Hazánk, 1901. március (8. évfolyam, 52-77. szám)

1901-03-01 / 52. szám

TH&Z km. 52. szám. bárságát. A proklamációban a többek között a kö­vetkezőket olvassák: Tudtul akarjuk adni a világnak, hogy az angolok nem respektálják sem a modern hadi szokásokat, sem pedig a genfi konvenciót. Ellentétben ennek az utób­binak pontozataival, elfogják az ambulanciát és az orvosokat, hogy ne nyújthassanak segítséget a sebe­sülteknek. Azonkívül beteg és semleges embereket fogdosnak össze, akiket deportációra ítélnek; bandá­kat szerveznek, amelyek leégetik és elrabolják a magánosok javait; fölfegyverezik a koffereket és az idegeneket mi ellenünk. Az angol katonák elfogják az­ aggokat, az asszonyainkat és leányainkat megbecs­­telenítik. Nem tartják ők tiszteletben még a halottak emlékét sem. Az angolok azt állítják, hogy a két köztársaságot meghódították, hogy a háború be van fejezve, hogy már csak néhány boer banda folytatja a küzdelmet. Ez hazugság! Nem, a köztársaságok nincsenek legyőzve, a háború nincsen befejezve. A mi csapatainkat még mindig felelős hadvezérek vezetik a két kormány felügyelete alatt. Mi hadseregünk egy részét újra a Fokföldre küldtük, de nemcsak azért, hogy hadakozzék, hanem, hogy represszáriókat gya­koroljon. Mindazoknak az angoloknak javait, akik ellenünk vannak, el fogunk pusztítani, de nem fog­juk bántani az asszonyokat és a leányokat, mint az angolok tették. Semmiféle támogatást sem kérünk fokföldi testvéreinktől, csak apellálunk hozzájuk és az­ egész civilizált világhoz, hogy a civilizáció és a kereszténység nevében szűnjék már meg végre az angolok barbár hadviselése. Őseinknek Istene ne hagy el bennünket ebben a küzdelemben. Románia új kormánya. A Carp-kabinet leszavaztatása, mint már tegnap jelentettük, nem csupán a kormány lemondását vonta maga után, de pártválságot is okozott. A konzervatívo­­ket, Sturdza Demeterrel az élükön, a liberálisok váltják föl Románia ügyeinek a vezetésében. Az új kabinet a következőképp alakult meg: Sturdza — elnökség, külügy és ideiglenesen hadügy, Aurelian — belügy, Stoicescu­ —­ igazságügy, Bratianu János — köz­m­unkaügy, Ilard­ — közoktatásügy, Palladi — pénzügy és Missir — ipar-, kereskedelem- és földmivelésügy. A mi­niszterek már letették az esküt. Sturdza mi­­nisz­terei nők a kamarában és a szenátusban teg­nap jelentette be az uj kabinet megalakulását és azután fölolvasta a királyi dekrétumot, amely a kamarákat föloszlatja. Az uj választások a szenátus részére március 22., 23. és 24-én, a kamara részére március 26., 27. és 28-án (új naptár) lesznek. Az uj kamarák április 6-án ül­nek össze. Sturdza miniszterelnököt és a többi minisztereket mind a kamarában, mind a kama­rán kívül lelkes ovációkban részesítették. Agráriusok szervezkedése. Budapest, febr. 28. Az úgynevezett agrárszervezkedés nagy ria­dalmat okozott a napisajtóban. A fővárosi napi­lapok ma kivétel nélkül a gazdapárt megalaku­lásáról vezércikkeznek és riadót fújnak az úgy­nevezett agrárpárt ellen. Lövöldöznek egy ellen­ség ellen, ami nincs. Rémképeket vetít a falra a felizgult képzelet. Mindezekre pedig szükség nem volna, ha higgadtan mérlegelnék az esemé­nyeket. Ujt párt alakulásáról szó sincsen, sőt még uj ciöszszgésekröl sincsen sgtfr Mfafteagae m­egbozné,és történt a gazdák ezután jobban megnézik, kinek osztogassák a mandá­tumokat. Megbízó levelet a pártpolitikai hova­­tartozandóság tekintetbevétele nélkül csak annak adnak, akiben megbízható letéteményesét látják gazdasági érdekeiknek is. A megbízhatóság ezen kritériumát a jövőben bizonyos rendszerbe fog­lalt irányelvek elfogadásához is hozzákötik. A bizalom fokmérője mégis csak az egyéniség marad. Vannak egyéniségek, akik hasztalan fogadnák el a reverzálist és vannak egyéniségek, akiktől szükségtelen reverzálist követelni. Azt hiszszük, hogy akik a legnagyobb zajt csapják, azok nem is a reverzálisnak nevezett gazda­­programmtól félnek, amelynek a mandátum fejé­ben végre is elég gazdája akadna, hanem attól tartanak inkább, hogy a nevük a reverzális alatt majd rosszul fogna festeni. Az a riadalom, amely a levegőben mozog, az értelemben lehet természetes és jogosult. Hogy a színvallástól tartanak, ezen