Hazánk, 1903. június (10. évfolyam, 129-152. szám)

1903-06-03 / 129. szám

HAZÁNK. 129. szám. figyelembevételével — az egész országban egységesen, lehetőleg az egyszerűség követelményeinek megfelelően szabályozzák és ezzel véget vetnek­ annak az áldatlan állapotnak, hogy minden város és minden község más­más elvek szerint kezelje a gyámpénztárát. Az eddigi eltérő és folytonosan módosítgatott helyhatósági sza­bályrendeletek nyomán a gyámpénztárak kezelése körül a kiskorúak és a gondnokoltak kárára sok helyen törvényellenes gyakorlat kapott lábra; a sza­bályellenes, hanyag eljárás miatt a kiutalványozandó árvapénzeket évek hosszú során önkényesen vissza­tartották , a kamatokat helytelenül állapították meg , de a rendszer nélkül való pénzkezelés, a helytelen naplózás és könyvelés gyakran meg is károsította a gyámpénztárt, az ellenőrzés és a felügyelet pedig nem volt megbízható alapon teljesíthető. Az egységes új szabályzat szabatosan megállapítja a munkabeosztást, a hatásköröket és a felelősséget; tüzetes rendelkezése­ket foglal magában a pénztári kezelésre, az utalványo­zásnál, a naplók és a főkönyvek vezetésénél, az árva­pénzek gyümölcsöztetésénél és a pénztárvizsgálatnál követendő eljárásra nézve; mindamellett az önkor­mányzati testületek törvényes jogait nem érintik, tehát az árvapénzek elhelyezése módozatait a helyi viszonyok figyelembevételével jövőre is maga a város vagy község határozza meg. A múltban szerzett ta­pasztalatok tanulságai alapján a szabályzat sok tiltó rendelkezést is tartalmaz, míg az az intézkedés, mely a rendezett tanácsú városok és községek gyám­pénztári számadásainak felülvizsgálatát a vármegye kötelességévé teszi, a gyámtörvények régóta érzett hiányait pótolja s az állami számvevőségek ellenőrző munkáját e téren is hasznosítja. Mivel pedig a gyám­­pénztári tartalékalapoknak más célokra le nem kö­tött jövedelmét ezentúl a hét éven felüli elhagyott gyermekek gondozási költségeire kell fordítani, re­mélhető, hogy a gyámpénztárak rendes kezelése közvetve a városok és a községek szegényügyi ter­hét is csökkenteni fogja.­­ Az érdekből való áttérések és a vegyes házassá­gok ellen. Eszékről jelentik táviratban: A pakráci szerb egyházkerület választmánya Nikolics Miron püspök elnöklete alatt tartott tavaszi gyűlésén Bog­­dánovics nyugalmazott ezredes indítványára elhatá­rozta, hogy az érdekből történő görög nem egyesült vallásra való áttéréseket és a vegyes házasságokat minden eszközzel megakadályozza. A brüsszeli cukorkonferencia­ Bécsből táviratoz­zék nekünk. A brüsszeli cukorkonferencián válasz­tott bizottság június 2-án ül össze, de egyelőre csak a megalakulásra szorítkozik, mert az érdemleges anyag még nem áll a bizottság rendelkezésére, így a belga cukoradó-törvény sem került még a bizottság elé, úgyszintén az osztrák és a magyar cukorkontin­­gentálási törvény végrehajtásáról szóló rendelkezé­sek sincsenek még publikálva. Valószínű ilyen kö­rülmények között, hogy a bizottság csak éppen meg fog alakulni, azután elhalasztja érdemleges tárgya­lásait. Londonból táviratozzák, hogy Hieronymi Károly és dr. Baernreither londoni missziójáról hivatalo­san a következő jelentést adták ki: Hieronymi és Baernreither itteni tanácskozásai a miniszterekkel és a kormány egyéb tényezőivel bi­zalmas természetűek. Általános az a vélemény, hogy a brüsszeli konferencia bírói jellegű és így minden­nemű nyilatkozat praeridikálna annak. Ez okból és tekintettel arra is, hogy itt az egyezmény ellenséges hangulattal találkozhatik, e tárgyalásokra vonatkozó bármiféle érdemleges közlés a bizottság összeülése előtt félreértésekre adhatna okot. Hieronymi és Baenreither itt a kormányzati tényezőkkel, a keres­kedelmi és a nyugat-indiai érdekeltség képviselőivel folytatott megbeszélések során készségesen megad­ták a kellő felvilágosításokat s alkalmuk volt úgy a magyar, mint az osztrák rendszert minden tekintet­ben megvilágítani­­ban áll az embernek! . . . Hát a szívverését is meghallgattad-e már, ahogy a doktorok szokták ? •— Az Istenért! . .. Meghallja valaki s veszett híremet keltik ... Tudod, hogy milyen rossz a világ! — védekezett Jákob úr a rettenetes gya­núsítás ellen. Ő, egy tisztességben megvénült ember, miként is vetemedhetnék olyan istente­­lenségre, hogy meghallgassa Pepkának a szíve dobogását, aki bár fiatal, de épp úgy köhécsel, mint jó maga. Olykor piros kaláris­ gyöngyök szivárognak ki az ajakára. Bizony szegény maga sem gondol többé arra az édes elveszejtő dobo­gásra, amelynél édesebb a csorgatott méz sem lehet. — Ondrej éppen tegnap vásárolt egy szíj­­ostort . .. vigyázz, nehogy kipróbálja a hátadon! Ondrej, a Pepka ura, hatalmas, piros arcú ember volt, aminek a mészárosok, nyájas, mé­zes szavú s vidáman kacagó, aki merészen szokta megcsipkedni a lányok arcát, természete­sen a hús kelendősége okáért: zordonságával nehogy elriaszsza vásárlóit. Mert a lánynép olyan különös teremtése Istennek, hogy keresve­­keresi az édes veszedelmet, akár a balga pille a gyertyalángot. Zsófi asszony nap-nap után át­látogatott a mészárszékbe — egy kis májért, olykor kétszer is, ha Mikhal másodszor is meg­éhezett. Ilyenkor néha megtörtént, főleg ha senki sem látta, hogy az Ondrej egészséges iz­moktól duzzadt fehér karja által fonódott a de­rekán. Erről azonban nem volt szabad tudnia senkinek. Valamint Ondrejnek folytonos rette­gésben kellett tartani Sommer Jákobot, Pep­­káért, hogy ne vegyen észre semmit a májvásár­lás édességéből. — Ha én a padláson vagyok, tüvel-hegygyel fordulhat össze minden. Nincs szíved, nincs lelked, Jákob! . . . Adtál-e enni a Mikhulnak ? Mikhul, akit e szerencsétlen tótos névvel meg­Budapest, jun. 2. A pünkösdi ünnepek alatt a honatyák ellep­ték a vidéket s a zsongó politikai központból szétszáguldottak különféle irányban, ki-ki a ke­rületébe ment, hogy pártállásához híven refe­ráljon arról az összebogozott helyzetről, amely­ből való kibontakozást mindenkinek szívén kell viselni. Széll Kálmán miniszterelnök is távol a fővá­rostól, vidéken, családja körében keresett jól megérdemelt pihenést fáradalmaira és küzdel­meire, így a központ, hol a politikai nagy kérdések szintén pihenőben voltak, a csendes, a fényes országháza néma volt. Holnap azonban már meg­fognak nyílni kapui, hogy befogadja vagy a küz­dőket, vagy pedig a kiegyenlítés nagy művének a bajnokait. A pünkösdi ünnepeknek egyetlen jelentős po­litikai eseménye gróf Andrássy Gyula cikke nyomorítottak, tekintélyes, okos, fekete madár volt, sárga csőrrel s olyan beszélő képességgel, amelylyel mindenesetre feltűnést kelthetne a mai jubileumos, szónoklatos világban. Olyik me­gyében főispán, tudományos társaságokban le­velező tag, a költészet szent berkében lírai költő is lehetne e képességgel, amennyiben a szónok­latok tartása, a lírai költészet csak — másolás, üres hangutánzat. Ilyen művész-állatot nem ápolni, nem gondozni — bűn ! Ezt bizony Sommer Jákob elfeledte a nagy látás-futásban. Szaladt is nyomban, hogy helyre­hozza a hibáját, szaladt, mint a pereclen, hogy elhárítsa a fergeteget, amely hideg ólmos esővel s veszedelmes villámokkal fenyegetődzött a Zsófi asszony nyelve hegyén. A friss májat gon­dosan felszurta a fanyárs végére s mivel Mikhal a hideg, mogorva emberektől irtózott, tőle ki­telhető kedves arcot öltött, úgy édesgette, csa­logatta, hogy nyájasságával kellemessé tegye a nagyrahivatott madár lakomáját. Nyájassága azonban Zsófi asszonynak szólt. — Mikhul, édes Mikhul ... tessék! Hiszen mi jó barátok vagyunk! Mikhul nem sokat tartott a Sommer Jákob barátságáról. Filozófus kedély volt és nagy em­berismerő. Nem szerette a pipogya lelkeket. Mindazáltal nyájas leereszkedéssel libbentette meg a szárnyát s mivel sok mindenféle szólás­módot tanult el az emberektől, szinte gőgicsélve sipogta feléje: — Ondrej... te édes Ondrej! És csattogott utána a sárga csőrével, édesen, mámorosan, melegen, amiként a szerelmesek szoktak csókolódni. — Hallod, Zsófi, hallod, mit beszél ez a ma­dár ! Ondrejt