Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1991-01-04 / 1. szám (53.)
PUSZTAI JÁNOS LÁSZLÓFFY CSABA KIHÍVÁSOK Ne sírj, ne nézz úgy elfehéredő arcomra, akár egy betegszobára; mosolyomban talán már nincs erő, mégsem tudok a véletlenre várva élni — leélni a hátralevő időt, áltatva magamat és téged, hogy hallgatással hátha menthető az, amit már csak az emlékek védnek. Megbocsáthat-e a hangtalanul fuldokló, akit vétkeivel tömnek? Képes-e bocsánatra a vadul viaskodó, ha rögeszméi törnek ellene? ... Találj ki valaki mást beíveltem, aki megadja magát. Elmenekülnél, hogy a szabadság kínja gyötörjön? Oly hatalom, mely dölyfödet is kikezdje, aligha létezik, inkább mindent elhagysz hátrahanyatló szívvel, póztalanul, csak az ajkadat éri a fényben fájdalom-árnyék, mintha vonagló alkonyi csendben, kései küzdés óráján, kialusznak a kerti székek. Minden, amit ma törékeny hangulatokra tűztél, lásd, lehanyatlik a súlyos gótikus őszben. Túlzás hinni az egyszeri, végzet előtt tragikusra felfokozott, kikevert megoldást, még ha szorongás gyűrne le és felhőzne is el a jövőben előled bármely távoli, képzeletünkön túli derengést. Mondhatod: íme, romokban a múlt, ez a ház, szoba, konyha s mint tea füstje kihűlve az éjszaka is vele illan rajtam erőt vesz az éhség, és hogy össze ne roppanhassak, előállsz és megetetsz, ahogy én megitatlak. 1990. XI. 30. TÚLÉLÉS A csengő körvonala s a rézen a visszfény — tavaszig ez a kopottság s homály ködfátyol ül a szavakon is mintha egy konyhaszéken ülve bámulnál ki emlékromokra a képzeletentúliba ahol a gótika is kopár a lámpa fénykörében álmos könyvlapok színültig telt gyomor a szív tengelye körül már csak egy hangfoszlány CSEND (!) ÉLET A mesterség fortélyai nem elegendők szavakba foglalni a fortélyos büntetéseket a tisztesség nem támaszthatja föl azon körülményeket amelyek közt a legártatlanabb lélek elkerülheti az iszonyt a legvédtelenebb test a halált — nem támaszthatja föl a halottakat az üveg alatt őrzött füstifecske csőrében megfeketedett csimasz írjátok ki ha itt már MÚZEUM van nehogy a madár fiókái éhen haljanak aki mindent lát előre nem biztos hogy érzi is az újabb csapásokat a dombon üres nyárikért vagy zsúfolt temető Uram semmi dulakodás 1990. IX. 12. E2. CSAPDÁBAN . Ment az utcán Ment az utcán, kékesszürke, széles sávon, hálóssá repedezett aszfaltburkolaton, párkányos betonalapzatú, szegecselt pántos, dárdaléces kovácsolt vaskerítések mellett, a munkából, tetőablakos műhelyből, lármás hodályból, emberkarámból ment hazafelé, körülötte emberek áramlottak, nyüzsögtek, zajongtak, mosolygó, valakire gondoló, lelki redőik mögül ki-kipillantó lányok, megunkatott gyerekek, könnyes hangulatú anyák, madárszabadságú, de szárnyalni már képtelen öregek, bevásárlószatyros nagymamák, ittas férfiak, trágár suhancok, viháncoló elemisták, a levegőben hamuszín köd lebbent, hullámzott, torlódott, a kovácsolt vaskerítések párkányos, mozaikossá csiszolt betonalapzatán, szegecselt pántjain, dárdalécein kemény, hideg vízcseppek, mérges kiütések, megtelt anyajegyek, a hamuszín köd lecsapódásai rezegtek, az udvarokon, pázsitszegélyes aszfaltnégyszögeken, széttaposott homokbuckákon, homokszőnyegeken kakast, kotlóaljú csirkét, cicát, kandúrt, puskával célzó hosszú csizmás zacskósapkás katonát, kutyájának kockacukrot nyújtó, vigyori, szétvetett lábú rendőrt ábrázoló kisvedrek, selyempapírral, piros, sárga pántlikával befont küllőjű, kifordított kormányú, háromkerekű biciklik, oldalukra esett, csonka fülű, fehér, felhólyagzott