Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-09-16 / 37. szám
HAZÁNK S A KÜLFÖLD. 579 pót és gr. Teleky Sándor követték őt ide. Jerseyben fejezte be „Emlékiratait“ is. 1853. vége felé elhagyta az ó-világot s átvitorlázott Amerikába, egy részt azon célból, hogy a demokrata hazájában keressen oly életfentartási pályát, a milyennek Európában múltja gátul szolgálna, más részt, hogy ott megszerezvén a polgárjogot, visszatérhessen hazájába, ha csak annyi időre is , mig a honi földre leborulhat. New-York közelében 23 holdnyi földet vásárolt, részint hitelben, részint bátyja s gr. Batthyáni Lajos özvegye segélyével, s itt vén korában egy volt ezredes s egy huszárszázadossal együtt közönséges paraszt módra gazdálkodott; de a sors még nem szűnt meg őt üldözni, mert tűzvész, vizáradás, orkán, záporok, majd meg aszály tökéletesen tönkre tevék kis farmját. Azonban még ekkor sem csüggedett, hanem beállott egy tisztességes yankee-családhoz házi tanítónak, hol a gyermekeket a der- die- dasra oktatta — miként kedélyesen megjegyzi. Ezen család, mely a bujdosó hadügyminiszter iránt a legnagyobb gyöngédséget tanusitá, Mitchel, tisztelet nevének. Mészáros Amerikában léte alatt is folytonosan levelezett barátjaival s nem vonta vissza magát a közügyektől. Bármily kétségbeejtők valának is akkor hazánk viszonyai, ő bizott a nemzet szelleme , ereje s fejlődésében és remélt. A menekültek egy részének politikájával nem értett egyet, s ha lehet magunkat úgy kifejeznünk, már 1860. előtt Deák mai politikájának vala hive, azaz mindent az el nem évülhető történeti jogtól várt. 1858-ban megnyerte az amerikai polgárjogot, s elhatározta meglátogatni Európát. Bár kedélye még ekkor is ép, humorteli, de agg teste már megtört, s halála f előhirnökeként számos betegség látogató meg. Terve az volt, hogy engedély nélkül is meglátogatja hazáját, (honnan mint ineffigie kivégzett, örökre száműzve Ilivé magát), s mint amerikai polgár legfölebb kiutasittatástól tartott; azután Svájcba ment volna, hol egy nyomdában mint factor gondolta napjait befejezhetni. Azonban végzete másként intézkedett. Gr. Teleky Sándor anyósa, lady Langdale meghívásának engedve, Európába visszatérvén, ezt meglátogató Angliában, Eywoodban, de már betegen. Itt aztán el sem hagyhatta többé az ágyat. 1858. nov. 16-dikán hunyt el idegen földön, hazája viszontlátásáért sóvárogva; végperces fájdalmait azonban mégis enyhitheté több barátja jelenléte s a kitűnő angol család szeretetteljes gondoskodása. Sirja ott van az eywoodi temetőben, az oxfordi grófoké mellett, azon helyen, hol az ó-britek utolsó fejedelme, Cataractus végcsatáját vívta a rómaiak ellen. Lady Langdale díszes sírkövet tétetett a kiszenvedett hamvai fölé, angol és magyar felirattal. Sirkata rangját és élettörténetét mondja el; legszebb epitaphiuma azonban kétségkívül azon sorok, melyeket a történet jegyez föl jellemzésére, t. i. hogy: Bár hadügyminiszter és fővezér volt, s bár százezreket táplált és ruházott, ő maga szegényen s rongyosan élt és hunyt el. A jók diadalma. Oh van egy álma az emberi nemnek, Mely betelik egykor, mentül elébb ! Ha minden egyéb csupa tünde lehellet, Mely oszlik, enyész, múlván idejét, Marad sziveinknek egy isteni álma, Mely nem múlik el s biztatva kezéig, Mely, mint a virágok ölében a pálma, Úgy nyúl ki a többi ezernyi felett! — Feltámadunk ! Ez az, mi, ha csügged a szív, vigaszul van S a kín közepette jutalmat ígér ; E nélkül örök tusa dúlna agyunkban, És küzdeni, tenni se volna miért. A földi lemondás, buzgalom és gond, Mind, mind e nagy álom gyermekei; S mért tündököl a nap ? mért fénylik az égbolt , Hogy törje meg azt, mi a fényt befedi! — Feltámadunk ! Ne higyjetek, oh ne a percnyi örömnek, Mit a gondtalan élet űzése kinál : Mindannyi lidérc az, a mik tova tűnnek S nem többek e lét üres álmainál. Csak az lehet édes, a mit türelem nyer, — Olcsó jutalomnak az élve is az. — Menny lészen e föld s félisten az ember, Csak lelke legyen nemes, ajka igaz ! — Feltámadunk ! Kerüljük a csábot, ez ördögi hálót, Mely, mint a csalétek, oly édesen öl . . . Oltsuk ki a mécset, a nap ha kihágott S ne óvjuk a pelyhet a szélvész elöl. E mécs az önérdek, e nap közös üdvünk, Mely gyermekeinkre csak úgy mosolyog . . . Mi ott a magánvágy s cél, hol előttünk Milliók szive vérzik, epedve jogot ? ! — Feltámadunk !