Hazánk, 1902. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1902-10-01 / 231. szám

HAZÁNK. 231. szám. Vény revízióját, mert a helyzet a kormány szelíd eljárása folytán szinte szörnyűvé vált. A kormány a vármegyék e követelésével szemben hűvösen viselke­dik, éppen nem kedvez neki. A bíróságot a kormány nem befolyásolhatja sem az izgatók mellett, sem ellenük. A magyar kormány azonban tiltakozik az ellen, hogy berlini lapok a magyar igazságszolgálta­tást gyanúsítsák és a bírák függetlenségét kétségbe vonják, valamint tiltakozik az ellen is, hogy Magyar­­ország német lakosságát elnyomottnak és másod­osztályú népnek mondják. Az említett berlini lapok azonosíthatják magukat a két kiutasított szerkesztő­vel, Magyarországban ezt nem teszik sem a németek, sem mások. KÜLFÖLD: A portugál királynak, Dom Karlosnak Londonba és Párisba való utazása befejezett tény. Hivatalos jelentés szerint ugyanis a király október 15-én utazik el Lisszabonból s Párison át Sandringhamba megy, ahol több napot tölt Edvard királynál. Visszautaztában aztán meglátogatja Loubet elnököt is. A portugál királynak Angolországba való utazása mindig po­litikai jelentőségű s ez annál inkább áll a jelen esetben, mert Portugáliának afrikai gyarmatai­ban a helyzet kritikussá kezd válni. Portugá­liának megint szüksége van angol jó barátjá­nak segítségére, vagyis kölcsönére. Dom Karies na­gyon kedvelt egyéniség az angol udvarnál, s a sport iránti hajlama folytán az angol társaságban is ked­velt személyiség. Ehhez járul, hogy a londoni portu­gál követ, Soveral márki Edvard királynak szintén kedves,­ majdnem bizalmas embere. A párisi látoga­tásnak azonban semmiféle politikai jelentősége sem lesz. A bolgár jubileum alkalmából, állítólag szentpéter­vári intésre elfogott Zoncsevet, a macedón­ bizottság alelnökét, aki a jubileumra szintén a Sipka-szoros felé utazott, újra Drenovola szülőföldjére internál­ták, ahonnan parasztnak öltözve megszökött. Nagy feltűnést kelt ezenkívül két bolgár lapnak háborúja, amely úgy tört ki, hogy az egyik a Sipka-szorosi ünnepségek lefolyása utánra miniszterválságot jelen­tett be. Erre aztán ráfogta a másik, hogy a fejede­lem udvarából kormányellenesen inspirálják. A két állítás egymást nem zárja ki s igy tulajdonképpen valószínű, hogy csakugyan miniszterválság van ki­törőben. A bolgár bandák üzelmei konstantinápolyi jelen­tés szerint újra nagyobb mérveket kezdenek ölteni. Azoknak az államoknak a képviselői, amelyeknek Monasztirban konzulátusuk van, egybehangzóig je­­lentik, hogy a bandák garázdálkodása az említett vilajetben nagyon kétségbeejtő. Néhány konzul azt mondja, hogy a helyzet tisztára aggodalomkeltő. Emellett tekintetbe kell venni, hogy éppen két olyan nagyhatalom képviselője nyilatkozik így, akiknek je­lentése mindig a legtárgyilagosabb szokott lenni s akik mindenkor számot vetettek az illető vidékek szokásaival és helyi viszonyaival és nem szeretik pesszimisztikus színben feltüntetni a Balkánon le­folyó eseményeket. TÁVIRATOK. Hicks-Beach beszéde. Bristol, szept. 30. Hicks-Beach pénzügyminiszter tegnap beszédet mondott, amelyben azt hangoztatta, hogy nézete szerint Délafrika az esetben, ha a búr vezérek a szárazföldön nem hallgatnak rossz taná­csokra, talán nemsokára önkormányzatot kap. A miniszter határozottan állást foglalt a kiadások korlátozása mellett és különösen kijelentette, hogy nem lát okot arra, hogy a haditengerészeti kiadáso­kat még jobban emeljék. Tekintettel a flotta erőssé­gére, a hadsereg költségeit is mérsékelni lehetne. Hicks-Reach a hadügyi hivatal reformját kívánja, különösen ami a katonai elemet magát illeti és azt mondta, hogy a katonai hivatalnokoknak több figyelmet kellene fordítaniok hivatali köte­lességeikre. A külügyi politikát illetőleg azt hangoz­tatta a miniszter, hogy az lehetővé teszi az angolok­nak annak az aranyszabálynak az alkalmazását v úgy bánjunk másokkal, amint akarjuk, hogy mások bánjanak velünk. Nem szabad mindig fenyegetést látni abban, ha valamely idegen nemzet Anglia pél­dáját követve kedvező kereskedelmi állomást alapít, sőt esetleg valamely területet annektál, amely eddig barbároké volt és az emberiség jólétét nem mozdí­totta elő. Bármily nagy is Anglia jóléte és ereje, csak ez a politika tarthatja fenn a birodalom nagyságát. Visszaadott kínai vasút. Berlin, szept. 