Háromszék, 2021. július (33. évfolyam, 9273-9294. szám)

2021-07-01 / 9273. szám

Háromszeék 2021. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK KÖZÉLET Székelyföldi autonómiatörekvésekről Strasbourgban Június 29-én Strasbourgban tartott konferencián ismertette a székelyföldi autonómiatörekvés helyzetét Kulcsár- Terza József az RMDSZ parlamenti képviselője. Mint azt közleményében jelezte, fontosnak tartja, hogy minden színtéren, így európai fórumokon is tájékoztatást nyújtson a székelyföldi és erdélyi magyar nemzeti közösség jelenlegi helyzetéről. DEMETER VIRÁG KATALIN ,­A képviselő emlékeztetett, Magyarország ez év no­vemberéig tölti be az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztségét, ezáltal több lehetőség nyílik a nemzeti kisebbségek törekvé­seinek megjelenítésére és előmozdítá­sára. Június 29-én Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogaival kapcso­latos normái, eredmények és kihívá­sok címmel rendeztek konferenciát Strasbourgban, ennek keretében az ET jelenlegi nemzeti kisebbségvédelmi lehetőségeit, az eddigi sikereket és fel­adatokat tekintették át. Kulcsár-Terza József kifejtette, az in­formális beszélgetések lehetőséget biz­tosítottak számára, hogy a jelenlevőket az erdélyi magyar közösség helyzetéről, a székelység autonómia iránti igényéről is tájékoztassa. „Átadtam Székelyföld Autonómiastatútumának angol nyelvű fordítását, illetve Székelyföld földrajzi és etnikai térképét több, közösségünk ügyei iránt érdeklődő és tenni akaró résztve­vőnek. Fontosnak tartom ugyanis, hogy egyre többen megismerjék Európában is a székelyek ügyét, történelmi hűségü­ket és az önrendelkezés iránti igényüket, valamint azt, hogy törekvéseink sikere érdekében szövetségesekre találjunk Európában” - fogalmazott beszámoló­jában. Leszögezte továbbá, munkája ré­vén igyekszik rávilágítani a tényekre, és „adott esetben tükröt tartani azok elé, akik nemzeti közösségünk jogainak korlátozásán ügyködnek, illetve kettős mércét alkalmaznak európai uniós ál­lampolgárokkal szemben”. Nincs érdeklődés a gyorstesztek iránt Az elmúlt egy hónap alatt, amióta az egészségügyi minisztérium rendelete alap­ján a patikákban lehet koronavírus-gyorsteszteket végezni, egyetlen háromszéki gyógyszertár jelezte, hogy vállalná a tesztelést, de ez nem elegendő ahhoz, hogy megszervezzék az erre vonatkozó képzést, enélkül ellenben nem indulhat az akció - mondta lapunk érdeklődésére Szabó Péter, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke. Nem csak a patikák, de a lakosság körében sincs nagy érdeklődés a gyors­tesztek iránt-szögezte le a szakmai testület vezetője. FEKETE RÉKA » Egy sebtiben hozott ren­deletet nem lehet egyik napról a másikra gyakorlatba ültetni, hisz egy sor olyan követelménynek kell eleget tenni, amire azok, akiket érint, nincsenek felkészülve - állítja Szabó Péter. Lapunknak elmond­ta, bár időközben néhány szervezési és anyagi feltétel tisztázódott, nincs egy pontos és országosan egységes, kötelező elvárás a tesztelésre alkalmas helyiségek tekintetében, ami főként nem a bel­téri, hanem az ideiglenesen erre a célra felépített sátrakat illeti. Igaz, hogy az egészségügyi minisztérium ingyen bizto­sítja a teszteket a patikáknak, de a teszte­léshez a gyógyszertár saját költségén kell berendezni, illetve fogyóanyagokkal, védőfelszereléssel ellátni egy erre a célra elkülönített helyiséget/sátrat, külön be­járattal, ahol gyógyszertár vásárlói nem találkozhatnak a tesztelésre érkezőkkel, emiatt a tesztelésért fizetni kell. Mivel a mintavétel az orrnyálkahártyából törté­nik, aminek nagyon pontos