Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)

1839-02-23 / 16. szám

n­­a­s­z­m­o­s Szombat Február 33 kán. MITXiATSÁ&OIf. Az idegen. Eredeti novella. A’ nap kicsúszva a’ hegyek megűl, megcsókold a’ földet, ’s a’ föld érzett, keménysége enyhült, a’ nappal szerelemre gyuladt.— tavaszion! Nem mon­­dom­ el­ örömét a’ földnek , mellyet változásán ér­zett; nem mondom el az emlényeken minő bájhar­­mat fogta fel a’ nap sugárit , tükrözvén lángzó vissza sugárzásában ürömit a’ tavasz iránt. Nem mondom el gyümölcsét szerelmöknek ; nem mondom, milly szép virágokat mutatott bé a­ föld a’ napnak szerelmi­ szülött gyanánt­ ki a’ ter­mészetet tavaszi hajnalon érző kebellel tekinthető, a’ ki látott a’ természetben fejlődni ezer virágokat; az látta a’ föld örömét ’s szerelmét a’ nap iránt, de a’ mit látott, azt szóval ki nem mondható , mert keble feldagadt érzeteiben. Majd fentebb kél a’ nap, és még forróbb ölelke­zésben lesz a' földdel, — — — még fölebb hág; — — ’s a’ föld, reszket a’ kőtűz miatt, keblében üdvül kincset hoz , mellyeket mi gyémánt, rubin , ’s aranynak nevezünk, mert keble forró a’ nap iránt! — És immost, lásd Linám , ősz lett — mond U—..; szeretettjével egy lelombozott ákácz alatt ké­­jelgve — milly puszta a’ láthatár! A’ nap hűtlen le­ve ’s szerelmesét — a’ puszta tájra mutat­va — lásd mint elsápasztá! mint halnak el fokon­ként reményei! — öröm szülötte szép virágai — mint lesznek zsákmányal a’ kérlelhetlen viharnak! Oh Lina, ha ez lenne forró szerelmünk képmása­ — úgy hagyj meghalnom — mostani szerelmed csókjai közt, — hogy az üdv, mellyet jelenleg ere­zek , meggyilkolhassa bennem az életet ’s én, meg­halva bár, de dermedt testembe fagyva ez erezet — legyek szírt, vagy legyek virág, melly hirtelen meg­fagyott, de szinét a’perez alatti kimúlásban meg nem változtatható ! legyek halott! — fojts meg csókod­dal, — csak tudjam, hogy e’ napnál állandóbb le­­szesz — szeretni fogsz. Lina erre nem felelt, csak feddő s mégis kérő­­leg emelé­d—óra nagy sötétkék szemeit, ’s a sze­relmesek egymás keblére dőlve — boldogságokat él-­­ ezek. A’ táj, hol a’ két szerelmest megpillantok, G... gazdag földes ur jószága, ’s háza — Lina apjáé volt. — G... előkelő ur lévén a’ megyében­­ mostan tar­tandó megyei gyűlésre ment — táblabirói kötelessé­gének megfelelendő. — ’S igy (­.... nője, néhány év előtt sírba szállván , a’ háznál nem maradt egyéb, a’ cselédségnél ’s U...nál, ki már néhány holnap óta a’ házhoz tartozott, ’s igy ideje volt , szép tulajdonai ’s kecses külseje által, magát G...vel meg kedveltet­­ni , ’s szerettetni imádotta lányával. U...t. a’ cselédség is szerfelett kedvesé ’s e’ sze­rént miattok Linával bátran társalkodhatok — sőt a’ mint szerették volna hinni — egymás közt beszélék is, hogy U... a’ kisasszonyt nőül veendi !■ A’ mit a’ cselédség egymás közt beszélt, a’ szerelmeseknél tervvé vált, ’s a’ terv G...uz Lina ap­ja haza tértével világosságra jött ’s létesült is , mert G... tudván az emberek lelkét becsülni, U...val egé­szen megbarátkozék — ’s lányát nőül igéré, mert ő jó férjt kérése, kit a’ természet ’s nem az emberi­ség álda meg. .* * * Előpo­dái a’ télnek nem sokára megjelentek; szél fújt a’ völgyeken, melly a’ színétől is megrablott növényre zúzmarát lehele, — a’ fák pusztán hagyott ágai csörögve — mintegy jelentői voltak a’ földnek, hogy az megholt, ’s rideg sírjába megy. Illy halni készülő természetnek valék tanúja F.. fa­luból Cs.. felé indulva; a’ mint a’ két falu közötti út mellett fekvő sirkertbül, nyögést, ’s szilaj kaczajt hallék, mellyet a’ szél töredezve csapkodott ide ’s tova a’ nagy üres természetben — Mi hang? mi zaj ? — Megütközém ! — A’ föld jajgat talán ? mert fáj neki a’ fázás, hideg koporsójában ? vagy az em­lékkő üt gúny kaczajt halottja fejénél ? — hogy ő határozzon a’ felett, ki életében pompát vadászva utálta az alattvalókat, mert azoknak sorsa nem enge­dd, hogy véle az üdv között pályát futhassanak? — Hasonló gondolatok villantak agyamon keresztül — ’s még szivrehatóbb jajt — még bánatosabb, gyötrő kaczajt hallék ! — A’ hang felé irányzóm most figyelmemet: sze­mem a’ sirkertben szét legeltetém, de egyebet puszta­ságnál és egy, dérrel behuzottnak látszó emlékkőnél nem látok, melly azonban figyelmemet magá­ra vonó, mert felette egy eltépett sötét fátyolt véltem sejteni: — hihetőleg a’ halott szerelmesétől avagy rokonától; — bánat avagy emlék jeléül hagyva ?— — Ez azonban fölébresztett vágyamat nem elégité­­ki, mert én hangot hallék ; — hangot, bánatosat , mint a’ sirlakóé, — kétségbeesőt, mint a’ sorstiprott földié! — ’S szemem a’ könnyektül, — mellyeket a’ hideg csalt elő — megmenténi, erőltetém­; — ’s vi­lágosabban ’s merőbben nézdelék! — És ah!­bár ne láttam volna soha, vagy repedt volna meg szivem azonnal, hogy sem belé kellett vésni az emlékezetet a’ felől, mellynek o­ly hirtelen valék tanúja, ’s melly olly bánatosan hatá meg keb­lem; — miként miatta, m­i most is , óráimat gyakran keserítve látom! Ö­t6dik szám. Első félév.

Next