Hazánk, 1901. július (8. évfolyam, 154-179. szám)
1901-07-02 / 154. szám
HAZÁNK. 154. szám. Fenti politikusnak tartja magát s azt hiszi, hogy ért az ország dolgához. Erre a panaszra minden országban rátalálunk s mivel annyira általános, igaznak kell lenni, mert közfelfogás szerint amire általánosan panaszkodunk, az általános hibánk szokott lenni. Pedig nem úgy van. Mikor általános a panasz valamely hibára, e panasz világos jele annak, hogy már általánosan felismertük a bajt s legalább is a panaszosokban megvan a javulásra törekvés. Pedig ma sokfelé olvashatni az efféle panaszokat, vagyis az idealizmus nyomása alatt kívánatosnak tartjuk az egyén politizáló hajlamának megfékezését és korlátozását. 1875 körül elérte délpontját az idealizmus és mi rajongani kezdettünk az alkotó részek szabadságáért, azért epedtünk és sóhajtoztunk, hogy a családban a nő és gyermekek, az egyházban a hívek, az államban a polgárok szabadsága minél jobban érvényesüljön. Mekkora öröm dagasztotta keblünket, mikor lassan kint gyarapítottuk e szabadságot, mikor az országgyűlésen, vagy a társadalom, vagy a sajtó terén a szabadság egy-egy sikerét mutathattuk fel. 1876-től 1880-ig újabb és újabb jogokat vívtunk ki az egyénnek, a polgárnak, a hívőnek, az asszonynak s a gyermekeknek. Bár még azóta is több jogot vívott ki a haldokló realizmus, mindamellett 1880 körül már korlátozni kezdettük az ipar és kereskedés szabadságát, üldöztük az uzsorát, idealisztikus szempontból módosítottuk a közoktatást, szidtuk a túlterhelést, töröltük vagy kevesbítettük a reális tantárgyakat, sürgettük a kirándulásokat, a tornajátékokat, kárhoztattuk az otthoni írásbeli dolgozatokat és leckéket, hangoztattuk a vallás-erkölcsi nevelést, védtük a gazdát és kisiparost, secessziósak lettünk a művészet terén, hazafias, történeti regényeket, drámákat kezdtünk írni, melyben az egyén nagylelkűen feláldozza magát, gúnyoltuk a nőt, az érzéki szerelmet, a férjszerzés módjait, emlegessük a házasság szentségét, a női hűség magasztosságát, a hivatalos kötelességtudás fontosságát stb. szóval az egész emberiség megindult az idealizmus egységes útján. Ennek a megindulásnak köszönhetjük a panaszt, hogy mindenki politikusnak tartja magát. Szidni kezdjük embertársainkat, ha azt hiszik, hogy értenek a politikához. Pedig néhány évvel ezelőtt azért voltunk, hogy minden felebarátunk értsen a politikához. Tömérdek lapot adtunk ki s irtunk röpiratokat, melyekben tanítani akartuk őket hogyan politizáljanak. És elértük célunkat. Maguk az asszonyok is vakbuzgó újságolvasók lettek, szenvedélylyel futottak végig a politikai vezércikkeken. A reális idők individualizmusa minden politikai jelenséghez jogosultnak tartotta magát, minden iránt érdeklődött. Ma azonban nem így gondolkodunk. Azt hirdetjük, hogy nem minden embernek való a politika. Azért, hogy valakinek ügyvédi, tanári vagy más oklevele van, még nem szerzett hivatást a politikához. Kivált az ügyvédeket szidják, hogy sok handabandát, éretlen frázist, meggondolatlan általánosítást vittek be a politikába s rövid uton ki szeretnék onnan zárni őket. A bölcsészeket, a jog philosophusait sem tekintik alkalmas egyéneknek, mert szerintök a rendszerre hajlandók, mindent systematizálni szeretnének s nincs érzékök a valóhoz, a tényekhez. A jó politikusnak első kelléke jól látni azaz nem látni azt, ami nincs; úgy látni a dolgokat, ahogyan vannak, meg ahol vannak, különböző szempontból nézve magukban és másokban való viszonyainkban. Hogy jól lássunk, nem kell messzire látnunk, de nagyon közelről sem, nincs szükségünk telescop vagy mikroscopra, nagyító vagy színes üvegekre. Pedig hát közös hibájuk a rendszeres gondolkodóknak, a bölcsészeknek, hogy nincs érzékük a reális helyzethez. Például az egyik vagy másik csoport