műveletnek kell lennie, a rendelet szerint kötelező az érintett alkalmazottaknak erre vonat­kozó képzésen részt venni, amit a szak­tárca, a gyógyszerészkamara és az asz­­szisztensek rendje közösen szervez meg - részletezte. Szabó Péter felhívja a figyelmet: a pa­tikában végzett gyorsteszt eredménye bekerül a digitális nyilvántartási rend­szerbe, erről a páciens igazolást kap, tehát ez a tesztelés felelősséggel jár, nem lehet el­hallgatni egy esetleges pozitív eredményt. Jelenleg is árusítanak gyorsteszteket a gyó­gyszertárakban, de minden alkalommal elmondják a vásárlónak, ha nem egész­ségügyi intézményben, családorvosnál végezteti el a tesztet, az eredmény hivata­losan nem használható fel utazásnál vagy más olyan helyzetben, ahol ezt kérik. A háromszéki gyógyszerészkamara el­nöke elmondta, tájékoztatták a patikákat a lehetőségről, de eddig csak egy pozitív visszajelzést kaptak, ezért nem szerveztek még erre vonatkozó képzést, de a lakosság köréből sem volt érdeklődés. Ha igény lesz rá, jelzik az egészségügyi miniszté­riumnak, és kérik a gyorsteszteket, nem rajtuk fog múlni, hogy a helyiek élnek-e a lehetőséggel - mondotta. Személyi változások a katolikus egyházban­ ­ » SOCHOM ISTVÁN » Kovács Gergely érsek felmentette eddigi beosztásából Szabó Lajost, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia plébánosát, tiszteletbeli kanonokot, aki nyugdíjba vonult. Dávid Györgyöt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia plébánosát felmentette eddigi beosztásából és Gyergyószent­­miklósra a Szent Miklós-plébánia plé­bánosává, valamint a gyergyói kerület főesperesévé nevezte ki. Háromszéken további papi áthelye­zésekre kerül sor: a máréfalvi Olasz Béla újmisést, akit június 29-én szenteltek pappá, az érsek a kézdivásárhelyi-kantai plébániára nevezte ki segédlelkésznek. Farkas Alajost, a kézdivásárhelyi-kantai plébánia segédlelkészét felmentette ed­digi beosztásából, és csíkszentléleki plé­bánossá nevezte ki. Ilyés Imrét, a brassói Szent Kereszt-plébánia segédlelkészét felmentette eddigi beosztásából, és Sepsi­­szentgyörgyre a Szent József-plébániára nevezte ki segédlelkésznek. Kovács Ká­rolyt, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plé­bánia segédlelkészét felmentette eddigi beosztásából, és csíkdánfalvi plébánossá nevezte ki. Fülöp László miklósvári plé­bánost felmentette eddigi beosztásából, és nagykászoni plébánossá nevezte ki. Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébánost felmentette eddigi beosztásából, és Sepsiszentgyörgy­­re a Szent József-plébániára nevezte ki plé­bánosnak. Takó Istvánt, a kolozsvári Szent Péter-plébánia plébánosát felmentette eddigi beosztásából, és kinevezte a sep­siszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia plébánosává. Bartos Károly kézdisárfalvi plébánost felmentette eddigi beosztásából, és Gyegyócsomafalvára nevezte ki plébá­nosnak. Boros Vilmos nyujtódi plébánost eddigi beosztása megtartásával kinevezte kézdisárfalvi plébánosnak. Kacsó Sándort kinevezte a kézdialmási plébánia kor­mányzójának, valamint filiaként a kézdi­almási plébániához csatolta Csömortánt. „Érvényesíteni szeretnénk Zsinati Könyvünk azon rendelkezéseit, amely szerint minden pap legalább öt évet szór­ványhelyen is működik. A nem szórvány plébániák esetében 15 évi szolgálat után a plébános nyilvánítsa ki szándékát a főpásztornak, hogy más egyházközség vezetését is vállalná. Az állam által meg­szabott nyugdíjas korhatár elérése a plé­bános számára nem jelenti a szolgálat végét, hiszen az Egyházi Törvénykönyv a 75. életévét betöltött plébánost szólítja