festékű hintalovak hevertek, hányódtak, rozsdásodtak, korhadtak, a kerítéseken belül, a párkányos, mozaikossá csiszolt, combközépig érő betonalapzat tövében feketéllő, laza, pöfeteg földből csupasz, komor, hámló héjú málnavesszők, kihagyolt, söndörödött, rongyolódott levelű hortenziabokrok, vézna, vörös szeplős magnóskaszárak álltak ki, meredeztek; arra gondolt, mi lenne, ha nem érkezne haza, elképzelte: kerek arcú, kék szemű, szőke felesége előbb feszültrejtélyesen, talán álnokul mosolyog, később elszomorodik, idegei nyilallnak, a két fiú, két virgonc iskolás ebédjekor maradt mosatlant, mély- és lapostányért, kanalat és villát összeszedi, kettőjük terítékét a konyhaasztalon, havasi gyopár mintás, helyenként kenyérszeléskor felelőtlenül megvágott, kunkorodott szélű hasításokkal csúfított viaszosvásznon hagyja, öt, nyugtalan, kiszámíthatatlan férjét füstös, büdös, zsúfolt kocsmában, barlang-vak lebujban látja, előtte, az aluminium-rámás söntésen vastag, bordás, gyöngyöző folyadékkal teli poharak sorakoznak, mindet kiissza, dünnyög, gajdol, rikkantgat, hadonászik, fejét lehajtva arcát jobb tenyerébe temeti sóhajtozik azután felemelkedik, kötényt vesz magára, a bordó zománcú nagytálba a fürdőszobában vizet csurgat, csipetnyi mosóport szór belé, a csiszolóvászon karmolásos korlátos tűzhelyre teszi, a gázt megereszti, fellobbantja, kinéz az ablakon, mostoha sorsa, elrontott élete foglalkoztatja, keseríti, megtorpant, másodpercekig tétován az utcát vasúti híd tartószerkezeteként átfogó, maga alá egyenesítő vasállványzatot, a szegecselt bordázatú, végtelennek tűnő alagutat nézte, végig megy rajta, kíváncsiskodik, felfedezi, tudomása szerint, odébb, csupán a különleges iratokkal rendelkező egyének számára szabad szakaszokon morcos, elutasító katonák, vigyori, szétvetett lábú kutyás rendőrök strázsállnak, megállítják, igazoltatják, fekete, ablaktalan rabszállító kocsiba tuszkolják, börtönbe, a szökevények gyűjtőhelyére hurcolják, otthon b-t megfigyelik, követik, zaklatják, a szürke házba idézik, levágott lábú asztalhoz, levágott lábú székre ültetik, rábeszélik, tagadja meg őt; a vasállványzat, szegecselt bordázatú, végtelennek tűnő alagút más, távolabbi, ennélfogva becsesebb szakaszain, szőlőhegyek lábánál, gyümölcsösökben terebélyes, terméskő falú, halpikkely-cserepes épületek, Zsújpaloták magasodnak, a paloták tetején, kecses bástya formájú megfigyelőkben villogó szuronyos önkéntesek, elzacskósapkásodott lakosok vigyáznak, nappal messzelátókkal, éjszaka fényszórókkal kutatják a környéket, elmosolyodott, mosolya, mint foszlott selyemkendő, fedte az arcát, rá vadásznak, feltekintett, feje fölött, a vasállványzat keresztgerendáin verebek, csapzott pamacsok gubbasztottak, mellettük tégla alakú bádogdobozok, lekapcsolhatatlan hangszórók frissítő, lelkesítő indulókat sugároztak, az égen súlyos esőfellegek hömpölyögtek, gyúródtak, alattuk csókák szálltak, csapongtak, hangjuk, a nyers, erőszakos károgás recés élű költésként roncsolta, nyiszálta, darabolta a hangszórókból áradó frissítő, lelkesítő, rábeszélő muzsikát, elindult, ámulva tapasztalta: térdében, akárha huzamosan szaladt, vágtatott volna, sütős izomláz alakult, meg-megroggyant, ilyenformán lanyhán, felületesen nézte meg a komor délutánban vérszegényen derengő kirakatokat, a kelmegöngyölegeket, a felöltöztetett, kifestett szájú, lakkozott körmű próbababákat, csillanó nyakékeket, karórákat, cérnakarikákat, fogyasztás dobozokat, napszemüvegeket, alma- és