Háromszék, 2020. február (32. évfolyam, 8908-8932. szám)

2020-02-26 / 8929. szám

TAVASZVÁRÓ SEPSISZENTGYÖRGYÖN Elégették Illést a főtéren­ ­ Háromszék több településén lezajlottak már a farsangfarki mulatságok, de Sepsiszentgyörgyön im­már huszonnegyedik éve hagyományosan húshagyókedden „űzik el a telet”. A tegnapi rendezvény­­ újdonsága, hogy ezúttal a főtéren égették el a bábut. A farsangfarki mulatság szervezője a helybeli Guzsalyas Alapítvány. Társult a Lajtha László Alapítvány, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Tanulók Háza, a Kincsek, a Kincskeresők és a Százlábú néptáncegyüttes. A zenét Melkuhn Robi, Kelemen­­ Pityu, Iffjú Szabi, Horváth Tas, Fazakas Albi és fia, Tamás biztosította. A ceremóniamester ezúttal is Benkő Éva volt.»­3 ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI KORONAVÍRUS Háromszéken is felkészültek Tegnapig Háromszéken harmincegy személyt helyeztek otthoni karanténba, és egy sepsiszentgyörgyi férfi a megyei kórház fer­tőzőosztályának elkülönítőjében várja a vírusellenőrző vizsgálat eredményét, a hatóságok szerint ellenben nincs ok pánikra, említett eljárásokat az óvatosság indokolja, hogy biztosan kiszűrjék, ha valaki koronavírussal fertőzött. Kovászna megye öt városában összesen ötvennégy személy intézményes karantén­ba helyezésére jelöltek ki helyiségeket, a megyei kórház felké­szült a gyanús esetek fogadására, és tudják, melyik nagyvárosi kórházba kell küldeniük a pácienst, ha netán beigazolódik a fertőzés gyanúja, a megyei közegészségügyi igazgatóság pedig minden olyan esetet kivizsgál és követ, ami kapcsolatba hozható a COVID-19 elnevezésű vírussal.­­2 Ludovic Orbán visszalépett Visszaadta kormányfőjelölti megbízatását Ludovic Orbán - je­lentette be tegnap este Klaus lohannis államfő, aki ma délutánra hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, és kifejezte reményét, hogy szerda este már nevesíteni is tudja az új kormányfőjelöltet. Iohannis szerint Ludovic Or­bán visszalépésének oka „egy­szerű és világos”: a képviselő­ház és a szenátus szabályzata szerint a parlamentnek 15 nap alatt kell szavaznia egy kormá­nyalakításról, és ez nem történt meg, a 15 nap lejárt anélkül, hogy szavaztak volna a Ludovic Orbán által javasolt kabinet­ről. Ezt a helyzetet a Szociálde­mokrata Párt (SZDP) idézte elő, amely bojkottálta a parlament hétfői ülését, és megakadályoz­ta a szavazást azzal, hogy távol maradt, így azt kockáztatjuk, hogy leáll az állam, és ezt nem fogadhatjuk el - magyarázta, és ezt meg is ismételte. Végül közölte, hogy haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat egy új kormányfő jelölésére. »­5 KÖZHANGULAT, VÁLASZTÁSOK, BIZALOM Tavaly is az RMDSZ-nek állt a zászló A közélet, valamint a lakosság közérzetének viszonyát elemez­te az a közel háromezer személy bevonásával tavaly nyáron a kolozsvári Transilvania Inquiry szakvállalat által, a háromszéki RMDSZ felkérésére Kovászna megyében végzett közvéle­mény-kutatás, melynek egyes eredményeit tegnap tették közzé. Az elmondottak alapján az RMDSZ elég biztos támogatottságra számíthat, az adatok viszont az elmúlt hónapok változásai nyo­mán nem mérvadóak a másik két magyar párt esetében. NAGY D. ISTVÁN » Az eredmé­­nyeket és az azokból levonható - a korábbi hasonló felméré­sekhez is viszonyított - követ­keztetéseket Kiss Tamás szo­ciológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kuta­tója ismertette Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete elnökének társasá­gában. A szociológus szerint ilyen méretű közvélemény-ku­tatást legutóbb 2013-ban végez­tek Kovászna megyében.»