Hazánk, 1900. március (7. évfolyam, 51-77. szám)
1900-03-01 / 51. szám
VII. évfolyam. 51. szám. Budapest, 1900. március 1 Csillösztö!^ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. * Telefonszám 713. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KORBULY JÓZSEF. Helyettes szerkesztő: JANICSÓ DEZSŐ. Előfizetési éra ' ^0®sz évre kor. ! Negyedévre 7.— két — -- —i—- Félévre 14 « Egyhóra ... 2.40 « Egyes szám S, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. A kereskedelmi tárca. Budapest, február 28. —r— Körülbelül egy éve annak, mikor Hegedűs Sándor mint kereskedelmi miniszter elmondotta programbeszédét. Ezt annak idején kellően méltattuk. Most a várakozásnak egy éve után illő, hogy visszatekintsünk az elmúlt napok eredményeire és részletezzük azokat a feladatokat, melyek a kereskedelmi tárca vezetőjére ez idő szerint várnak. Az elmúlt év az előkészületeknek ideje volt és örömmel jelenthetjük ki, hogy habár a túlsó részről megvolt a szándék Hegedűs Sándort, mint a jog és ok nélkül való merkantil aspirációk bajnokát előtérbe tolni, ez a szándék nagyon kevéssé valósult meg. Azt, amit sokan szerettek volna, nem érték el. A kabinet tagjai között nem ütött ki a háború amiatt, vájjon melyik közgazdasági irányzat nyomuljon inkább előtérbe. De történt valami olyan, ami nem igen volt várható. A gabona-uzsora és egyéb, a régi politika tarthatatlanságát bizonyító fejlemények lehetetlenné tették azt, hogy a kormány állást ne foglaljon a magyar közgazdasági élet egészséges fejlődése érdekében s a becsület és tisztesség védelmére. Nem a mi hibánk, hogy ez az állásfoglalás a merkantilisták kárára és a mi előnyünkre ütött ki, hogy a nemzetnek szélesebb rétegei is megmozdultak s hogy a felső bíróságok igazat adtak azoknak a törekvéseknek, amelyek bennünket lelkesítenek és amelyek érvényesülése Magyarország jövőjét fogja eldönteni. így indirekt után megerősbödtünk s az egykor szerszavas és bátor merkantil testületek és a rendelkezésükre álló sajtó kezdte meglehetősen óvatossággal kezelni ezeket a reájuk nézve nagyon is csiklandós kérdéseket, sőt itt-ott elkeseredett szavakkal és savanyú ábrázattal, de kénytelen volt engedményeket is tenni, nehogy a méltatlankodás viharát zúdítsa magára. Ezek az események anélkül, hogy lehetetlen dolgokat tennének feladatul, nyíltan és határozottan kijelölik a kereskedelmi miniszter jövendő magatartásának irányát. Működése nem lesz, mert nem lehet más, mint a becsület és tisztesség helyreállítására irányuló tevékenység. Útját kell vágni annak az iránynak, amelyet észlelhetünk, hogy tudniillik a plutokráciának biztosított előnyök s az ő szájuk íze szerint fogalmazott törvények tovább folytassák Magyarország proletarizálását és tágítsák azt az úgyis eléggé széles hasadékot, mely a vagyonost a szegénytől, a milliomost a koldustól elválasztja. Nagy Ferenc egyetemi tanár eléggé érthetően rámutatott, hogy ebben a tekintetben kereskedelmi törvényünk mily szomorúan érdekes szerepet játszott és játszik ma is. Ennek a törvénynek a megváltoztatása, a humanizmust és nemzeti érdekeket figyelembe vevő revíziója nézetünk szerint a legelső feladatok egyike. A börzetörvény megalkotása s a gazdák igényeinek megfelelő árjegyzés és a fiktív határidő-üzletek eltiltása olyan feladat, melyet a gyönge Dániel Ernő becsületbeli kötelesség gyanánt hagyott utódára. Ezt keresztül vinni annál nyugodtabban lehet, mert amint látjuk Németország gazdasági viszonyai a börzetörvény megalkotása óta igazán tüneményszerűen fejlődnek és éppen nem következett be az a bomlás, amivel bennünket ijesztgettek. A tisztességtelen verseny megrendszabályozása körül Hegedűs Sándor már megtette az első lépéseket. Közrebocsátotta az idevonatkozó, egészben véve sok dicséretet érdemlő javaslatot. Miután azonban azok, akiknek a mai állapotok fentartása életkérdés, szervezkednek, a keresztülvitel előreláthatólag akadályokba fog ütközni, habár akkor, ha Hegedűs Sándor elszánja magát reá, okvetlenül meglesz. A becstelenség és szélhámos fogások ellen folytatott harcában szerezhet babérokat és biztosíthatja a maga részére, a nemzet — hála Istennek — még mindig nagyobb részének elismerését. A budapesti kamara mondhat aztán, amit akar. A kartellek megrendszabályozása szintén nem maradhat