Háromszék, 2021. november (33. évfolyam, 9360-9380. szám)

2021-11-19 / 9374. szám

6 425165 000025 00002 www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 2,50 LE A HÉTVÉGE TILTAKOZIK A SZAKSZERVEZET Nem a pedagógusok dolga a gyermekek tesztelése A Tanügyiek Szabad Szakszervezeteinek Föderációjához hasonlóan a háromszéki szervezet is határozottan tiltakozik az ellen, hogy a pedagógusokat arra kötelezzék, hetente kétszer végezzék el tanítványaik tesztelését annak kiderítésére, hogy fertőzöttek-e koronavírussal. Szerdai közlemény­ében az egészségügyi minisztérium hangsúlyozza, a nyáltesztek használata nem igényel egészség­­ügyi szaktudást, sem különleges munkakörülményeket, ezekkel a noninvazív gyorstesztekkel ki lehetne szűrni a tünetmentes, de megfertőződött tanulókat a fertőzés korai stádiumában.»­2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Végre bemutatják a Játékát FOTÓ: BARABÁS ZSOLT­ ­ Miután betegség miatt két alkalommal is elhalasztották Örkény István Tóték című darabjának bemutatóját, vasárnap mégiscsak megtartják a premiert a Tamási Áron Színházban. Bocsárdi László rendező szerint óriási lehetőség, de egyben óriási kihívás is a társulat számára, hogy rangjához méltóan tudjon megszólalni ez a rendkívül fontos szöveg Sepsiszentgyörgyön. A bemutatóra­­ 1730 órától kerül sor a színház nagytermében. NAGY B. SÁNDOR : A világiro­dalom legjelentősebb drámai művei közül már sokat szín­padra állított a Tamási Áron Színház társulata, és minden bizonnyal ezek közé sorolható Örkény István Tóték című da­rabja is. Ezért kicsit aggódik a rendező, hogy a bemutatót megelőző áldatlan állapot, nehogy rosszat tegyen az elő­adásnak. »­3 y ■Háromszéken még több iskolában lehetne túl jelenléti oktatás, ha árnyaltabb lenne az­­ ostoba és dilettáns módon megállapított, a tantermi oktatást a pedagógusok 60 százalékos átoltottságától függővé tevő intézkedés. Tegnap végül annyit javítottak, hogy azokon a települé­seken, ahol a fertőzöttségi mutató három ezrelék alatti, ott az átoltottságtól függetlenül hétfőtől kinyitnak a tanintézmények. Ez fontos változtatás, ám emellett a megye számos pedagógusa továbbra is igazságtalannak érzi, hogy miután a közelmúlt­ban átesett a koronavírusos megbetegedésen, s a védettségi igazolás jogos tulajdonosa, mégsem taníthat. Zöldigazolvánnyal minden más tevékeny­ségre jogosult, akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy a hatalom cinikusan megengedi, hogy pénzét önfeledten költse a bevásárlóközpontban, viszont korlátozza a munkavégzésben. Továbbá egyénen­ként változó, hogy a fertőzés után mikor indokolt az oltás beadatása, esetenként nem is tudnák most magukat beoltatni, még ha akarnák is. Ez ugyanis egy orvos által megfogalmazott, mindenkinek a saját egészségügyi állapota alapján személyre szabott, nehezen általánosítható javaslat. S ha a védettségi igazolás 180 napig érvényes, a félreállí­tott pedagógusok joggal kérdezhetik, ezzel a lehető­séggel miért nem számoltak a döntéshozók? Nem számoltak, mert meghaladja őket a mosta­ni helyzet. Szerencséjükre a járványgörbe mere­deken lejt, vélhetően kissé nyugodtabb időszak következik, nem azért, mert annyira eredményesen cselekedtek volna, hanem azért, mert ilyen a vírus természete. Félreállított pedagógusok sora