Hazánk, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)
1903-05-01 / 103. szám
HAZÁNK. 103 szám. káról meglehetős éles hangon a szélsőbaliak ezt a két szót hallották elsüvölteni: — Megvetésre méltó! Ennek a két szónak leírhatatlan hatása lett az egész ellenzéken. A haragvó izgalmak lüktetve törtek elő, megrázva az ülésteremnek hatalmas kupoláját, boltozatát. Minden ember szinte forrott az indulattól. A padokat verték, a középre, báró Fejérváry felé rohantak. Miközben harsogták, hogy a honvédelmi miniszter ismételje meg szavait, mert különben gyáva. Követelték gróf Apponyi Albert elnöktől, hogy szólítsa fel báró Fejérváry minisztert, hogy mit mondott s hova céloztak sértő szavai. Eötvös Károly leült s az izzó harag tombolt tovább, bár gróf Apponyi Albert elnök, a gyorsírók jegyzetei és a vizsgálat adatai szerint nem közbekiáltott, csak kiáltott, nem is Eötvös Károly kifejezésére használta az említett szavakat, hanem egy képviselővel való szóváltása közben. Az ellenzék még akkor sem engedett s tartott az elementárisan féktelennek mondható tombolás, zúgás, harsogás, amíg az elnök öt percre föl nem függesztette az ülést, amikor is ami eddig az ülésteremben történt, az folytatódott a folyosókon. Az ülés újbóli megnyitása után báró Kaas Ivor tette szóvá az esetet, mire báró Fejérváry Géza kinyilatkoztatta, hogy ő, amit mondott, azt magánbeszélgetésben mondotta és nem a vitára, az Eötvös Károly által előadottakra vonatkoztatta. Erre a kínos incidens véget ért, de ez az eset is alkalmas volt arra, hogy még jobban felkorbácsolva a szenvedelmeket, az egész országgyűlési törvényhozást olyan színben tüntesse föl, mint ahol nem az elvi küzdelem, hanem az ököljog harca folyik immár. Hogy mi következhetik ezek után az ex-lex állapot tág mezején, annak talán csak nagyságos Lengyel Zoltán képviselő úr a megmondhatója. Egy azonban bizonyos, hogy ha eddig mi ítéltük el az osztrák Reichsrathnak gyakran tettlegességgel elegyes obstrukcióját, most már nekünk is be kell vallanunk, ha a tettlegességig nem érkeztünk is még el, de nagyon közel jutottunk az osztrák parlamenti nívóhoz. A kultuszminiszter az alkoholizmus ellen. Megemlékeztünk már arról az áldásos akcióról, melyet Wlassics Gyula kultuszminiszter az alkoholizmus terjedése ellen kifejt. A miniszter legutóbb körrendeletet intézett az összes pedagógusokhoz, melyben utasítja őket, hogy a vezetésük alatt álló iskolákban élőszóval való előadásokban, tankönyvmagyarázatokban mutassanak rá az alkoholizmus rettentő halásalt Lavotta, majd kirándult Pécelre gróf Rádayhoz, ahol írók és művészek mindig a legszívesebben láttattak. Ez időtájt nyert engedélyt a gróf éppen arra, hogy igazgatósága alatt magyar színjátszó társaság kezdhesse meg előadásait. Ráday többnyire Pécelen időzve, a dirigálást az akkor már nagy szerepet játszó geniális íróra, Kármánra bízta, Schedius pedig olyanforma tisztet végzett, mint a mai dramaturgok, míg a rendezést Protasevics, egy borkereskedőből lett színész vállalta el. Kármán megismerkedve Lavottával, azonnal muzsikai direktornak szerződtette. «Alkotmánya a Magyar Játszó Társaság »-nak, Kármán tollából eredő rendszabályok után olvassuk: «Lajstroma a játékszínhez tartozandó személyeknek hónapi fizetésükkel együtt». Az első adrix Moor Anna leányasszony 30 irtot kapott s a többi Fehér Személyek még kevesebbet. A férfiak közül legnagyobb fizetést Sdhy Ferenc (28 frt) kapott. A Személyzet után jön: «.4 directio szolgálatában lévők» névsora s ott legfelül áll: Lavotta János, musica Director 15 frt. Ez a képtelenül csekély honorárium valóban az akkori árakkal szemben is — négy krajcárért húsz tojást adtak a piacon és 10 garasért meg lehetett ebédelni az Aranykéz nevezetű traktorban — nevetségesen csekély volt. Egy musical directornak már kell valamelyest reprezentálni s ha csak az akkori szabók csupa lelkesedésből nem fedezték irók és művészek garderobeját, nem tudom, micsoda ószerestől vásárolt frakkot szegény jó János úr. Annál inkább, mert a servus humillimust is egyre jobban megkedi ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, ápr. 30. A képviselőház ellenzéke ma lezárta a törvényes állapotot. Holnap beáll az országban a törvényenkívüli állapot, melynek következményeiért feleljen majd az ellenzék a nemzet előtt.. . Az ülés elején egy kis vita támadt afölött, hogy ki beszéljen előbb: Eötvös Károly, vagy Berzeviczy Albert. Hosszabb disputa után fölkelt Berzeviczy Albert s kijelentette, hogy a parlamenti rend végett átadja az elsőbbséget Eötvös Károlynak A szélsőbal vajdája először is Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter beszédével foglalkozott, akivel természetesen nem értett egyet. Foglalkozott azután a miniszterelnök beszédével, amelyet búcsúbeszédnek nevezett, ami neki nem vigasz, hanem az vigasztalná meg legjobban, ha tudná, ki jön Széki után. Rakovszky István rögtön rája szól: — Bánffy jön. A vajdát ez nagyon érzékenyen érintette s megjegyezte Rakovszkynak, hogy ne törődjék mindig Bánfyval, ha ő beszél, mert ő (a vajda) sem törődik Rakovszky szentjeivel és apostolaival. Eötvös beszéde alatt egy kis vihar is támadt. Mikor a vajda a küldöttségekről beszélt, a honvédelmi miniszter diskurált a szomszédjaival. Báró Kaas Ivor a küldöttség említésekor közbeszólt : — Az egyházpolitika alatt jó volt a torontáli küldötség? A honvédelmi miniszter, az ellenzék állítása szerint, azt kiáltotta közbe a mostani küldöttségekre, hogy megvetnivaló! Erre természetesen kitört a zaj és lárma, de senki sem tudta megmagyarázni, hogy a küldöttségre, vagy Kaasra mondta-e a miniszter az állítólagos közbeszólását. Végre is az elnök informáltatta magát s azzal vetett véget a zajongásnak, hogy kijelentette, miszerint a miniszter senkire sem értette a közbeszólását, csak privátim beszélgetett. Eötvös Károly ezt az alkalmat aztán arra használta fel, hogy szünetet kérjen. Szünet után beszélt még az ex-lexről s bevette. A bort nevezte igy el tréfásan Lavotta s akkor, a régi jó budai mellett gyakran ott feledkezett, s hol: «Nyéki Pál a súgó, hol Erdélyi János játékszinmester cibálák elé a játékdarabok megkezdése volt. Érdekes, hogy édes atyja kedvéért egy darabig turistáskodott is Pesten Lavotta s az univerzitáson kötött barátságot bernáthfalvi Bernáth Mihálylyal, amely barátság sírig eltartott. Ez a Bernáth Mihály a freskók írójának, Bernáth Gazsinak lett később az apja s ő irta meg Lavotta életét .A hires virtusos diletáns, L. János életének leírása, leginkább téli szabad óráiban kidolgozta Tisza-Füred mezővárosában 1818. április 22. B. Bernáth Mihály» címmel, amely munka ma már alig található. Jogászkorában történt Lavottával, hogy három előkelő angol főur megszállván az akkori hires «Hét Ellecteur Churforsh címem vendégfogadónál, ott hallották, amint vacsora után, egy kis társaságnak hegedült. Az angolok összejővén Szontagh Mihály szepesi koronakerületi pénztárnokkal, beszédbe elegyedtek s kérdezték: ki a játszó nagy művész, aztán esdve kérték, játszana nekik is, amit Lavotta szívesen teljesített. Valódi extázisba jöttek az angolok, s egyik egy kincseket érő, pompás hegedűt adott a művésznek. A hegedűn azonban, igen csekély pénzért, csakhamar túladott Lavotta. Bernáth Mihály keserű szemrehányásokat tett neki, amire szomorúan felelte: —Sajnálom Miska, — de keleti a pénz ... Mert Lavotta Jánosnak mindig kellett a pénz és elköltötte volna a Dárius kincsét is, úgy hogy szádét azzal fejezte be, hogy a miniszterelnököt átinvitálta az ellenzék padjaiba. A függetlenségi párt zajosan megéljenezte a vajdát. Eötvös után báró Kaas Ivor tette szóvá a honvédelmi miniszter közbeszólását, mire