Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1826. 2. félév (1-52. szám)

1826-11-08 / 38. szám

és utolsót, melly örvendetes T­é­­ged Istent dicsérünk -el fe­jeztetett bé. Oct. 29-dikén ismét F. T. Durcsák János Úr, és így mindeggyiket az Egri Fő Sz. Egy­ház’ Kanonokjai, ugyan annyi Va­sárnapokon vezették, valamint L.B. Geppert Olasz gyalog Ezredének két Processióit is Júniusban, mel­lyen minden Fő, és Al-Tisztek a’ köz emberekkel, Tsász. Kir. és e’ Városban lakos, nyugodalomban lévő Tiszt­ viselők házi népeikkel jelen voltak, az utóbb említett Pré­post Úr diszesen tartotta, a’ Vá­rosi polgárság pedig, és nép egész idő alatt, Szombat, és Vasárnapo­kon délelőtt, és délután példásan Processiókkal járván, a’ köz buz­­góságot hathatósan előmozdította. Mindenfelé az üdőhöz alkalmazta­tott Sz. Beszédek tartattak. Megjegyzésre, s figyelemre méltó, hogy a’ népnek mindjárt elejénten annyira lángoló buzgósá­­ga, egész hat hónapok folytával nem hogy legkevesebbé is lankadott volna, sőt végig mind inkább ne­­vekedni tapasztaltaték. így ámbár az Anya Város’ Templominak lá­togatása, a’ külsőktől szabad tet­szésük szerént­­választandó időben tsak egyszer kívántatott, még is majd minden Városokból ’s helysé­gekből három ’s több ízben jött újabb újabb, és fél esztendő alatt minden nap más ájtatos Processiók szemléltettek. Nyári napokban u­­gyan a’ Föld mivelők mezei mun­kában foglalatoskodván, ritkábban voltak, de a’ főbb rendű Urak, és. A bszonyságok annál számosabban jelentek meg, kik 3 — 7 mértföldfe­­ket gyalog útazván a’ forró hév­­ségben, vagy esős időben, mago­kat nem kímélvén , mind a’ Sz. Re­­ligió eránt vonzódásokat nyilván­­ságossá tették, mind a’ többi fü­veknek eleven példáivá lettek. Nem olly nagy munka időben esvén pe­dig a’ 3-dik és 5-dik Processio, 50—15 ezerre lehete a’ megjelenők számát tenni, a’ hetediken és utol­són pedig olly sokaság vala, hogy azon nap a’ 100 ezret jóval fellül­­haladná, és azt a’tapasztalt Férfi­­ak, és más Megyékből volt Jöve­vények Hazánkban alig látott nagy Gyülekezetnek mondanák# AUSTRIA. Ó Tsászári Királyi Felsége az­­ ő Udvaránál Portugalliai Kir. rend­­kivülvaló Követnek, ’s meghatal­mazott Ministernek Villa Sec­ca Bárónak , és a­ Csász. Kir. Udvar­nál lévő Brazíliai Császár’ rend­­­vül való Követének, ’s te­ljes tar­­talmú Ministerének, Réz­ende Vice Grófnak, a­ Vas Korona Ren­dének első rangú czímerét, továb­bá a’ Portu­g. Kir. Követségi Titokk­­noknak Camara Lovagnak Leo­pold Rendjének vitézi Keresztjét, ’s végre a’ Brazíliai Tsász. Követsé­gi Titoknoknak Almeida Lovag­­nak a’ Vas Korona Rendjének har­madik rangú czímerét ajándékozni méltóztatott. Ő Csász. Kir. Felsége Pilati Jó­sef Antal Úrnak , valóságos Cs.

Next