Háromszék, 2019. november (31. évfolyam, 8835-8859. szám)

2019-11-21 / 8852. szám

Málnásfürdőn óvodát avattak A térség talárt legelső vidéki óvodája kezdte meg működését 1940-ben Málnáson Tőkés József helyben szolgáló református lelkész kezdeményezésére, ezért úgy is értékelhetjük, hogy az óvodai nevelés mindig fontos volt ezen a vidéken - ezt fogalmazták meg többen is a felújított málnásfürdői óvoda tegnapi átadóünnepségén. A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztő programjá­ban korszerűsített létesítményben Baló Adél jelenleg nyolc gyermek óvónője, az épületben működő egyetlen összevont elemi osztályban Tomsa Enikőnek tizenhárom tanítványa van. FEKETE RÉKA » Málnásfürdőn régóta apad a gyermeklét­szám, s bár törvény szerint nem működhetne öt osztály egyetlen összevont csoport­ban az előkészítőtől negye­dikig, ez az egyetlen kivétel Háromszéken. Ebben az osz­tályban öten kezdték szep­temberben az előkészítőt, hárman búcsúznak tanév végén a negyediktől, de lesz utánpótlás - mondta lapunk érdeklődésére Tomsa Enikő tanítónő.­­3 A magyar kormány támogatásával korszerűsített óvodaépület ALBERT LEVENTE FELVÉTELE MEGÚJULT A BARÓT ÓVODA A jövő nemzedékének érdekében Baróton a szülők és helyi tisztségviselők jelenlétében adták át a Cimbora Óvodát, a Magyarország kormánya által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként megvaló­sított beruházást. A felszólalók azt kívánták, a közel harmincmil­lió forintos fejlesztés sokáig szolgálja az erdélyi magyarság jövőjét jelentő gyermekek oktatását. HECSER LÁSZLÓ » Kisgyörgy Tünde óvodaigazgató boldog pillanatnak nevezte a fejlesz­tés megvalósulását, amiért há­lával tartoznak.­ Az 1975-ben átadott épületet az elmúlt év­tizedekben próbálták karban­tartani, de a magyar kormány hathatós segítsége nélkül a mostanihoz hasonló, jelentős szintlépést nem tudtak volna elérni.»­2 A SZERZŐ FELVÉTELE Műsorral köszöntötték a résztvevőket ■ ■ máról holnapra ■■ Kampány mímelése­ ­k­­jéhéz bármilyen műfajba besorolni a két íér államelnökjelölt kedd esti megnyilvánulás Ja -­sát, hosszas, két és fél órás szereplésüket, mely során mindketten bemutatkoztak a nagy nyilvánosság előtt, és úgy tettek, mintha rendkívül nyitottan, minden kérdésre válaszolnának. Mímel­ték, hogy kampányolnak. Párhuzamosan, egy­mástól függetlenül, hisz a tisztességes vitát Klaus Iohannis lekezelő fölénnyel elutasította. A második forduló biztos nyertesének tekintett jelölt semmit nem hajlandó kockáztatni, ugyanis volt már arra példa, hogy az elnökjelöltek vitája okozta a vesztét a majdnem hasonlóan biztos befutónak. Demokrácia szabályai ide vagy oda, Iohannis nem volt hajlandó vállalni a közös szereplést ellen­jelöltjével, így kampánystábja kitalálta az ameri­kai modellre épülő kedd esti fellépését. A válogatott újságírók körében zajló színpadi bemutatkozás moderátora és főszereplője egyaránt ő volt, s abból csak egyetlen fontos elem, a vetélytárs hiányzott. Meglepetést nem okozott, felsőbbrendű volt, sok­szor arrogáns, kérdezői pedig letérdeltek elnöki tekintélye előtt, még a legellenségesebb televíziók újságírói sem mertek zavarba ejtő kérdésekkel előrukkolni. Néha egy-egy mosollyal próbálta emberi arcát megmutatni, olykor könnyedséget mímelt, kevés sikerrel. Újdonságot nem tudtunk meg sem eddigi munkájáról, sem terveiről. Viorica Dăncilă, miután nem sikerült kicsikarnia a személyes vitát ellenjelöltjével, egy órával Iohannis fellépése előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen bárki részt vehetett, minden kérdésre válaszolt. Úgy, mint akinek nincs vesztenivalója, hisz mindent elveszít, ha nem ér el viszonylag tisztességes eredményt, azaz a rá szavazók aránya nem közelít a 40 százalékhoz. Ő is hozta a formáját, tárgyi és nyelvhelyességi hibák­kal teletűzdelt válaszai során ugyanazok a gondola­tok tértek vissza újra és újra, melyeket már annyiszor hallhattunk az elmúlt hetekben. Volt dicsekvés bőven - akárcsak Iohannisnál -, némi acsarkodás is, a bátor nő képét igyekezett sugározni, aki minden körülmények között megküzd a gonosz férfiakkal. Sikeresnek az ő szereplése sem mondható. Egy nagy hasonlóság mégis volt a két párhu­zamos fellépés között: mindkét jelölt saját táborá­nak üzent, nem is próbálta megszólítani a bizony­talanokat, nem igyekezett meggyőzni ellenzőit. Iohannis úgy értékelhette, nincs szüksége erre, Dăncilă pedig lehetetlen küldetésnek vélhette, így fellépésük megítélése is ehhez mérhető, az elra­gadtatott ajnározás és a pocskondiázás két végle­tében mozog aszerint, melyik oldalról érkezik. Nem tudtunk meg sok újat a kedd esti bemutat­kozásból, és a jelöltekről kialakult benyomás sem változott, nem lett árnyaltabb. Egyikük kicsit euró­paibb volt, másik valamelyest setesutább, butács­kább, ám nehezen hihető, hogy akadt bizonytalan, akit egyik vagy másik oldalra térített szereplésük. Nem oszlott, inkább csak erősödött az érzés: újra, mint már annyiszor, két rossz közül kell a kisebbi­ket választanunk. FARKAS RÉKA Mit ígért a kormány Idén meglesz a jövő évi állami költségvetés, és az önkormányzatok a személyi jövedelemadókból befolyó összeg 65 százalékát fogják megkapni a jelenlegi 60 százalékhoz képest-többek között ezt ígérte Ludovic Orbán kormányfő azon a keddi találkozón, amelyen a romániai municípiumok szövetségének képviselőivel egyeztetett. DEMETER J. ILDIKÓ » A költség­­vetés időben való elfogadása és a személyi jövedelemadók átláthatóbb visszaosztása mel­lett a nagyobb hazai városok elöljárói több más pénzügyi jellegű intézkedést és bizonyos ingatlanok (a romladozó szak­­szervezeti művelődési házak és az üres vagy kihasználatlan katonai épületek, területek) át­adását is kérték - követelései­ket Antal Árpád sepsiszentgyör­gyi polgármester összefoglalója alapján tegnapi lapszámunk­ban közöltük kiszámíthatósá­got és ingatlanokat kérnek cím­mel­­, ezen utóbbi igényükre azonban csak olyan ígéreteket kaptak, hogy az új kormány „megpróbálja” kijavítani az előző kormánynak az önkényes pénzosztással elkövetett hibá­ját, illetve próbál megoldást találni az említett ingatlanokra vonatkozóan is.»­2 PRO ECONOMICA ALAPÍTVÁNY Székenként írják alá a támogatási szerződéseket A Pro Economica Alapítvány bejelentette a Kovászna, Hargita és Ma­ros megyei pályázók számára a de minimis mezőgazdasági program támogatási szerződéseinek aláírási ütemtervét. Háromszéken több mint 1200-an pályáztak a magyar kormány gazdaságfejlesztési prog­ramjában kiírt, legtöbb 15 ezer eurós vissza nem térítendő támoga­tásra. Pénteken 11 órakor a sepsibodoki kultúrotthonban várják a sepsiszéki érdekelteket, 16 órakor a zabolai művelődési otthonban az orbaiszékieket. Hétfőn 11-kor a kézdiszentlékieki kultúrotthonban jelentkezhetnek a kézdiszékiek, kedden 11 órakor a nagybaconi mű­velődési házban az erdővidékiek, 16 órakor Szitabodzán a bodzavidé­kiek. További részletek a proeconomicaalapitvany.ro oldalon. (bokor)

Next