Hazánk, 1905. február (12. évfolyam, 28-51. szám)

1905-02-01 / 28. szám

HAZfiNK, 23. század Áll szemben. A vezérek higgadtságra és mérsékletre intik a párt tagjait, de abban mindenki egyetért, hogy közgazdasági és katonai téren okvetlenül érvényesülnie kell a párt és a nemzet óhajának és most már kifejezett akaratának. A helyzetről és a függetlenségi párt álláspontjáról a vezérsérünk közül többen nyilatkoztak, mely nyi­latkozatokat a következőkben reprodukáljuk: Justh Gyula: A nemzet egész jövője attól függ, hogy a függetlenségi párt most milyen álláspontra helyezkedik. A megoldás módjáról megvan a magam meggyőződése, de nem tartom helyesnek, politikus­nak és a válság megoldására célszerűnek, hogy most bővebb fejtegetésekbe bocsátkozzam. Általánosságban azonban megjegyzem, hogy gyöngéknek lennünk nem szabad és hogy az új kabinet program v­já­ban benne kell lennie a negyvennyolcas párt Programm­ja karakterének. Olvasom az újságokban, hogy a király a föggetlenségi párt vezéreit nem fogja fogadni. Ez lehetetlenség. Most a függetlenségi és nyegyvennyolcas párt a parlament legnagyobb pártja.­­Nem tudom elhinni, hogy ő felsége, akit a leg­­akotmányosabb fejedelemnek tartanak, a legnagyobb parlamenti párt vezéreivel szóba ne álljon. Ha ez elkövetkeznék, kiszámíthatatlan és végzetszerű kö­vetkezései lennének. . Gróf Batthyány Tivadar: Beszélnek egy hatvan­­hetes alapon létesülő koalícióról. De hiszen csak akkor lenne többsége a koalíciónak, ha valamennyi hatvanhetes párt­ betörmenne, amiben erősen kételke­dem. Akkor lenne többsége, ám az, egész néppárt az egész szabadelvű párttal egyesülne, ami valószínűt­len és végül, ha találkoznék magyar minisztérium, amely kormányzásra vállalkoznék olyan többséggel,­­ amely egy pár szavazatból álló többségét kizárólag tt­t szász képviselőknek köszönhetné. Tudjuk, hogy a szászok külön szász néppárt elnevezéssel szervez­kedtek, külön programm alapján választották meg őket és hogy időnkint, alkalomadtán támogatják a kormányt. Már­pedig, hogy akkor, amikor a negy­­vennyolcas eszmék ilyen fényes hódítást tettek az országban, magyar többség találkozzék, amely kizá­rólag a szászok kegyeitől függjön, egyszerűen lehe­tetlenség. Már a népoktatási törvény tárgyalásánál is cserben hagynák a kormányt a szászok. Barabás Béla: Itt az ideje, hogy felállítsuk az önálló vámterületet és a magyar hadseregben a nemzeti szellem fejlesztését intézményileg bizto­sítsuk. A választási reformot pedig okvetetlenül meg kell csinálni. Ez szintén egyik fontos feladata a pártnak. — Meg vagyok győződve arról, hogy ő felsége meg fogja hallgatni a függetlenségi pártnak,, mint a parlament legnagyobb pártjának vezéreit. Ők hiva­tottak arra első­sorban, hogy ő felsége előtt a nemzet óhajait tolmácsolják. A kormányzati formáról egy államférfi, aki még ez idő szerint vezető állást foglal el, ezt mondotta: " A válságból való kibontakozás egyetlen módja a 48-as párttal való f­úzió. Egy eset­leges koalíciós kormány soha sem fog boldo­gulhatni Magyarországon. Ki kell mélyíteni a tiz-es programmalapot annyira, hogy ennek alap­ján a 48-as párt program­mkövetelései is érvé­nyesüljenek. Tisza gróf Bécsben. Tisza István miniszterelnök a választások eredményei után itt hagyta a töprengő szabad­elvű pártot s vadászatra hazautazott geszti bir­tokára. Tisza hazulról tegnap este érkezett vissza a fővárosba s innen ma reggel utazott Bécsbe, hogy jelentést tegyen a királynak a választások eredményéről s a politikai hely­zetről. A függetlenségi pártból. Az újonnan megválasztott függetlenségi képvise­lők közöl tegnap már számosabban jelentek meg az Erzsébet-koroli körben, amely a párt tagjainak nagy számára való tekintettel nagyon is szűknek bizonyult, úgy hogy a párt vezetősége lépéseket tett egy alkal­masabb helyiség kibérlésére. Valószínűlg a Royal szálló bérházának B) kapuja feletti első és második emeleti helyiségeket fogja a párt kibérelni és pedig akként, hogy az első emeleten az ülésterem, olvasó­szoba és az elnökség részére teremtenek helyet, míg a másodemeleti helyiségek a szórakozásnak szol­­­gálnak. A párt vezetőségének nagy gondot ad a pártnak a képviselőházban leendő elhelyezése is. Felmerült az­­a terv, hogy a