mi nem csodálko­zunk. De a riadalom azért mégis nagyobb ará­nyokat öltött talán a szükségesnél. Feledik ugyanis azt a természetes törvényt, hogy a köz­életben nem a programmoknak, hanem az egyé­niségeknek volt és lesz mindenkor nagyobb súlya, így lesz ez bizonyára a legközelebbi vá­lasztások alkalmával is. A riadalomból azonban bizonyos öntudatot és bizonyos számítást is könnyű kiolvasni. A szá­mítás az, hogy az agrár­szervezk­edés rémes kiszínezésével a vezetőket visszariasszák, a nagy­­közönséget megdöbbentsék és már jó eleve el­torlaszoljanak minden kaput a mozgalom előtt. Hogy ez így fog következni, az előrelátott és világos volt, mint a nap. De szerencsére ebbe a világosságba rozsdafoltokat becsempészni ma már bajos dolog. A gazdaközönség tisztán lát. Megtéveszteni őt nehéz dolog, s annál nehezebb lesz megtéveszteni és eltéríteni azokat, kik sze­mét felnyitották és öntudatát kifejlesztették. Az agrár­eszmék tíz esztendő óta élnek és forrnak; aki érdeklődött a gazdatársadalmi moz­galmak iránt, az ma már meg van győződve arról, hogy ezeknek a mozgalmaknak célja a béke­­bontás és a jogosult érdekek támadása sohasem volt és sohasem lehet, hanem célja mindenkor csak a becsületes nemzeti munka s ebben főként a legnagyobb nemzeti munka, a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének megóvása volt. Ezt a törekvést fejti ki majd a gazdaprogram, és ennek a programainak alapján fognak a gazdák képvise­lőket választani. Ez van szóban és semmi több. Aki többről, vagy másról beszél, azzal vitát kez­deni hiába való és szükségtelen. Mert az agrá­­riusok szerveződésének ténye, célja és sikere semmiféle vita, magyarázgatás és egyezkedés ké­tes eredményű sorsának többé áfája nem ren­delhető. Egyebekben az agrár­pártra vonatkozólag fel­merült kombinációkkal szemben illetékes forrás­ból alábbi sorokat közöljük: A gazdák régi törekvése, hogy azok az óhajok és kívánságok, amelyeket az O. M. G. E. tanácskozásain a gazdakongresszuson évek során kifejezésre jutottak s melyek ma már felölelik mindazon kérdéseket, amelyek a ma­gyar földmivelés előbbrevitelére és a mező­­gazdasági válság megakadályozására alkalma­sak, egy szerves programhibán gyűjtessenek össze és jöjjenek kifejezésre. Ez a programoj összessége a magyar agrártörekvéseknek, ez a magyar agrár­programéi. Csak a rosszakarat foghatta reá a fenti ér­tekezletre, hogy e programm alapján külön agrárpártot akar létesíteni. Egy hang sem merült fel ebben az irányban, de igenis elha­tározták azt, hogy az agrár­programmot, amely minden politikai párt keretében he­lyet f­oglalhat, a lehető széles körben ter­jesztik, népszerűsítik s az egész országban általánosan ismertté teszik, törekedve arra, hogy a képviselőjelöltek a választásoknál ezt a programmot pártkülönbség nélkül magukévá tegyék. Ez az akció nem érinti a kormányt, nem a pártokat, de be fogja vinni az agrárkérdéseket a mainál na­gyobb mértékben a képviselőházba. Erre szük­ség van és ennek örülhetnek mindazok, akik a magyar földmívelés érdekeit szívükön vise­lik. A kiküldött bizottság a programmot van hivatva elkészíteni és egy nagy gazdagyűlést összehívni, mely a további teendők iránt hozza meg határozatait. Némely lap hevesen nekirontott Szentiványi Ár­pádnak, a szabadelvű párt alelnökének, mert az részt vett az agrár­értekezleten. Erre vonatkozólag érdekesek Szentiványi Árpád nyilatkozatai, amelyek kellő világot vetnek a támadások rosszhiszemű­ségére . — Ott voltam tegnap a Royal-szállóban tartott értekezleten, ahova a gazdasági gyűlésre a vidék­ről feljött urak hívtak meg. Elmentem több kép­viselőtársammal azért is, hogy ez az értekezlet abban a szellemben folyjon le, amely a gróf Károlyi Sándor gondolkozásának megfelel. Mivel az értekezleten abban az irányban adatott be in­dítvány, h­ogy oly agrárprogramm készítendő, amely e programm híveinek lehetővé teszi bármely parlamenti pártban való élést, és Péntek, 1961. március 1, mivel azt is indítványozták, hogy végrehajtó bizottság küldessék id, én az előbb említett cél­ból, amely az értekezletre vitt, azt ajánlottam, hogy e végrehajtó bizottságot gróf Károlyi Sándor el­­nöklésével küldjük ki. Nem volt tehát ez