Hasznos Mulatságok, 1835. 2. félév (1-52. szám)
1835-11-25 / 43. szám
( 339 szélvészt, mellynek rám kelle viharozni, mihelyt egy a’ viaskodók közűl észreveendi, hogy egy derékally hiányzik. Valóban, lassan lassan csendesség lett. A’ hangok lármátlanabbak kezdtek lenni; kiki arról gondolkodott , hogy a’ csatamezőn üsse fel őrtanyáját; érzém, hogy egy derékally lábaimhoz támasztatott, egy másik jobb kezemhez. Kiki beegyengeté a’ maga derékallyát, az mint tudta, társáéba, ’s reá keveredett; csak egy keresgélt még egy darab ideig a’ szegletekben ’s zugokban; ’s ekkor nem tűrhetvén, hogy semmit nem talál, egy helyes gondolat ötlék eszébe, ’s hirtelen kiáltá: „Urak, egy közűlök két derékallyon fekszik!“ Ezen vádat mindnyájan boszonkodó zajjal fogadták, a’ miben mindazáltal én nem akartam részt venni. A’ mi emberünk ismét hozzá fogott a’ kereséshez, félig nevetve, félig szitkozódva; majd, semmit sem találván, azon végezte, mellyen kezdenie kellett volna: gyertyáért csengetett. Hallánk a' közelgető szobalány’ lépteit, látám a’ gyertyavilágot a’ kulcslyukon által, ’s nem akarva zsebembe dugám kezemet , hogy meggyőződjem , ott-e még a’ szerencsés kulcs. Emberünk az ajtóhoz ment, ’s az zárva volt. „Nyissa ki,’ monda. ,,’s adjon be gyertyát.“—„Urak, a’ kulcs belől van.“ — „Ah! “— A’ kereső’ keze egy pillantatig elfogá előlem a’ gyertyavilágot, melly a’ földön tapogatott ’s a’ kandallón. „Ki az ördög zárta be az ajtót belőlről, Urak?“ Senki sem. A’ szobalány csak várakozott. — „Eh! hiszen csak van másik kulcsa minden szobának a’ vendégfogadóban.“ — „Igenis , Uram.“— „No hát, hozzon más kulcsot.“ A’ leány ment; e’ vala az én kísértő szempillantatom. Ha a’ vendégfogadás nem követé utasításomat, el valék veszve; a’ legmélyebb csend uralkodók ’s nem háborító azt egyéb, mint szerencsétlen társunk’ béke, tűrhetlen lábai kopogása, ki fogai közt mormogó: „Már nem jő vissza az a’ durczás leány. —Ugyan mit csinálhat olly sokáig? —Meglássák, most meg majd