Hasznos Mulatságok, 1837. 2. félév (1-52. szám)
1837-09-27 / 26. szám
02 költeményt *), Lesigan Károly úr pedig (lakik Budán ), ámbár nem nevendéke az egyetemnek, jeles hosszú német ódát küldöttek hozzám. Hogy a’ magyar közönség lássa, hogy mind a’ két költemény nekünk Göttingában nem szégyenünkre, hanem becsületünkre fog válni, mind a’ két költeményből mutatványt közlök. Tiszt. Gacsáry úr így kezdi derék költeményét, melly elegendőképen bizonyítja, hogy református atyánkfiai, minden buzgóságuk mellett a’ magyar nemzeti nyelv iránt, a’ latin classicus nyelvet ’s költést nem mulasztják-e : Pulchra dics! cresso nimium mihi digna lapillo» Digna sed et cunctis, queis Göttingensis Apollo itisit, et bic celsi tetigere cacumina Pindi , Edita ubi late Sapienturn templa coruscant, Musarumque domus solidis nitet alta columnis, Quos juvat in gremio doctae hic legisse Minervae, Veraque, ut in sylvis Academi, gra'eca juventus , Quaesisse, et propius sacros adiis'se recessus. Salve pulchra dies ! completi nuncia secli, Ex quo prima sibi hic Patias domicilia fixit, Adque tuos fontes, o Leina! Georgius, almas lile potens gentis columenque decusque Pritannae, Ex Helicone Deas duxit, stahilesque locavit. Jam decies rediere decem feliciter inde Annorum series, totidemque volubilis alto Finiit in coelo cursus, moderamine Titan: En tamen haec sedes castis sacrata Deabus Vel post tot cyclos annorum et temporis ictus, *) A’ szerény, ’s a’ Georgia Augustat olly forrón, mint én, szerető szerző nekem ezt irta, hogy a’ költeményt küldi, „nem koránt is, mintha valamelly felsőbb poétái elhivattatást érzenék magamban, sem annyival inkább, mintha csekély talentomom által magamat mutogatni akarnám , de egy ellene állhatatlan ’s önkényes vonszalom’ sugallásánál fogta, imét ezen egynéhány sorokra telő deák versezetet kívántam ebbeli örömöm ’s szives háládatosságom’ jeléül, a’ tek. professor úr becses kezeihez juttatni.“