég vezetője azt is kihangsúlyozta, az épület az emberi hanyagság mellett azért is került ilyen állapotba, mivel valamikor a Kászon pataka sokkal közelebb volt a rendházhoz, mint napjainkban, s emiatt az alagsor évekig tele volt vízzel, ami igen kikezdte annak alapját. Legelőször az épületet kellett vízmentesíteni, amit már meg is oldottak. A nyílászárókat éppen olyanokra cserélik, mint amilyenek az eredetiek voltak. Bokor Tibor polgármester a legnagyobb kihívásnak a felújításhoz szükséges anyagiak előteremtését tekinti. Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben alakult meg a Gyermekkéz Baráti Társaság, ekkor tűzték ki célul a minorita rendház megmentését és újjáélesztését Böjte Csaba ferences szerzetes segítségével. Az elöljáró azt is közölte, hogy a bürokráciának köszönhetően a munkálatok megkéstek, csak nyár elején lehetett nekifogni a javításnak. Fejér László Ödön szenátor arról szólt, hogy a felújítás nem valósulhatott volna meg politikai támogatás nélkül. Arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a minorita rendházat és a kantai iskolát Nagy Mózes ferences szerzetes álmodta és valósította meg, s az utókor számára való átmentése szintén egy ferences testvér, Böjte Csaba révén sikerülhet, aki öt évvel ezelőtt Lemhényben ígérte meg a honatyának, hogy felkarolja az ügyet és közösen valósítják meg a minorita rendház felújítását. Azt is tudni kell - hangsúlyozta -, hogy Böjte Csaba mellett Kelemen Hunor és Tamás Sándor is letette a garast, ők jártak közben annak érdekében, hogy a magyar kormány anyagi támogatást nyújtson, és az engedélyek beszerzése sem volt leányálom, mindezt csak összefogással lehetett megvalósítani. A minorita rendházat 1740 és 1828 között építették barokk stílusban. A rendház régebbi, hátsó és két oldalsó szárnyát 1740-ben, majd az utcára néző, közvetlenül a Szentháromság-templomhoz csatolt részét 1828-ban építették, ezzel zárták le a rendház négyszögű belső udvarát. i#^: ■ jegyzet Örömhír idegenből - Halló, szia, kerestél! Nem vettem észre a hívást, mert le volt halkítva a telefonom... - Nem zavarlak? - Nem zavarsz. Nos? - Csak akartam szólni, hogy ma reggel megszületett a fiam. - Gratulálok! Ez igazán jó hír! Gondoltam, hogy ezért kerestél... - Köszönöm, de az anyjáé az érdem... -Minden rendben? - Igen. Természetes úton született. Kicsit megszenvedtek mindketten, de most már jól vannak. - Nagyon örülök! Ott voltál te is? - Igen, bent voltam, apás szülés volt. Nem is volt szó arról, hogy esetleg nem mehetek be... -Hogy hívják, hány kiló, milyen hosszú? - tettem fel az ilyenkor szokásos kérdéseket, az unokatestvérem pedig készségesen válaszolgatott. - És mik a tervek? Kint maradtok vagy hazajöttök? - Úgy döntöttünk, hogy maradunk. Még egy darabig, pár évig... Valamikor aztán hazamegyünk, de csak látogatóba. Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a baba... -Hát igen, egyelőre még túl kicsi egy ilyen hosszú úthoz... -Ide kell még írassam forgalomba... - így na! Itt volt már ennek az ideje, te is negyven vagy már. - Túl könnyű és nyugodt volt eddig... - Egy kicsit nehezebb lesz most, a nagyszülők sincsenek ott, de aztán majd újra könnyű lesz. - S aztán megint megnehezítjük, ha lehet... - Jól teszitek! - Na jó, leteszem, mert most érek haza, s egy kicsit pihennem kell. Éjszaka megint dolgozom. -Jó pihenést! Gratulálunk még egyszer és egészséget kívánunk! - Egészséget s egy pohár