Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1991-01-04 / 1. szám (53.)

PUSZTAI JÁNOS LÁSZLÓFFY CSABA KIHÍVÁSOK­ ­ Ne sírj, ne nézz úgy elfehéredő arcomra, akár egy betegszobára; mosolyomban talán már nincs erő, mégsem tudok a véletlenre várva élni — leélni a hátralevő időt, áltatva magamat és téged, hogy hallgatással hátha menthető az, amit már csak az emlékek védnek. Megbocsáthat-e a hangtalanul fuldokló, akit vétkeivel tömnek? Képes-e bocsánatra a vadul viaskodó, ha rögeszméi törnek ellene? ... Találj ki valaki mást beíveltem, aki megadja magát.­­ Elmenekülnél, hogy a szabadság kínja gyötörjön? Oly hatalom, mely döl­yfödet is kikezdje, aligha létezik, inkább mindent elhagysz hátrahanyatló szívvel, póztalanul, csak az ajkadat éri a fényben fájdalom-árnyék, mintha vonagló alkonyi csendben, kései küzdés óráján, kialusznak a kerti székek. Minden, amit ma törékeny hangulatokra tűztél, lásd, lehanyatlik a súlyos gótikus őszben. Túlzás hinni az egyszeri, végzet előtt tragikusra felfokozott, kikevert megoldást, még ha szorongás gyűrne le és felhőzne is el a jövőben előled bármely távoli, képzeletünkön túli derengést. Mondhatod: íme, romokban a múlt, ez a ház, szoba, konyha s mint tea füstje kihűlve az éjszaka is vele illan rajtam erőt vesz az éhség, és hogy össze ne roppan­hassak, előállsz és megetetsz, ahogy én megitatlak. 1990. XI. 30. TÚLÉLÉS A csengő körvonala s a rézen a visszfény — tavaszig ez a kopottság s homály ködfátyol ül a szavakon is mintha egy konyhaszéken ülve bámulnál ki emlékromokra a képzeletentúliba ahol a gótika is kopár a lámpa fénykörében álmos könyvlapok színültig telt gyomor a szív tengelye körül már csak egy hangfoszlány CSEND (!) ÉLET A mesterség fortélyai nem elegendők szavakba foglalni a fortélyos büntetéseket a tisztesség nem támaszthatja föl azon körülményeket amelyek közt a legártatlanabb lélek elkerülheti az iszonyt a legvédtelenebb test a halált — nem támaszthatja föl a halottakat az üveg alatt őrzött füstifecske csőrében megfeketedett csimasz írjátok ki ha itt már MÚZEUM van nehogy a madár fiókái éhen haljanak aki mindent lát előre nem biztos hogy érzi is az újabb csapásokat a dombon üres nyárikért vagy zsúfolt temető Uram semmi dulakodás 1990. IX. 12. E2. CSAPDÁBAN­ ­. Ment az utcán Ment az utcán, kékesszürke, széles sávon, hálóssá repede­zett aszfaltburkolaton, párkányos betonalapzatú, szegecselt pántos, dárdaléces kovácsolt vaskerítések mellett, a munkából, tetőablakos műhelyből, lármás hodályból, emberkarámból ment hazafelé, körülötte emberek áramlottak, nyüzsögtek, zajong­­tak, mosolygó, valakire gondoló, lelki redőik mögül ki-kipil­­lantó lányok, megunkatott gyerekek, könnyes hangulatú anyák, madárszabadságú, de szárnyalni már képtelen öregek, bevásár­­lószatyros nagymamák, ittas férfiak, trágár suhancok, viháncoló elemisták, a levegőben hamuszín köd lebbent, hullámzott, tor­lódott, a kovácsolt vaskerítések párkányos, mozaikossá csiszolt betonalapzatán, szegecselt pántjain, dárda­lécein kemény, hi­deg vízcseppek, mérges kiütések, megtelt anyajegyek, a hamu­szín köd lecsapódásai rezegtek, az