tagadja a vallásos ébredést, mert nem illik rendszerébe, míg a gyakorlati politikus, akár tetszik neki ez a jelenség, akár nem, elfogadja és számol vele. Hisz ez egy reális tény, melyet nem tagadhatni. Ilyen új tünemény az agrarismus, mely ma az egész világon jelentkezik, de sok nemzetgazda nem akar vele számolni, az ilyen ember, az ilyen tudós, az ilyen gondolkodó tehát nem lehet jó politikus. Azt mondják, hogy a sociológiával való foglalkozás sem tesz jó politikusokká bennünket, mert más a sociológia, más a politika, határos területek, de nem ugyanazok. A politika mint tudomány önálló, megvan a maga anyaga, szívesen hozzáfordul ugyan segédeszközül a történelemhez, a statisztikához, a lélektanhoz, a sociológiához, de nem szabad összezavarni ezekkel. Azt mondják, hogy a nemzetgazdák sem igen alkalmasak a politikára, mert nagyon egyoldalúak, a tüneményeknek, politikai jelenségeknek csupán gazdasági oldalát tekintik. A kínálat és kereslet gondolatából felállítják a politika gazdasági elméletét, megmagyarázzák az erkölcsöt és a vallást; de hát ez csak amolyan tündérlak, melynek nincs való alapja. A szakemberek sem igen használhatók a politikában, a vegyész, a mathematikus, a litterator, az író még azért nem jó politikus. Talán legalkalmasabb az író, aki már hivatásánál fogva szereti a történelmet, mely a termőföldje, talaja a politikának; de hát ennél az a veszedelem áll elő, hogy egy-egy szép eszméért a legnagyobb csalódások, chimaerák áldozata lesz. Talán a legveszélyesebb politikusoknak az ügyvédeket tartják, akárhányan éppen az ügyvédek politikai befolyásának tulajdonítják azt a szerencsétlen és ferde, helyzetet, melybe a művelt emberiség politikai élete jutott. Egyetemes a válság, mert népboldogító ügyvédek vezették a nemzetit, irányozták politikai életét. Ügyvédek csinálták a műveit népek politikáját kivált a XIX. század harmincas évei óta és ha éppen más vitte a zászlót, más ember vezérkedett, az irány ügyvédi politika volt. Ők lázították az egyént a tekintély képviselői, a társadalom oszlopai, a rend emberei ellen. Hát ha se a bölcsész, se a jódolog, se a nemzetgazda, se az ügyvéd, se az író, stb. nem, vagy kevésbbé alkalmas a politikai pályára, tehát ki lesz a jó politikus ? Hol találni ezt a ritka madarat? Merre van a születéshelye? Miből él? A társadalom, mely zugában rak fészket? Hogy egy-egy század vagy félszázadban támad egy lángész, aki bámulatos erővel vezeti a világ egy részének politikáját, az nagyon ismert dolog, de a közbeneső napokon is szükségünk van jó politikusokra, ha nem lángelmékre. Charles Benoist francia politikus azt hiszi, hogy ha minden időben, minden országban és minden rendszer alatt nehéz volt jó politikusokat találni, még nehezebb a parlamenti rendszer alatt az általános szavazattal és a demokratia uralkodása idején. Benoist és több általa idézett olasz publicista nézete abban központosul, hogy korlátoznunk kell a parlamentarizmust, egyesíteni, erősíteni a központi hatalmat, különösen a fejedelemét, aki gyakorolhassa fejedelmi vagy elnöki jogait, áld kezdeményezhessen, nehéz időkben kijelölje az utat, módot,, szétvágja a bonyodalmat, követelje az alkotmány és a törvények megtartását, hogy valóban kormányozzon a kormány és ne az országgyűlés vagy ami rosszabb, valamely párt, vagy ami még rosszabb, a pártok valamely csoportja. Az országgyűlés pedig hozzon törvényeket, ellenőrizze a kormányt, de ne bíbelődjék hiábavalóságokkal, kötekedésekkel. Bodnár Zsigmond namája miatt az egész világ leszólja. Vagy három hét óta másról sem beszéltek a külföldön, mint arról a botrányos panamáról, amelyet a délafrikai harctér számára lovat vásárló angol tisztek egy-két lókupeccel szövetkezve Bécsben elkövettek.Mikor kitűnt a turpisság, a horgon akadt ludasok nem