Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-08-01 / 31. szám
482 HAZÁNK IS Á R I I- FÖ L D. dem. Hát ha azt tekintjük, hogy a jámbor erkölcsben, a kegyességben követendő például szolgált egyházában, s hogy a hazának derék, értelmes polgárokat nevelt; nemkülönben egyházának s községének hasznos s közjóra munkáló tagokat adott át, kiket mint a tudományokban, úgy a nemes erkölcsben oly jól vezetett s tanított, hogy e lehetlen méltánylásunkat megvonnunk és érdemeit tisztelettel kell elösmernünk. Nemcsak a nevelés terén szolgált övéinek, hanem 36 éven keresztül mint jegyző is munkált a közjóra. E fáradhatlan szorgalmú agg tanítónak érdemei a legfelsőbb helyen is méltánylást nyervén, az 1858-ik évben ő felsége által koronás ezüst érdem-kereszttel lent kitüntetve, majd 1866-ik évben nyugdíjjal is jutalmaztatott. A hosszú idő s terhes hivatali munka után a tanítás nagy munkájához megkivántató erejét gyengülni érezvén, hivivataláról lemondott, s hátra lévő idejét nyugalomban kívánja eltölteni; de igy is saját tanitványi közt él ő, mert az egész irinyi ref. egyház hívei, három egyén kivételével, mind az ő tanítványai. De mielőtt bevégeznék ez agg férfiú érdemeinek méltánylását, szóljunk családi állapotáról is. Első nejével, Varga Rebekával, csak 12 évig élhetett, több gyermekük közül is csak egy leány maradván életben. Második nejével, Györkei Eszter asszonynyal 41 év óta legszebb csendes házi életet él, annyira, hogy e tekintetben is tanítványai követendő például tarthatják. Hat gyermekük közül csak kettő él. Kívánjuk, hogy az érdemes agg férfiú még több ideig élvezhesse az életet erőben, egészségben ; találjon családja tagjaiban örömet, kik hozzá oly igazi szeretettel, tisztelettel s bő ragaszkodással viseltetnek. Tusnádi P. A kiszedett fogak. (Orosz életkép.) Franciaországban nagy feltűnést okoztak közelebb bizonyos Vars Emilia emlékiratai, ki mint nevelőnő, hosszabb ideig tartózkodott Oroszországban s igy bő alkalma volt az ottani társadalmi élettel megismerkedni, mely semmi esetre sem olyan, hogy magyarországi szláv testvéreinkben vágyat ébreszthetne, mikép ők is olyanban részesüljenek. Vars Emilia, ki tiz évig mint nevelőnő működött az orosz Kouskoff gróf házában, következőket beszél e családról. Maga a gróf valódi gavallér, szeretetreméltó a hozzá hasonlókhoz, alárendeltjei iránt jótakaró s jobbágyai iránt elnéző. A kastélyban lakott a gróf testvére is, Feodóra, kiről a nevelőnő következőket ir: „Az első pillanattól kezdve különös ellenszenvet éreztem iránta. Bár arca igazán szép volt, de tekintete hideg és szigorú; ha száját felnyitá, látni lehet e fekete fogait. Malleville asszony, az ő francia társalgónője, — kinek teendői közé tartozik , mindent látni, mindent hallani, mi a család múltjában, jelenében s talán jövőjében is történik, — tudtomra adá, hogy Feodóra az igazi úr a háznál, s így fivérén, mint sógornőjén is uralkodik. De gyűlölt is volt az egész háznép előtt, bár senki sem merte gyűlöletét szavakba önteni, még Malleville asszony sem, ha róla beszélt. „Midőn egyszer, két heti betegség után a terembe léptem, — mondja Vars kisasszony emlékirataiban. — Teodórát feltűnőleg megszépülve találtam. Ajkai közül, melyek megérkezésem napján annyira visszatetszően hatottak rám, vakító fehér, gyöngyhöz hasonlító fogsor ragyogott felém. Nem akartam szemeimnek hinni, s emlékező tehetségemet hivom segítségül, mert lehetetlennek hivom, hogy látérzékem két hét alatt ennyire csalódott volna. De ő most valódi szépség volt, bár kék szemeinek fagyasztó, kellemetlen tekintete megmaradt, valamint hangja, mely a szép fogak közt is bántó. A nevelőnő nem kímélte a fáradtságot, hogy a házi ördög megváltozása titkainak nyitjára jöjjön. „Oh, mondá Malleville asszony, ki mindent tudott. — Feodóra igen különös szert használt, hogy ő szép fogakhoz jusson. Ha tudni akar mindent, akkor kisérjen el a legközelebbi faluba. „Tudvágyam alig engedő első szabad órámat bevárnom, hogy Malleville asszonyt követhessem. Nemsokára kis faluba értünk, mely a gróf tulajdona volt. „Malleville asszony mohával benőtt kis faház ajtaján kopogott. Öreg asszony nyita ajtót. Bő felöltöny volt rajta, s ez szakadozott prémmel szegélyezve. „Jó napot Sviatopluka,“ mondá Malleville aszszony, Ivánt jöttem látogatni.“ „Az öreg asszony bizalmatlan tekintetet vetett rám. „Légy nyugodt,“ folytató Malleville asszony, „ légy nyugodt, ez nem fog itt téged elárulni.“