Hazánk, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)

1903-05-01 / 103. szám

HAZÁNK. 103 szám. káról meglehetős éles hangon a szélsőbaliak ezt a két szót hallották elsüvölteni: — Megvetésre méltó! Ennek a két szónak leírhatatlan hatása lett az egész ellenzéken. A haragvó izgalmak lüktetve törtek elő, megrázva az ülésteremnek hatalmas kupoláját, boltozatát. Minden ember szinte for­rott az indulattól. A padokat verték, a középre, báró Fejérváry felé rohantak. Miközben har­sogták, hogy a honvédelmi miniszter ismételje meg szavait, mert különben gyáva. Követelték gróf Apponyi Albert elnöktől, hogy szólítsa fel báró Fejérváry minisztert, hogy mit mondott s hova céloztak sértő szavai. Eötvös Károly leült s az izzó harag tombolt tovább, bár gróf Apponyi Albert elnök, a gyorsírók jegyzetei és a vizsgálat adatai szerint nem közbekiáltott, csak kiáltott, nem is Eötvös Károly kifejezésére hasz­nálta az említett szavakat, hanem egy képviselő­vel való szóváltása közben. Az ellenzék még akkor sem engedett s tartott az elementárisan féktelennek mondható tombolás, zúgás, harso­gás, amíg az elnök öt percre föl nem függesz­tette az ülést, amikor is ami eddig az ülésterem­ben történt, az folytatódott a folyosókon. Az ülés újbóli megnyitása után báró Kaas Ivor tette szóvá az esetet, mire báró Fejérváry Géza ki­nyilatkoztatta, hogy ő, amit mondott, azt magán­­beszélgetésben mondotta és nem a vitára, az Eötvös Károly által előadottakra vonatkoztatta. Erre a kínos incidens véget ért, de ez az eset is alkalmas volt arra, hogy még job­ban felkorbácsolva a szenvedelmeket, az egész országgyűlési törvényhozást olyan színben tün­tesse föl, mint ahol nem az elvi küzde­lem, hanem az ököljog harca folyik immár. Hogy mi következhetik ezek után az ex-lex állapot tág mezején, annak talán csak nagyságos Lengyel Zoltán képviselő úr a megmondhatója. Egy azon­ban bizonyos, hogy ha eddig mi ítéltük el az osztrák Reichsrathnak gyakran tettlegességgel elegyes obstrukcióját, most már nekünk is be kell vallanunk, ha a tettlegességig nem érkez­tünk is még el, de nagyon közel jutottunk az osztrák parlamenti nívóhoz. A kultuszminiszter az alkoholizmus ellen. Meg­emlékeztünk már arról az áldásos akcióról, melyet Wlassics Gyula kultuszminiszter az alkoholizmus terjedése ellen kifejt. A miniszter legutóbb körren­deletet intézett az összes pedagógusokhoz, melyben utasítja őket, hogy a vezetésük alatt álló iskolákban élőszóval való előadásokban, tankönyvmagyarázatok­­ban mutassanak rá az alkoholizmus rettentő halá­salt Lavotta, majd kirándult Pécelre gróf Ráday­­hoz, ahol írók és művészek mindig a legszíve­sebben láttattak. Ez időtájt nyert engedélyt a gróf éppen arra, hogy igazgatósága alatt ma­gyar színjátszó társaság kezdhesse meg előadá­sait. Ráday többnyire Pécelen időzve, a dirigá­lást az akkor már nagy szerepet játszó geniális íróra, Kármánra bízta, Schedius pedig olyan­forma tisztet végzett, mint a mai dramaturgok, míg a rendezést Protasevics, egy borkereskedő­ből lett színész vállalta el. Kármán megismer­­kedve Lavottával, azonnal muzsikai direktor­nak szerződtette. «Alkotmánya a Magyar Játszó­ Társaság »-nak, Kármán tollából eredő rendszabályok után olvassuk: «Lajstroma a játékszínhez tartozandó személyeknek hónapi fizetésükkel együtt». Az első ad­rix Moor Anna leányasszony 30 irtot kapott s a többi Fehér Személyek még kevesebbet. A férfiak közül leg­nagyobb fizetést Sdhy Ferenc (28 frt) kapott. A Személyzet után jön: «.4 directio szolgálatá­ban lévők» névsora s ott legfelül áll: Lavotta János, mus­ica Director 15 frt. Ez a képtelenül csekély honorárium valóban az akkori árakkal szemben is — négy krajcárért húsz tojást adtak a piacon és 10 garasért meg lehetett ebédelni az Aranykéz nevezetű trak­­torban — nevetségesen csekély volt. Egy mu­­s­ical directornak már kell valamelyest