paradicsompaprika-rakásokat, odébb, boltíves kapu alatt, szemetes, enyhén vizelet-szagú sarokban fekete fejkendős, fekete nagykabátos öregasszony kézikosárból pirított napraforgómagot árult, borospohár nagyságú, esztergált, csiszolt, tüzes dróttal több helyen gondosan meggyűrűzött fakupával mérte, keze ütemesen reszketett, pufók, kelttészta arcán rózsaszín-lila foltok világítottak, bongyor, az is lehet, megperzselődött szempillája sűrűn, ijedten csapkodott, barna szemét vörös vérerek csíkozták, a magot, kívánatos csemegét fenyőágas kabátja bal oldali zsebébe öntötte, a pénzt, a felkelő nappal, tágas mezőn mély barázdákat vonó traktorral díszített fémérmét az öregasszony párnás, az életvonalak mentén jól láthatóan szennyes tenyerébe tette, távozott, magolt, bal hüvelykujja fehér negyedholdas körmével bontotta meg, pattantotta szét a parázzsá pörkölődött héjat, a belet, a finoman merész ízű falatot bekapta, megropogtatta, éhségét, tolakodó ehetnékét csillapította, győzte magát, forduljon vissza, térjen haza, s a mély-, és lapostányérokat, a fiúk mosatlanját bordó zománcú nagytálba csúsztatja, ronggyal tisztogatja, olykor náthásan szipog, az előbb talán sírdogált titokban, bánkódik, miért ment ahoz, ha most ismerné meg, fogadkozik magában erélyesen, egy szavát se hinné, a táncdélutánokon viszszautasítaná, az utcán fejét elfordítaná, rá se nézne, sőt, mindenütt, ahol csak tehetné, becsmérelné, a megmosott, ételmaradéktól, paprikás zsírpecsétektől megtisztított tányérokat a tűzhely korlátjára teszi, közben belevillan: oda kellene csapnia, porrá kellene zúznia, tiltakoznia kellene, a kényszeredetten derült, még ezt is megérheti, a vasállványzaton nehéz csatos, vastag vászonövekkel, átnyirkosodott, merev kötelekkel bebiztosított, szegecselt idomokhoz erősített, vedres, ecsetes, védősisakos, vattázott munkaruhás mázosok dolgoztak, hallgatagon, a szervit, a tégla alakú bádogdobozokból, kikapcsolhatatlan hangszórókból szakadatlanul áradó indulóktól megilletődve kenték a zöld olajfestéket, hegyes fülű, hosszú lábú, kiálló bordázatú, tarka kutya jött vele szembe, nyakában seprűnyélből készült kölönc lógott, a térdét verte, ment, figyelt, akaratlanul gyorsított, észrevette: négyszögű, apró ablakos tömbház előtt, az utcán, kékesszürke, széles sávon, hálóssá repedezett aszfalt- s burkolaton harminc év körüli, alacsony, kövérkés, konyhakötényes asszony feküdt hanyatt, megadóan, csendesen feküdt, mondhatni: hevert, fölötte, jobb első lábát, fekete karmos, ázott szőrzetű mancsát, a cikkelyes bunkót áldozata mellén, a két megroggyant, ellapult halom között tartotta, nyelvét vörös rongyként lógatta, libegtette, sötét, vizenyős szemét ádázán, kitanultan az összecsődült bámészkodókra függesztette, a bámészkodók ámultak, sopánkodtak, szörnyülködtek, mosolyogtak, vigyorogtak, röhécseltek, szitkokat mormoltak, indítványozták, keressék meg, hívják a helyszínre a tömbház felelősét, a zacs-Regényrészlet kősapkás megbízottat; az asszony, csendes, fegyelmezett áldozat megmoccant, szelíd, elővigyázatos mozdulatokkal a kutya váratlan, kivédhetetlen támadásakor, rövd sikolyokkal kísért elvágódásakor, hengergésekor, hátára zökkenésekor fehér, kék farkasfogas nadrágocskájáig felcsúszott drapp szoknyája alját igazgatta, gömbölyű, gödrös térdére simítgatta, támadója, a kiképző központokban betanított állat résen volt, mozdulatait, rendezgetését, szemérmességét morgással, vicsorítással kísérte, festette alá, így az aszfaltra, nedves, testmelegétől halványan gőzölgő útburkolatra