Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1829. 1. félév (1-52. szám)
1829-01-03 / 1. szám
5 / se ezre, Mélt. Fő Tiszt. Ma no i- 1 olvcs Maximius Urat, eddig ■volt Archimandritát. Ő Ts. K. Felsége az ifjúság neveltetése, ’s taníttatása eránt való atyáskodó gondoskodásból kegyelmesen megengedni méltóztatott, hogy Csik-Szeredában,az első Székely határőrző gyalog Regement' Stábjának lakó helyén négy Oskola (talán Gymnasium) Leány- Oskolával eggyütt, állíttassák. Minekutánna az oskola-épület kész volt, és szükséges eszközökkel fel volt készítve . Sept. 1.-dikén 1828- ezen tanuló Intézet pompás szertartással megnyittatott. A Székely határőrző Regementek három Óbesterének , a’ Csík-széki Fő Király- Bírónak a nemzeti Székely határőrző három Regement’ Stabális, és Fő Tiszteinek , és a nagy sokasággal öszvesereglett népnek jelenlétében. Fő Tisztelendő Rácz Esperest Ur, több Papok’ szolgálata mellett felszenteli az új Oskolát. Ezután szabad ég alatt tábori sátor-kápolnában , a’ Sz. Lélek’ segítségül hívása után, énekes Misét tartott, melynek végével a Kedves „Tartsd meg Isten Ferencz Királyt” éneket, a’ Regement’ muzsikája mellett a’ számos gyülekezet szívbeli megindulással elénekelte, mellynek hangja a’ vitéz Székely Nemzet'hív szivében még sokáig fog zengeni emlékezetül azon kegyelmes Fejedelmi Atya eránt, ki az ő gyermekeinek , és késő maradékinak számára illy hathatós eszközt nyújtani méltóztatott a' kimiveltetésre. ' A’Kegyes Oskolák' Szerzetének , a melly eredeti intézeténél fogva az ifjúság' tanítására van alkotva , és a’ melly valósággal ezen részben a’ Haza'javára. Fő Tisztelendő Bolla Márton Ur hosszas bölts kormányozása alatt, fáradhatatlan szorgalommal törekedik , « a tudományos nevelésben megbetsülhetetlen érdemeket szerzett magának — a most kiadott lajstrom szerint a’ két Hazában 356 tagja vagyon; kik között találtatik a Theologiának 0 Doctora; a’ Theologiának, s egyszer’smind Philosophiának 2 Doctora; a Philosophiának 30 Doctora. A’ mult esztendőben 8 halt meg a’ Szerzetből. EGYHÁZI FEJEDELEMSÉG. Romában a’Vatikánumi palotában Dec. 15-dikén tartott titkos Consistoriumban . Szentsége által több Érsekek, és Püspökök praeconisáltattak. Ezek közt Rohan-Chabot Lajos Ferencz Auguszt, eddig Auchi Érsek, Besanconi Érsekké; Isoard Joákhim János Xavér Kardinális, Auchi Érsekké ; Valicki Teofil, a’ Törvények Doctora, és Gneseni Nagy-Prépost, Gneseni, és Poseni Érsekké; az eddig volt Trevisói Püspöts, Grasses Jósef, Veronai Püspökké ; Squarcina Antal, a’ Prédikátori Szerzetből , a' Theologia Doctora , Cenedai Püspökké ; Leonhard Mihály János, Bétsi Püspöki Megyebeli Pap, az oda való Érseki Káptalan’Kanonokja, Alolai Püspökké, in partibus infidelium; Laso de la Véga Rafael, eddig volt Meridai Püspök, Quiroi Püspökké ; Mendizabal Mária Jósef, a’ Theol.