Hazánk, 1901. augusztus (8. évfolyam, 180-205. szám)

1901-08-01 / 180. szám

HAZÁNK. 180. szám. ■i —.... —— " mint igazságügyminiszter a Tisza-kabinetbe. Mint miniszternek első gondja volt a bírói és ügyészi szervezet reformja, hogy az alaki jog reformja ez alapon fölépíthető legyen. A táblák és a főügyészsé­gek decentralizációja, a felügyelet rendezése, a bírák kiképzése, előkészítő szolgálat rendezése, új ügy­vitel, a telekkönyvi betétek rendezése, ügyvédi szer­vezet reformja mind ehhez fűződnek. Párhuzamosan ezzel haladt a jogállapotok részletes javítása és a nagy organikus reform előkészítése, mely a bűnvádi és polgári eljárás rendszeres reformját és a polgári törvénykönyv kodifikációját foglalja magában. A börtönügy reformját is fokozatosan megvalósította. Tervszerű működésének köre szélesen volt meg­szabva s ezen belül folyt a reformok megvalósításá­nak munkája. A reformok tetemes része visszalépte­­kor közzétett tervezetekben maradt meg. Tagja volt továbbá a Szapáry- és Wekerle-kabineteknek; az utóbbiban az egyházpolitikai törvények tervezésében, kidolgozásában és parlamenti megvédelmezésében igen nagy része volt. A Wekerle-kabinet bukása után 1895 január 15-én Szilágyit felmentették miniszteri állásától s a Bánffy-kabinet megalakulása után el­vállalta a képviselőház elnöki székét, amely méltó­ságra 1896-ban újra megválasztották. Még a Szápáry­­kabinet alatt 1891-ben valóságos belső titkos taná­csos lett. Az ezredéves ünnepélyek alkalmával pedig a vaskoronarend első osztályát nyerte. Ezen ünnepé­lyek során a június 8-iki felvonulás alkalmával az országgyűlés két házának hódolatát ő tolmácsolta a király előtt rendkívüli hatást keltett beszédben. Epizódok Szilágyi életéből. (A miniszterelnök-buktató.) Szilágyi Dezsőről beszélték politikai körökben, hogy Tisza Kálmán óta egészen báró Bánffy Dezsőig ő buktatott meg eddig minden miniszterelnököt, azért a kormány tagjai, kivált az időközi miniszterelnökök, bizonyos félelemteljes tisztelettel vették minden al­kalommal körül a hatalmas tudású államférfiat, aki­nek miniszterelnök-buktatási hajlamait azzal magya­rázták meg, hogy ő maga akar a miniszterelnöki székbe ülni. Szilágyi Dezsőnek, — akinek tudvalevő­leg minden sikerült, — ez az egy nem sikerült, még­pedig állítólag azért, mert az általa megbuktatott miniszterelnökök közül egyik sem ajánlotta utódjául. Amely körülmény különben érthető is. — Mégis — vélekedtek a szabadelvű pártban — ha Szilágyi Dezső miniszterelnök lenne, akkor ugyan kit buktatna meg, mert magát csak meg nem buk­tatná? Ezen a kérdésen sokat törték a fejüket, míg végre egy volt miniszterelnök megadta a választ: — Kit, hát az osztrák császárt, mert akkor már nagyobb hatalmasság nem volna fölötte. (Szilágyi és az újságírók.) Szilágyi Dezső tudvalevőleg fiatal korában szintén hírlapíró volt, mindaddig, míg Horvát Boldizsár igazságügy miniszter ki nem nevezte minisztériumába titkárnak, de azért mindvégig megmaradt lelkében valami jóindulat az újságírók iránt, aminek — mint a t. Ház elnöke — többször tanúságát is adta. Egy alkalommal valami viharos ülése volt a kép­­viselőháznak s az izgalom ráragadt a hírlapírói kar­zatra is. Két újságíró hevesen összeszólalkozott a politikai véleménykülönbség miatt és szó szót követ­vén, meglehetősen nagy lármát csaptak. Szilágyi elnök először csak haragos szemének villámait küldte le a vitatkozókra. Nem használt. Azután elkezdett csöngetni, az sem használt. Ekkor haragosan lecsapta a csöngetvűt, megvárta, mig éppen a soron lévő képviselő bevégezte a beszédét s az ülést öt percre felfüggesztette. A folyosóra kimenve, egyenesen oda­ment a már akkor szintén künt vitatkozó újságírói csoporthoz. A szeme villámlott s közben homlokát összeráncolta, úgy nézett ki, mint Jupiter tanáns. Azután megszólalt: — Azt megmondom, hogy többet ne lármázzatok, mert . . . Azután kérdésére elmondták