Háromszék, 2022. november (34. évfolyam, 9611-9631. szám)
2022-11-21 / 9625. szám
2022. NOVEMBER 21., HÉTFŐ 2.9haromszeék Eltörölték az államfőre kiszabott bírságot Eltörölte a legfelsőbb bíróság azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki két éve Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszéd miatt. Tavaly januárban a bukaresti ítélőtábla még megalapozottnak találta a diszkriminációellenes tanács által kiszabott bírságot, és elutasította Iohannis folyamodványát. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott jogerős végzésében helyt adott az államfő fellebbezésének, megsemmisítette a testület kihágási határozatát, és eltörölte a kiszabott bírságot. A diszkriminációellenes tanács szerint Klaus Iohannis megsértette magyar polgártársai emberi méltóságát, amikor 2020-ban magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit. Iohannis azt követően intézett támadást a szociáldemokraták ellen, hogy a parlament alsóháza nem tűzte napirendre a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, így a két magyar képviselő, Kulcsár- Terza József és Biró Zsolt által benyújtott kezdeményezés a képviselőház által „hallgatólagosan elfogadott indítványként” került át a végső döntés meghozatalában illetékes szenátusba. A „mulasztásnak” csak szimbolikus jelentősége volt, a szenátusban ugyanis kötelező volt szavazni a székelyföldi autonómiastatútum tervezetéről, amelyet a román pártok egyöntetűen elutasítottak. A képviselőházi hallgatólagos elfogadást követően Klaus Iohannis 2020. április 29-én mégis magyar nyelvű „Jó napot kívánok, PSD!, illetve „Jó napot, Ciolacu!” köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta meg a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező, akkor még ellenzékben politizáló PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később - a PSD-t még ideiglenes megbízatással vezető - Marcel Ciolacu házelnök is bepanaszolta Iohannist a diszkriminációellenes tanácsnál. Azt, hogy az államfőnek a magyarokkal szembeni előítéletekre rájátszó, Erdély elvesztésével riogató kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban szavazta meg a testület, az emiatt kiszabott 5000 lejes bírságot pedig 5:1 arányban fogadta el a tanács. Iohannis politikai döntésnek minősítette a testület őt elmarasztaló határozatát és közigazgatási bírósághoz fordult a döntés megsemmisítését kérve. A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének indoklását később teszik közzé. Tisztázták az államfőt Az ügy kapcsán a Mikó Imre Jogvédelmi szolgálat pénteken Facebook-bejegyzésében leszögezte, politikai döntésnek tekintik azt, hogy Klaus Iohannis államfőt „tisztázták a magyarság elleni uszítás vádja alól”. A szervezet szerint politikai döntés született, s annak semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. „Az a célja, hogy az államelnök magyarokkal szemben elkövetett súlyos tévedését korrigálja. Ez azonban a magyarság szempontjából semmit sem változtat a dolgokon, a mi véleményünk továbbra is az, hogy az elnök uszított az erdélyi magyar közösség ellen és gúny, irónia tárgyává tette a magyar nyelvet, ami mélységesen bántó és sértő volt a magyarok számára. Tehát továbbra is várjuk a bocsánatkérését” - olvasható a jogvédő szervezet bejegyzésében. Antal Árpád: Elfogadhatatlan a cinizmus „Ez a fejlemény azt bizonyítja, hogy vannak Romániában, akik a törvények és a jóérzés felett állnak és büntetlenül uszíthatnak egy nemzeti közösség, nevezetesen a magyarság ellen” - fogalmazott a közösségi médiában a legfelsőbb bíróság döntésére reagálva Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere leszögezte, „az a mélységes cinizmus, amit a magyarság kapcsán Iohannis elnök tanúsított, számunkra teljesen elfogadhatatlan és továbbra is azt gondoljuk, hogy elnézést kellene kérnie a magyaroktól azért, mert abszurd vádakkal illetett bennünket és kigúnyolta a nyelvünket”. Az elöljáró szerint az állam illetékes szervei „úgymond tisztára mosták” az államelnököt, „mert végtelenül zavaró volt számára az, hogy bizonyítottan uszított a közösségünk ellen. A mi véleményünk és álláspontunk e tekintetben nem változott” - jegyezte meg a városvezető. FOTá PRESIDENCY R0 KÖZELIT kármentő Gyűlöletbeszéd, az nincs! A Velencei Bíróság is megmondta, hogy nálunk „általában véve jó irányba mutatnak az új igazságügyi A JL törvények”. Ezt saját szemünkkel is láthatjuk, ha megnézzük a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi döntéseit. A Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) éppen most bukta el a bíróság előtt Klaus Iohannis elleni határozatát (s törölte el mellékesen a magyarellenes kijelentésért kirótt ötezer lejes bírságot). A büntetést azért kapta (volna), mert a CNCD szerint elnökünk a magyar közösség ellen uszított, mikor a Jó napot PSD... kezdetű dörgedelmét elszavalta, azt állítván, hogy a PSD Erdélyt a magyaroknak akarja odaadni Akkor a PSD ellenzékben rossz, vörös pestises és korrupt volt, de mostanra már teljesen megjavult, és nyakig benne ül Iohannis kormányában. Ez a mostani igazságos, Iohannist felmentő döntés azután született, hogy októberben egy másik méltányos határozattal Gheorghe Funart mentették fel ugyanitt 2000 lejes büntetés kifizetése alól, amit azért kapott, mert egy tévéadásban a magyart a lovak nyelvének nevezte. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke akkor azt kérdezte: „Nem érti egy bíró, miért pejoratív, megalázó a magyar kisebbség számára, ha az anyanyelvét a lovak nyelvéhez hasonlítja?” Úgy látszik, nem. Arra is emlékeztetett, hogy nem ez volt az első ilyen jellegű döntése az igazságszolgáltatásnak. De arra gondolhatott volna, hogy nem is az utolsó, mert ím, elnökünk esetében is, most felmentő ítélet született. Asztalos Csaba azt is mondta, hogy most már nem tudja, hogy mi a gyűlöletbeszéd Romániában. A diszkriminációellenes tanácsnál Orbán Viktort tusványosi kijelentései után fafajok keveredéséről)feljelentette Alexandru Muraru PNL-s képviselő. A tanács megállapította, hogy diplomáciai menetessége miatt Orbán Viktort nem lehet felelősségre vonni. Elítélik szavait, de nem büntethetik meg. A képviselő megmondta, hogy az Asztalos Csaba által vezetett tanács a kezdetektől fogva védelmezte Orbánt. Ha ő nem mondta is, de mi tudjuk, miért. Mert Asztalos Csaba is azonos nyelven, a lovakon beszél a magyar miniszterelnökkel. Pedig ha Orbán Viktort jól megbüntetnék, akkor azt a legfelsőbb bíróság biztosan nem semmisítené meg. Külügyminiszterünk, Bogdan Aurescu most látogatott Budapestre. Ő kézbesíthette volna Orbán Viktornak a büntetésről szóló számlát, amit ott helyben törleszthetett volna. De mivel nem vihetett ilyet neki, legalább figyelmeztette, hogy mikor egyes hivatalos személyiségek magánlátogatásra Romániába jönnek, „nem megfelelő” nyilatkozatokat tesznek. Gondolom, hogy előzőleg egyeztethetnének az itteni hatóságokkal, bemutatnák tervezett beszédüket, amit a jó együttműködés érdekében cenzúráznának, és akkor elkerülhetők lennének a nem megfelelő nyilatkozattételek. A mi politikusaink bezzeg tudják, hogy milyen „megfelelő” nyilatkozatokat kell tenniük, és ha fel is tevődik, mint Funar vagy Klaus Iohannis esetében, hogy azokat esetleg gyűlöletbeszédként lehet értelmezni, jön a legfelsőbb bíróság, és helyére teszi a dolgokat, hogy ezután is (ahogy eddig) nyugodtan szabad beszélni, úgy ahogy ők, a tévéstúdiókban, vagy cikkezni a hazaáruló magyarokról. Ezek után hőböröghetnek a magyarok, hogy a román politikusok nem ítélik el az általuk szélsőségesnek vélt megnyilvánulásokat, mikor a jó irányba haladó igazságszolgáltatás kimondja, hogy azokkal minden rendben. Aztán természetes, hogy - kicsi kutya nagytól tanul ugatni alapon - reggeltől estig lehet ordibálni a stadionokban is, hogy kifelé a magyarokkal az országból, vagy irányt is mutatva nekik, hogy vissza Ázsiába. (Sőt, még ennél cifrábbakat is). Néha megbüntetik a futballklubokat néhány ezer lejre, de látván a mostani precedenseket a két illusztris személy felmentéséről, ha ezeket mostantól megfellebbezik, akkor a legfelsőbb bíróság eltörli majd azokat. Külügyminiszterünk azt is nyilatkozta: fontos, hogy a magyar beruházások ne csak a magyarlakta vidékekre, hanem az egész ország területére menjenek. A Fidesz valóban fektethetne némi pénzeket a román információszolgáltatókba (tévék, rádiók, újságok), akár a román pártok, hogy azok néha jobbakat mondjanak, írjanak a magyarokról, mint most. .. . KUTIJÁflOS / nnn-I ■' * *• *■. ‘• '~ nvTTíp ~fm Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatárs: Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Mózes László (riport), Szekeres Attila (történelmünk) • Albert Levente (fotó), Csinta Samu (interjú), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (kultúra) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser László (Erdővidék, telefon: 0758 881 611 ) • Tördelőszerkesztő: Csata Klára, Málnási Emese, Szabó Kriszta • Korrektor: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta • Kiadja a Háromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • Sándor Teréz (titkárság) • Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon: fax: 0267 351 504, 0740 310 468, 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, internet: http://www.3szek.ro • Reklám: Bernád Ella és Dancs Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734 • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distric@3szek.ro, reklamáció: 0754 042 512; Román Posta • Nyomda: T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161