Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1829. 2. félév (1-52. szám)

1829-07-15 / 5. szám

szobában előbb észrevehette, míg általa ön­maga is meglepetett. Sem­mi ollyas levegői változás nem tör­tént, melly ezen esetet gyanitható­­vá tehette volna; kivévén a­ rend­kívül való szelet, melly huszonnégy órával az első rengés előtt tapasztal­­tatott, esőt is fakasztott, és egy pil­­lantat alatt hajnalban megszűnt. Ha a' Természet ezen káros következé­­sü kitöréseinek okait, mellyek azt Erdély’ szomszédságában , és a’ mint gyaníthatni, nagy kiterjedésre eszközlötték (mert híradásaink van­nak már eddig is arról, hogy na­gyobb kisebb mértékben az több mint 100 négyszegű mértföldnyire éreztetett) szembetűnő az mindenek előtt. Ugyan is tapasztalható ezen Vidékeken a’ büdöskőnek lappan­gása a’ föld' kebelében ; a’ mészkő pedig olly mértékben találtatik,hogy az ezen Tartománynak eggyik leg­jelesebb Productuma. Mi kívánta­­tott tehát ezen szomorú jeleneteid hatására, mint az ország szerte ta­pasztalt Canariai essőzések, mellyek a’ föld belsejébe bétódúlván az ott hihető nagy mértékben elrejtett kő­szenet a­ mész felforrása segedelmé­vel felpárolták, és abból ama hatha­tós gőzt fejtették­ ki, mellynek meg rekedése , és erőszakos szabadkozása szülhette ezen félelmes következé­seket. (Érezték a' földindulást még Nagy-Váradon, Kolosvárott, Sza­­mos-Ujvárott, ’s a’ t.) HADI TUDÓSÍTÁSOK. Az Odesszai Journal Jun. 24- dikén illy tudósítást közöl a’ Török országban lévő táborról. A’ seregek’ mozgása Szi­­lisztria előtt. Jun. 4-dikén (új Kat.) estve 10­­ fél órakor az ellenség nagy erővel kiütött, eleinte a’közép pont ellen, a’fél mellyék sáncznak által ellené­be , azután bal szárnyunk ellen , a’ 33-dik számú battériával szembe. A’ sánczban megszállott Törökök, minekutánna titkon több tsopor­­tokba öszvegyültek, észrevehetetle­nül a' fél mellyékre (parallela) nyo­multak , és hirtelen ide érvén, a’ futó sáncznak végső karjában magokat megfészkelték; itt irtóztató tüzelést kezdvén, elől, és a’jobb szárny fe­lől a’ futósánczba bé nyomulni tö­­rekedének. A' 17-dik Vadász Rgt­­nek egy bataliona, melly ezen fél mellyéket védelmezte, az ellenség­nek jól intézett lövésekkel felelt, és a’ sánczba tolakodott Törököket le­szabdalván , állását folyvást meg­tartotta. Ezen tsatázás alatt Herczeg Gortsakoff General-Major a’ tar­talék-seregből két kompániát, Berg­ben. Major pedig két bataliont előre indított, hogy ezek a’ Törököket, kik a’ fél mellyékben magokat megfészkelték vala , mind a’két ol­dalról megkerüljék. De ezen tarta­lék-seregek’ megérkezésekor a’ Tö­rökök nagy veszteséggel visszavonák magokat, minthogy a'fél mellyéket védelmező seregeink által hatható­san visszanyomattatának. Míg ez a’ jobb oldalnál így tör­tént, az ellenség a’ bal oldalon két osztályban megindúlt; az első egye­nesen a’ 33-dik számú battériánkra tartott, a’ második pedig a Duna

Next