Hazánk, 1900. június (7. évfolyam, 128-152. szám)
1900-06-01 / 128. szám
HAZANY. 128. szám. Elnök felhívja a magyar egyeztető albizottságot, hogy a délután négy órakor tartandó záró ülésen tegyen jelentést. Bezárás: Ma délután négy órakor volt a főrendiházban Szilágyi Dezső elnöklete mellett a magyar delegáció záróülése. Az ülés megnyitása és a jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök felhívta az egyeztető 7-es albizottság előadóját, hogy tegye meg jelentését. Münnich Aurél előadó előterjesztette az egyeztető albizottság jelentését, mely szerint a határozatok megegyeznek. A delegáció tudomásul veszi és szentesítésre felterjeszti. Szilágyi Dezső elnök lendületes szavakban emlékezik meg a delegáció működéséről s a jegyzőkönyv hitelesítése után az ülést bezárja. A gazdasági munkás- és cselédpénztár. — A földmivelési bizottság ülése. — Budapest, május 31. A képviselőház földmivelési bizottsága ma Bedő Albert elnöklésével tartott ülésében, melyen a kormány részéről Darányi miniszter, a földművelési minisztérium részéről Kiss Pál államtitkár és Bartóky tanácsos és mint a minisztérium képviselője a napirenden levő törvényjavaslattal összefüggő mathematikai kérdésekre nézve König Gyula miniszteri tanácsos volt jelen, tárgyalás alá vette a gazdasági munkás- és cselédpénztárról szóló törvényjavaslatot. Szily Pongrác előadó tüzetesen ismerteti a törvényjavaslat célját és főbb intézkedéseit, nevezetesen azon szempontokat, melyek a belépés kötelezővé tétele ellen szólanak. A törvényjavaslatot, mely kitűzött nemes feladatának minden irányban megfelel, általánosságban elfogadásra ajánlja. Darányi miniszter utal arra, hogy a kormány a szóban forgó intézmény létesítésére a munkásokkal szemben annak idején kötelezettséget vállalt, amelyek beváltására a mostani nyugalmas időpontot tartja a legalkalmasabbnak. Köszönetet mond a bizottságnak azért, hogy még a mostani szünetek alatt összeülvén, lehetővé tette, hogy a javaslat már a jövő hó folyamán letárgyaltassék, amire a kormány különös súlyt fektet. Kiemeli azután, hogy a számítások, amelyekre a törvényjavaslat fektetve van, a lehető legreálisabbak. Ha az intézmény akként fog fejlődni, amint a szóló reméli, előreláthatólag maguk a munkások fogják kívánni a belépés kötelezővé tételét, azonban mindjárt kezdetben ezzel jönni, nézete szerint nem lett volna célszerű. Szólónak az a reménysége, hogy e javaslat intézkedései úgy a munkaadóknak, mint a munkásoknak megelégedésével fognak találkozni. A javaslat bizonyos nemét az autonómiának állapítja meg, amelynek értelmében először fognak együtt tanácskozni a munkaadók és munkások. Szociális szempontból nem lehet kicsinyelni ennek erkölcsi hatását. Az intézmény fejlődésével előreláthatólag tetemes összegek fognak összegyűlni, amelyekben a szövetkezeti, intézmény eléggé meg nem becsülhető új tőkeforrást kap. Az összegyűlő pénzek ezen az úton is a szegény emberek sorsának javítására fognak szolgálni. A bizottság ezek után általánosságban egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot. A részletes tárgyalás során, amelyben a miniszteren, a minisztérium képviselőjén, az elnökön és az előadón kívül gróf Vass Béla, Gyárfás Endre, Farkas József, Papp Elek, Leidenfrost László és Örley Kálmán bizottsági tagok és a házszabályok által biztosított felszólalási jog alapján Nagy Gyula képviselő vett részt, aki nem tagja a bizottságnak, a következő módosításokkal fogadta el a bizottság a törvényjavaslat szakaszait. A 11. §-ból töröltetett azon rendelkezés, amely szerint a pénztár nem köteles a segélyt kiszolgáltatni, ha a baleset a tag részegsége következtében történt. Ugyanazon szakasz ama rendelkezésében, amely szerint a pénztár «nem köteles a segélyt kiszolgáltatni, ha a baleset katonai szolgálat közben a