repre­zentálni s ha csak az akkori szabók csupa lelke­sedésből nem fedezték irók és művészek garde­­robeját, nem tudom, micsoda ószerestől vásárolt frakkot szegény jó János úr. Annál inkább, mert a servus humillimust is egyre jobban megked­­i ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, ápr. 30. A képviselőház ellenzéke ma lezárta a törvé­nyes állapotot. Holnap beáll az országban a törvényenkívü­li állapot, melynek következmé­nyeiért feleljen majd az ellenzék a nemzet előtt.. . Az ülés elején egy kis vita támadt afölött, hogy ki beszéljen előbb: Eötvös Károly, vagy Berzeviczy Albert. Hosszabb disputa után föl­kelt Berzeviczy Albert s kijelentette, hogy a parlamenti rend végett átadja az elsőbbséget Eötvös Károlynak A szélsőbal vajdája először is Darányi Ignác földmi­vel­ésügyi miniszter beszédével foglalko­zott, akivel természetesen nem értett egyet. Foglalkozott azután a miniszterelnök beszédé­vel, amelyet búcsúbeszédnek nevezett, ami neki nem vigasz, hanem az vigasztalná meg legjob­ban, ha tudná, ki jön Széki után. Rakovszky István rögtön rája szól: — Bánffy jön. A vajdát ez nagyon érzékenyen érintette s megjegyezte Rakovszkynak, hogy ne törődjék mindig Bánfyval, ha ő beszél, mert ő (a vajda) sem törődik Rakovszky szentjeivel és apos­tolaival. Eötvös beszéde alatt egy kis vihar is támadt. Mikor a vajda a küldöttségekről beszélt, a hon­védelmi miniszter diskurált a szomszédjaival. Báró Kaas Ivor a küldöttség említésekor közbe­szólt : — Az egyházpolitika alatt jó volt a torontáli küldöt­ség­? A honvédelmi miniszter, az ellenzék állítása szerint, azt kiáltotta közbe a mostani küldött­ségekre, hogy megvetnivaló! Erre természetesen kitört a zaj és lárma, de senki sem tudta megmagyarázni, hogy a küldött­ségre, vagy Kaasra mondta-e a miniszter az állítólagos közbeszólását. Végre is az elnök in­­formáltatta magát s azzal vetett véget a zajon­gásnak, hogy kijelentette, miszerint a miniszter senkire sem értette a közbeszólását, csak privá­­tim beszélgetett. Eötvös Károly ezt az alkalmat aztán arra használta fel, hogy szünetet kérjen. Szünet után beszélt még az ex-lexről s be­vette. A bort nevezte igy el tréfásan Lavotta s akkor, a régi jó budai mellett gyakran ott feled­kezett, s hol: «Nyéki Pál a súgó, hol Erdélyi János játékszinmester cibálák elé a játékda­­rabok megkezdése volt. Érdekes, hogy édes atyja kedvéért egy dara­big turistáskodott is Pesten Lavotta s az univer­zitáson kötött barátságot bernáthfalvi Bernáth Mihálylyal, amely barátság sírig eltartott. Ez a Bernáth Mihály a freskók írójának, Bernáth Gazsinak lett később az apja s ő irta meg La­votta életét .A hires virtusos diletáns, L. Já­nos életének leírása, leginkább téli szabad óráiban kidolgozta Tisza-Füred mezőváro­sában 1818. április 22. B. Bernáth Mihály» címmel, amely munka ma már alig található. Jogászkorában történt Lavottával, hogy három előkelő angol főur megszállván az akkori hires «Hét Ellecteur Churforsh címem vendégfogadónál, ott hallották, amint vacsora után, egy kis társa­ságnak hegedült. Az angolok összejővén Szon­­tagh Mihály szepesi koronakerületi pénztárnok­kal, beszédbe elegyedtek s kérdezték: ki a játszó nagy művész, aztán esdve kérték, játszana ne­kik is, amit Lavotta szívesen teljesített. Valódi extázisba jöttek az angolok, s egyik egy kincse­ket érő, pompás hegedűt adott a művésznek. A hegedűn azonban, igen csekély pénzért, csakha­mar túladott Lavotta. Bernáth Mihály keserű szemrehányásokat tett neki, amire szomorúan felelte: —Sajnálom Miska, — de keleti a pénz ... Mert Lavotta Jánosnak mindig kellett a pénz és elköltötte volna a Dárius kincsét is, úgy hogy szádét azzal fejezte be, hogy a miniszterelnököt átinvitálta az ellenzék padjaiba. A függetlenségi párt zajosan megéljenezte a vajdát. Eötvös után báró Kaas Ivor tette szóvá a honvédelmi miniszter közbeszólását, mire