Hazánk, 1900. július (7. évfolyam, 154-179. szám)

1900-07-01 / 154. szám

HAZÁNK. 154. szám. Szövetkezeti tanfolyamok. Budapest június 30. Bámulattal adózunk a külföld egynémely álla­mának azért az óriási előrehaladottságért, melyet a szövetkezeti élet terén fel tudnak mutatni. Németország az első ezek között. A szövetkeze­tek megteremtését szankcionálta az a csodálatos gazdasági fejlődés, melyet a német birodalom első­sorban a mezőgazdasági élet fellendítésével ért el. Ennek a munkának pedig sarkkövei a szövetkezetek voltak. Az olcsó hitelnyújtás,­­ az áru és terményuzsora megszüntetése nélkül a nép vagyonosodását el se képzelhetjük. Agrár­­politikusaink, mikor megteremtették Magyaror­szágon az első szövetkezetét, tisztába voltak ez­zel s azóta is az agrártörekvések egyik legna­gyobb feladata ma is a mezőgazdasági és hitel­­szövetkezetek gyarapítása , röviden a szövetke­zeti életnek megteremtése, megszilárdítása. Meg kell a népet tanítani az erők koncentrálására. Összetartva bizonyos célok érdekében lehet csu­pán nagy eredményeket elérni. A siker zá­loga mindig a rendelkezésre álló erő mennyi­sége volt. Ha meggondoljuk azt, hogy az ország népe mennyire át meg át van bogozva a különböző érdekek hálójától, belátjuk azonnal, hogy mily óriási nehézségbe került Magyarországon szövet­kezeti életet teremteni. Hiányzott azonkívül — s még ma is hiányát érezzük — a kellő szakérte­lem. Sokkal szebb képet mutatna már ma is a szövetkezeti eszme elterjedése, ha mindjárt kezdetben lettek volna emberek, kik tisztában vannak egy-egy hitel- vagy fogyasztási szövetke­zet lényegével és céljaival. Nem hiányzik nálunk sem a kezdés bátorsága, nem az igyekezet, ámde a jobbak nagy részét visszatartotta e moz­galmaktól az, hogy járatlanok voltak azokban a dolgokban, melyek egy-egy szövetkezet megte­remtőire várnak. A külföld úgy segített mindezeken a bajokon, hogy nevelt magának e teendőkhöz szakértő embereket. Németországban nem múlik el hó­nap, hogy ne lenne egy-egy szövetkezeti tanfo­lyam. Eljönnek e kurzusokra az ország minden részéből a nép vezetői s kiképezve magukat a praktikus teendők minden ágában, szűkebb hazájukban terjesztik a szerzett ismereteket, ami fő, helyes irányt adnak egy-egy szövetkezetnek, melyhez életműködésük kötve van. Ezeknek a tanfolyamoknak hiányát mi régen éreztük. A szövetkezeti eszmék barátai örömmel üdvö­zölhetik tehát Magyarország földmivelésügyi mű­­árak ügyére is s a munkás nevelésügy érde­kében támogatta a Hegedüs-Darányi-féle könyv­tár-akciót. Négy vidéki muzeum az államtól 21 eredeti festményt kapott, mások a fővárosi múzeumok másodpéldányaiból kaptak értékes tárgyakat s könyveket. Legfontosabb intézkedés azonban a régészeti szaktanfolyam tartása volt, mert a vidéki gyűj­teményekben eddig történt kár többnyire a szak­értelem hiányának tudható be. Tavaly a Nemzeti Múzeumban tizenheten hallgatták Hampel József vezetése alatt e tanfolyamban (köztük 10 középiskolai tanár, 3 tanító, 1 városi levéltárnok, 1 ügyvéd, 1 aljárás­­bíró, 1 magánzó) öt szaktudós előadásait az ős­kori, az antik és középkori emlékekről s a hazai fegyvertanról és az éremtanról; a puszta elmé­lettel be nem érve, a régészeti leletek lemintá­­zását, kiegészítését, szóval egész kezelését is gyakorolták. Még mélyebbre járó — a múzeumőrök kép­zése érdekében — a felügyelőségnek az a javas­lata, hogy a fővárosi középiskolai tanárjelöltek muzeumőri kurzusra a múzeumba járjanak s igy mint kész, képzett őrök kerüljenek ki a mi­niszterének legújabb keletű elhatározását, mely e részben való kívánságoknak akar eleget tenni. A jövő hó 16-án a szövetkezési élet két leg­főbb faktorának : az orsz. központi hitelszövet­kezet s a Hangya közp. fogyasztási