történt, a «katonai szolgálat» kifejezés «tényleges katonai szolgálat»-tal cseréltetett fel. A 20. §. azon rendelkezésében, mely szerint ha a tag legalább öt évi tagság után házastárs vagy leszármazók hátrahagyása nélkül hal meg, a pénztár az elhalt tag temetési költsége fejében összesen 200 korona temetési segélyt ad, ha 200 korona helyett 100 korona állapíttatik meg. A 28. §. azon rendelkezése, mely szerint a helyi bizottságba négy tagot a községi adófizetők közül a képviselőtestület választ, megtoldatott azzal, hogy «törvényhatósági joggal bíró városokban, Budapesten és Fiuméban a tanács jelöl ki.» A 34. §. azon rendelkezése, mely szerint a pénztárt illető befizetések a magyar postatakarékpénztár cheque- és clearing-forgalma útján fizetendők be, ekként módosíttatott is a pénztárt illető befizetések és a pénztár által történt kifizetések a magyar királyi postatakarékpénztár cheque- és clearing-forgalma útján és ennek közvetítésével is eszközölhetők. A törvényjavaslat többi szakaszainak érdemleges módosítás nélkül való elfogadásával az ülés véget ért. KÜLFÖLD, Budapest, máj. 31. A kínai forradalom, miután évek óta a hamu alatt lappangott s kisebb mérvű zendülésekben jelentkezett, most igen komoly formákat kezd ölteni. Az úgynevezett boxerek, akik eddigelé csupán a keresztény missziókat bántalmazták, úgy látszik céltudatos vezetőre tettek szert, megverték a kormány csapatait s most Peking ellen vonulnak. Kínában olyan zavaros a helyzet, hogy az odavaló diplomáciai testület rendkívüli intézkedésekre gondol. Az anyacsászárnőnek sokat emlegetett egész erélyére lesz szüksége, ha rendet akar teremteni. Az idegenek ellen izzó gyűlölet fogja el a menyei birodalom benszülött lakosságát s az idegenek, az európaiak beözönléséért a kormányt teszik felelőssé. A kormány megnyitotta az idegenek előtt Kína kikötőit, később földterületeket engedett át nekik, majd pedig vasúti és ipari koncessziókat kaptak. A dinasztia származási helye, Mandsuria, az oroszok hatalmában van. 1850-ben, a Taiping felkelése idején, kicsi volt a forradalmárok száma, Siutsue vezetésével. Eleinte azt hitték, hogy kudarcot vall a felkelés, mert a vezér kidobatta házából a kínai bálványokat, sőt egy kínai szentélyt is, mely pedig csodatevéséről híres búcsújáró hely volt, le is romboltatott. De Siutsuen a keresztények tömeges lemészároltatásával elhárította magáról a vádat, mintha keresztény volna s erre mindenfelől tódultak táborába az elégedetlenek, akik pedig igen sokan vannak Kinában. Ő is megverte a kormány csapatait és bevonul Nankingba. Kinában korhadt minden s nem állhat ellen erőteljesebb csapásoknak. Az európai államok képviselői most úgylátszik hajlandók arra, hogy csapatokat rekviráljanak Kínába. A császárné, ha ebbe beleegyezik, veszedelmes alternatíva elé kerül. Mert bevallaná vele tehetetlenségét és gyöngeségét a fölkelőkkel szemben, másrészt pedig jogcímet szolgáltatna a fölkelőknek arra, hogy a haza megmentőinek, fölszabadítóinak hirdessék magukat. Rendkívül fontos Japán magatartása. A mikádó kormányát azzal gyanúsítják, hogy keze belejátszik a kínai forradalom szitásába. Ha pedig Japán beleavatkoznék, a politikai kérdések egész sora merülne föl, amelyek között Amerika magatartása elsőrendű szerepet játszik. Franciaország lemondott hadügyminiszterét, Galliffet tábornokot általánosan a Dreyfus-ügy legújabb áldozatának tekintik. És el nem zárkózhatunk az impressziótól, hogy a kollektivizmus minisztériuma ellen indított hadjáratban, túlbuzgalomból, maguk a nacionalisták idézik föl az odiozus rémképet. A nacionalizmus tudvalevőleg a francia hazafiak tömörülését jelenti a tekintély elvének megmentésére, a föltolakodó forradalmi szocializmus ellen a tulajdonjog védelmére s a legszentebb nemzeti hagyományok ápolására. Ezt hirdetik és