szembesül tehát a járványügyi korlátozások vitathatóságával, igaz­ságtalanságával. Az e heti adatok szerint Három­szék több mint húsz önállóan gazdálkodó tanintéz­ményében és ezek alegységeiben éri el, illetve lépi át az 50 százalékot az alkalmazottak átoltottsági aránya, közülük több már most is újrakezdhetné a jelenléti oktatást, ha a beoltottak mellett a fertőzé­sen átesetteket is védettnek tekintenék. Álláspont­jukkal viszont magukra maradtak, noha azt minden szinten képviselni kellene, parlamenti, kormányzati és önkormányzati szinten egyaránt. Kifogásolni kel­lene ezt a méltánytalanságot, de a tanügyminiszter magára maradt, az egészségügyi miniszter oktatási témában nem szólalt meg. Igaz, Cseke Attila, az RMDSZ ideiglenes egészségügyi tárcavezetője úgy esett eme áldatlan helyzetbe, mint légy a tejbe, de attól még érintett marad az oktatás kérdésében. Kö­zösségi oldalán ő továbbra is kizárólag a fejlesztési vívmányokat közli, tudomást sem véve a kritikus megjegyzésekről, hiszen többen kérdezik, miért ítélik analfabetizmusra a falun, vidéken élő gyer­mekeket? A nyáltesztes vita kapcsán Cseke ugyan megjegyzi, „a társadalom sportot űz a felelősségvál­lalás elmulasztásából”, de arra a kérdésre továbbra sem kapunk választ, hogy ezért az elhibázott 60 százalékos határozatért ki vállal majd felelősséget? Nem ártana, ha az RMDSZ kormányzati tár­gyalásokba belemerült politikusai rámenősebbek lennének a tanintézmények újranyitása, illetve az oktatás terén, mert elfogadhatatlan ami eddig történt, nem más, mint közönséges jogtiprás. MÓZES LÁSZLÓ Félreállított pedagógusok ■■■■ máról holnapra ■■■■ Vissza az iskolába Hétfőtől minden olyan helységben, ahol a fertőzöttségi mutató három ezrelék alatti, a diákok jelenléti oktatásban folytathatják tanulmányaikat, függetlenül a tanintézmény alkalmazottjainak beoltottsági arányától - jelentette be tegnap Sorin Cîmpeanu. Az ügyvivő oktatási miniszter a nyáltesztes szűréssel kapcsolatban is pontosításokat közölt. A miniszter ismertette, már 1724 településen csökkent a fertőzöttségi mutató három ez­relék alá, illetve 18 megyében területi szinten alacsonyabb a mutató három ezreléknél. Kö­zölte, az országos vészhelyzeti bizottság már dolgozik azon a határozaton, amellyel fel­hatalmazzák az oktatási és az egészségügyi minisztériumot a tanintézetek működését sza­bályozó közös rendelet ezirá­­nyú módosítására. Cîmpeanu szerint továbbra is a pénteki fertőzöttségi mutatók alapján születik döntés arról, hogy a következő héten milyen for­mában kezdődik az oktatás a tanintézetekben.»­5 OLTÁSI HAJLANDÓSÁG Sereghajtók közt Háromszék Romániában az oltható, 1z év fölötti lakosság kevesebb mint 45 százalékát sikerült eddig immunizálni, miközben Európában ez az arány jelentősen magasabb: az említett korcsoport 61 száza­léka a koronavírus elleni oltás első dózisát, 57-58 százalék pedig annak mindkét adagját megkapta már. DEMETER VIRÁG KATALIN : A fő­város mellett mindössze három megyében - Kolozs, Konstanca és Szeben - magasabb 50 száza­léknál az átoltottság, miközben Suceava megyében (ahol a jár­vány kezdetén igen súlyos volt a helyzet), ez az arány 28 százalék­nál is alacsonyabb - közölte teg­nap hatósági adatokra hivatkoz­va a Hotnews portál a november 16-i, keddi helyzetet.­­2

Next