fel, hogy szíveskedjék hivataláról való lemon­dását benyújtani a megyéspüspöknek, aki dönt annak elfogadásáról vagy elha­lasztásáról” - olvasható többek között az érseki közleményben. békési levelek Ha mindenki é­ rdekes paradoxonnak, ellentmon­dásnak tűnik, ha kicsit belegondo­lunk dolgainkba. Hisz úton-útfé­­len azt hirdetjük, hogy előbb magunkkal kezdjük az ügyet, előbb saját házunk táján sepregessünk, aztán szóljunk bár egy szót környezetünkkel, a velünk élők­kel, más embertársunkkal kapcsolat­ban. Előbb bensőnkben, tealelkünkben tegyünk rendet, aztán lóduljunk neki a világnak. Arról is elmélkedtünk, hogy akkor is magunkkal kell foglalkoznunk mindenekelőtt - bármit is akarnánk megvalósítani, bárminek akarnánk is nekifogni -, ha ez önzésnek tűnhet első pillanatra, mert csakis ez a garanciája annak, hogy közös dolgaink is sikeresek legyenek. Rend a lelke mindennek, tartja a közmondás, és ez valóban így is van. A belső csend szülte béke a garanciája, a letéteményese mindannak, ami majd azt a rendet szülheti meg, ami a világunk optimális működésének alapfeltétele. És itt érünk el oda, amiben ezen írás cí­mében céloztam. Azaz azon - csaknem utópisztikus - állapothoz, amelyet már­­már pejoratívan világbékének csúfoltak, fitymáltak le és gúnyosan mosolyognak le ma. Pedig valahol el kellene kezdeni. Ren­geteg nagyszerű ember él körülöttünk. Számtalan ragyogó eredmény születik, sikeres tettek sora vesz körül, világren­gető felfedezések tengere lát világot nap mint nap. Mégis egyre borzasztóbbnak tűnik az az irány, amerre haladunk, amerre tart a világunk. Miért is vajon? A válasz talán bombasztikusnak tű­nik, mégis egyszerű. Mert emberek va­gyunk. Az első megjelenésünk óta, azaz Ádám óta azok. Esendőek, mégis nagy­szerűek, latrok olykor, de örök eséllyel a mennyországba kerüléshez, a megbo­csátáshoz. Zavaros kicsit az egész, vagy furcsa? Deprimáló első látásra és elkeserítő, lelombozó vagy lebénító netán? Első­re lehet. De ha újra és újra megtaláljuk a sokszor csak ösvénynyi, csapásnyi utat önmagunkhoz, és felfedezzük azt a - néha huncutul elrejtező - kovásznyi, csipetnyi sónyi erőmagot, ami az újrain­duláshoz kell, akkor minden egyes alka­lommal elölről tudjuk kezdeni. Nagy só­haj, majd mély, egészséges lélegzetvétel, aztán neki ismét a sűrűjének. Ám lehet, hogy máshol, másként, más szinten. De meg nem állva, és egyet sosem feledve, ha ő velünk, ki ellenünk? Mert az is tudott, hogy már a legkisebb kétely is, a legpará­nyibb kishitűség is bukás veszélyét hor­dozza magában. Ez már az a pici részlet, amelyben az „ördög” ott lehet elrejtezve. A világ tele van annak uralmára tö­rőkkel, háborús héjákkal, zöld és sárga arannyal üzérkedőkkel, minden emberi értéket a saját pillanatnyi érdek, ha­szon miatt tudatosan lerombolókkal, emberi életet semmibe vevőkkel, és a sor akár végtelen. Ennek ellenére, a soroza­tos, esetleges kudarcok ellenére is tenni kell, dolgozni kell, szeretni kell. No, meg egyszerre kell tudni megbocsátani és ke­ménynek lenni, az adott helyzet szerint. Kis huncut lurkó mondta anno, hogy ugyan az írás szerint, ha kővel dobnak meg, akkor ezt kenyérrel kell viszonozni, de arról nem szólnak a sorok, hogy ez a kenyér lágy legyen-e vagy esetleg jó szik­kadt, kemény is lehet. Viccet félretéve, előre csak akk­or ha­ladunk, ha azt is hisszük, hogy -sem nem is mindenki, de - egyre többen leszünk azok, akik a saját kis belső éden megte­remtése után a fölös erőt a köröttes világ jobbá tételére akarják fordítani. Hát így legyen! Hátha majd megközelítjük egy­szer azt a „ha mindenki” állapotot! PÁLMAI TAMÁS

Next