Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)
1840-01-29 / 9. szám
( 35 ) (Istennőknek) is elneveznénk, felette kedves ’s becses személyüket a’ józan criticának szikét vesztve kémélletlenül érdeklette,önkényszerinti javallatát, roszalatát egybe bonyolitva úgy elő terjesztő, mint az olyan bíró, ki egyenes útjátúl eltérvén andalgásában bevádlottat ugyan azon egy tettiért jutalmazni, de egyszersmind büntetni is kész lévén, már ezzel valódi bíróságot eszközleni megszűnik. Tulajdon szavai: Schodelné jelesen énekelt-------Trillái nem voltak egészen tiszták. Hát hogyan énekelhetett jelesen ha trillái nem voltak tiszták? de ha valóban nem lettek volna is tiszták, lehetettek jelen körülményekben azt hiánynak tulajdonítani, midőn a’ szörnyű hidegekben három napi utazás után, — ki sem pihenve — azonnal a’ színpadra fellépett. Dicséreteket ugyan, de nyomban személyi kissebbitést mondanak Dunaparty szavai: a’ másik felvonásban, úgymond, zajgó éljen és tapsai fogadtatott--------------Teste és feje rángatódzásai melyek est hét hai ízlés nélküliek valának, oly igen igen kellemetlenül hatottak a’ nem túlzólag érző, nem vakon buzgó hallgatókra. Itt az orbiliusi zsarnok, Dunaparty, kedvelt színésznőnk mellett még a’ hallgató publicumot is — kire a theatrumi critica, és ennek joga semmikép sem terjedhet — hatalmasan veszszőzi, és korbácsolja mint hajdan India, Egyptom, és Izrael bírái, kik jobbjokban ostort tartván ültek bíráló székeikben. Vallyon csak illetlenségnek mondjuk e ezt ? vagy méltóbban korlátlan, és a’ miveltebb emberiséghez nem férhető kicsapongásnak. Ítéljék azok, kiket a' felvigyázás közelébb illet. Hát Schodelnének már másodszori szerűire lobbantott hiányok, hogy t. i. Teste és feje rángatódzásaira, túlzásaira, estheticátlanságaira és öltözete sajátlanságára ismételve általa figyelmeztetett, nemes már inkább gúny, mint criticai figyelem: midőn a perisisnek csak ítélő, nem pedig végrehajtó hatalma vagyon. De külömben is Vertumnus római istenség szellemével változó ’s állhatatlan ízlés, maradandó szabályt még e’ világban a' ruházatra, annál inkább a’ belső indulatok kifejezésére, vagy is személyes maga viseletre el nem fogadott, és miképen esztendők folytával egészen elváltozik, úgy minden éghajlatban, minden nemzeteknél, többnyire különbözik, a’ mi a’ nagy természet, vagy is teremtett mindenség leg főbb dísze. Azért a’ mi Dunapartynak Sehodelnében nem tetszett, mi.neki e tulajdon mozgásai (nem pedig rágalommal nevezett rángatódzásai) másoknak, úgymint valamennyi olaszoknak igen tetszett, kik magokat általa a’ nápolyi előadás módjára emlékeztetteknek állították. Még nevetséges hasonlítással is de igazán és tulajdonkép csúfolással kívánná Dunaparty e’ jeles dalszinésznőt hallgatóitól idegeníti, mondván: Ha valami izetlen és vissza rezzentő, az valóban Norma köpenye, melynek midőn két szélét megfogva a' színen lépdele, akartalan is egy szárnyas egér eszméjét költé fel a’ nézőben. Csúfot űzni, a’ kinek megengedtetik, vagy elszenvedtetik, igen könnyű. Romaiaknál már e’ világon Lucian — Olympusban a Momus, Julián császárnak könyve szerint még a" tulajdon isteneikből is csúfot űztek, azért igaz marad most is a’ görög bölcseknek ítélete, hogy a’ tisztelet arra inkább, ki mást tisztel, mintsem aki tiszteltetik, háromol; igy ki mást csúfol, az magát inkább csúfolván nevetségessé ’s gyülölségessé teszi. Ezért a’ Gúny istene (Satyr) régieknél legrutabb, és undokabb alakban bölcsen képezteték, hogy illy fertelmes eszmében magát tekintvén, kiki rágalmazó szándékától vissza rezzentessen. Schodelné iránt oly kéméletlenűl felszólald, — gúnyolni, — csúfot űzni — két magyar hazának kedvelt — sőt nemzeti buzgóságáért felettébb tisztelt — gyakori hálaérzéssel több hazafiaktól megajándékoztatott, — nem csak külföldi hallgatóktól, de hazánkba jött idegen művészek által is közmegelégedéssel nyilván dicsértetett dalszinésznét — illyen, mondom, művészi és hazafias érdemekkel tetézett — remek — itthon és a’ külföldön ismert jeles hazánk leányát egy áborczás Dunapartynak alacsonyitani — nemzetünket kedvelőétől elidegeniteni akarni, több mint egy elengedhetlen merészség; ki még sokkal nagyobb bünhödésnek gyanussává is tette magát azzal, hogy Schodelné művészi iparjának — amit ő ezernyi hallgatók vallása ellen nem tagadhat — kigúnyolása által, kezdett pályájoktól többeket idegenitvén ,,a’ nemzeti műveltség kifejlődésének, gyarapításának, és terjedésének ellenzője jön. Mindenkinek azért, ki Schodelné iparjával felélesztett é s folyvást buzdított művészi előmenetelnek örvend, vagy buzog, — buzogni pedig minden jó hazafinak tiszte , tellyes joga van, sőt kötelessége, hogy álorczával szinlett Dunapartynak, nyilvános és szin nélküli ellenpártja legyen. Schodelnét kisérő három magyar dalszinészekett Fehér Máriát, Udvarhelyit és Erkelt ostora eleibe állítani, ha meg nem ítélte, Dunapartynak szükségtelen volt különben, ha csak a’ tőlök nem érdemlett pirulásra, mint valódi morális csiga kínra (tortúrára) vonni és ismét elereszteni zsarnoki módon nem kívánta. Szavai ezek: