Hegymászó, 2003

KRÓNIKA 3.1 napirendi pont: Az Elnök e napirendi ponttal kapcsolatban előadja, hogy az elnökség három tagja Mezey László, Nagy Károly, és Strammer László a közgyűlést megelőzően írásban benyújtották lemondásukat a Szövetséghez. Az elnökségi tagok írásbeli lemondását - az indokok ismertetését követően - a köz­gyűlés tudomásul vette. Ezt követően az Elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az alapszabály vonat­kozó rendelkezése szerint (Asz. 19. §) az elnökség tagjainak száma nyolc fő, amennyiben az elnök­ség tagjainak száma öt főre csökken, úgy az elnökség tagjainak számát fel kell emelni. Mivel a há­rom elnökségi tag lemondásával az elnökség tagjainak száma öt főre csökkent, ezért előzetesen tár­gyalásokat folytatott, hogy már a jelen közgyűlésen is megfelelő jelöltek legyenek elnökségi taggá választhatók. Olyan személyekkel tárgyalt akik szakmai felkészültségük, képzetségük mellett, megválasztásuk esetén vállalnák is az elnökségi tagsággal járó feladatok ellátását. Az Elnök javaslata szerint az el­nökségbe választott új tagokra vonatkozó szavazásnál a közgyűlés határozzon arról is, hogy az új tagok mandátuma - a jelenlegi tagok mandátumából visszalérő időhöz igazodóan - egy évre szól­jon, tekintettel arra, hogy jövő évi közgyűlésnek feladata lesz a tisztújítás. Ezt követően az Elnök a közgyűlés előtt is bemutatta az elnökségi tagságra jelölt személyeket: Burucs Máriát, Táborosi Gá­bort és Urbanics Áront. Az elnök kérte a közgyűlést, hogy a tisztségviselőket - az alapszabálynak megfelelően - titkos szavazással válassza meg. A közgyűlés egyhangúlag három tagú szavazatszámláló bizottságot ho­zott létre, melynek tagjai: Szendrő Szabolcs, Kucsera Béla, Barkó Csaba akik bejelentették, hogy a megbízást elfogadják. A szavazatszámláló bizottság ismertette a szavazás menetét. A szavazás titkosan történik, a bi­zottság által kiosztott szavazó­lapokon kell megjelölni a javasolt személy támogatását vagy nem tá­mogatását, illetve a szavazástól való esetleges tartózkodást. A tisztségviselőkre a közgyűlés egy­más után szavaz. Ezután a szavazás megtörtént, melynek eredményét a szavazatszámláló bizott­ság ismertette, így létrejött a közgyűlés 2004.03.20./2. sz. határozata. A Közgyűlés elnökségi taggá választotta a mai naptól számított 1 évre. 15 igen szavazattal, 1 szavazat ellenében, és 1 tartózkodás mellett Burucs Máriát, 15 igen szavazattal, 1 szavazat ellenében, és 1 tartózkodás mellett Táborosi Gábort, 13 igen szavazattal, 4 szavazat ellenében Urbanics Áront. 4.­ napirendi pont: Ezt követően az Elnök ismertette az Ellenőrző Testületnek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti beszámolóról készült írásos jelentését, melynek tartalma szerint a Szövetség gazdálkodása 2003. évben a vonatkozó jogszabályokban, az alapszabályban, illetve a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatokban foglalt rendelkezéseknek megfelelő volt, így annak a közgyűlés általi elfoga­dását javasolta. Majd az Elnök a 2003. évre vonatkozó pénzügyi beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfoga­dása tekintetében - melyet a tagság a közgyűlési meghívóval együtt írásban megkapott- szavazást rendelt el, mely egyhangú volt, így létrejött a közgyűlés 2004.03.20./3. sz. határozata. A közgyűlés egyhangúan elfogadta az elnökség 2003. évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, illetve közhasznú­­sági jelentését. 5.1 napirendi pont: Ennek keretében az Elnök előadta, hogy az idei évre vonatkozó pénzügyi és szakmai terveket is a tagság már a meghívóval együtt írásban kézhez kapta, így azt előzetesen is áttanulmányozhatta.

Next