szövetkezet­nek közreműködésével szövetkezési tanfolyam nyílik meg. A tanfolyam két hétig fog tartani. E két hét azt hiszük elég lesz ahhoz, hogy az or­szágnak néhány szövetkezeti embert kineveljen. E két hét alatt a tanfolyam előadói: Az O. K. H. Szövetkezettől Onody Zsigmond könyvvezető, a Hangya részéről Balogh Elemér vezérigazgató, szóval és példákkal mutatják be egy-egy szövet­kezet működését. Útmutatást nyújtanak arra nézve, hogy kell megalapítani egy-egy szövet­kezetet. Hogy kell a meglevőket helyes irányban vezetni. Földművelésügyi miniszterünk igazán elis­merésre méltó áldozat­készséggel nemcsak a tanfolyam költségeinek fedezését ígérte meg, hanem ezenkívül 80 hallgatónak a tanfolyamra való utazási s Budapesten való tartózkodási költségeit is utalványozza tárcája terhére. Kezdetnek ennyi elég. Mi azt hisszük, hogy földmivelésügyi miniszterünknek a szövetkezeti dolgok iránti meleg érdeklődésről tanúskodó e tette megtermi a maga gyümölcseit. Magyar nép vezetői: papok, tanítók és ti­gaz­dák, akik igazán át vagytak hatva a népről való gondoskodás eszméitől — itt az alkalom meg­ismerkedni azokkal a tanokkal, melyekről már régóta tudjuk, hogy hivatva vannak az jövő bol­dogulás útjait egyengetni. Magunk részéről kívánatosnak tartjuk, hogy e tanfolyamra minél többen jelentkezzenek az arra hivatottak. A jelentkezéseket, valamint a segélyért beadandó kérvényeket a Hangyához, vagy az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságához kell benyújtani, az idő rövid­sége miatt azonban óhajtandó volna, hogy mi­nél előbb küldjék be az illetők azt, mert csak a július 2-ig beérkező kérvényeket fogják tekin­tetbe venni. Segélyben, mint említettük is, csak 80 jelent­kező, — kiket a fenti szövetkezetek igazgatósága jelöl ki — fog részesülni. Saját költségén bár­melyik folyamodó részt vehet a tanfolyamon, délire.* Szóval a vén Múzeumban friss szellő lenge­dez. Eleven munkakedv, józan gyakorlati érzék, okos tapintat, céltudatos kultúrpolitika, tervszerű munka s a jövőbe nyíló perspektíva, a vidéki városok elevenebb, pezsgő szellemi élete (amikor majd­nem a kaszinói blatt lesz az egyedüli ked­velt olvasmány s nem a farda­gusztálásban fog kimerülni a vidéki műértelem) — ez az, amit örömmel olvastam ki az előttem levő jelenté­sekből.­ ­ A kínai forradalom. Budapest, június 30. Végre egy közlemény, amely meg fogja nyug­tatni azokat, akik nyugtalan érdeklődéssel kísér­ték, hogyan működik majd az úgynevezett euró­pai koncert Kínában. A párisi Havas-ügynökség londoni külön for­rásból eredő táviratot közöl, mely ezt mondja: A legutóbbi tárgyalások következtében, úgy lát­szik, véglegesen elérték az egyetértés fenmara­­dását a Kínában működő hatalmak között. Ez az egyetértés a status quon alapszik, az érdekszfé­rák és a kereskedelmi megállapodások, valamint a Kínától követelendő biztosítékok és kártéríté­sek tekintetében. A nemzetközi megszálló had­sereg rövid időn 80.000 főre emelkedik, melyből Oroszországra és Japánra egyenként 12.000, Anliára 10.000 ember Indiából, Franciaországra 8000, Németországra és a többi hatalmakra egyenkint 5000 ember esik. A legutóbb mozgó­sított szibériai hadtest csak akkor fogja átlépni a kínai határt, ha ezt a helyzetnek esetleg beálló kiélesedése megkövetelné. A csifu német konzul legutolsó jelentésében megerősíti, hogy Seymour meg van mentve. Minden közelebbi hír hiányzik arról is, várjon a követek nála vannak. A vasúti összeköttetés Takuval még veszélyeztetve van. A Tiencinhez legközelebb levő útrész, 12 kilométernyi száraz­földi út, csak nagyobb csapatokkal járható. Tizenöt menekült mérnök Takuba indult, hogy az egész vonalat helyreállítsák. Tiencint a nyu­gati oldalról még egyre bombázzák. Ma érkezett távirataink