Hazánk s a Külföld, 1869 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1869-04-22 / 16. szám
24 -2 HAZÁNK s a külföld. Várjon Anna puszta szavai megmenthetik-e Francist, az kétséges volt; míg ő beszélt, az elöljárók kezdék fontolgatni az ügyet. Nevezetesen a bányafelügyelő visszaemlékezett a szavakra, melyekkel neki e fiatal ember ajánlva volt, s gondolkozott, hogy minő bűntényről fog majd számot adni, ha Francison e törvényellenes s gyalázatos büntetést végrehajtja. Hanem, hála a felügyelő s elöljárók tekintélyének, a nők és néhány munkás nem helyeslésének, kikre Anna szavai nagy hahatást gyakoroltak, a kegyetlen büntetéstől elállottak s Francis kezeit kötelékeitől megszabaditak azon megjegyzéssel, hogy ismét megkötözik s meg is büntetik, ha bűnösnek fog találtatni. Midőn rimánkodó tekintetére a dugaszt kivették szájából, kétségbeesése csökkenni látszott, hanem szólani alig tudott. Annához fordulva hebegő : — Gyermekem.........éretted . . . mindent elmondok .... — Hanem e pillanatban vonásai elváltoztak, arca bíborpiros lett, kezét fejére kulcsoló s öntudatlanul rogyott le. Anna nagyot sikoltott, a munkások nyugtalanul néztek egymásra, a felügyelő pedig megparancsolá, hogy Francist rögtön vigyék ki a bányából. A következmény megmutatta, hogy a gyermeknek igaza volt. Az óra nem volt amaz idegené. Francis, kit nagy nehezen hoztak ismét életre, igazolva volt; társainak viselete által elkeserítve, nem akart többé körükbe visszatérni. Hanem mielőtt a tájékot elhagyná, lement még egyszer a bányába, hogy hű ismerőseitől búcsút vegyen. Midőn leérkezett, legelőször is Lucy kisfiához sietett. Ott állt a szegény ajtónyitó szegény öltözetében s tartotta az ajtó zsinegét, mivel épen akkor ment át egy szenes kocsi. Könyek között búcsúzott el a kicsitől, kinek szájából panaszhangot soha sem hallott, bár a szűk folyosós nedves falüregben oly életet élt, melyhez képest egy vadászeb, mely szabad levegőt szí, Mohamed paradicsomát élvezi. Alig lepett tovább, midőn hangos sóhajok ütték meg fülét. Egy szűk folyosón egy elaggott sovány nő csúszott, mely alig volt oly magas, hogy négykézláb át lehetett rajta mászni. A szegény asszony, ki férje és beteg gyermekei számára kereste mindennapi kenyerét,egy kőszénnel terhelt kis szekeret láncra erősítve, vonszolt. Egy pár percet ajándékozott neki, mit ez sóhajtva köszönt meg, azután elfordítá szemeit e borzasztó képről. Annától a legmelegebben búcsúzott. Hiszen egyedül neki köszönhette megszabadulását. Anna földre szegzett szemekkel fogadta szerencsekivánatait. — Bátorság, — mondá az utolsó kézszoritásnál: — bátorság, kedves gyermek, célodat el fogod érni. Nemsokára meg kell tudnod, ki vagyok én s mint rovom le tartozásomat. V. Egy borzasztó esemény. Francis visszatérte. Alapos okunk van feltenni, hogy Francis sokszor ismételt fenyegetőzését érvényre emelte, a bánya tulajdonosát t. i. értesíté azon visszaélésekről, melyeknek ő tanúja volt. Mert távozása után nemsokára biztosok jelentek meg, a bányát, a munkakezelést és bánásmódot szigorún megvizsgálandók. Küldetésüknek jóakarat volt oka, megjelenésük mindamellett átalános elégületlenséget szült. A bányász zsarnokoskodásnak tartja, ha őt valami elővigyázati rendszabályok korlátozzák, melyek megszokott életmódjában változást idéznek elő. A biztosok oly fogadtatásban részesültek, mely igen is érthetően adó tudtokra, mily kelletlenül vetik magukat alá a vizsgálatnak. A biztosok egyike tudósításában ezt mondá: „A legszűkebb folyosókon, melyek alig húsz hüvelyknyi magasak, kellett négykézláb csúsznom. Némely helyeken mellem a földet érinté, hogy valóban úgy másztam, mint egy teknőc, mig a főmunkások helyiségéhez értem. A menetek egyikében 1800 lábnyira kellett kuszkálódnom. Máskor egy négy kereken járó deszkalapon vonszolt egy bányász; fejem és lábam lecsüngött s minduntalan kinzott azon gondolat, hogy a sziklák valamelyike, melyek veszedelmes utunkban minden oldalról fenyegettek, megsebez, vagy lezuhanva összezúz. Azonban őrizkednem kellett, nehogy a legcsekélyebb félelmet is eláruljam, mert ez mindjárt a bányászok gúnyolódásait ébresztette fel s a veszély tréfálózásaik által még sokasbodott. így történt egykor, hogy a vezető kezéből ki kellett ragadnom a Davy-lámpát,mert észrevettem, hogy egy igen gyanús helyen ki akarta nyitni s a lángot a veszedelmes gázzal érintkezésbe hozni. Társaim egyike figyelmeztetve volt, hogy a lámpát mellénél tartsa. Feje felett úgy, mint lábainál veszedelmes gázréteg terült el; az ember csak a közép légvonalban vehetett lélekzetet. Egy harmadik végre, ki kétség kívül félelmet árult el, a bánya fekete lakóitól igen kedvelt tréfának jön tárgya, mely abból állt, hogy száját gyúlékony gázzal töltötték meg, melyet későbben.