Hazánk s a Külföld, 1869 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-14 / 2. szám

Hazánk s a külföld. 19 fában magas termetű izmos ember. Gazdagságához mérve a lehetőleg egyszerű öltözékben szokott járni, csakis egy-egy drágakövet lehete látni, hol süvegén, hol mentekötőjén. A közéletben hallgatag, csendes ember volt, de hirtelen lobbanó, s aztán makacs; belsejében határtalan nagyravá­­gyás dúlt, de ezt oly ügyesen elrette, hogy csak legbensőbb baráti sejtheték egész idáig. Midőn vendégei letelepedtek, így szólt hozzájuk: „Nemes , nemzetes, vitézlő uraim, üdvözlöm önöket szegény házamnál, üdvözlöm önöket, mint az ország önállásának bajnokait, mint olyanokat, kik nem hajlandók tűrni semmi zsarnokságot, jö­­jön az bárkitől, kik meg fogják mutatni, hogy szabad nemesek, független urak és nem lesznek rabszolgái egy idegen királynak ; igen ! Hunyadi Mátyás nem királya egy szabadságát féltő erdé­lyi nemesnek, — nem teli nekünk Hunyadi Má­tyás Szilágyi Mihály uram kreatúrája, nem kirá­lyunk. Jelszavunk az egyetértés! Fel fogom olvas­tatni nagyuraim előtt Zápolya Imre és István uraimék levelét, kik közös egyetértésre és közös működésre szólitanak fel — és ha mindenekben megegyeztünk , akkor átmegyünk a szomszéd te­rembe, hol ránk három vajdánk várakozik.“ Egy szegény vándorbarát a Zápolyák levelét felolvasta s az urak elkezdvén tanácskozni, a­ párt­ütés terére léptek, és mintha a századok intő sza­vát megérteni nem akarták volna, jogellenes ki­váltságaik védelmére életre halálra szánták el magukat. — Igaza van Veres Benedek uramnak, mert azon ember, ki megengedi, hogy jobbágyaink sza­badon költözködhessenek, megtámadja tulajdo­nunkat, s legyen az akár Hunyadi Mátyás, akár más ember fia, nekünk nem királyunk! Szólt lo­sonci Bánffy László. — És még a lucrum cameraet is fizettetni akar­ja velünk, — mert ha látszólag az egészet eltörlé is, a helyébe állitott új adót tőlünk, az ország fő­nemeseitől is szedetni akarja, folytatá Iklodi.­­ — És a koronavámokat ? Hát a mienkből akar meggazdagodni ? ha nem tudja hordozni a kirá­lyi fényűzést, minek tolta magát az ország nya­kára ? kérdé az egyik — Hogy barátait ott Magyarországon a mi va­gyonunkból gazdagítsa, —­ felelt a másik. — így zsarnokoskodik rajtunk mindig Magyar­­ország, de ezt nem tűrjük. Erdély magára is fenn­áll, nekünk más király kellés a mint láthatjuk Zápolya uram leveléből, lesznek Magyarországon is, kik hozzánk csatlakoznak. Tehát lássunk dol­gunk után! így beszélték tele egymást az elégületlen főurak; az egyik szász királybíró hosszú be­szédben adta elő, hogy Mátyás mennyire sérti naponkint az ő privilégiumaikat. Beszédére keve­sen hallgattak; az alatt Veres Benedek rendrőlbe­szélt az urakkal de egyiktől se tudta kicsalni azt, a mit akart, hogy t. i. fővezérnek, vajdának vagy ha kell, fejdelemnek is ő volna a legjobb. — Mit kell hát tennünk ? kérdé Drági István. — Ki fogjuk mondani,— feleli Veres Benedek, — hogy Erdély független ország, semmi viszony­ban sem áll Magyarországhoz . Magyarország feje­delme, Hunyadi Mátyás, nem királya Erdély ne­meseinek és nemzeteinek. — Az országot védállapotba helyezzük, nemesi fölkelést hirdetünk s a határokat elzárjuk. Kiki ereje szerint kiállítja bandériumát s ez elhatáro­zásunk folytán uj fej delnet választunk! Az egész gyűlés hangos helyeslést kiáltott, — hogy valaki ellenezte volna, nem lehetett észre­venni ; a háttérben azonban két ifjú némán hall­gatott. — Rafael atya, kigyelmed írásba teendi, a miket kimondottunk, — folytatá Veres, — és mi mindyá­­jan aláírjuk, a vajdákkal is aláíratjuk és mind­ezek megtartására, végrehajtására esküvel köte­lezzük magunkat. A szegény barát, ki a törvények szavaira, a cri­men laesae majestatisra és annak büntetésére gon­dolt, ijedtében mint a nyárlevél reszketni kezdett, de ellent mondani sem volt bátorsága; maguk a főurak is — ez utóbbi szavakra — némileg meg­döbbenve hallgattak. — Igen, jó uraim, igen — folytatá a vezér, — mi nem vagyunk bábok, hogy egy gyermekkirály velünk játékot űzzön, mi hazánk és szabadsá­gunkért szállunk síkra. A gyűlés ismét helyest kiáltott. Rafael atya az egész dolgot írásba tette, s az urak neveiket részint aláirták, részint aláíratták. —■ Az én nevem után irja oda kigyelmed, — szólt ismét Veres Benedek, — hogy én a haza vé­delmére ezer lovast és ötszáz gyalog katonát állítok. — Én meg hatszáz lovast, — folytatá Bánffy és négyszáz gyalogot, s mindenik elmondá, hogy mennyit állít ki; — a szám tízezer körül járt. Veres Benedek az írást kezébe vette s végigol­vasva, bámulva kiáltott fel: Hogyan, Apafi uram, kigyelmed nem írta alá ? és Tárkáni Bálint, ki­gyelmed sem ? — Nem, szólt Apafi. — És miért?

Next