30. Pekingből jelentik : A peking­­iandaikváni vasutat az angolok tegnap visszaadták a kínaiaknak. A délamerikai mozgalom. Trinidad, szept. 29. Campanót, a francia kábel­állomás igazgatóját Valentini tábornok parancsára letartóztatták, úgyszintén a francia konzuli ügyvivőt, aki Campano érdekében közben akart járni. Egy parti kábelt elvágtak és pedig valószínűleg a Restau­­rador venezuelai cirkálóhajó emberei. A francia konzul óvást tett. Ide várják a Tage francia cir­kálóhajót. Washington, szept. 29. Az Egyesült­ Államok car­­racasi követe azt táviratozza: Megbízható helyről arról értesítettek, hogy a kormány jövő héten elvá­gatja az összes kábeleket. A kormány belátására bízom, hogy hadihajókat küldjön-e Venezuelába. Az abruzzói herceg Algírban. Algír, szept. 30. Az abruzzói herceget nagy fény­nyel fogadták a Katonai Körben. Caze tábornok, a 19. hadtest parancsnoka, aki most a hadgyakorla­tokon van, táviratilag fejezte ki sajnálkozását, hogy a herceg nem lehet jelen a hadgyakorlatokon, amelyeken dicsőséges zászlókat mutattak volna nekik. Sarde vezérkari főnök pohárköszöntőt mondott a hercegre, amelyben arra emlékeztette, hogy a francia és az olasz hadsereg vállvetve harcolt és az olasz hadsereget és haditengerészetet éltette. Varmer tábornok a főkormányzó nevében az olasz királyi családot köszöntötte fel. Az abruzzói herceg azt válaszolta, hogy a közös tettek gondolata mélyen meghatotta. Köszöni a fogadást, amelyben tengeré­szeit részesítették és poharát Loubet elnökre, a francia hadseregre és haditengerészetre és a francia nemzet virágzására üríti. Az új libanoni kormányzó: Konstantinápoly, szept. 29. Hivatalosan jelentik, hogy Muzaffer basának libanoni kormányzóvá való kinevezése alkalmából tábornagyi és vezéri rangot adományozott a szultán. Az amerikai értéktőzsde. Near-York, szept. 29. A mai értéktőzsdén a bankok állásának javulása megnyugtatta a kölcsönvevő spe­kulánsokat. Minthogy azonban a Chicago Milwaukee and St. Louis-valut új részvényeire hirdetett aláírás balul sikerült, nagy lebonyolítások történtek ezekben a részvényekben. Az elnök állapotáról szóló kedve­zőtlen hír szintén nyomasztóan hatott az irányzatra. Végül a tőzsde teljesen elvesztette szilárdságát, mert a kőszénbányászok sztrájkjának fejlődése is fokozta az aggodalmat. A kurzusok mind erősen hanyatlot­­tak. Zárlat határozatlan. Pénz iránt élénk kereslet nyilvánult. A bankokat valósággal megrohanták köl­csönökért. Mindjárt a tőzsde megnyitása után rövid lejáratú kölcsönöket 15 százalékkal, sőt a nap folya­mán 35 százalékkal kötöttek. Ez volt a legnagyobb tétel, amit az idén elértek. A pénzszükséglet minden­féle papirokban eladásokra adott okot. Részvényfor­galom 1.070.000 darab.­ ­ Szerda, 1902. október 1. VIDÉKI KÖZÉLET. (Német vér — magyar szív.) Versecről jelentik: A delibláti kincstári homoksivatagban létesített Fejér­telep község németajkú lakosai magyar daloskört alapítottak, amelynek zászlószentelése vasárnap volt a környékbeli szerb és román lakosság élénk rész­vételével. A szentelést Geiger kubinyi lelkész végezte a telepesek kápolnájában, amelynek oltárképét Her­­czeg Ferenc ajándékozta. A keresztapaságra a verseci magyar nyelvterjesztő egyesületet kérték föl. Lefko­­vics jegyző magyar beszéde után Darányi miniszter megbízásából Schermann kincstári intéző nevében Perjéssy tanár verte be a szögeket. Szivák országos képviselő levélben üdvözölte a telepeseket, akik ki­zárólag magyar hazafias dalokat énekeltek és han­goztatták, hogy szívvel-lélekkel