kényszerítve, szorítva a várakozás kínos perceiben nem maradt számára más, mint nézni a súlyos esőfellegek hömpölygését, gyúródását, a fellegek gyűrődéseiben, mint kiöntött, a medréből kizúdult folyó hordalékkal, gyökerest, kiszakadt fákkal, széthullott bútorokkal, párnákkal, kaptárakkal, pörögve megsemmisülő szénaboglyákkal, kukoricaszár-kévékkel, disznó-, tehén-, lótetemekkel, csapkodó, de végül is elpilledő szárnyasokkal zsúfolt hullámokban a férjét, a munkából, tetőablakos műhelyből, lármás, hodályból, emberkarámból haza soha nem térő emberét, nehézkes, zsörtölődő urát látta, hányódott, fejét az ár fölött tartotta, néha kiáltott, magyarázott, becsületességét, ártalanságát bizonygatta, mögötte betanított kutyák, szürkésbarna vérebek úsztak, felváltva hozzákaptak, belemartak, ráncigálták, bukdácsoltatták, meghatározott időre víz alá buktatták; a négyszögű, apró ablakos tömbház főbejáratán szikár, méltóságteljes járású, nyakkendős, házikabátos férfi lépett ki, a legalsó lépcsőfokon, durva beton hasábin megállt, sötétbarna kabátja májszín füles zsebéből cigarettás dobozból jobb hüvelykujja körmével alulról felfelé kipöccintett cigarettát kényelmesen szájába vette, lángot, nyúlánk, a borús délutánban hetykén felvillanó csóvát kattintott alá, megszívta, a dohányszálak közé hajlította, az ezüstös füstöt görbe orrán eregetve, kieresztve a csődülethez indult, a bámészkodók tisztelettel félrehúzódtak, utat engedtek neki, ő intett, az is lehet, köszönt a dögnek, szólt hozzá, dicsérte, kockacukrot adott a szájába, majd kétujjnyi széles, fekete, sárgaréz szegekkel kivert nyakörvénél fogvást a tömbházba vezette, a gyűrött ruhájú, lebomlott hajú, kócos asszony sebesen felült, tenyerére támaszkodva talpra emelkedett, szemét restelkedve lesütötte, a tömbház felé indult, drapp szinű felöltője hátán terjedelmes nedvességfoltok sötétlettek, cí-nak úgy rémlett: a nő szaggatottan, szívszorítóan zokogott, ez lehangolta, ugyanakkor megijesztette, elszánta magát, visszakozik, megfordult, magolva lépegetett, baktatott, távolról nézve,ödöngött, a vasállványzatról lefelé kászálódtak a mázolok, a kirakatokat kivilágították, hosszú csizmás, zacskósapkás katonákból és kutyás rendőrökből formált járőr vonult az üzletek előtt, a csoportosulókat, suttogva vagy nagyhangon diskurálókat, tanácskozókat szétkergette, az ellenkezőket, vitatkozó kedvűeket, szerinte csendháborítókat megbírságolta, kezesítette, a kilépett, gyorsított, barna börutánzat félcipője, zajosan, attól tartott, hivalkodóan kopogott, szorongott, valakik, sunyi titkosrendőrök feltartóztatják, kérdezgetik, tolakodóan faggatóznak, feleletein, részben a meglepetéstől, részben a megalázottság-érzésből eredően dadogóssá, esetlenné, mesterkéltté sikeredő válaszain vigyorogtak, lesajnálják, tenyerüket homlokuk előtt lengetve érzékeltetik, minek tartják, türelmetlenül meg-megszaladt, bűntudat bukkant fel, alakult benne, hamarosan elöntötte, uralta, erővel a bajt keresi, családját nyomorba hajszolja, lehetetlen viselkedésével a zacskósapkásoknak, a Zsé-fiaknak kiszolgáltatja, élesen, döbbenten érzékelte: lakása előtt teherkocsi fékezett, rakodómunkásoknak öltözött titkosrendőrök ugráltak le róla, bementek, hoszszan csörömpöltek, az edényeket, apróbb tárgyakat az ablakon kihajigáltá, a bútorzatot a járműre hordták, b-t és fiait melléje tuszkolták, karjukat megragadták, őrizték őket, indítottak, ismeretlen helyre, de inkább gyűjtőtáborba robogtak, jobbra tekintett, lakatlan, nyereggé roggyant