udvarokon, pázsitszegélyes aszfaltnégyszögeken, széttaposott homokbuckákon, homoksző­­nyegeken kakast, kotlóaljú csirkét, cicát, kandúrt, puskával célzó hosszú csizmás zacskósapkás katonát, kutyájának kocka­cukrot nyújtó, vigyori, szétvetett lábú rendőrt ábrázoló kis­­vedrek, selyempapírral, piros, sárga pántlikával befont küllőjű, kifordított kormányú, háromkerekű biciklik, oldalukra esett, csonka fülű, fehér, felhólyagzott festékű hintalovak hevertek, hányódtak, rozsdásodtak, korhadtak, a kerítéseken belül, a párkányos, mozaikossá csiszolt, combközépig érő betonalapzat tövében feketéllő, laza, pöfeteg földből csupasz, komor, hámló héjú málnavesszők, kihagyolt, söndörödött, rongyolódott levelű hortenziabokrok, vézna, vörös szeplős magnóskaszárak álltak ki, meredeztek; arra gondolt, mi lenne, ha nem érkezne haza, el­képzelte: kerek arcú, kék szemű, szőke felesége előbb feszült­rejtélyesen, talán álnokul mosolyog, később elszomorodik, ide­gei nyilallnak, a két fiú, két virgonc iskolás ebédjekor maradt mosatlant, mély- és lapostányért, kanalat és villát összeszedi, kettőjük terítékét a konyhaasztalon, havasi gyopár mintás, he­lyenként kenyérszeléskor felelőtlenül megvágott, kunkorodott szélű hasításokkal csúfított viaszosvásznon hagyja, öt, nyugtalan, kiszámíthatatlan férjét füstös, büdös, zsúfolt kocsmában, bar­lang-vak lebujban látja, előtte, az aluminium-rámás söntésen vastag, bordás, gyöngyöző folyadékkal teli poharak sorakoz­nak, mindet kiissza, dünnyög, gajdol, rikkantgat, hadonászik, fejét lehajtva arcát jobb tenyerébe temeti sóhajtozik azután felemelkedik, kötényt vesz magára, a bordó zománcú nagy­tálba a fürdőszobában vizet csurgat, csipetnyi mosóport szór belé, a csiszolóvászon karmolásos korlátos tűzhelyre teszi, a gázt megereszti, fellobbantja, kinéz az ablakon, mostoha sorsa, elrontott élete foglalkoztatja, keseríti, megtorpant, másodperce­kig tétován az utcát vasúti híd tartószerkezeteként átfogó, maga alá egyenesítő vasállványzatot, a szegecselt bordázatú, végte­lennek tűnő alagutat nézte, végig megy rajta, kíváncsiskodik, felfedezi, tudomása szerint, odébb, csupán a különleges iratok­kal rendelkező egyének számára szabad szakaszokon morcos, elutasító katonák, vigyori, szétvetett lábú kutyás rendőrök strá­­zsállnak, megállítják, igazoltatják, fekete, ablaktalan rabszállí­tó kocsiba tuszkolják, börtönbe, a szökevények gyűjtőhelyére hurcolják, otthon b-t megfigyelik, követik, zaklatják, a szürke házba idézik, levágott lábú asztalhoz, levágott lábú székre ül­tetik, rábeszélik, tagadja meg őt; a vasállványzat, szegecselt bordázatú, végtelennek tűnő alagút más, távolabbi, ennélfogva becsesebb szakaszain, szőlőhegyek lábánál, gyümölcsösökben terebélyes, terméskő falú, halpikkely-cserepes épületek, Zsúj­­paloták magasodnak, a paloták tetején, kecses bástya formájú megfigyelőkben villogó szuronyos önkéntesek, elzacskósapkáso­­dott lakosok vigyáznak, nappal messzelátókkal, éjszaka fény­szórókkal kutatják a környéket, elmosolyodott, mosolya, mint foszlott selyemkendő, fedte az arcát, rá vadásznak, feltekintett, feje fölött, a vasállványzat