Háromszék, 2020. július (32. évfolyam, 9021-9043. szám)

2020-07-15 / 9031. szám

EGYHÁZAINK JÁRVÁNYIDŐBEN Elbizonytalanodtak az árkosi unitáriusok Idén nyáron elmaradt a Vadas-tetőn immár hagyományossá vált unitárius találkozó, mely az eredeti tervek szerint a múlt hét végén lett volna, nemrég döntötték el, hogy a 2014 óta évente szervezett unitárius gyermektábor is elmarad, de ezeknél jóval komolyabb és hosszabb távú következményei is vannak a koronavírusnak az árkosi unitárius közösségben. Arról, hogy miként alakult a járvány kitörése óta a helyi unitárius gyülekezeti élet, Biró Attila lelkipásztorral beszélgettünk.»­­ Az árkosi unitárius vártemplom Bodoki munkafrontok Az egész kisrégió egyik legrégebbi értéktárát kínálja az idegen­­forgalomnak-s bízunk benne, hogy előbb-utóbb csak újraindul ez az ágazat is vidékünkön. Az értéktár megtartását, őrzését és felújítását a községvezetés mindenkor egyik fontos feladatának tekintette. S bár továbbra is tart még a járvány, a község három településéből - Zalán, Oltszem, Bodok - egy sincs olyan, ahol ne pörögne az élet, ne lennének újabb munkafrontok, és ne születné­nek újabb értékek, még akkor is, ha a járványhelyzet vagy éppen a bürokrácia akadályokat görget a tervek, álmok megvalósulásának útjába.A­Z ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI 1 * . ÚZVÖLGYI KATONATEMETŐ Nem önkényeskedhet a Bákó megyei prefektus A Marosvásárhelyi Táblabíróság tegnap kimondott jogerős ítéletében kötelezi Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására. Az ítélet kivonatát a románi­ai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormány­zat elnöke indította magán­­személyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasítot­ta adatigénylési kérését. Az RMDSZ színeiben megválasz­tott politikus szerint az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Dormánfalva hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt, és fontos bizonyítékot képez­hetnek az Úzvölgye kapcsán el­indított 12 per mindegyikében. Borboly Csaba elmondta: a dormánfalvi polgármesteri hi­vatalban kezdte az adatigény­­lést, ahol olyan iratokat bocsá­tottak rendelkezésére annak a bizonyítására, hogy a Bákó me­gyei település már 2001-ben lel­tárba vette a temetőt, amelye­ken sem keltezés, sem pecsét, sem aláírás nem szerepelt.­­5 Mától Magyarország korlátozza a beutazást Mától hatályba lépnek a Ma­gyarország által bevezetett beutazási korlátozások. Külön szabályok vonatkoznak a ma­gyar állampolgárokra és hozzá­tartozóikra, illetve a nem ma­gyarokra. Az országokat három -piros, sárga, zöld-kategóriába sorolták, Románia a sárga kate­góriába került. A beutazókat a határon egészségügyi vizsgá­latnak vetik alá a magyar ható­ságok. A tranzitforgalom és az áruforgalom a korlátozás alól kivételt képez, továbbá a hiva­talos út is, ugyanakkor az egész­ségügyi vizsgálatokra ezekben az esetekben is sor kerülhet. Az országok besorolását a magyar kormány és az országos tiszti­főorvos hetente felülvizsgálja, a besorolást pedig a járványügyi helyzetnek megfelelően szük­ség esetén módosítja. máról holnapra ■■■■ A jól végzett csőd országa TI "nincs már szinte egyetlen olyan állami in­­t­­­tézmény sem Romániában, amelynek még A­d hinni lehet. A koronavírus-járvány minden gyengeségét napfényre hozta a rendszernek, amely három évtizeddel a kommunista diktatúra buká­sa után sem az embereket szolgálja, hanem csak egyéni vagy szűk csoportérdekeket. Ahhoz, hogy valami jóra változzon, el kellene csapni majdnem a teljes kormányzati felső vezetést, és nagyon sok olyan közalkalmazottat is, aki nem felkészültsé­gével jutott álláshoz. A szakértelem ugyanis nem látszik meg az országon, ha ugyan megérdemli ezt a nevet egy olyan berendezkedés, ahol a legkevésbé a polgár számít, ahol a közpénzből jól megfizetett méltóságok úgy viselkednek, mintha ellenségei lennének a lakosságnak. A legfelsőbb állami szerv, a parlament a már elszabadult járvány idején sürgősen megszavaz egy hirtelen benyújtott, túlbuzgó tervezetet, amely a nemek tudományos kutatását is megtiltja, de a meredeken emelkedő fertőzési görbe, a megtelő kórházak, a gyengülő gazdaság, az újból lezáruló határok dacára képtelen hasonló gyorsasággal elfogadni a karanténtörvényt. A kormány, a végrehajtó hatalom remekelt, ami­kor le kellett állítani az életet, megtiltani a kijárást, korlátozni mindenféle tevékenységet, bezáratni sok­­ céget, büntetni a kihágásokat, a lazítással azon­ban alaposan melléfogott, láthatóan nincs olyan jogásza, aki idejében előrukkoljon a vészhelyzet törvényes és alkotmányos szabályozásával. Ludovic Orbán csapata saját magát tette harcképtelenné, hi­szen már második hete nem tud elszigetelni egyetlen fertőzésgyanús esetet sem, sőt, a koronavírusos be­tegeket sem tudja kórházban tartani. Akik kezelésre, műtétre mennének orvoshoz, a krónikus betegek ellátása még mindig akadozik. De minden jel arra mutat, hogy az oktatásban felmerülő gondokra sem lesz válasz a tanévkezdésig. És nem kivétel ez a két ágazat: a gazdaság, a beruházások fellendítése csak ígéret, a mezőgazdaságot kárpótlással biztatják, nem fejlesztéssel, a környezetvédelem csak hangza­tos szólamokból áll, miközben vígan lopják erdein­­ket, szennyezik vizeinket. A többi minisztériumról hallani sem lehet, mintha nem is léteznének. Nagyon aktív viszont a nép ügyvédje, aki az állampolgárokat kell megvédje az állam túlkapá­saitól. De mivel őt is egy pártból nevezték ki, olykor tagadhatatlanul politikai szempontok szerint cselekszik. Nyitott kérdés, hogy akkor is fellépne-e a járványügyi intézkedések ellen, ha az őt támogató baloldal lenne kormányon; az is, hogy ki védi meg az egészségügyet és a társadalmat az összeomlástól, ha a kormány nem teheti, a parlament pedig nem akarja. A másik alapintézmény, a szintén szociálde­mokrata többségű alkotmánybíróság biztos nem. Az államfő szeretné ezt a szerepet vállalni. Tavaly óriási támogatást szerzett az igazságügy kapcsán kiírt népszavazáson és az elnökválasz­táson, de nem tudott az egész ország vezetőjévé válni, még a jobboldalé sem, csak a liberális párté, és annak teljesítményével sem lehet dicsekedni. Klaus Iohannis alkotmányos feladatai - közvetí­tés, egyeztetés, tárgyalás - helyett csak a lövészár­kokat mélyítette a felek között, tegnap is. Megdol­gozott a jelenlegi patthelyzetért, csak ez nem az a jól végzett munka... DEMETER B. ILDIKÓ

Next