pálinkát! - Jól mondod, az fontos ilyenkor! Tartsd meg a tejfakasztó bulit a kollégákkal! -Az jó lenne, de itt nem olyan a hangulat... Egyszer megvárom, hogy érkezzenek haza a kórházból, s aztán csak úgy, módjával... Na szia, szép napot neked! - Szia-szia, jó pihenést! Örömhírt közölt, de szomorúnak éreztem a hangját. Fáradt-gondoltam magamban -, hisz robotos éjszakai váltásban dolgozik már több éve a feleségével együtt. Jól keresnek, de csak a munkáról szól az életük, és mindig éjjel dolgoznak, nappal alszanak. Nem lesz könnyű egy kisgyermekkel, szülők, segítség nélkül. Valószínűleg bölcsibe fog járni... Otthon üresen áll az új házuk. A fiú szülei közvetlen szomszédok, s a lány szülei sem laknak messze a faluban. És rengeteg barát, jó szomszéd, akikkel ilyenkor lehetne koccintani. Mindenki a saját sorsának kovácsa, de nem véletlenül dolgozik külföldön az a rengeteg romániai. Fanyarabbak lehetnek ott a családi ünnepeik, mint amilyen egy gyermek születése is. Hisz ez nemcsak a szülőknek, hanem a nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak is öröm, amit együtt jó átélni. Persze itthon is többnyire kórházban szülnek az anyák, rég nem a család bábáskodik egy gyermek születésénél, de az apa összeülhet a barátaival, az anyának pedig van akihez magyarul szólnia az első napokban, és miután hazaengedik a kórházból, a barátnői és az édesanyja is kéznél van azokkal a családi történetekkel, amelyek ilyenkor oly sok erőt adhatnak... Nagynéném továbbította az első fotókat a kicsiről. Boldog, hogy megszületett az unokája, de még boldogabb lenne, ha élőben is láthatná. Vajon hányszor lesz alkalma találkozni vele? A képen egy békésen szunyókáló kisfiú, feje felett a születési adatok és a név, ahogy mifelénk is szokás. Gondolatban azt kívántam neki, hogy ugyanannyi szeretetben, törődésben legyen része a messzi idegenben, mintha itthon született volna. NAGY B. SÁNDOR A részeg sofőr, a medve és a rendőrök Baleset helyszínére, Nagypatakra hívták a mentőt hétfő hajnalban 2 óra után. A két fiatalember azt állította, lószekérrel mentek ki a faluból Bodzaforduló felé. Egyszer csak megjelent az úton egy medve, a ló megijedt, ágaskodni kezdett, hirtelen megrántotta a szekeret, s a két férfi leesett. Mindketten megsérültek, ezért hívták a mentőt. Az meg is jött 3 óra felé, s beszállította az áldozatokat a megyei kórház sürgősségi osztályára. Az idősebbik, a szekér utasa, súlyos sérüléseket szenvedett, a gyeplőt tartó fiatalabbik könnyebben megúszta. Testi sérüléssel járó balesetről lévén szó, reggel kiszálltak a rendőrök helyszínelni. Kiderült, a lószekér valójában személygépkocsi volt, a medve meg kanyar. A két fiatalember italozott, mielőtt autóba szállt volna. Valóban Bodzaforduló irányába mentek, a szerpentinek előtt, a falu végén a 23 éves fiatalember, aki nem a gyeplőt, hanem a kormányt fogta, nem tudta bevenni a kanyart, s úgy lehajtott az útról, hogy a kocsi beleütközött a községnévtábla beton talapzatába, majd beborult a két méter mély oldalon, s fennakadt egy fán. A sofőr és 33 éves társa kimászott a kocsiból. Sérültek lévén, hívták a mentőt. Azért, hogy ne tudódjék ki a tettük, elvánszorogtak háromszáz méternyire, s közben kitalálták a leírt mesét. A rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértésért, valamint ittas vezetésért bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak, s folytatják a kivizsgálást. (sz.) KÖZELET