ezt vallják Francois Coppée, Jules Lemaitre, Melchior de Yocilé, Frédéric Hasson, szellemi vezérei Péntek, 1900. június 1. a legkiválóbb francia hazafiak csoportjának, akik a nacionalista küzdelem lobogóját kibontották s olyan ellenállhatatlan ékesszólással és bravúros élánnal győzelemre vitték. Akik a legtisztesebb hagyományok megmentésére, a kedélyek megnyugtatására szövetkeztek, elhibázott taktikai fogásnak kell tartaniok a törekvést, mely a francia hazát újabb beláthatatlan zavarok martalékául akarja odadobni. VIDÉKI KÖZIGAZGATÁS. (Kolozsvármegye közgyűlése.) Kolozsvárról írja tudósítónk: A megye tavaszi közgyűlése tegnap folyt le gróf Bélai Ákos főispán elnöklésével. Először a kormány leiratait tárgyalták. ,A belügyminisztérium az újonnan épült megyeház építési költségeinek fedezéséhez 5800 korona segélylvel járult hozzá, amit a közgyűlés örömmel vett tudomásul. A többi kormányleiratot egyhangúlag tudomásul vették. A vármegyei telefonhálózat létesítése körül folyt még a legérdekesebb vita. A közgyűlés többek hozzászólása után hozzájárult ahhoz az indítványhoz, hogy a gyors és pontos közigazgatás szempontjából tegyék általánossá mihamarább a telefonhálózatot s e célra egy fél vagy háromnegyed százalékos pótadóval törlesztendő kölcsönt vegyenek fel. Végül a közgyűlés a Munkácsy emlékezetére teendő alapítványához 50 koronával hozzájárult. (Trencsén megye közgyűlése.) Trencsén vármegye törvényhatósági bizottsága Osztroluczky Géza főispán elnöklete alatt tegnap tartotta rendes tavaszi közgyűlését, melynek megnyitása után felolvasás alá került a miniszterelnöknek köszönő irata a vármegye üdvözlő feliratára. Ennek utána Széll Ignác államtitkárnak kitüntetése és Gulner Gyula államtitkárnak kineveztetése alkalmából való üdvözlését határozták el. A közigazgatás minden ágazatára részletesen kiterjeszkedő alispáni jelentést a közgyűlés tudomásul vette. Heves vármegye közönségének a járási közigazgatási tisztviselőknek a bűnvádi nyomozások alóli felmentése iránt, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának a tűzkárbiztosító-intézeteknek a tűzoltói kiadásokhoz való kötelező hozzájárulása iránt, valamint Hont és Zemplén vármegyéknek az olasz bor behozatali vámjának felemelése iránt a képviselőházhoz intézett átiratait hasonló feliratokkal pártolandóknak találja, míg Maros-Torda és Kolozs vármegyéknek az országgyűlési képviselők kiszemelése tárgyában és Zólyom vármegyének a kvóta felemelése ellen való tiltakozás ügyében a törvényhatósághoz intézett köriratai egyszerűen tudomásul vétettek. A közgyűlés ezután estig tartó ülésén letárgyalta a hosszú tárgysorozatot, melynek során a beadott felebbezések elutasítása mellett miniszterileg jóváhagyott és a tisztviselői fizetésemelést tartalmazó 1900. évi vármegyei költségelőirányzat is bemutattatott. TÁVIRATOK. A délafrikai Háború, London, máj. 31. A Daily Mail tudósítója, Posslyn, azt táviratozza Pretóriából ma délelőtt 11 óra 45 perckor, hogy az angolok két óra múlva ellenállás nélkül megszállják Pretoriát. Krüger elnök Waterwaldovenbe ment. A polgármester felhatalmazást kapott az angolok fogadására. Befolyásos polgárokból bizottság alakult, hogy a lakosság életét és vagyonát az interregnum alatt megvédje. Minden nyugodt. Nagy népcsoportok várják az angolok megérkezését. London, máj. 31. A Reuter-ügynökség jelenti Pretoriából tegnapi kelettel. Johannesburgban angol tisztek vannak, akik a megadás feltételeit diktálják. Azt hiszik, hogy az angolok még ellentálásra találnak. Az angol elővéd fele úton van Johannesburg és Pretória között. A polgármester ma reggel népgyűlést hívott össze, amelyen bizottságot alakítottak a rend föntartására. Krüger elnök Waterwaldovenben van. London, máj. 31. A Daily Mail jelenti Lourenco Marquezból tegnapi kelettel, hogy