keresztgerendáin verebek, csapzott pamacsok gubbasztottak, mellettük tégla alakú bádogdobozok, lekapcsolhatatlan hangszórók frissítő, lelkesítő indulókat sugá­roztak, az égen súlyos esőfellegek hömpölyögtek, gyúródtak, alattuk csókák szálltak, csapongtak, hangjuk, a nyers, erősza­kos károgás recés élű költésként roncsolta, nyiszálta, darabolta a hangszórókból áradó frissítő, lelkesítő, rábeszélő muzsikát, elindult, ámulva tapasztalta: térdében, akárha huzamosan sza­ladt, vágtatott volna, sütős izomláz alakult, meg-megroggyant, ilyenformán lanyhán, felületesen nézte meg a komor délutánban vérszegényen derengő kirakatokat, a kelmegöngyölegeket, a fel­öltöztetett, kifestett szájú, lakkozott körmű próbababákat, csil­lanó nyakékeket, karórákat, cérnakarikákat, fogyasztás dobo­zokat, napszemüvegeket, alma- és paradicsompaprika-rakásokat, odébb, boltíves kapu alatt, szemetes, enyhén vizelet-szagú sa­rokban fekete fejkendős, fekete nagykabátos öregasszony kézi­kosárból pirított napraforgómagot árult, borospohár nagyságú, esztergált, csiszolt, tüzes dróttal több helyen gondosan meg­­­gyűrűzött fakupával mérte, keze ütemesen reszketett, pufók, kelttészta arcán rózsaszín-lila foltok világítottak, bongyor, az is lehet, megperzselődött szempillája sűrűn, ijedten csapkodott, barna szemét vörös vérerek csíkozták,­­ a magot, kívánatos cse­megét fenyőágas kabátja bal oldali zsebébe öntötte, a pénzt, a felkelő nappal, tágas mezőn mély barázdákat vonó traktorral díszített fémérmét az öregasszony párnás, az életvonalak men­tén jól láthatóan szennyes tenyerébe tette, távozott, magolt, bal hüvelykujja fehér negyedholdas körmével bontotta meg, pattantotta szét a parázzsá pörkölődött héjat, a belet, a fino­man merész ízű falatot bekapta, megropogtatta, éhségét, tola­kodó ehetnékét csillapította, győzte magát, forduljon vissza, térjen haza, s a mély-, és lapostányérokat, a fiúk mosatlanját bordó zománcú nagytálba csúsztatja, ronggyal tisztogatja, oly­kor náthásan szipog, az előbb talán sírdogált titokban, bánkó­dik, miért ment a­hoz, ha most ismerné meg, fogadkozik ma­gában erélyesen, egy szavát se hinné, a táncdélutánokon visz­­szautasítaná, az utcán fejét elfordítaná, rá se nézne, sőt, min­denütt, ahol csak tehetné, becsmérelné, a megmosott, ételma­radéktól, paprikás zsírpecsétektől megtisztított tányérokat a tűzhely korlátjára teszi, közben belevillan: oda kellene csap­nia, porrá kellene zúznia, tiltakoznia kellene, a kényszeredet­ten derült, még ezt is megérheti, a vasállványzaton nehéz csa­­tos, vastag vászonövekkel, átnyirkosodott, merev kötelekkel be­biztosított, szegecselt idomokhoz erősített, vedres, ecsetes, vé­dősisakos, vattázott munkaruhás mázosok dolgoztak, hallgata­gon, a szervit, a tégla alakú bádogdobozokból, kikapcsolhatat­­lan hangszórókból szakadatlanul áradó indulóktól megilletődve kenték a zöld olajfestéket, hegyes fülű, hosszú lábú, kiálló bor­dázatú, tarka kutya jött vele szembe, nyakában seprűnyélből készült kölönc lógott, a térdét verte, ment, figyelt, akaratlanul gyorsított, észre­vette: négyszögű, apró ablakos tömbház előtt, az