Háromszék, 2020. június (32. évfolyam, 9000-9020. szám)
2020-06-30 / 9020. szám
Újabb napközi otthonok nyitnak ki Háromszék néhány óvodájában már egy hete fogadják a gyermekeket, de július 1-jétől még több kisgyermekes szülő térhet vissza a munkahelyére, hisz lesz, ahol délutánig biztonságban tudhatja gyermekét, és ahol a játékos foglalkozásokkal a kicsinyek kedvében járnak. Sepsiszentgyörgyön három újabb egység nyit szerdán. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedésekről a Benedek Elek Napközi Otthonban érdeklődtünk.»2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI A Benedek Elek Napközi Otthon készen áll a nyitásra Lehetőségeket kereső Székföld A Baráti-hegység nyugati lejtőjén és a Barcaság Oltón inneni síkján elterülő Székföld az egyik legrégibben magyarok lakta térség, a vidék gazdag örökséggel rendelkezik. Vegyes nemzetiségű és felekezetű lakossága a legrégebbi időktől békésen él együtt. Erősd magyar egyháza új közösségi házat épített, Élőpatak újra ott van fürdőhelyeink sorában, Árapatak közművesít, Hidvég, ahova most látogattunk el, kiépítette infrastruktúráját, s további fejlesztési lehetőségeket keres. Hosszú évek után megszületett az egyezség a helyi önkormányzat és a református egyház között: a leromlott iskolaépületért cserébe az egyháznak s erdőbirtokot ajánlott fel a polgármesteri hivatal.17 Elmaradnak a további lazítások Az új megbetegedések számának növekedése miatt az eredetileg július 1-jére tervezett újabb lazító intézkedések bevezetésének halasztásáról döntött a járványügyi szakemberekből álló műszaki-tudományos csoport - közölte tegnap este az egészségügyi miniszter. Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, a testület megvizsgálta az elmúlt két hét adatait, és mivel az új megbetegedések, az intenzív terápiás ellátást igénylő esetek és a koronavírus okozta elhalálozások száma is nőtt ebben az időszakban, a szakemberek a július 1-jétől tervezett lazítások gyakorlatba ültetésének halasztása mellett döntöttek. Mint ismert, a hatóságok július elsejétől engedélyezték volna a vendéglők zárt, belső terei mellett a játszóterek, valamint a nagy bevásárlóközpontokban kialakított éttermek megnyitását is. Ludovic Orbán kormányfő hétfőn ismertette, egyeztetésre hívja össze szerdára a minisztereket, illetve az ellenőrzési hatáskörrel rendelkező intézmények vezetőit - beleértve a rendőrséget, csendőrséget, fogyasztóvédelmi hatóságot, valamint az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóságot, hogy megvitassák a szabályok betartatását célzó intézkedéstervet.»5 Jó vizet Barátnak Barót tanácsa csütörtöki ülésén úgy döntött, csatlakozik ahhoz a megyei pályázathoz, amely a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programban valósul meg, és megyei szinten százmillió euróból fejleszti az ivóvíz- és csatornahálózatot. Az erről szóló tervezetet előterjesztő polgármester úgy nyilatkozott, a város és a hozzá tartozó falvak számára egyértelműen hasznot hajt majd a részvétel, hiszen Bodoson és Miklósváron kiépül a víz- és csatornahálózat, Köpecen és Bibarcfalván pedig az elavult meglévőt cserélik újra, Baráton pedig azokba az utcákba vihetik el a vizet, ahol még nem volt. Az ellenzékiek szerint kétséges, hogy Barát javára válik a közösködés.»2 máról holnapra ■■■ Nincs amin csodálkozni is" Elgondolkodtatóak, de különösebben nem is meglepőek annak a közvélemény-kutatás-knak az eredményei, melyet a hónap elején az erdélyi magyarság körében végzett a SoDiSo Research. A szakmai szempontból nem reprezentatív felmérés fő következtetéseit olvasva az az érzésünk támad, hogy tulajdonképpen visszaigazolják mindazt, amit egyébként mi magunk is megfigyelhetünk szűkebb vagy tágabb környezetükben. A bizonytalanság, a bizalmatlanság, a kiábrándultság, a frusztráció jeleibe botlunk lépten-nyomon, naponta, szinten minden területen. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a felmérés megállapításai nemcsak az erdélyi magyarságot jellemzik, túlzás nélkül kimondható, hogy a romániai társadalom egésze hasonló gondokkal küzd. A napi eseményeket követve elég egyértelmű, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyre csak gyarapszik azok tábora, akiknek lesújtó a véleményük a kormány járványkezelési intézkedéseiről, szintúgy a pandémia gazdasági hatásainak enyhítésére hozott központi döntésekről is. Egyre többen vannak azok is, akik igen pesszimistán látják az eljövendő egy évüket megélhetési szempontból, miközben egyre kevésbé tartanak a fertőzéstől, megbetegedéstől. Továbbá szintén nem csak az erdélyi magyar közösségen belül terjed viszonylag gyorsan az a meglátás, mely szerint a járvány, nem is létezik, koholmány az egész. A felmérés készítői szerint a magyar közösség borúlátó, az elmúlt tíz évben nem volt ennyire mélyponton a derűlátók aránya. Furcsának tűnhet, de önmagában még ez sem annyira meglepő, gondoljunk csak arra a magyarellenes kirohanássorozatra, amelyet Klaus Iohannis államfő a szükségállapot kellős közepén indított útjára, és aminek hatásai ma is érezhetőek. Semmi értelme csodálkozni azon, hogy a magyar közösség tagjai számára már nem a járvány, hanem annak gazdasági hatásai a leginkább riasztóak. Félelmeik teljességgel megalapozottak, hiszen míg a kormány csak ígérgeti, hogy most aztán tényleg előlépnek a gazdasági mentőcsomaggal (talán holnap valóban megtörténik), közben itt a való világban gyárak, üzemek zárják be kapuikat, s százak maradnak kenyérkereset nélkül nap mint nap. Ami még ennél is súlyosabb, hogy a legtöbb gazdasági szereplő a lazítások ellenére is nagyjából úgy érzi magát, mintha folyamatosan egy váróteremben ülne, és fogalma sincs, hogy mi érkezik a következő szerelvénnyel, folytathatja-e az útját vagy sem? Az egyszerű polgár sincs jobb helyzetben, hiszen nem elég, hogy az állása miatt aggódik, közben azzal is szembesülnie kell, hogy az állítólag az ő érdekében hozott intézkedések is átgondolatlanok, és nem egyszer súlyos átveréseket rejtenek (lásd a hitelmoratórium esetét), vagy nem bizonyulnak többnek zengzetes ígéreteknél. Mindeközben pedig a hatóságok hozzák a már megszokott formájukat a járvány kezelésében is, ellentmondó, sőt, hibás adatokkal, sebtében hozott, aztán kapkodva módosított döntésekkel, vészterhes jóslatokkal, amelyek csak fokozzák a zűrzavart, gyarapítják a bizalmatlanságot. NAGY D. ISTVÁN