értekez­leten semmi szándék arra, sem indítvány nem hangzott föl, hogy külön agárpártot alakítsunk. Az értekezlet tagjainak közös felfogása az volt, hogy amíg a Széll-kormány uralmon van, semmi szűk®­­ség külön agrárpárt alakítására, mert az igazság új érájában a földmivelés igaz értéke nem fog igazságtalanul háttérbe szoríttatni. FŐVÁROS. — A főváros költségelőirányzata. Ma érkezett le Széll Kálmán minszterelnöknek mint bel­ügyminiszternek a leirata, a székesfőváros 1901. évi költségelőirányzatára vonatkozólag. A belügyminiszter kijelenti, hogy a költségelő­irányzatból sajnálattal látja, hogy a főváros immár eljutott abba az évek óta előrelátható állapotba, hogy a bevételei a kiadásokat többé nem fedezik. Az egyen­súly ugyan számszerűűi helyre van állítva, de olyan módozat alkalmazása mellett, amely helyesnek el nem ismerhető s a főváros községi életére hát­rányos befolyással van és ezért legföljebb át­menetileg egy évre kivételesen engedhető meg. Nem akar ezúttal a miniszter a múltban követett eljárással részletesebben foglalkozni, amelynek hely­telenségére a hivatali elődei több ízben tettek uta­lást, de reá­mutat arra, hogy nem teljesült az a kifejezett reménye, hogy a főváros közönsége a ház­tartás zavartalan vitelét biztosító feltételek kielégíté­séről gondoskodni fog. Méltán elvárható, hogy a fő­város most már legalább fel fogja ismerni az eddig követett eljárás helytelenségét, a helyzetnek abból fejlődött komolyságát, a kibontakozásnak többé el nem halasztható szükségességét s ebből folyólag tanúságot fog tenni arról, hogy a saját mulasztásából eredő bajt a saját körében képes megszüntetni. Fölhívja a miniszter a főváros közönségét, hogy a háztartása rendezésével komolyan foglalkozzék s a megállapodását még az idén hozzá fölterjeszsze. A bemutatott költségelőirányzatot, mint átmeneti jelle­gűt, általánosságban jóváhagyja. Eszerint tudomásul veszi, hogy a rendes kiadások 34483.265 koronával, a rendkívüli kiadások 1.441.226 koronával, együtt 35.924.491 koronával van előirányozva; a vagyon­változásokból fed­ezendők 428.600 koronával, a köl­csönpénze­kből fedezendők 16.012.155 koronával, összesen 52.865.246 koronával; a rendes bevételek 34.795.651 koronával, a redkívüli bevételek 1 milió 133.840 koronával, együtt 35.924.491 koronával, a vagyonváltozásokból 16,012.155 koronával, összesen 52.365.246 koronával van előirányozva. A kisajátítást, szegényalap, József-fiúárvaházi, Erzsébet-leányárva­­házi, Mayer-árvaházi, községi szeretetvázi és kerepesi­­úti köztemetői alapok költségelőirányzatát a minisz­ter jóváhagyja. — Feloszlatott jótékonycélú egyesület. A belügyminiszter, a ma érkezett leiratával értesíti a főváros hatóságát, hogy a már hatóságilag fel­füg­­gesztett működésű Nők betegsegélyző otthona, és köl­csönös segélyző köre című egyesület föloszlatását el­rendelte. Az egyesületben súlyos beszámítás alá eső szabálytalanságok fordultak elő s megnyugtató biz­tosíték nincs az iránt, hogy az eddigiekhez hasonló rendellenességek nem ismétlődnek. VIDÉKI KÖZÉLET. (A pécsi bor a városi közgyűlés előtt.) Pécs városának tegnapi közgyűlésén izgatott vitát idézett elő egy Engedéle borhamisítás ügye. A pécsi ipar- és kereskedelmi kamara ugyanis átiratban kérte a várost, hogy a pécsi borkeres­kedelem kérdésében a földmivelési és kereske­delmi miniszterhez küldött feliratát pártolólag támogassa. A kamara feliratában azt­ kívánja, hogy Ausztriában is oly védelemben részesíttes­­sék a valódi bor, mint minálunk. A közös vám­terület az oka, hogy míg Ausztriából szabadon jön be hozzánk a csinált bor, addig a mi hite­lünk teljesen elromlott Ausztriában. Erreth János vita közben azt hangoztatta, hogy maga a pécsi hatóság is elpalástolni igyekezett volna a hami­sítók bűnét. Óriási zaj keletkezett a teremben, mire Vassary Gyula rendőrkapitány kereken viszautasította a vádat. Erreth kijelentette, hogy hogy ő sem vádolni, sem gyanúsítani nem akart. Vaszary szenvedélyes szavakkal ismét azt bizo­nyítgatta, hogy a hatóságot nem gáncs, hanem elismerés illetheti eljárásáért. Az éles vita után a tanács pártolása mellett benyújtott indítványt elfogadták s még kibővítették azzal is, hogy a

Next