Hasznos Mulatságok, 1835. 2. félév (1-52. szám)

1835-09-19 / 24. szám

( ) 187 híjában, egy darabig térdeit ’s mintegy imádkozva ke­resztben tette kezeit, egy pár lépést előre tántorgott, így a’ holdvilágra ért, és ismét szélvész sebességgel ért a’ szomszéd ház palánkjához, a’ két felől rakásba tett tűzifák közt, innen egy faszín’ s láb magasságú fedelére, ’s onnan késedelem nélkül a’ házi 4 lábbal magasabb nádfedelére. Csaknem egészen hasonló mó­don ment itt az utcza felé, darab ideig a’ tető fal’nád­csomóján alatt, akkor visszafelé ment, midőn né­hányszor el-elbukott és igen hallhatólag hortyogott, majd a’ menés közben szökdécselt, ’s egy versetlen dalt dúdolt. Lefelé úgy jött, mint már említőnk , csak hogy a’ faszínről az 5 lábnyi távolságra eső kis istál­lóra ugrott nagy bátorsággal; azon sokáig üldögélt , és könnyedén ugorva végre leereszkedék a’földre, ott meglehetős soká és igen mélyen aludt. — Paroxysm­u­­sának ez el­­tt mindég vége lett ezen bolyongása után, ’s vissza szokott utánna menni ágyára; de ma nem úgy történt, mivel csakhamar Öszveszedvén erejét ismét felkölt, de sokkal lassabban ment a’ legelsőben említett sertései felé, felhágott arra ’s onnan a’ házfe­délre, észrevehetőig kevesebb erővel, de éppen úgy , mint fentebb mondánk , a’ tetőn szintén úgy aludt egy darabig, ’s vissza is minden szembetűnő különb­ség nélkül jött; csakhogy a’ sertésólra leugorván, en­nek fedelén álva majd ülve egy óranegyednél tovább maradt, s itt a’ selenogamus mozdulatokat nagyobb mértékben ’s különfélekép ismételő. Az álmukból fel­vert sertések’ röfögáse éppen nem háborító őt meg, ámbár már egyszer ezelőtt (szerencsére alacsonyabb fedelen bolyongtában) a’ mint gazdasszonya nevén szállította, egyszerre alábukott végre a’ már több­ször említett istálló fedélről fél ugorva lebocsátkozott, é s ismét 5 perczig maradt az oda terített szalmazsá­kon; azután felállt, ’s röpült mintegy, ágya felé, hol mint villámtól sújtott öszverogyott, 3—4 perczig pihent, akkor a’ legnagyobb renddel levetkezett, ’s lefeküdt. Másnap reggel bágyadt volt ugyan , de az

Next