emlegeti! — álmélkodott Jákob úr, mivel nem emlékezett, hogy valaha ilyes­félére tanította volna. Nagy bárányszeme kérdve, tudakolva, bambán vetődött az asszonyra. — Én Pepkát hallottam. Olyan tisztán ejtette ki, akár jómagad! — mondotta az asszony s ha­ragos tekintetével megfenyegette a vidáman szökdécselő állatot. — Ondrej volt az, Zsófi, Ondrej, a mészáros. Ilyen nevű­ ember nem lakik több a közelben! bizonykodott Sommer Jákob, hogy nyilvánvalóvá tegye a maga igazát. — Pepka volt, ha mondom! Tőled tanulta ... Ismételd csak, Mikhul azt a nevet... Pepka, ugy­e? Mikhul őszinte teremtés volt s noha nem tar­tozott a nagy államférfiak közé, nem akarta, hogy beszédbeli tudományát kétségbevonja va­laki, tollát felborzolta a fején s nagyot libeg­­tetve a szárnyán, szinte kérkedve vágta ki: — Ondrej, Ondrej ... te édes! — Nem mondtam ? ujongott Sommer Jákob, hogy mégis neki van igaza. De Zsófi már ott volt a madár mellett, hara­gosra pirult arccal s lekapott kendőjével inge­rülten csapkodta a kalitkát, hogy megriaszsza a könnyelmű, csacska teremtést. •— Elhallgatsz, te szerencsétlen! Nem elég, hogy én gyötröm a gazdádat, még te is kínozod ezzel a névvel . .. Még ma eladod a besze lel­két, ha nem akarod, hogy kitekerjem a nyakát! Az kéne, hogy még ez is éleszsze köztünk a há­borúságot ! Sommer Jákob a bűnbánó női szív megnyilat­kozását látta a jelenetben s kibékült szívvel, boldogan ölelte át a Zsófi asszony kövér dere­kát. Dehogy bántotta volna a derék állatot, amely ilyen nagy boldogságot szerzett számára... . . . Másnap azonban a beszédes Mikhal nem volt sehol .. . Valaki nyitva feledte a kalitka ajtaját s elrepült...­ ­ A politikai harctérről. A miniszterelnök válaszai a bizalmi nyilatkozatokra. Széll Kálmán miniszterelnök a hozzá érkezett bizalmi nyilatkozatokra a következő táviratokkal felelt: Turóc vármegye közönségéhez: «A vármegye tisztelt közönségének ez évi május hónap 28-án tartott rendkívüli törvényhatósági bi­zottsági közgyűlésében hozott azon lelkes és haza­fias határozata, melyben az obstrukciót helytelenítve és kárhoztatva, a kisebbség erőszakos, a parlament tekintélyét aláásó és az alkotmány sérthetetlenségét veszélyeztető eljárását, mint a tiszta választásból kikerült és így a nemzet akaratát képviselő többség érvényesülésének akadályozását elítélik, őszinte meg­elégedéssel töltött el. A kormánynak a kisebbség által teremtett kényszerhelyzetben elfoglalt álláspont­ját és követett magatartását helyeslő elismerésük politikai meggyőződésemben megerősít és letartásra buzdít. Fogadják igen becses bizalmuk kifejezé­séért legmelegebb köszönetemet. Hazafias üdvözlet­tel: Szélh. Nyitra vármegye közönségéhez: «Nagy örömmel vettem a vármegye tisztelt közön­ségének az ez évi május hónap 28-án tartott tör­vényhatósági bizottsági közgyűlésben hozott és velem táviratilag közölt azon hazafias határozatát, melyben a kisebbség alkotmányellenes, erőszakos eljárását elítélve, azon óhajuknak adnak kifejezést, bárcsak mielőbb diadalmaskodnék a közakarat ereje a vele dacoló kísérleten. Igaz megnyugvásomra szolgál ezen lelkes megnyilatkozásuk, erőt ad nekem a további küzdelemhez és kitartásra buzdít. A jelen nehéz viszonyok között mérsékletet tanúsító politikai maga­tartásom és személyem iránt kifejezett, nekem igen értékes bizalmuk, tiszteletük és elismerésük kifeje­zéséért fogadják hálás köszönetemet. Hazafias üdvöz­lettel: Széli» UJ ¡›■. Hasonló tartalmú válaszokat küldött még a m. Szerda, 1903. június 3. volt, amely egy bécsi lapban jelent meg s amely­lyel lapunk más helyén foglalkozunk. Ami hireket pedig a vidékről kaptunk az ob­­strukciós állapot ellen, azok még mindig a múlt hét eseményei, melyeket a következő tudósítások­ alapján közlünk: Az obstrukció ellen. Arad megye törvényhatósági bizottsága szombaton tárgyalta Bánhu­dy képviselőnek obstrukcióellenes indítványát. Bánludy után a románok vezérszónokai beszéltek, mire az indítványt a miniszterelnök élte­tésével nagy többséggel elfogadták.

Next