tudtak védelmükre mást felhozni,mint hogy nem ők tehetnek róla, hogy a magyar lovak olyan rosszak. Szóval a saját bőrük megvédelmezése céljából lecsöpülték a magyar lótenyésztést. És hazugságukat már majdnem készpénznek vették Angolországban és az egész külföldön is. Hogy a lótenyésztésben velünk konkurráló államok bizonyos kárörömmel még tódították is e rágalmakat, az természetes. De végre mégis felülkerekedett az igazság s úgy az Angolországban megindított vizsgálat eddigi adatai, mint a délafrikai harctérről érkezett jelentések fényesen rehabilitálták lótenyésztésünket. Kitűnt s most már hivatalos adatok alapján még a versenyállamok is kezdik hinni, hogy a fenforgó esetben nem magyar lópanamáról, hanem angol katonai panamáról van szó. Az ügy ugyanis újra az angol alsóház elé került s majdnem három órai vitát provokált. A szennyest Norton kapitány kezdte mosni, aki felhozta, hogy a lovaknak és katonáknak csak szállítása Dél-Afrikába több mint 600 koronába került. A lóvásárlással megbízott tisztek ebből tekintélyes összeget vágtak zsebre illetéktelen haszon gyanánt. Labouchére is élesen hangsúlyozta, hogy a vásárlással megbízott tisztek nagy visszaéléseket követtek el. Hauser Lipót lókereskedőtől 15.000 lovat vásároltak, átlag 750 koronát fizettek olyan lovakért, melyek a kereskedőnek átlag 160—250 koronába kerültek, úgy, hogy az illető itt vagy három millió koronát nyert. Egy másik szónok, sir Maple, felhozta, hogy a bevásárlók 40—50.000 font sterlinget, több mint egy millió koronát kaptak. Az eredmény pedig az volt, hogy a szállított lovak rosszasága miatt sok ezer angol katona veszett oda, aki jó állapotban levő paripákon győzhetett volna. A kormány részéről lord Stanley és sir Brodrick igyekezett az angol tiszteket megvédeni. Arra hivatkoztak, hogy a vádak nem elég pozitívek , hogy a felmutatott levelek egyikének a szerzője e tiltakozott a levele felhasználása ellen, egy másik levél szerzője eltagadta a szerzőséget, egy harmadik levél még 1898 végéről való. De elismerték, hogy szigorú vizsgálatot kellett indítaniuk és megígérték, hogy a bűnösökkel szigorúan fognak elbánni. Lord Stanley ezenfelül kijelentette, hogy a lovak állapota tekintetében a vizsgálat eredménye sokkal (infinitely) kedvezőbb, mint ahogy itt állították-A magyar lótenyésztés jó hírét ketten is védték. Az egyik ellenzéki szónok, sir Maple felhozta, hogy a magyar kormány felajánlotta a szolgálatait, amelyek mellett lehetővé vált volna az angol hadsereg számára 10.000 válogatott lovat beszerezni. Felemlítette továbbá, hogy számos magyar tenyésztő kínált kitűnő lovakat, de nem tudtak hozzáférni a vásárló angol tisztekhez. A kormányt védő szónokok közül pedig sir Crossley szolgáltatott igazságot a magyar lovaknak, elismerte, hogy bizony sok «indifferens» ló került Dél- Afrikába, de hozzátette, hogy a magyar lovak csakhamar kiheverték a hosszú tengeri út fáradalmait, jobbaknak bizonyultak a tekszaszi lovaknál és óriási munkát végeztek. Ezzel tehát a panama hajsza súlypontja áthelyeztetett oda, ahol tényleg van, az angol kormánymegbízottak illetéktelen vagyongyűjtési törekvéseire. A vizsgálat még folyik és meg vagyunk róla győződve, hogy a bűnösök mind a bíróság elé kerülnek. Ezt a magyar kormánynak is a legvégsőig szorgalmaznia kell, mert egy gazdasági ágnak megrágalmazása folytán Ma- KÜLFÖLD. Az angol lópanama. Ha Kínában valahonnan tégla esik le, az is magyar ember fejére esik s ha Dél-Afrikában ló hull el, azt is a magyar állattenyésztés sínyli meg. Bizony közel voltunk ahhoz, hogy lótenyésztésünket nehány lelkiismeretlen ember pa Kedd, 1901. julius 2. Cfrrnlvn | 1 ___ |_ Műszaki Iroda Ipari Jogok Védelmére | DZdl Danaimak Reiss József és Társa 5 bites szabad- ügyvivő. Budapest, VII. ker., Kerepesi ut 40. szám.