Hegymászó, 2004
HEGYMÁSZÓ 2004 Elnöki visszatekintés A 2000. december 7-én alakult Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz) első tisztújító közgyűlése ült össze 2005 április 16-án 10 órakor a Magyar Természetbarát Szövetség Dísztermében. Ezen több mint 4 év során sikerült jó néhány, az alakuláskor felvázolt elképzelést megvalósítani, de sajnos vannak az alapszabályban megfogalmazott célkitűzések is, amelyeket részben vagy egyáltalán nem valósultak meg e ciklus során. Ahhoz hogy a megválasztásra kerülő új elnökség könynyebben végezhesse munkáját, időszerű áttekinteni, hogy az egyes szakterületeken mit és mennyire sikerült megvalósítani alapfeladataink közül. Kezdjük a Magyar Hegymászó Klub (MHK) Szövetséggé való átalakulását leginkább szükségessé tevő sport- ill. versenymászással. A korábbi szervezeti formában, elsősorban a hegymászás tömegsport és nem versenysport jellege volt kihangsúlyozva. Hiszen az Aggtelek Kupa versenyei több évtizedes múlttal rendelkező, de korábban a Bükk versenyeket is az MHK szervezte ill. támogatta. Tekintettel azonban arra, hogy időközben világviszonylatban a műfajak megjelenésével, az objektív versenyrendezés feltételei megteremtődtek, létrejöttek azok nemzeti, majd nemzetközi szervezetek melyek a nemzeti kupafordulók ill. Európa-, majd Világ Kupa fordulók szervezését felvállalták, és a korrekt lebonyolításhoz szükséges szabályrendszert megalkották. Ennek alapján kellett nekünk is 2000. decemberében arról dönteni, hogy az UIAA-val (Union Internationale des Association d’ Alpinisme) egyezően mi is felvállaljuk a versenymászást, mint tán a legfőbb szakágat, és ezzel a versenysportágak közé kerülünk a hazai támogatási rendszerben, vagy maradunk a korábbi kereteink között. A döntés nem volt könnyű, sőt nem volt egyhangú sem. Ma már egyre többen azonban érzik, avagy látják be, hogy e döntés hosszútávon a magyar hegymászók érdekeit szolgálta. Ezért is kellett az elnökség összetételét, valamint az Alapszabályban rögzített Bizottságok körét ennek megfelelően jelentősen megváltoztatni. Ezért alakult meg a Verseny-, valamint a Sportmászó Bizottság. Természetesen e Bizottságok vezetője az elnökség egy-egy tagja, mivel így lehet az egyes elnökségi döntéseket a leghatékonyabban a közvetlenül érintettekkel tudatni és végrehajtani. A Bizottságok ill. tagjai el is kezdték a hazai versenyek minél szélesebb körűvé tételének érdekében a szükséges szabályokat megalkotni. Természetesen a versenyek kapcsán az is kérdés tárgya volt, hogy a korábban az oktatási időrend szerint, vagy a naptári év alapján kerüljön a Magyar Kupa kiírásra. Először a korábbi évek gyakorlatát követve maradt az oktatási tanévvel egyező kiírás, hiszen a versenyzők jelentős része iskolába járó tanuló. Aztán az idő múlásával kezdtek más hangok is érvényesülni, míg a végén 2004-ben mi is átálltunk a naptári év szerinti Magyar Kupa rendszerre. A nagy múltú (2004-ben 31. alkalommal került megrendezésre!) Aggtelek Kupa lebonyolítását továbbra is a Szövetség irányítja, mint Közép-Európa egyetlen természetes sziklaformáción megrendezésre kerülő versenyét. Ezt csak azért tehetjük meg, mert e verseny időtartamán kívül az év többi idején senki sem próbálkozhat rajta mászással. A hazai rendszeres versenymászás (versenyrendszerű sporttevékenység) ügyének ilyetén rendbetételén kívül fontos feladat volt a sportolók nyilvántartásának szabályszerű, naprakész adminisztrációja