Hazai Tudósítások, 1807. 1. félév (1-51. szám)

1807-04-22 / 32. szám

Felséges Tsászárnénk és Királynénk halálának kor­nyai állás­a. Aprilis’ ötödik napján hirtelen forró hideglelésbe és ízegezésbe esett. Ez okozta, hogy másod nap időnek előtte egy Herczeg Aszszony­­kát ízűtt, melly két nap múlva meghalt. A’ ízülésnek természetes kö­vetkezései öregbítették az előbbi nyavalyát annyira, hogy midőn n-dik­ben a’ Tsászár­­ Felsége Bétsbe érkezett, már igen kevés reménység volna a’ Felséges Beteg életéhez. Ez is el­enyészett más nap. Azért 12- dikben délután a­ haldoklók Szentségeiben nyílván részes­űlt, estve pedig tíz órakor magzatait elhivatván Anyai áldását reájok adta. Ezen egész nap az Oltári Szentség előtt Érette a’ Városnak minden szentegyházai­­ban közönséges ájtatosságok tartattak. Illy végső szomorúság idején tsudálkozásra méltó volt a’ Felséges Tsászárnak és Királynak erős szí­­vűsége. Nemtsak el nem távozott Felséges Párjának ágyától, hanem, valamint több egymást követő viszontagságaiban erős és tartós volt az Ő bátorsága, úgy most is a’ Kereszténységnek bíztató reménységé­től indítatván a’ Haldoklót maga bátorította. Közelgetett az utolsó óra. A’ Beteg nagy lelkeket illető belső tsendességgel, ébredtt elmével volt végső pihenéséig. Végre 13-dikban reggel hetedfél órakor elnyugodott. Eltemettetése Apr. 16 dik napjára rendeltetett. Ezen boldog emlékezetű Felséges Aszszonyunk Maria Theresia IV - dik Ferdinand Nápolyi Király, és Maria Carolina Ausztriai Fő Herczeg As­szonytól született 1779 dikben. Felséges Urunkkal 1792 házasságra lépett. Me­lyben hív és buzgó szeretete gyűmölcsét íz magzatokat szűtt, kik közűl még 4 Fő Herczeg, és 3 Herczeg­ As­­­szonykák életben vagynak. A­ ki gondosan megtekénti ezen Feje­­delem Aszszonynak életét, olly tulajdonságokra talál, mellyek őtét tsudálkozásra méltóvá teszik. Nem volt benne semmi nagyravá­­gyódás, leereszkedéssel és nyájassággal bánt minden emberrel. Érezte ember társainak nyomorúságokat , és ha módját ejthette, rajta elmúlhat­lanúl könnyebbített. Kevéssel megelégedett, nem szeretvén semmit in­kább, mint az együgyüséget. De ellenben nagy lelkű és bőkezű volt má­sokra nézve. Igaz indúlattal kedvelte mind azt a’mi jó, szép, és nemes. A’ mesterségeknek k­edveltőjök és Pártfogójok volt. Az igaz és minden vak buzgóságtól távol lévő kegyesség ékesítette több fényes erköltseit. Mind elméje, mind szive­ a’ legnemesebb módra ki volt mivelve. Tisz­­teletet gerjesztett mind azokban, kik­ őtet mint Feleséget, Anyát, és Fejedelem Aszszonyt ismerték. A’ késő Maradék is áldani fogja em­lékezetét.

Next