pártot most mint többséget, a jobb­­oldali padsorok illetik meg.Különösen az új párt­tagok körében propagálták ezt az eszmét, az idősebb tagok azonban a régi baloldali helyeket óhajtják megtartani. Kossuth Ferenc Tóth Jánossal és Polónyi Gézával tegnap fent járt a képviselőházban, hogy az elhelyezés iránt intézkedjék. Benéztek az ülésterembe is, ahol éppen most javítják ki a december 13-iki rombolás okozta töréseket, majd pedig a háznagy­­gyal egyetértőleg abban állapodtak meg, hogy a megkétszereződött függetlenségi párt régi helyén kiváit a baloldalról a jobboldal felé terjeszkedve annyi helyet foglaljon el, amennyire a párt nagy száma ezt szükségessé teszi, feltétlenül kívánják azonban függetlenségi oldalról, hogy a párt tagjai együtt nyerjenek elhelyezést és se körbe, se hátuk mögött semmiféle nemzetiségi képviselő ne ke­rüljön. A választások alatt a fóvárosi ügyvédek közül több tekintélyes jogász jogvédő bizottságot alakított,, a választási küzdelmek alatt beérkező visszaélések megtorlásának szorgalmazására. A választások nagy része elintéztetvén, a jogvédő bizottság működése is véget ért, amiről a következő levélben értesítette a jogvédő bizottság Kossuth Ferencet, mint a szövet­kezett ellenzék elnökét: Tisztelt és szeretett pártelnök úr ! Felhíváséra 37 budapesti ügyvéd szövetkezett a lefolyt választások körül felmerült sérelmek orvoslására díjtalanul köz­reműködni. A hatalom magatartásával szemben eljá­rásunk inkább csak erkölcsi értékkel bírt, mintsem befolyással az egyes választásokra. Nekünk, ügyvé­deknek mégis hazafias örömet okozott eme döntő fontosságú alkotmányos küzdelemben honpolgári kötelességünket ez után is teljesíthetni. A szövetke­zett ügyvédek bizottságának alulírt tagjai kedves kötelességünknek felelünk meg ennélfogva, midőn az ügyvédi eljárásunk befejeztével önnek, elnök úr, köszönetet mondunk azért, hogy alkalmat adott meggyőződésünk sugallatát követve az ön által ve­zetett országos függetlenségi és 48-as párt érdekei­nek és ezekkel összhangban a jog és igazság köve­telményeinek szolgálhatni. Engedje meg Elnök úr, hogy nagy örömünknek adjunk kifejezést a válasz­tások sikere felett és hogy kijelenthessük, hogy büszkék leszünk, ha Elnök úr a közügy érdekében önzetlen szolgálatunkat bármikor igénybe fogja venni, őszinte tisztelettel és szeretettel az Elnök úr kész hívei, Budapest, 1905. január 30. Máttyus Arisztid s. k., dr. Huszár Kálmán s. k., dr. Bognár Mátyás s. k. mint az intéző bizottság tagjai, dr. Kruk Elemér jegyző. Az ellenzék fényes győzelmének hírére az ország nagy részéből állandóan üdvözlik Kossuth Ferencet és Apponyit. Újabban a következő sürgönyök ér­keztek : Nagyenyed. Hazánk, nemzetünk újjászületését jelentő gondviselésszerű nagy diadaláért, nagy Ma­gyarország szilárd alapjának megteremtéséért haza­fias lelkünk teljességéből üdvözöljük Nagyságodat és a szövetkezett ellenzéket Szatmár. Szatmár város polgársága a megvívott fényes győzelem alkalmából ünnepi lakomára gyűl­vén össze, lelkesedéssel üdvözli elnök urat és további kitartást kiván a további diadalhoz. Csomay, pártelnök. Nagyvárad. A nagyváradi jogakadémia ifjusága mai közgyűléséből lelkes táviratban üdvözölte Kos­suthot és Apponyit a nagy győzelem örömére. Választási küzdelmek. Tegnap három helyen volt választás és mind a három a függetlenségi pártnak kedvezett Baján, mint már tegnap jeleztük, Rajk Aladár függetlenségit választották meg egyhangúlag. A város polgárai körmenetben járták be az utcákat s a höl­gyek Rajk Aladárnak gyönyörű babérkoszorút nyúj­tottak át. Orosházán Veres József függetlenséginek 1150, Bikády Antal függetlenséginek 870 szavazata volt este 9 óráig. A választási elnök éjfél után hirdette ki az ered­ményt. A két Kossuth-párti közül Veressre 1311, Bikádyra 926 szavazatot adtak le. A szocialista Farkas 52 szavazatot kapott s igy Veress József 333 szótöbbséggel Orosháza választókerület képvi­selőjévé megválasztatott. A választás a legnagyobb rendben folyt le. Gyomán este 9 órakor Fábry Károly független­séginek 1400, Zsilinszky Endre szabadelvűnek 329 és Várkonyi István szocialistának 500 szava­zata volt. A választás csak hajnal felé ért véget és Fábry Károly 356 szótöbbséggel győzött. Miskolc.A