báró Fejérváry Géza kijelentette, hogy nem szólt közbe, amit mondott, az magánbeszélgetés volt. Zboray Miklós pedig, akinek felszólalása zajos ellenzésre talált a jobboldalról, azt akarta bi­zonyítani, hogy hallotta a miniszter közbeszó­lását. Gróf Apponyi Albert elnök azután véglegesen kimondta, hogy a honvédelmi miniszter kijelen­tésével az ügy teljesen be van fejezve. Személyes kérdésben szólalt fel Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, aki Eötvös Ká­roly félrevérzett szavait igazította helyre s a miniszter férfiasan visszaverte Eötvös mindamaz elferdítéseit, amelyek bizonyos hatásra számí­tottak. Nagy jelentőségű jelenet következett ezután, az ellenzék és a kormány nyilatkozott az ex-lex bekövetkezéséről. Az ellenzék részéről Kossuth Ferenc nagy páthoszszal felhívta a kormányt, hogy az utolsó pillanatban hárítsa el az ex-lex­et s annak fele­lősségét elhárítja magáról és a pártjáról s azt áthárítja a kormányra és a többségre. Széll Kálmán miniszterelnök ünnepélyes csönd­ben válaszolt s szintén átérzi a perc komolysá­gát egész terjedelmében. Álláspontját kifejtette a múltkori beszédje alatt s kifejtette akkor azt az elvet, hogy a kisebbség nem akadályozhatja meg a többség akaratát. A miniszterelnök aztán kijelentette, hogy a kormányzást továbbfolytatja a mai költségvetés keretén belül. A miniszterelnök a komoly pillanatban tett kijelentéseit a nagy többség zajos tapssal és él­jenzéssel fogadta. Rátkay László is felszólalt a napirend meg­állapításához s azt indítványozta, hogy menjen szét az országgyűlés s ne­m tartsanak ülést. Az elnöktől pedig azt kivánta, hogy az ex-lex alatt lépjen ki a szabadelvű pártból. Rátkay megjegyzései megszólaltatták gróf Apponyi Albert házelnököt is, ki Rátkay felszó­lalásában bizalmatlanságot látott, melylyel szem­ben hivatkozva pártatlan hivataloskodására, ki­jelentette, ha bizalmatlanságot lát, legkisebb részről is elnöki teendőivel szemben, elhagyja az elnöki széket. Erre a Ház minden részéről, általános osztat­lan kitörő taps és éljenzés volt a felelet. Ma­gasztos pillanata volt az a t. Ház Apponyi Albert gróf személyéhez való ragaszkodásának, atyja halála után örökségének hamarosan nya­kára hágva, teljesen vagyon nélkül maradt. Mikor már egy garasa se volt, beállt, báró Orczy Lászlóhoz Írnoknak. Igaz, hogy jóformán semmit se dolgozott, de a báró nagyra tartotta híres Írnokát, kénye-kedve szerint hagyva azt muzsikálni és lumpolni, akár Pesten, akár vidé­ken időztek. Orczynak óriási türelme volt Lavot­tával szemben, mert a fegyelmezetlen genie valósággal botrányt botrányra halmozott a házban, így rendkívül hajlott Lavotta a Don-iyánko­­dásra. Szoknyában járó halandónak nem volt tőle maradása. A szobalányok és konyhalányo­kon kezdve, végül őrült szerelemre lobbant­ a bárónő társalkodónője, egy Euphemia nevezetű francia hölgy iránt. A kisasszonynak azon­ban egy Zgurits nevű irnoktársa is udva­rolt s Euphemia praktikus leányzó lehetett, mert a pontos, hivatalában emelkedésre szá­mító Zguritsot jobban kitüntette, mint a hóbortos muzsikust. Emiatt Lavotta egyszer olyan dühbe jött, hogy éppen mikor a szalonban valami új kompozícióját játszotta, s látta Zguritsot, hogy suttog a mellék­szobában Euphémiával, félben hagyta játékát s báró Orczy remek kremonai he­gedűjét úgy vágta írnoktársa fejéhez, hogy az darabokra szakadt. Végre annyira fölhalmozód­tak a botrányok, hogy Lavottának el kellett tá­vozni az Orczy háztól. Zichy Károly országbíróhoz állt be ekkor ne­velőnek, de itt hamar túladtak rajta, mert az ifjú grófokat ivásra szoktatta, meg elvitte a schwarze Redons-ba — hírhedt mulatóhelye a­ l­ sára, hogy ezzel didaktikai uton küzdjenek az alko­holizmus terjedése ellen. A miniszter jelentéstételre szólította fel a tanfelügyelőket s igazgatókat ez irány­ban kifejtett tevékenységükről. Péntek, 1903. május 1.

Next