el. Igaz ugyan, hogy ebben a tekintetben, Ausztria meg lévén bénítva, hiányzik az a megnyugtató sablon, amelyet politikusaink követni szoktak. De a kartellek ellenőrzése és korlátok közé szorítása nézetünk szerint nem csupán a fogyasztók szempontjából fontos, hanem életkérdés iparunkra nézve is és mindaddig, míg a magyar iparnak önállóságát az osztrákok által kovácsolt kartellekkel szemben, visszaadni nem bírjuk. Hegedűsnek kár hitegetni magát azzal, hogy ipa- A HAZÁNK TÁRCÁJA A szakál. —“ A Hazánk eredeti tárcája. — Irta: Iván Ede. Két festő jön az Andrássy-úton befelé. Az egyik Sárdy, a másik Melli, mind a ketten jókedvűét Valami sikamlós atelier-histórián kacagnak. Tavaszias örömüket azonban az a szokatlan pénzmennyiség okozza, amely az idei művásárlások után oly soká üresedésben szenvedő pénztárcájukat megtöltve, boldogan húzódik meg kabátjuk belső zsebében. — Mit érzel? — kérdé Sárdy a kollégáját. *— Pénzt, barátom. . . nagyokat . . . sokat. — Te hiszed-e, hogy az a különös érzés, amelyet a pénz, az istenadta ritka pénz kelt a magunkféle emberek lelkében, érdemes volna a pszichológ megfigyelésére. Én például, ha egyszerre ilyen nagy summához jutok, a szó leghangulatosabb értelmében beleszeretek. Hidd el barátom. Te nevetsz, pedig. . . . — Pardon messieurs — szólítja meg őket, egy magas, hosszú szakálas fiatalember s a francia gavallér könnyed eleganciával emeli meg kalapját — N’est-ce pas messieurs c’est la rue Bajza — kérdi a művésztől. — Oui monsieur. Az idegen velük tart. Mind a hárman befordulnak a Bajza-utcába. — Te — szól Melly Sárdyhoz — ez valami «Welthumler» ; fogadsz velem? De mi az ördögöt keres ez itt Pesten ?! A francia tovább beszél; dicséri fővárosunk gyönyörű fekvését, a széles Andrássy-utat, a magyarok szívességét, szeretetreméltóságát. — Mit gondolsz Pista, mi lehet ez — kérdi Sárdy. — Kueséber, vagy valami bolygó hollandi, kondottieri, vagy a maffia menekült tagja. Amire azután mind a ketten kacagni kezdenek. Az idegen pedig meghajtja magát, újra megemeli kalapját s magyarul Szól a két festőhöz: — Én Lenti Béla vagyok. . Erre azután kitör a hahota. — Te vén svihák, te, no de igy megváltozni, s össze-vissza ölelik régi barátjukat. Alig győzi a sok felelgetést. Mióta van itthon, mikor jött meg Parisból ? Hallatlan, mennyire megnőtt a szabála, meg a bajusza. — Hja, tudjátok annak más oka is van ám. Emlékeztek az én kis Lórikámra, már hogyne emlékeznétek, az a kis cifra baba, aki egy kicsit belém is volt bolondulva. Nos, hát én ezt a kis teremtést másfél év óta nem láttam, vagyis mióta kimentem Párisba. Tudjátok, őszintén szólva, én is kedveltem a lánykát. No ne értsetek félre, semmi más, csupán kedveltem. Párisban elhatároztam, hogy mielőtt hazajövök, meg hagyom nőni a szakálamat és ... és amikor hazajövök, az én kis lánykám nem fog megismerni, én pedig megfigyelem őt, várjon nem csal-e meg. Nos, mit szóltok az eszméhez. Superbe n’est’-ce pas ? A Bajza utca egyik kapuja előtt elváltak egymástól, úgy határozták el, hogy másnap együtt ebédelnek. — Apropos, mielőtt elválnánk, monda Lenti barátjainak, adjatok kölcsön 5 bükköt, vagy mondjuk 10 koronát, tudjátok holnap kapok Parisból nagyobb summa — podgyászt. An revoir. üs Másnap Sárdy és Melli már jókor ebéd előtt összejöttek a vendéglőben. Jóízűen kacagtak, miközben mindegyikök egy-egy ív papirosról olvasott le valamit. Lenti lépett be. Az írást gyorsan elrejtették. Hozzáláttak az evéshez. — Te, úgy látszik, az étvágyad nem holnap érkezik meg, mi? Lenti pedig gyors ügyességgel szeldelte a beafsteeket, sülteket, csak néha szólt egy szót barátaihoz. Az ebédet Sárdy fizette. — Míg megjön a — podgyászod, vagy talán már itt is van, vendégem vagy — mondta. Este a Royal-kávéházban újra összetalálkozik a három festő. — Eh bien, j’aidit, megmondtam, megjött a podgyászom. Fiuk, micsoda pompás tárgyakat hoztam majd meglátjátok. Apropos, hol lesztek az este? — Én a Somossyba megyek, — szólt Sárdy. — Én is, — válaszolt Melli. — No, hisz az pompás, akkor együtt leszünk. — Fiuk, hát ... ehbien, veletek jövök. •— Kérlek, — mondta a másik kettő. Ha nem tudod mit, mi csak szeparéba megyünk és ott kivételesen franciául szoktunk társalogni. Te is úgy fogsz beszélni. A pincérek azt gondolják, hogy franciák vagyunk.