neki a két újságíró összeszólalkozásának okát, kérve, hogy ha már csön­det akar a kegyelmes elnök úr, hát tegyen igazságot közöttük. — Jól van — szólt Szilágyi — teszek. Egyetök a jobboldali, a másotok a baloldali karzatra ül. De azt megmondom, onnét össze ne kiabáljatok, mert . . . s valami csontok összetörésére vonatkoztatható moz­dulatokat tett a kezével. Ezzel a megrovási kaland be volt fejezve. (Szilágyi és a nők.) Lélektani szempontból érdekes momentum, hogy asszony nem játszott szerepet a nagy politikus éle­tében. Ibsennek elvét vallotta a házaséletet illetőleg. A nővel való együttélés — ezt tartotta Szilágyi — megakasztja a férfinak munkáját, megakadályozza abban, hogy nagyot, hatalmasat, örök életet alkosson politikában, irodalomban, művészetben, mindenütt, ahol az elme munkálkodik s ahol az ész szokott diadalt aratni. Az elmének élét eltompítja az asz­­szonynyal való együttélés. Ez volt Szilágyi Dezsőnek meggyőződése az as­­ Szonyról, a misztériumok misztériumáról. Egy régi barátja, gyerekkori jó pajtása meséli, hogy egy­szer gyűlt lángra Szilágyi szíve egy nő iránt. Sze­relmes volt egy szöszkefürlü kicsi leányba, akit fe­leségül vett egy nagy úr. Víg baráti körben, poharazás közben ezzel a sokat mondó szentenciával nevettette meg barátait: — A házasság olyan fontos dolog, hogy az ember­nek egész életén keresztül mindig azon kell gondol­koznia, hogy házasodjék-e, vagy sem. (Szilágyi Tátrafüreden.) Szilágyi Dezsőt régi barátság köteléke fűzte Hegyes Endre egyetemi orvostanárhoz. Szilágyi tudvalevő nyaranta ellátogatott Tátrafüredre, ahol nevéről egy utcát is elneveztek. A reggeli lapok rövid pár sorban jelezték is, hogy Szilágyi Dezső a mai napon ked­velt fürdőhelyére utazik. A váratlan halál azonban az idén már nem engedte meg a nagy államférfiú­­nak, hogy még egyszer felkereshesse Tátrafüredet, hol oly szívesen időzött. Nagy sétákat tett itt az or­vosprofesszor társaságában, kezében a szijjra fűzött kulac­csal s az a­­ hatalmas erejű ember, aki­nek gourmandériájáról annyi sok maliciát szeretett megjegyezni a szájról-szájra szálló mende-monda, nem válogatott ilyenkor ízletes italok között, a hegyi források frissen buzgó vizéből oltotta szomját s gyakorta költötte el a szabadban sétái alkalmával a rusztikus izű­ eledeleket. Élvezni tudta a természet szépségeit s amikor a politikai élet porondjáról elvonult a Kárpátok hegyei közé, akkor mintha nem az a vasenergiájú, dacos elvű államférün járta volna a hegyi utakat, hanem egy pihenni is tudó, munkája után üdülést kereső fürdővendég bolyongott volna a hegyek között. Tátrafüred közelében egy hatalmas sziklaüreg bar­langjában friss és mély hegyi forrás kínálja csobogó vizét a szomjas vándornak. Nem igen keresik fel ezt az eldugott barlangnyílást, egy időben meg való­ságos babonás ördöngős mesék kerültek ki ebből a barlangból. Rémült ezen gyerekhad, ijedve mesélte el a faluban, hogy manó tartózkodik a barlangban. Amikor bekukkantottak, valami csuda nagy szörnye­teg nyújtózkodott ki a forrásból, csak úgy csur­gott le róla a víz. Bizonyára manó vagy hegyi szellem lehet, azután olyan félelmetesen pislá­kolt rájuk, amiért zavarni merték fürdőzésében. A manó pedig nem hagyta magát zavartatni. Nap-nap után lehűsítette testét a forrás vizében, amitől más embernek a fogai vacognak össze. A bátrabbak az­után megemberelték magukat. Kapákkal, ásókkal s botokkal felfegyverkezve a barlang közelébe sompo­lyogtak s várták, hogy mikor bújik ki a szőrös testű manó. Ki is jött nemsokára a rettegett szörny, ha­talmas aktjáról csurgott le a forrás vizes a baboná­nak s rebesgetésnek rettegett alakja . Szilágyi Dezső képében bosszankodott a bámészkodókra, amiért megzavarták szórakozásában. (Szilágyi Dezső a sportember.) Szilágyi Dezső gyermekkorától mindig lelkes híve volt a testedző sportnak. Fiatalabb korában az akkor divatos sportok minden ágát