ragaszkodnak a magyar hazához és gyermekeiket magyarokká nevelik. Az ünnepségről Wlassics és Darányi minisztereknek üdvözlő táviratokat küldtek. Az ünnepet áldomás és tánc zárta be. (Zemplén megye) rendes közgyűlésén megválaszt­tattak sztropkói főszolgabíróvá Malonyai Tamás, szinnai főszolgabíróvá báró Fischer Lajos és szolga­­birákká Durcsinszky Gyula és Bencsik Béla. Dél­után a főispán elnöklésével a vármegye összes fő­­szolgabiráinak községi és körjegyzőinek és a községi tisztviselőknek, értekezlete volt, melyen a gazdasági cselédeknek a segítő pénztárba való behatása került szőnyegre. Az elnök megnyitója után Berzeviczy Ká­roly, a gazdasági egyesület titkára ismertette a hu­mánus intézményt, mire többek fölszólalása után az értekezlet elfogadta Dókus vármegyei főjegyző indít­ványát, hogy a vármgye lelkészeihez és tanítóihoz kérelem intéztessék, hogy az intézményt kedveltessék meg a néppel. (Tüzérkaszárnya Veszprémben.) A hajmáskéri nagy tüzérségi gyakorló tér meghozza a közeli vá­rosnak, Veszprémnek a tüzérkaszárnyát. Maga a vá­ros is rajta volt, hogy a kaszárnyát megkapja s aján­latára a hadügyminiszter hajlandónak mutatkozik az ujjonan szervezendő tarack-ütegekből egy tarack­osztály tüzérséget 16 tiszttel, 300 főnyi legénységgel Veszprémben elhelyezni, ha a város kaszárnyát épít mintegy 960.000 korona költséggel. A hadügyminisz­ter viszont szerződésileg biztosít a városnak körül­belül 54.000 korona évi haszonbért­­— egyelőre 25 évre. A tárgyalást a hadügyminisztérium ez alapon már a napokban megindítja a várossal. (Hajdú vármegye) tegnapi őszi közgyűlése, mint Debrecenből jelentik, elhatározta, hogy Láng Lajos kereskedelemügyi minisztert föliratilag üdvözli és hogy a bizottsági tagok létszámát a népesedésre való tekintettel 240-ről 300-ra emeli föl s erre a minisz­ter jóváhagyását kéri. A közgyűlés végül Pozsonynak a választási törvények revíziójára vonatkozó határo­zatát pártolólag tudomásul vette. (Győr vármegye virilisei.) Győr vármegye igazoló választmánya most állította össze a vármegye viri­­liseinek névsorát. A legtöbb adót fizetők közül föl­említjük a következőket: Fehér Ipoly dr. pannon­halmi főapát 81.336 korona, Széchényi Miklós gróf megyés püspök 26.388 korona, Klmen-h­éderváry Károly gróf horvát bán 19.752 korona, Bay Géza 9411 korona, Esterházy Pál gróf 9007 korona, Mladoniczky Ignác szt.-adalberti prépost 6917 ko­rona, Csikvánay Márton 4675 korona, Barcza Géza 4436 korona stb. (Arad költségelőirányzata.) Arad város jövő évi költségelőirányzata most került nyilvánosságra. Most vette ugyanis tárgyalás alá a törvényhatósági bizott­ság, a tanács, az iskolaszék és a pénzügyi bizottság tagjaiból alakított, úgynevezett hármas bizottság. A jövő évi budget-tervezet legfontosabb passzusa az, hogy a város pótadóját a jövő évre hatvan és hét­­nyolcad százalékra emeli fel. A múlt évi ötvennyolc százalékos pótadóval szemben tehát a jövő évre három százalék lesz a pótadó emelkedése. A költ­ségvetés mérlege ez: bevétel 1,006.820 korona, ki­adás 1,502.720 korona. Fedezetlen marad tehát 495.900 korona, melynek pótlására kellett a pótadót felemelni. Technikusok kongresszusa. Budapest, szept. 30. A kongresszus tegnapi folytatólagos ülésén Szesz­­lay László műegyetemi magántanár nagy feltűnést keltett előadásának tárgya volt: «A műszaki teen­dők államosításának hatása a technikai tudo­mányok gyakorlati fejlődésére.» A nagyérdekű előadást a következőképpen ismertetjük: Felolvasásának bevezetésében a szerző azon néze­tének ad kifejezést, hogy a technikai tudományokkal foglalkozókat egy közös cél vezérli, a kar külön osz­tályainak nincs külön érdekköre s ezért összetartásra van szükségük. Ez az összetartás jellemezte az 1896-ik évben­­tartott technikus-kongresszust. Az I. országos technikus-kongresszus a magánmérnök­ség fejlődésének korlátait részben a címkér­­dés és gyakorlatjog rendezetlenségében, részben

Next