báró Fejérváry Géza kijelentette, hogy nem szólt közbe, amit mondott, az magánbeszélgetés volt. Zboray Miklós pedig, akinek felszólalása zajos ellenzésre talált a jobboldalról, azt akarta bizonyítani, hogy hallotta a miniszter közbeszólását. Gróf Apponyi Albert elnök azután véglegesen kimondta, hogy a honvédelmi miniszter kijelentésével az ügy teljesen be van fejezve. Személyes kérdésben szólalt fel Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, aki Eötvös Károly félrevérzett szavait igazította helyre s a miniszter férfiasan visszaverte Eötvös mindamaz elferdítéseit, amelyek bizonyos hatásra számítottak. Nagy jelentőségű jelenet következett ezután, az ellenzék és a kormány nyilatkozott az ex-lex bekövetkezéséről. Az ellenzék részéről Kossuth Ferenc nagy páthoszszal felhívta a kormányt, hogy az utolsó pillanatban hárítsa el az ex-lexet s annak felelősségét elhárítja magáról és a pártjáról s azt áthárítja a kormányra és a többségre. Széll Kálmán miniszterelnök ünnepélyes csöndben válaszolt s szintén átérzi a perc komolyságát egész terjedelmében. Álláspontját kifejtette a múltkori beszédje alatt s kifejtette akkor azt az elvet, hogy a kisebbség nem akadályozhatja meg a többség akaratát. A miniszterelnök aztán kijelentette, hogy a kormányzást továbbfolytatja a mai költségvetés keretén belül. A miniszterelnök a komoly pillanatban tett kijelentéseit a nagy többség zajos tapssal és éljenzéssel fogadta. Rátkay László is felszólalt a napirend megállapításához s azt indítványozta, hogy menjen szét az országgyűlés s nem tartsanak ülést. Az elnöktől pedig azt kivánta, hogy az ex-lex alatt lépjen ki a szabadelvű pártból. Rátkay megjegyzései megszólaltatták gróf Apponyi Albert házelnököt is, ki Rátkay felszólalásában bizalmatlanságot látott, melylyel szemben hivatkozva pártatlan hivataloskodására, kijelentette, ha bizalmatlanságot lát, legkisebb részről is elnöki teendőivel szemben, elhagyja az elnöki széket. Erre a Ház minden részéről, általános osztatlan kitörő taps és éljenzés volt a felelet. Magasztos pillanata volt az a t. Ház Apponyi Albert gróf személyéhez való ragaszkodásának, atyja halála után örökségének hamarosan nyakára hágva, teljesen vagyon nélkül maradt. Mikor már egy garasa se volt, beállt, báró Orczy Lászlóhoz Írnoknak. Igaz, hogy jóformán semmit se dolgozott, de a báró nagyra tartotta híres Írnokát, kénye-kedve szerint hagyva azt muzsikálni és lumpolni, akár Pesten, akár vidéken időztek. Orczynak óriási türelme volt Lavottával szemben, mert a fegyelmezetlen genie valósággal botrányt botrányra halmozott a házban, így rendkívül hajlott Lavotta a Don-iyánkodásra. Szoknyában járó halandónak nem volt tőle maradása. A szobalányok és konyhalányokon kezdve, végül őrült szerelemre lobbant a bárónő társalkodónője, egy Euphemia nevezetű francia hölgy iránt. A kisasszonynak azonban egy Zgurits nevű irnoktársa is udvarolt s Euphemia praktikus leányzó lehetett, mert a pontos, hivatalában emelkedésre számító Zguritsot jobban kitüntette, mint a hóbortos muzsikust. Emiatt Lavotta egyszer olyan dühbe jött, hogy éppen mikor a szalonban valami új kompozícióját játszotta, s látta Zguritsot, hogy suttog a mellékszobában Euphémiával, félben hagyta játékát s báró Orczy remek kremonai hegedűjét úgy vágta írnoktársa fejéhez, hogy az darabokra szakadt. Végre annyira fölhalmozódtak a botrányok, hogy Lavottának el kellett távozni az Orczy háztól. Zichy Károly országbíróhoz állt be ekkor nevelőnek, de itt hamar túladtak rajta, mert az ifjú grófokat ivásra szoktatta, meg elvitte a schwarze Redons-ba — hírhedt mulatóhelye a l sára, hogy ezzel didaktikai uton küzdjenek az alkoholizmus terjedése ellen. A miniszter jelentéstételre szólította fel a tanfelügyelőket s igazgatókat ez irányban kifejtett tevékenységükről. Péntek, 1903. május 1.