mivelte, de legjobban szerette a vívást, a súlyemelést és a gyaloglást. Különösen a vívásban vitte nagy tökélyre, annyira, hogy rég idő óta egyik legjobb vívója volt az or­szágnak. Jogászkora óta csaknem mindennapos ven­­dége volt Keresztessy vívótermének s miután az öreg Keresztessy István meghalt, Vay Lajoshoz járt, hogy a vívásban gyakorolja magát. Ennek a folyto­nos gyakorlatnak köszönhette, hogy ruganyosságát mindvégig meg tudta őrizni, a súlyemelés pedig még növelte hatalmas testi erejét. Amilyen ügyes riposztozó volt a parlamentben, olyan nagy volt ügyességek kifejtésében a vívóte­remben. Biztos volt a keze, éles a szeme s észre­vette ellenfelének szándékát. Fürge volt a kardcsa­pások osztásában, az ellenfél ő rá márt csapásának elhárításában, azok, akik ismerték őt csodálták, hogy korpulens testalkata nem akadályozta őt ebben. Különösen szeretett olasz­ módra vívni. Akárhányszor megtörtént, hogy ugyanaznap dél­utánján vívott a vívóteremben Olay Lajossal, amelyik nap délelőttjén az országházban folytatott szóharcot ugyancsak vele. — Itt sehogy sem bírok veled — mondta neki egyszer a vívóteremben Olay. — De ott a Házban sem, — jegyezte meg gúnyo­san Szilágyi. G­aj­ári pedig, akit szintén többször vert meg a vívóteremben Szilágyi, elmosolyodott Szilágyi szavá­nak hallatára. — A tegnapi ütésedet még ma is érzem — mondta Szilágyi Dezsőnek, aki így felelt neki : — Örülj, hogy téged csak itt vertelek meg, Olay a Házban is kikapott. A gyaloglásban leginkább tátrafüredi nyaralása alatt gyakorolta magát, de itt a fővárosban is órák hosszáig tartó egészségi utakat tett többnyire a bel­város utcáin és a Duna-parton. Mikor néhány év előtt az ifjúság testi nevelése szóba került, Szilágyi volt annak leglelkesebb szó­szólója s alig volt nagyobb athletikai vagy vivóver­­seny a fővárosban, amelyen Szilágyi mint jury-tag részt ne vett volna. (Szilágyi és az inkompatibilitás.) Ismeretes Szilágyi álláspontja az inkompatibili­tási törvényt illetőleg. A lehető legszigorúbban kí­vánta mindig a javaslat keresztülvitelét. Azt akarta, hogy senki se­ találjon kibúvót a törvény alól. Az összeférhetlenségi tárgyalások ideje alatt egy ízben a következőket mondotta: «Aki képviselő, legyen képviselője a magyarság nemzeti érzéseinek. Ez kizár mindennemű mgsef­­telés­­t. Már­pedig a bankdirektori állásokat, jogtanácsosi tisztségeket és más ilyenféléket nem tartom másnak, mint az országgyűlési képvi­selő jogi állásával össze nem egyeztethető in­tézkedésnek. Biztosítani akarom a törvényt, hogy ennek intézkedése alól kibúvót ne találhasson senki. Megtisztul igy majd a parlament és a demora­lizált közélet levegője.» (A nagy cséplőgép.! «A nagy cséplőgépt-nek nevezték Szilágyi Dezsőt, amely elnevezést tudvalevőleg gróf Csáky Albin egy beszédéből alkalmazták reá. Illett az elhunytra a találó elnevezés, mert aki az ő kezei közé került, azt a nagy cséplőgép sem csé­pelhette volna ki eredményesebben az elhunytnál. Utolsó nagyobb szónoklatát a morganatikus vita folyamán mondotta. Itt azonban már bágyadtnak l látszőtt érvelése és nem ő volt a vita győztese. Szegény Szilágyi Dezső! Elérvén az élet végcéljá­hoz, aligha lehet most már egyéb ambíciója, mint­hogy jókat nevethessen a felhők magasságából a léha emberkék mozgolódásai felett, akiket oly talá­lóan nevezett volt maró szatírájával auszpik embe­reknek !» (Szilágyi szókimondása.) Szilágyi Dezső egyenességéről, Szókimondásáról egész legendakor fejlődött ki. Barátai tanúságot te­hetnek arról, mennyire nem válogatott a kifejezések­ben, kivált ha kissé haragudott. — Szilágyi Dezső ugyan goromba, mint a pokróc, mondá egy ízben a Felség, de legalább nem csak­ meg soha... Szilágyi Dezső egyéb «Kraftausdruck»-jaiból csak azért nem idézünk most, mert sok ember gyászába vegyítene krokodil-könyeket.­ ­ Csütörtök, 1901. augusztus 1. 1 .......................... —— —■—

Next