Hegymászó, 2007

KRÓNIKA tárgyalását is (4. pont) vegye le a Küldöttgyűlés a napirendjéről. Szabadka Péter javaslatát a jelen­­levők többsége nem támogatta (29 igen szavazat mellett 37 nem szavazat), ezzel a Küldöttgyűlés úgy döntött, hogy az Alapszabály módosítását is tárgyalni kívánja. 1. / napirendi pont: Az első napirendi pont keretében az elnökség tagjai a meghívóval együtt előzetesen kiküldött, 2007. évre vonatkozó szakmai beszámolóju­kat szóban nem kívánták kiegészíteni, pusztán annak elfogadását kérték a küldöttgyűléstől, a Levezető Elnök a szakmai beszámoló tekintet­ében szavazást rendelt el, így létrejött a küldött­­gyűlés 2008.04.05./2. sz. határozata. A küldöttgyűlés 36 igen szavazattal 9 nem szava­zat ellenében 15 tartózkodás mellett elfogadta az elnökség 2007. évi tevékenységére vonatkozó szakmai beszámolóját. 2. / napirendi pont: A Levezető Elnök elmondta, hogy valameny­­nyi tagszervezet megismerhette előzetesen a Szövetség 2007. évi gazdálkodásáról szóló, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti beszámolót (melyet a tagság a küldöttgyűlési meghívóval együtt írásban megkapott­­ 3. sz. melléklet) és a közhasznúsági jelentést (4. sz. mel­léklet) és az Ellenőrző Testületnek a beszámolóról készült írásos jelentését. Ennek tartalma szerint a Szövetség gazdálkodása 2007. évben a vonatko­zó jogszabályokban, az alapszabályban, illetve a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatokban foglalt rendelkezéseknek megfele volt, így annak a küldöttgyűlés általi elfogadását javasolta. A napirendi pont kapcsán a Veszprémi Sportmászó Egyesület delegáltja kifogásolta, hogy a 2007. évi bevételek között miért nem szerepel a vizsgadíjakból származó 720.000 Ft. Dr. Nagy Sándor elnök előadta, hogy ennek az az oka, hogy Lázár István az Oktatói Kollégium ve­zetőjeként még nem számolt el a Szövetség felé a vizsgadíjakból befolyt 720.000,-Ft-tal. Lázár István ezt követően határozati javaslatot terjesz­tett a küldöttgyűlés elé, melynek lényege az volt, hogy az Oktatói Kollégium a jövőben legyen el­számoltatva a vizsgadíjak a Szövetség felé. Ezután a két határozati javaslat tekintetében a Levezető Elnök szavazást rendelt el így létrejött a küldöttgyűlés 2008.04.05/3. sz. határozata. A küldöttgyűlés 45 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül 16 tartózkodás mellett e­logadta, hogy a jö­vőben az Oktatói Kollégium legyen elszámoltatva a Szövetség felé. Majd a Levezető Elnök a 2007. évre vonatkozó pénzügyi beszámoló elfogadása tekintetében is szavazást rendelt el, így létrejött a küldöttgyűlés 2008.04.05/4. sz. határozata. A küldöttgyűlés 45 igen szavazattal 7 ellenében 7 tartózkodás mellett elfogadta az elnökség 2007. évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, illetve köszhasznúsági jelentését. Ezután a Levezető Elnök a 2007. évre vonatkozó a közhasznúsági jelentés elfogadása tekintet­ében is szavazást rendelt el, így létrejött a kül­döttgyűlés 2008.04.05/5. sz. határozata. A küldöttgyűlés 42 igen szavazattal 7 ellenében 10 tartózkodás mellett elfogadta az elnökség 2007. évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, illetve köszhasznúsági jelentését. 3.­ napirendi pont: Ennek keretében a Levezető Elnök előadta, hogy az idei évre vonatkozó pénzügyi és szakmai ter­veket is a tagság már a meghívóval együtt írás­ban kézhez kapta, így azt előzetesen is áttanul­mányozhatta. Majd a tervvel kapcsolatos kérdé­sek megvitatását követően szavazást rendelt el, így létrejött a küldöttgyűlés 2005.04.05./6. sz. határozata: 3 .

Next