tetejű ház előtt, hepehupás területen, begazosodott földhányásokon, tormabokrok között tollasodó csibék járkáltak, kapargáltak, szegedettek, anyjuk, a sovány, kendermagos kotló izgágán kotyogott, félszemmel állandóan az eget, az éppen esedékes héját leste, a ház mögül óriásszarvú, fehér tehén lépegetett elő, pofáját a tormalevélcsokrokba mártotta, ehető, letéphető füvet keresett, trágyás farkával erélyesen legyezte duzzadt oldalát, a járdán, a kovácsolt vaskerítéseknek dőlve bekecses, kék fejkendős, sárga posztópapucsos asszonyok, öreges, elnehezült, igénytelen feleségek, gumicsizmás, báránybőrkucsmás férfiak, fokhagyma- és pálinkaszagú családfők, újdonsült, messziről érkezett telepesek beszélgettek, versengve hadartak, éhsége fokozódott, a tíz órakor elfogyasztott hidegfelvágottra sóváran emlékezett, ugyanakkor a rá váró ebédet kiszínezte, asztalhoz ül, sürögve, illatosan kiszolgálja, szeretettel nézi, a havasi gyopár mintás viaszosvászon térítőn nyugvó, kidolgozott, ennélfogva férfias, gazdag erű keze fejét simogatja, az előszobában, a bejárati ajtó szemöldökfája fölé szerelt, tégla alakú, kikapcsolhatatlan hangszóróból lágy zene szivárog, együttlétüket megédesíti, arra riadt, rohamosan szürkült, a vasállványzat homályba mártódott, némán belehelyezkedett, négyszögű, apró ablakos, kétemeletes tömbházuk előtt alacsony, sovány, balta ér arcú, házikabátos ember, a zacskósapkás megbízott seperte össze a díszfákról lehullott leveleket, alamuszi mosollyal várta köszönését, ő azonban szó nélkül sietett el mellette, befordult a vaskapun, a kőlapösvényen végigkopogva a meglehetősen elhanyagolt, összekarmolt falú lépcsőházban termett, a földszinti lakásához vezető öt lépcsőfokot két lépéssel bevette, a vajszínű, kisablak-betétes ajtót megkopogtatta, nagyobbik fia, izmos, serkenő bajszú gyerek eresztette be, az ajtó zárulásával egyidőben a konyhaküszöbön piros csíkos rongyszőnyeg-lábtörlőn megjelent, kezét konyhakendőbe törölgette, rosszallóan nézte, mindig, álmában is így látta feleségét, határtalan pusztában állt, lepedő méretű konyhakendőbe törölgette a kezét, fejét szemrehányóan, elítélően csóválta, ijesztgeted az embert, elkóboroltam, fia kisurrant, rövidesen az emeleti lépcsőkön trappolt, kergetőzött öccse és más, kiabáló, ordítozó, sikongó gyerekek társaságában, a fogasra, az L alakú, egyszerűen majdnem szegényesen kifestett előszoba súlyos, olcsó, préselt lemezből készült bútordarabjára ült, cipőjét lehúzta, papucsába lépett, a fürdőben kisdolgozott, kezet mosott, száját kiöblítette, utána asztalhoz ült, a havasi gyopár mintás viaszosvászonra könyökölt, várakozott, figyelte magát, mint mikor sodró vizű, veszélyes kottyanókkal tele folyót átlábal, megkönnyebbült, ideges, a láthatatlan acélhúrok megengedtek, arca kiszínesedett, homlokán a ráncok, azt hitte, elsimultak, gyomra nem égett, melle nem nyilallott, a kerek arcú, kék szemű, szőke felesége tyúkhúslevest mért tányérjába, majd tett magának is. gömbölyű, formás, finom pihés karja vállig meztelen volt, a szotta nyári délutánra emlékeztette, forró napra, együtt mentek, vasúti talpfákon lépegettek, karjuk összeért, kacarásztak, a közeli kertekben vaskos asszonyok, eltespedt munkásfeleségek hajlongtak, zöldpaszulyt, piros ribizlit, paprikát, paradicsomot szedtek, kacarászásukra, lépegetésükre vagy inkább, nimunkálásukra felfigyeltek, felélők fordultak, kezüket, nyitott tenyerüket homlokukhoz emelték, mosolyogva bámészkodtak, megszólalt, beszélni kezdett, a magas házbért, az élelmiszerek drágulását, a beoszthatatlan fizetést, a fiúk rosszalkodását, ruha- és cinenyüvését hánytorgatta, Ő hallgatta, bólogatott, a Zsénaloták közelében járkált, fehér kőzúzalékos sétányokon, piros, zöld, sárga, kék nyugágyakban szemüveges öregasszonyok kötögettek, tűik szuronyokként villogtak, időnként megnyúltak-vastagodtak, a na- Inyik fölötti hátrányfellegekbe akadtak, megbontották, borzolták elmozdították, hirtelen rámeredtek, ujjal mutattak rá, egymásnak mutogatták, sonánkodtak. .sikkantt,nttak, a kecses bástya formájú mocsimelőkben őrködő önkénteseket riasztották, azok azonnal lőttek csatárláncot alkottak, szuronyos puskájokat víszintes ábanatban csípőjükhöz fogták, szorították, felébe indultak, mindjárt láthatta: bekerítésére törekedtek, hátáig, hátrálva szaladt, a gőzölgő, csípős kamrika karikával ízesített tyúkhúsleves kanalazásakor várta: hanyatt eeik, fékhengered!, a buzgó önkéntesek rárontanak, megkötözik, a szirénázva érkező hatóságok kezére adták. b feltálalta a krumplit hússal a savanyúságot, késsel felszeletelt, ceettel leöntött káposztát közelebb. kézügybe adta, még semmi tavaszi holmit nem -orr,n 1-, mondta, nem jutott rá, megjegyzése: zavaró, naponta -'sh 't-up hangsúlyozott célzásait ingerelte, érezte: arca kipirul, homloka megforrósodik, halántéka gyorsabban lüktet és csudán hajszál választja el a felcsattanástól, üvöltéstől, tányérja földhöz csapásától, a törtburgonyára hajolt, csillapította magát, ha b-t feleségül vette, viselte a következményeket, az ebédet befejezte, felállt, a csaphoz lépett, pohárba vizet engedett, az utca felőli szobába, a hálóba ment, valameddig téblábolt a sötétben, azután elszántan levetkőzött, az ágyneműt előszedte, a paplan alá bújt, kezét fej alatt összekulcsolta, a halványan derengő mennyezetet nézte, kökénybokros, garbalyos, muharos mezőn gyalogolt, bogáncsos, istennyilas mezsgyéket lépett át, kukoricakóró-tövekbe botlott, sziszegett, mögötte kutyás rendőr csörtetett, a kutya, hegyes fülű, szürkésbarna dög lihegett, orrával horgalmát meg-megérintette, a hökkenten vette észre, fáj a szíve, odanyúlt, jobb tenyerét rászorította, úgy vélte, a fájdalmat mérsékelte, ezzel egyidőben a szökés, az piillanás foglalkoztatta, válna láthatatlanná, az lenne a legjobb megoldás, a rendőr, Zsé felesküdött fogdmegje ámulna, ijedezne, rettegne, a letartóztatott helyére kerül, ő szépen tovább menne, rövidesen elkanyarodna, a távolban zengő, hatalmas tölgyhöz iramodna, felkapaszkodna, a koronában, messziröl nézve, lombboglyában kunyhót építene, hátralevő éveit ott töltené, mellét, szíve környékét simogatta, nyomogatta, valahol, talán kökénybokor mögött, barázdába hasalva, de az is lehet, az immár közeli lombboglyában fiai beszélgettek, a hivatalos nyelven szóltak egymáshoz, halkan, huncutkodva nevetgéltek, anyjuk, a fehérbabos piros, ujjatlan ruhában a bogáncsos, istennyilas, avultfüves, hangyabolyos mezsgyén lépdelt, két, gömbölyű, formás, finom pihés, vállig meztelen karját kitárta, egyensúlyozott, időnként a leckéjüket hanyagoló fiúkra förmedt, ilyenkor a döbbenten látta: nagy, fekete szárnya nőtt, szép, enyhén fitos, kerek arcát világossá derítő orra hegyes, csőrré alakult, csapkodott, vijjogott, elrugaszkodott a mezsgyétől, esetlenül szállt, végül csattanva lecsapott, a rémülten felült, kábultan hallgatózott, másodpercek múlva jött rá: a konyhában lábas hullott a padlóra, előfordul, gondolta, visszahanyatlott, némán feküdt a zömök tömbbé tömörült sötétben, bűntudat kínozta. "