Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1839. 2. félév (1-51. szám)
1839-10-09 / 29. szám
nek tettleges előmozdítása által dicsőíteni fogja önmagát és a nemzetet. Jász-Bérénben: A’Jász ’s Nagy és Kis Kun kerületek fővárosában rabdolgoztató ’s javító ház állíttatott. A’ rabtartási költségek által tetemesül terhelt kerületi külön házi pénztárak leendő megkiméltethetése ’s a’ hosszú idők során keresztül merített azon tapasztalás, hogy e’ hármas kerület börtöneit leginkább olly gonosztevők töltik, kik minden lelki oktatás ’s vallásos tanítás nélkül pusztákon ’s a’ cserények mellett henyélve ási- sózzák le napjaikat, szülé először 1837 végén , egy közgyűlésen k. tan. ’s nádori főkapitány Szluha Imre által elnökileg inditványzott azon gondolatot, hogy a’ fenyitő törvény ellen vétett ’s ez által annak büntető súlya alá esett gonosztevők foglalatoskodtatása, azoknak a’ vallás és erköltsiség szelidebb ösvényie vezettetésük végett egy rabdolgoztató ’s javító intézet állittassék, hol a’gonosztevők fogságuk ideje alatt foglalkodtatván egy részről önmagok érdemeljék meg azt, mit eddig helyettük az említett kerületek pénztárai tartás fejében nagy sérelmükkel fizetni kénytelensítettek, más részről pedig, lelkiképen kimiveltetvén, fogságuk eltelte után mint javult emberek adassanak vissza a’ polgári társaságnak. E’ két szent czélból támasztott indítványt a’ tiszti kar hévvel ölelte, ’s gondos ipara által oda vitte, hogy a’ hármas testvér kerületnek Jászberényben e’ czélra egy emeletes díszes épülete, egy olly pénztárból, melly ezen kerületek minden rendű ’s rangú szabad polgárai évenkinti adózásiból gyűlt össze (felkelő sereg pénztára), most már nemcsak elkészítve áll, hanem abban f. évi aug. 21étől kezdve 34 rab személyt szűrposztó és pokróczkészitéssel foglalkoztat is, kik ez egyszerű munkát igen könnyen felfogva egy hét alatt 3 mázsa gyapjút dolgoznak fel. Ez intézetre közvetlen felügyelést egy állandó tiszti választmány teljesíti , melly a’ hármas kerület minden évnegyedi közgyűlésekor e’ részben vinni szokott jegyzőkönyvét jóváhagyás végett bemutatja. A’ tisztaság , csend és jó rend, melly két fegyveres hajdú vigyázata mellett, a’ munkaszobákban fentartatik , minden látogatót elfog annyira, hogy egyedül a’ foglyokon levő vas pengése idézi emlékezetbe az ő sanyarú sorsukat. A’ rabok által a’ tömlöczgazda előmondása után fenszóval, ájtatossággal tartatni szokott esti és reggeli imádságok, úgy a’ helybeli lelkész, apát Stipula József ur által jutalom nélkül minden héten az intézet kápolnájában buzgósággal tartatni szokott lelki oktatás és szent mise biztosítják a’ hármas testvér kerületet, hogy intézete egyik czélja, miszerint az ide került rab fogsága ideje alatt, emberi méltóságát megismerve, annak eltelte után mint ember tér a’ szabad világba vissza, el lesz érve. Mi másik czélját illeti, t. i. a’ rabtartási költség megtérülését, erről eddig semmit sem tudhatni, mivel a’ készítmények még el nem adatván, a’jövedelem és kiadások valódi állása ki nem tűnhetett; de édes remény táplál, hogy e’ részben is gyümölcsözni fog a’ köz javára arányzott szorgalom. Kalocsa oct. jén. Tegnap délután a’ végső szentségeket példás buzgósággal felvéve, jobb létre szenderült által főtiszt. Thueguth Venczel, a’ kalocsai főkáptalan olvasó kanonokja, számtalan szegényeknek, és szűkölködőknek, kiknek leginkább titokban jóltevő attyuk vala, bus fájdalmára, egy évig, ’s nehány hónapig tartott súlyos betegség után, élete 72ik esztendejében. A’ boldogultnak, ki a’ keresztényi ’s papi erkölcsöknek jeles példánya volt, áldásban fog tartatni boldog emlékezete! Esztergom, sept. 29 én: Miskolczy Márton apát és esztergomi kanonok ötven évi papságának arany-miséjét mutatá be a’ mennyei fölségnek, a’ káptalanbeli urak fényes szolgálata mellett. Délben fényes lakomát adott az őszbe borult ép főpap, egyszersmind 60 szegényt is megvendégelni kegyeskedett. Több költő dalban üdvözlő az ünnep hősét. Jordánszky Elek tinnini fölszentelt püspök pedig Mária-Czellbe utazott szinte papsága félszázados jubileumát ünnepelni. Hg primásunk kedvező egészségben sept. 30-án érkezett városunkba, ’s az od elején közgyűlésre összesereglett megyei Rlek fényes küldöttsége által f. h. 2kán megüdvözöltetett, melly nap a’ hg-primás gazdag lakomát ada.— A’ Dunántúli helv. vallástételt követő superintendentia meghagyásából ezennel közhírré tétetik, hogy némelly hírlapokban, különben is név nélkül közlött azon hir, mintha föoskoláját e’ superintendentia Pápáról más helyre vinni határozta volna, tökéletesen alaptalan. Költ Veszprémben 1839. sept. 20 án egyházkerületi kis gyűlésből. Nagy István m. k. egyházkerületi főjegyző. Pozsony, oct. 4. Több hazánkfiai társaságba lépvén, lóversenyt szándékoznak tartani ez évi October’ 27kén, mellyre több egyes honfiak’ kész fogadásából eredeti versenydij leend kitéve. Föltételek e’ versenyre következők: Futhat ausztriai birodalomban nemzett minden ló. Teher, mint a’ bécsi Biel-stakesben.—A’ Károlyi-tétverseny’, a’ Bielstakes’, a’ bécsi 200 aranyos dij’, a’ nemzeti dij’ és az asszonyságok’ pályadija’ nyertesei V/1 ang. mérföldre 5 fonttal többet. Tét 20 arany, fele bánat. — Mind a’ díjnak mind a’ tétesznek egy negyede a’ második lóé. — A’ magvivandó díj 3 évre alapíttatott meg, ’s máris 150 aranyra rúg-