a következőket je­­lentik: Berlin, jún. 30. A TFoZ/1-ügynökség jelenti: A cirkálóhajóraj parancsnoka ezt táviratozza: A kiküldött hadtest Vasárnap, 1900. július 1 visszatért Tiencinbe. Az óriási erőfeszítéshez vi­szonyítva, embereink szolgálatai kitűnőknek mond­hatók. Elesett Buchholz kapitány és tíz ember, megsebesült hat tiszt és három ember. A partra szállt csapatok egészségi állapota jó. A követek­ről nem érkezett hír. Az expedíció Langfangból tért vissza. Pekingben nem volt. Melbourne, jun. 30. Az admiralitás megkeresésére a segédhajóraj­­ból három hajó megy innen Kínába. London, jun. 30. Az admiralitás Seymour tengernagynak teg­nap este 10 óra 5 perckor Csifuban föladott kö­vetkező táviratát közli: Vasúttal nem érhettem el Pekinget és csa­pataimmal visszatértem Tiencinbe. Tizenhar­madikán a boxerek kétszer megtámadták elő­védünket, de visszavertük őket. A boxerek sokat vesztettek, nekünk nem volt vesztesé­günk. Tizennegyedikén a boxerek Langfang­­ban megtámadták vonatunkat, de megint visz­­szavertük őket. A boxerek körülbelül 100 em­bert vesztettek, a mi részünkön öt olasz esett el. Ugyanaznap délután a boxerek megtámad­ták a lolai állomás védelmére hátrahagyott angol őrséget. Az Őrség segítséget kapott és ismét visszaverte az ellenséget, amely megint körülbelül ICO embert veszített. A mi részün­kön két francia sebesült meg. Mikor Amtingba értünk, a vasutat annyira megrongálva talál­tuk, hogy lehetetlen volt előbbre jutnunk vas­úton, amiért is elhatároztuk, hogy visszatérünk Jangcsengbe és ott expedíciót szervezünk, amely majd a folyó mentén megy Pekingbe. Miután elindultam Langfangba, a boxerek és császári csapatok, amelyek Pekingből jöttek, megtámadtak két vonatot, amelyeknek követ­­niök kellett volna csapatainkat. A kínaiaknak 4­ 500 halottjuk volt. A mi veszteségünk hat halott és 48 sebesült volt. A két vonat Jang­­cungban ért engem utól, ahol a sínek szintén teljesen el voltak pusztítva. Minthogy kevés eleségünk volt és a sebesültek is gátoltak ben­nünket, vissza kellett térnünk Tiencinbe, ahon­nan hat napja hírt sem hallottunk. A sebesül­teket 19-én hajóra tettük és a csapatok megin­dultak a folyó mentén. Útközben minden faluban ellenállásra találtunk. Ha a felkelőket az egyik faluban megvertük, visszavonultak egy szom­széd faluba és jól megválasztott állásokban hú­zódtak meg, ahonnan föltartóztatták előnyomu­lásunkat. Sokszor szuronynyal és gyilkos tűzzel kellett őket kiverni ezekből az állásokból. 23-án éjjeli menetet végeztünk és hajnalban a Tiencin fölött lévő császári arzenálhoz értünk, ahol a kínaiak előbb barátságosan fogadtak bennün­ket, de azután tüzelni kezdtek ránk. Nekünk azonban sikerült állásukat megkerülnünk és egy ágyujokat elfoglalnunk. Az alatt a néme­tek kissé tovább elnémították két ágyujokat és a folyón átkelve, el is foglalták. Erre az­után a szövetséges csapatok megszállták az arzenált. A kínaiak még aznap és másnap is megkísérelték az arzenál visszavételét, de si­kertelenül. Az arzenálban négy ágyút és leg­újabb modellű fegyvereket találtunk. Beállítot­tunk néhány ágyút és a kissé elől lévő kínai erődöket ágyúztuk. Minthogy az arzenálban lövőszert és rizst találtunk, tartottuk volna magunkat néhány napig, de sebesültjeink miatt segítséget kértünk Tiencinből, amely 25-én meg is érkezett. 26-án Tiencinbe értünk. Az ar­zenált felgyújtottuk, mielőtt kivonultunk be­lőle. Veszteségeink a következők: Az angolok részéről 27 halott, 97 sebesült, az amerikaiak részéről négy halott, 28 sebesült, a franciák részéről egy halott, 10 sebesült, a németek részéről 12 halott, 62 sebesült, az olaszok részéről egy halott, három sebesült, a japánok részéről két halott, három sebesült, Ausztriai* *

Next