választások az északi és déli kerü­letben rendben kezdődtek és zavartalanul folynak. A város rendkívül mozgalmas és élénk. Rend­zavarás eddig nem történt. A vála­sztási helyek­ kö­rül­ nincs katonaság, de készenlétben van a válasz­­tási helytől nem messze. Az északi kerületben Molnár Gyula választási elnök 9 órakor nyitja meg a választást, azt jelentve, hogy a szabadelvű párt képviselőjelöltnek gróf Tisza Istvánt és a függetlenségi Bizony­uk­ost jelölték. Sorshúzás szerint a választást a Tisza-párttal kezdik. A déli kerületben Kozma Elek választási elnök jelenti Soltész Nagy Kálmán szabadelvű és Leitner Adolf demokrata jelölését Mindkét kerület szava­zatszedő bizottsága 50-es csoportokban bocsátja szavazásra a választópolgárokat. Déli tizenkét órakor az északi kerületben leszavaztak Tiszára 180-an. Bizonyra 180-an. A déli kerületben Soltészra 110-en, Leitnerre 110-en. A sza­vazás rendben folyik. A szavazatok aránya délután 1 órakor a követ­kező volt: az éjszaki kerületi Tisza 280 Bizony 230 a déli kerületben: Soltész 140 Leitner 140 A záróra az északi kerületben 6 órára várható. A szavazás rendben folyik. Délután 3 órakor:" az északi kerületben: Tisza 340 Bizony 340 a déli kerületben : Soltész 220 Leitner 220 Rendzavarás nincs. Nagy-Szeben, jan. 31. Az új­egyházi választóke­rületben Dörr Sámuel szász szabadelvű jelöltet egy­hangúlag képviselővé választották. Nagy-Disznódon egyhangúlag választották meg T­rauc­enfels Emil szász szabadelvű jelöltet. Keresztény-Szigeten a választás Greskovitz Vil­mos szász és Comsia Miklós román nemzetiségűek közt folyik. Szász-Sebes, jan. 31. Hieronymi Károly kereske­delemügyi miniszterre 11 óráig 300-an szavaztak. Az ellenpártiak még nem szavaztak. Választási utóhangok. Egy képviselő ünneplése. Kőszegről jelentik, hogy a város polgárai az ellenzék győzelmének őrde­mére fáklyásmenetet rendeztek újonnan megválasz­tott függetlenségi képviselőjük, Laehne Hugó tiszte­letére. Ennek a kerületnek 67 óta mindig kormány­­párti képviselője volt, azért oly nagy az öröm. A fáklyásmenet alkalmából beszédet mondottak: Cher­nel István pártelnök, Sissovics Miklós polgármester, mindketten az újonnan választott képviselőt üdvö­zölve. Laehne Hugó válaszában az ellenzék egész vonalon való győzelmét ünnepelte s megköszönte az ovációt s felhívta a közönséget, hogy a diadalt ara­tott eszmék mellett szilárdan tartson ki. Egerben az ellenzék győzelmét vasárnap este fé­nyesen megünnepelték. Ötezer ember fáklyával és zenével bejárta a várost, a házakat fellobogózták és kivilágították. A kaszinó épülete előtt a jog­akadémia több hallgatója szavalt és beszédet mon­dott. Beszéltek azután Szederkényi és Hellebronth képviselők is. Az ünnep a Himnusz eléneklésével végződött. Sándor János mandátumát megpeticionálják. Marosvásárhelyt Sándor János mandátumát, amelyet 2 szavazattöbbséggel nyert el Sebess Dénes Kossuth­­párti jelölttel szemben, a függetlenségi párt megpe­­ticionálja. Az ellenzék szerint igen sok vesztegetés és m­esszió merült fel. A belügyminiszterhez felje­lentés ment a városi tanács ellen. A kacsénak fuvardíja. Az abonyi kerületben egyhangúlag választották meg Gulner Gyulát. Az egész kerület bizonyos volt benne, hogy a választás egyhangú lesz s ezért a falvakból csak nagyon kevés választó ment be szavazni Abonyba. Kocsér község 278 szavazója közül mindössze csak hatan hajtattak be Abonyba, hogy ha már nem is lesz választás, legalább ők is segítsenek Gub­ert képviselőnek ki­kiáltani. Jó nagy utat tettek meg, Kocsér jó 25 kilométernyire van Abonytól, Nagykőrös szomszéd­ságában s kérés nélkül is megkapták a törvényes fuvardíjat, összesen nyolcvan koronát. Ez szép pénz szegény embernek, de hazafelé menet igen nyugtala­nította a kocsériakat. Aki a 48-ra szavaz, az csak nem fogadhat el pénzt, ha még oly törvényes is az a pénz: az egész után ezt vitatták s mire haza értek, abban állapodtak meg, hogy a 80 koronához még hozzátesznek 20 koronát s átadják a papnak alapítvány gyanánt; az alapítvány kamatait leányok kapják, akiket arra fognak buzdítani, hogy jóérzésű fiakat neveljenek a hazának. A hat kőegéri polgár: Rusvai István bíró, Demeter Berta­ _________________* Szerda, 1905. február 1.

Next