Háromszék, 2020. április (32. évfolyam, 8959-8978. szám)

2020-04-22 / 8972. szám

KOKÖSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET Zárva a templom, de az ige eljut a hívekhez FEKETE RÉKA » Kökösben any­­nyira félnek az emberek a ko­­ronavírus-fertőzéstől, hogy szinte ki sem mennek a kapun, a település jelenleg kihalt falu képét mutatja - mondta Kovács Levente. Volt már fertőzött is a gyülekezetben, őt és más hete­ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI­neket, az időseket nem látogat­hatja személyesen, ezért tele­fonon érdeklődik hogylétük felől.»­2 Üres a gyülekezeti ház és a templom Éppen azoknak az időseknek nincs internetelérhetőségük, akik rendszeres templomba járók, ezért az online istentisztelet helyett mindennap egy igét és biztató szavakat, vasárnap pedig egy teljes prédikáció szövegét közli egy közösségi oldal zárt csoportjában Kovács Levente kökösi református lelkész, melyek üzenetét a gyülekezet fiatalabb hívei továbbítják az időseknek. A lelkipásztort a járványidőben tapasztalt kihívásokról kérdeztük. Járványidőben Sepsikőröspatakon Nem könnyű eldönteni, hogy ilyenkor mi lenne elsődleges fontosságú, amiről írni kellene e község kapcsán: arról-e, hogy mennyire fogja fékezni a községfejlesztés menetét általában az eléggé hosszúra becsült járvány, avagy arról, hogy erre a településre is érkezett haza sárga és piros jelzésű országokból egy kisebb roma csoport, itt is tapasztalható a járvány miatti migráció. Aztán járványidőben is haladnia kell a közművesítés­nek, infrastruktúra-fejlesztéseknek, sok esetben azonban azzal a gonddal szembesülnek, hogy a meghirdetett beruházásokra nem jelentkeznek kivitelezők.9­7 Községháza székely kapuval Május közepe után enyhülhet a szigor Május 15. után lehet enyhíteni a korlátozásokon, de csak akkor, ha addig mindenki betartja az előírásokat - nyilatkozta Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést folytatott Ludovic Orbán miniszterelnökkel és a kormány járványügyi intézkedésekben érintett minisztereivel. Iohannis szerint az enyhítéseket a jár­ványügyi szakemberek ajánlásai alapján hozzák majd meg, ha az új fertőzések és a halálesetek száma tartósan csökken.­­5 MEGYEI KÓRHÁZ Újabb háromszéki haláleset A tegnap déli jelentések szerint harmincnégy koronavírussal fertőzött beteget kezelnek a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, közülük tizenöten Bras­só megyeiek, akiket ortopédiai és más sebészeti beavatkozások okán irányítottak át Háromszék legnagyobb egészségügyi intézményébe - amely a járvány idején a Cenk alatti város kórházának háttérintézménye-, ezen kívül ketten súlyos álla­potban fekszenek az intenzívosztályon. Vasárnap reggel egy társult betegségekben is szenvedő, 62 éves háromszéki páciens elhunyt a kórházban. FEKETE RÉKA » A tegnap déli sajtótájékoztatón dr. Rosti Má­tyás orvos igazgató és András- Nagy Róbert kórházmenedzser ismertette a tegnapi helyzetet. Elmondták, a vasárnap elhunyt hatvankét éves páciensnek ko­rábban infarktusa volt, több mint két hónapja csípőprotézis­sel műtötték, vérnyomásprob­lémái is voltak, a fertőzés sú­lyosbította az állapotát, ennek következtében veszítette életét. Ő a negyedik háromszéki beteg, aki életét veszti a járványban, a megyei kórházban elhunyt ötödik áldozat egy Brassóból ide beutalt páciens.Egy új eset­tel hatvanhatra emelkedett a megyei kórház alkalmazottjai körében a fertőződések száma, az érintett a szülészet-nőgyó­gyászati osztály kulcsfontossá­gú női kollégája, aki négy hete nem járt a kórházban, ezért a szóban forgó osztály újraindí­tását egy kicsit át kell szervezni - mondotta a menedzser.­­­2 ■1 máról holnapra WM A vírus ellenszere A­z újabb megbetegedésekről és áldo­­­­­rozatokról szóló lehangoló, drámai x 1, ZJ hangvételű vagy éppen tragikus hír­folyamban fölöttébb jóleső érzés olyan kezdemé­nyezésekről hallani, olvasni, amelyeknek pozitív töltete van, amelyek reményt, hitet adnak eme járványhelyzetben. És tegyük gyorsan hozzá: hála Istennek, bőségesen hallhatunk ilyenekről Háromszéken. Csak az elmúlt pár karanténos nap esemé­nyeiből néhány: a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub nagy értékű egészségügyi berendezések beszer­zésével, védőfelszerelések gyártásával, az ezek­hez szükséges pénzügyi fedezet előteremtésével segíti az egészségügyi intézmények és dolgozók munkáját. Sepsiszentgyörgyön civil szervezetek az önkormányzattal összefogva segítenek az időseknek bevásárlásban, gyógyszerek kivál­tásában. A Csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi szurkolók képzeletbeli mérkőzés igencsak valós bevételeit adományozták a kórházaknak. Kézdi­­vásárhelyen helyi cégek nyersanyagot biztosítot­tak védőmaszkok készítésére, a varrást civilek, önkéntesek vállalták. Ide sorolhatjuk azokat az intézkedéseket is, amelyeket az önkormány­zatok hoznak a fertőzésnek kitett egészségügyi dolgozók védelmében vagy a lakosság számára felajánlott maszkokat, fertőtlenítőszereket. És va­lószínűleg ismerjük a sepsiszentgyörgyi maszk­gyártó Bagoly Levente történetét, bizonyára elju­tott hozzánk a magyar kormány támogatásáról szóló hír, vagy értesülhettünk az egészségügyben dolgozók elkötelezettségéről, arról a példás összefogásról is, amely révén egy-egy fertőzött gyógyultan hagyhatta el a kórházat. Kissé talán más jellegűek, de céljait tekintve ugyancsak fi­gyelemre méltóak művelődési intézményeink - a színház, a megyei művelődési központ, a megyei könyvtár, a Háromszék Táncegyüttes és mások - kezdeményezései, hogy elérhetővé teszik egy-egy színházi előadás felvételét, lehetővé teszik egy­­egy film megtekintését, interaktív eszközökkel internetre költöztetik az olvasnivalót. És nem maradhatnak ki a sorból történelmi egyházaink, amelyek kezdetektől megértették a helyzet sú­lyosságát, s bár istentiszteleteket híveik jelenlét­ében nem tarthatnak, de azóta is minden eszközt megragadnak, hogy híveikhez közel maradhas­sanak, vigaszt, bátorítást nyújtsanak. A sor pedig folytatható, úgy tűnik, a nemzet­politikai és helyi önkormányzati vezetők, vállal­kozók, civil szervezetek, egyházak, művelődési intézmények, önkéntes magánszemélyek közötti összhang, összefogás talán sosem volt ennyire látványos és eredményes, mint most, a járvány okozta veszélyhelyzet idején. A betegségnek talán nem, de a reményvesztettségnek, a kishitűség­nek, a félelem­vírusnak kiváló ellenszere ez az összefogás. FARCÁDS BOTON­D

Next