Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1823. 2. félév (1-52. szám)

1823-11-08 / 38. szám

Oktober 13-kán Zólyom Kirá­lyi városban tűz támadott, és 117 házat meg­emésztett. Ugyan azon­bón. 2-án Kiszucza-Ujhely Mezővá­rosnak egész felső része is elégett, a’ hol már Sept. 8-kán is a’ tűz ne­vezetes kárt okozott.­­ Az utóbbi égés annyiban szerentsétlenebb volt, hogy az épületeken kivűl még két gyermek is elégett. Keszthelyi tudósítások szerint Zala Vármegyében October 10-én , Badatsonyon még későbben kez­dették a’ szüretet, melly közönsé­gesen olly bővséges volt, hogy egy harmad részéhez alig győztek edé­nyeket szerezni. A’ termésnek jó­ságát úgy ítélik, hogy az 1820-kit meghaladja ; de a­ 1811, és 1822-kit el nem éri; mert az utóbbit most is az 1811-ki terméshez hasonlíthat­ják. A’ bővségnek bizonyságául szol­­gálhat a’ mustnak oltsósága , mert Zala-Egerszeg körül 45 krajczáron is lehetett akóját venni; a’ Balaton mellyékén 1 for, 30 koron ; a’ Ba­­datsonyi hegyeken pedig 3'—4 fo­rinton. Pesten Nov. 5-ikén tartotta a' J Magyar Királyi Universitás az új iskolai esztendőre a’ Szent Lélek segíttségül hívását; ugyan az nap a­ Királyi Gymnasium is. Ezen kö­zönséges Intézeteknek virágzását szembetünőképpen mutatja a’ Ta­núlóknak sokasága. Ugyan is, az Universitásnak minden ágaiban a­ Tanúlók száma öszveségesen volt 300; a’ Királyi Gymnásiumban a’ Nemzeti Iskolákban 51­6. Az el­múlt eszt. tapasztalás újabb bizony­ságot nyújt a’ Fő Iskolabeli M. Ifjú­ság tisztességes magaviseletéről, és a’ Tudományokban való előmene­teléről. Óhajtjuk, hogy ezen jeles megkülömböztetés, melly mind a’ Tanító Uraknak, mind a’ Tanít­ványoknak a mostani időben, a’ külső Országi Universitásokhoz ké­pest , nagy ditsősségére szolgáll, e­­zen kezdődött esztendőben új ösz­­tön légyen mind az erköltsökben, mind a’ Tudományokban való elő­menetelre. A’ Nemzeti Iskoláknak Tanúlói is, valamint előbbi esz­­tendőkben , úgy a’ múlt iskolai esz­­tendő végével is Tek. Boráros János, Pesti Senator, és helybéli Director Urnák bőkezűsége által fe­jenként való megajándékoztatással serkentettek a’ nagyobb előmene­telre. Kinek hivatalbeli buzgóságá­­tól egész bizodalommal várja a’Ha­za, hogy ezen nagy kereskedővá­rosban, hol az Ifjúságnak olly sok­féle tökélletesedésre vagyon alkal­matossága, a­ külső városi, alsó iskolákban a’ nemzeti nyelv tanít­tatása egész szorgalmatossággal fog folytattatni, a­ miben már a’Zsidó Község itten nevezetes példát mu­tatott. BRAZÍLIA: Brazil­iából Aug. 30-káig terje­dő tudósítások, mellyek October 20-kán érkeztek Londonba, a’Cou­­ri­e­r szerint azt adják értésünkre, hogy Lord Coch­rane, valamint a’ szabadság eránt, úgy a’ Mam­mon eránt is különös szeretettel vis

Next