utcán, kékesszürke, széles sávon, hálóssá repedezett­­ aszfalt- s burkolaton harminc év körüli, alacsony, kövérkés, konyhakö­tényes asszony feküdt hanyatt, megadóan, csendesen feküdt, mondhatni: hevert, fölötte, jobb első lábát, fekete karmos, ázott szőrzetű mancsát, a cikkelyes bunkót áldozata mellén, a két megroggyant, ellapult halom között tartotta, nyelvét vörös rongyként lógatta, libegtette, sötét, vizenyős szemét ádázán, ki­­tanultan az összecsődült bámészkodókra függesztette, a bámész­kodók ámultak, sopánkodtak, szörnyülködtek, mosolyogtak, vi­gyorogtak, röhécseltek, szitkokat mormoltak, indítványozták, keressék meg, hívják a helyszínre a tömbház felelősét, a zacs-Regényrészlet kősapkás megbízottat; az asszony, csendes, fegyelmezett áldo­zat megmoccant, szelíd, elővigyázatos mozdulatokkal a kutya váratlan, kivédhetetlen támadásakor, rövd sikolyokkal kísért elvágódásakor, hengergésekor, hátára zökkenésekor fehér, kék farkasfogas nadrágocskájáig felcsúszott drapp szoknyája alját igazgatta, gömbölyű, gödrös térdére simítgatta, támadója, a ki­képző központokban betanított állat résen volt, mozdulatait, rendezgetését, szemérmességét morgással, vicsorítással kísérte, festette alá, így az aszfaltra, nedves, testmelegétől halványan gőzölgő útburkolatra kényszerítve, szorítva a várakozás kínos perceiben nem maradt számára más, mint nézni a súlyos eső­­fellegek hömpölygését, gyúródását, a fellegek gyűrődéseiben, mint kiöntött, a medréből kizúdult folyó hordalékkal, gyöke­rest­,­ kiszakadt fákkal, széthullott bútorokkal, párnákkal, kap­­tárakkal, pörögve megsemmisülő szénaboglyákkal, kukorica­­szár-kévékkel, disznó-, tehén-, lótetemekkel, csapkodó, de vé­gül is elpilledő szárnyasokkal zsúfolt hullámokban a férjét, a munkából, tetőablakos műhelyből, lármás, hodályból, ember­karámból haza soha nem térő emberét, nehézkes, zsörtölődő urát látta, hányódott, fejét az ár fölött tartotta, néha kiáltott, magyarázott, becsületességét, ártalanságát bizonygatta, mögötte betanított kutyák, szürkésbarna vérebek úsztak, felváltva hoz­zákaptak, belemartak, ráncigálták, bukdácsoltatták, meghatáro­zott időre víz alá buktatták; a négyszögű, apró ablakos tömb­ház főbejáratán szikár, méltóságteljes járású, nyakkendős, há­zikabátos férfi lépett ki, a legalsó lépcsőfokon, durva beton ha­sáb­­in megállt, sötétbarna kabátja májszín füles zsebéből ciga­­rettás dobozból jobb hüvelykujja körmével alulról felfelé ki­pöccintett cigarettát kényelmesen szájába vette, lángot, nyú­lánk, a borús délutánban hetykén felvillanó csóvát kattintott alá, megszívta, a dohányszálak közé hajlította, az ezüstös füs­töt görbe orrán eregetve, kieresztve a csődülethez indult, a bámészkodók tisztelettel félrehúzódtak, utat engedtek neki, ő intett, az is lehet, köszönt a dögnek, szólt hozzá, dicsérte, koc­kacukrot adott a szájába, majd kétujjnyi széles, fekete, sárga­réz szegekkel kivert nyakörvénél fogvást a tömbházba vezette, a gyűrött ruhájú, lebomlott hajú, kócos asszony sebesen felült, tenyerére támaszkodva talpra emelkedett, szemét restelkedve lesütötte, a tömbház felé indult, drapp szinű