­2 máról holnapra két válság között "T"T­ettős válságba kerülhet rövid időn belül 14 Románia, és a harmadik is körvonala- JL - zódik már. A koronavírus még nem érte el országunkat, de a pánikhangulat már igen: van falu, ahonnan a hazatérőt elkergették, ezért mások letagadják, hogy Olaszországból érkeztek, a kórházak kezdtek karantént hirdetni, a repülőte­reken és a határátlépőknél ellenőrzést vezettek be, az egészségügyi és katasztrófaelhárító hatóságok készültségbe helyezkedtek, a szakemberek tanácsai és a politikusok nyilatkozatai egymást érik, az iskolák tevékenységét korlátozzák, az államfő pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívásáról döntött. Minderre természetesen szükség van, hogy ne érjen váratlanul a vírus, ha itt is megjelenik­­-e az, hogy mennyire hatékony ez a felkészülés, a gyakorlatban, éles helyzetben válik majd el. Nem éppen megnyugtató kilátás, hogy egy olyan, korlátozott hatáskörű és stabil parlamenti háttérrel sem rendelkező kormánynak kell kézben tartania a dolgokat, amely egy saját maga által tudatosan előidézett politikai válságban rengeteg időt és energiát pocsékol a megoldáskeresésre. Holott bőven volna más feladata a kormány újraalakításán, a koronavíruson és a választások megszervezésén kívül is. A teendők listája nem fogy, hanem gyarapodik, például az államvasu­tak áruszállító részlegének nyújtott jogosulatlan támogatás visszanyerése sem lesz egyszerű feladat, hiszen fél év alatt kellene rendezni egy évekig halmozódó méltánytalanságot. És nem elég visszavenni a pénzt: át kellene szervezni a céget úgy, hogy ne szipolyozza, hanem táplálja az államkincstárt. Nem lehetetlen küldetés, más vas­úti áruszállítók nyereségesek. A profitot a vasúti infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani, mert ezt is évtizedek óta elhanyagolták, mint mindent. Mert mindig más sürgősségek voltak. Nézzük­­ csak az utolsó évet: tavaly tavasszal az igazságügyi népszavazás, nyáron a szociáldemokraták megbuk­tatása, ősszel a liberálisok kormányra kerülése és az elnökválasztás, idén az előrehozott választások. Ezeket kínálta nekünk az ország első embere, Klaus Iohannis államfő. Közben történt más is: a közpon­ti költségvetést sikerült még tavaly decemberben elfogadni, ám az önkormányzatiak már megkéstek, azt pedig senki sem tudja, hogy mennyire sikerül betartani a vállalásokat, köztük a szeptembertől esedékes 40 százalékos nyugdíjemelést. A pénzgon­dok idézhetik elő egyébként a harmadik, gazdasági jellegű válságot, akár a rendes időben sorra kerülő parlamenti választások idején. Ezt akarták kivéde­ni a Cotroceni- és a Victoria-palotában - csakhogy ráfaragtak, számításaikból kihagyták a Victor Pontával és Călin Popescu-Tăriceanuval megerősí­tett szociáldemokraták húzásait. A baloldali pártoknak ez a helyzet nagyon megfelel: megvan a parlamenti többségük a további rossz döntésekhez, amelyek ugyanúgy az ügyvivő liberális kormányon csattannak, mint az eddigiek. Ebbe a csapdába sétált bele Iohannis és az NLP, és ott vergődik. Mit nekünk vírus, elbán­nak velünk a politikusaink... DEMETER B. ILDIKÓ

Next