Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1865-03-26 / 13. szám
194 HAZÁNK S A KÜLFÖLD megtudják a dühödt férjek, akik most őrülten szaladgálnak Madrid utcáin, mint szoktak máskor ... " kánikula idején a veszett ebek, ahogy Chinchilla herceg saját testvérem ellen is ily kárhozatos merényleteket kohol, akkor rögtön fel lesznek az iránt világosulva, hogy mégsem én vagyok Chinchilla herceg. — Megtudják? kiálta fel don Alfonso haraggal , kitől tudhatná meg egész Madrid, amit csak mi tudunk hárman ? Don Manuel megnyugtatá e felől. — Bizony megtudják azt, don Alfonso. Mert a negyedik, a ki tud felőle, Chinchilla herceg, ott hirdetteti ki kalandjait, ahol egész Madrid hallja. — De én a legelsőt, aki a felől beszél, megölöm ! — Ah, don Alfonso, ne vélje ön azt, hogy Castilia veszett férjei, akik don Yaime szavaként úgy szaladgálnak az utcán jelenleg, mint kánikulában a víziszonyos ebek, épen csak arra vártak, hogy don Calatayud *) Alfonso lejöjjön a Sierra Guadalama gesztenyeerdejéből, a végett, hogy egy gúnyolódó nyelvet elhallgattasson, ha az ellen a nyelv ellen karddal lehetne hadakozni. Ön azzal, aki köznevetséggé fogja tenni esetét, nem verekedhetik. — Miért nem ? — Mert nem lovag. — Jó. Neki ajándékozom San Christoforói váramat, jószágommal együtt; átruházom rá arragoniai nemességemet, amit úgy sem hordok címeimben, s akkor ő is lovag lesz. — Még akkor sem verekedhetik ön vele, Don Alfonso, mert ez az alacson teremtmény — a király bolondja . — Ninifa. Don Calatayud keményen meg volt ütve e szó által, de mégis csak megállta helyét. — Még ilyen hitvány vér, az igaz, hogy nem volt a kardomon. De legyek hát én még nagyobb bolond. Megverekszem a bolonddal. Don Manuel nagyon csóválta a fejét. — Mégsem fog ön vele verekedhetni, don Alfonso, mert ez az emberiség salakja egy szerecseny, egy fetish-imádó, egy hitvány kutyalélek. — És én nem bánom, ha hím majom is, — megölöm! ordita don Alfonso s félig kiránta kardját. — Hiszen —épen az a legnagyobb hátrány, don Alfonso, hogy ez a nyomorult állat, ez a Ninifa nem férfi, hanem leány; — mert bizony mondom önnek, hogy ha férfi volna, ha majom volna is, de hím volna, rég kioltották volna az életét Castilia lovagjai s nem vártak volna don Alfonso de Calatayudra, hogy alájöjjön aldaviejai várából egy szemtelen gúnyolódó vérét kiontani. Don Alfonso de Calatayud, mint vert ember, taszította vissza kardját hüvelyébe. II. Még akkor az arab rege világ napja aranyozta be Spanyolországot. Szaracén kalifák uralkodtak a félsziget felén, összeszöve harcaik történetét, játékaikat, szerelmeiket a spanyolokéval. Araboknál volt a tudomány, a művészet, a poézis. Ők építették a tündéri pálmaoszlopos csarnokokat, ők énekelték a bűvösbájos románcokat, miképen olyan sokáig fennmaradtak, mint azok az oszlopcsarnokok. Nem voltak idegenei többé annak az országnak királyai, mivelői voltak, s úgy éltek abban a keresztyénekkel, mint egy testben két lélek. Annyi király egy félszigeten, a mennyi egész Európában összevéve. A mór szokások átlopóztak a nép mulatságaiba. Még akkor az erkölcsnemesítő civilizátió nem hozta be a bikaviadalt, s a vitézi játékokat nem ízlelte a spanyol nemes, kinek, ha kedve támadt lándzsát törni tréfából valakivel, csak a szomszéd város faláig kellett ellovagolnia, hogy hasonló készségű ellenfélre találjon. Nem vitték ezt a mulatságot a cirkusba. Henrik király udvarában már bohócok mulattatták a nemes hölgyeket és urakat, minőket Marokkóban tanítanak ki, gyermekkoruktól bohócnak nevelve , acélizmokkal, villámtréfával, a kik hat öles sima rúdra felmásznak, míg a rúd végét a másik bohóc övébe dugva tartja, kik elhajítják magukat a lóbált kötélen, s a színkör egyik végétől a másikig repülnek, kik köröskörül leszúrt hegyes kardok között bukfenceket vetnek, kik eleven piramidokat képeznek egymás vállára állva, melynek hegye alant van, a társait emelő óriás; kik mérges kígyókat táncoltatnak, zeneszóra kényszerítve őket egyenesen fölállni; kik tudós zöld madárkákat csatarendbe állitva, harcjátékot intéznek a szelid viadorokkal, s közbe vidám tréfákat szórnak a nemes urak közé, miktől a szép hölgyarcok itt-ott el is pirulnak még. Van köztük a ki a sok húrú arab lanton csodaszép arab románcokat tud elverni, s más, ki csengő hangon azokat elénekli. A szép dalokat utánuk dalolja a nép az utcán. *) A múlt számban hibásan szedett név így olvasandó.