felöltője hátán terjedelmes nedvességfoltok sötétlettek, cí-nak úgy rémlett: a nő szaggatottan, szívszorítóan zokogott, ez lehangolta, ugyan­akkor megijesztette, elszánta magát, visszakozik, megfordult, magolva lépegetett, baktatott, távolról nézve,­ödöngött, a vas­állványzatról lefelé kászálódtak a mázolok, a kirakatokat ki­világították, hosszú csizmás, zacskósapkás katonákból és kutyás rendőrökből formált járőr vonult az üzletek előtt, a csoporto­­sulókat, suttogva vagy nagyhangon diskurálókat, tanácskozókat szétkergette, az ellenkezőket, vitatkozó kedvűeket, szerinte csend­háborítókat megbírságolta, kezesítette, a kilépett, gyorsított, barna börutánzat félcipője, zajosan, attól tartott, hivalkodóan kopogott, szorongott, valakik, sunyi titkosrendőrök feltartóztat­ják, kérdezgetik, tolakodóan faggatóznak, feleletein, részben a meglepetéstől, részben a megalázottság-érzésből eredően dado­­góssá, esetlenné, mesterkéltté sikeredő válaszain vigyorogtak, lesajnálják, tenyerüket homlokuk előtt lengetve érzékeltetik, minek tartják, türelmetlenül meg-megszaladt, bűntudat bukkant fel, alakult benne, hamarosan elöntötte, uralta, erővel a bajt keresi, családját nyomorba hajszolja, lehetetlen viselkedésével a zacskósapkásoknak, a Zsé-fiaknak kiszolgáltatja, élesen, döbben­ten érzékelte: lakása előtt teherkocsi fékezett, rakodómunká­soknak öltözött titkosrendőrök ugráltak le róla, bementek, hosz­­szan csörömpöltek, az edényeket, apróbb tárgyakat az ablakon kihajigáltá­­, a bútorzatot a járműre hordták, b-t és fiait mel­léje tuszkolták, karjukat megragadták, őrizték őket, indítottak, ismeretlen helyre, de inkább gyűjtőtáborba robogtak, jobbra tekintett, lakatlan, nyereggé roggyant tetejű ház előtt, hepehu­pás területen, begazosodott földhányásokon, tormabokrok között tollasodó csibék járkáltak, kapargáltak, szegedettek, anyjuk, a sovány, kendermagos kotló izgágán kotyogott, félszemmel ál­landóan az eget, az éppen esedékes héját leste, a ház mögül óriás­szarvú, fehér tehén lépegetett elő, pofáját a tormalevél­­csokrokba mártotta, ehető, letéphető füvet keresett, trágyás far­kával erélyesen legyezte duzzadt oldalát, a járdán, a kovácsolt vaskerítéseknek dőlve bekecses, kék fejkendős, sárga posztópa­­pucsos asszonyok, öreges, elnehezült, igénytelen feleségek, gu­micsizmás, báránybőrkucsmás férfiak, fokhagyma- és pálinka­­szagú családfők, újdonsült, messziről érkezett telepesek beszél­gettek, versengve hadartak, éhsége fokozódott, a tíz órakor el­fogyasztott hidegfelvágottra sóváran emlékezett, ugyanakkor a rá váró ebédet kiszínezte, asztalhoz ül,­­ sürögve, illatosan kiszolgálja, szeretettel nézi, a havasi gyopár mintás viaszosvá­szon térítőn nyugvó, kidolgozott, ennélfogva férfias, gazdag erű keze fejét simogatja, az előszobában, a bejárati ajtó szemöldök­­­fája fölé szerelt, tégla alakú, kikapcsolhatatlan hangszóróból lágy zene szivárog, együttlétüket megédesíti, arra riadt, roha­mosan szürkült, a vasállványzat homályba mártódott, némán belehelyezkedett, négyszögű, apró ablakos, kétemeletes tömbhá­zuk előtt alacsony, sovány, balta ér arcú, házikabátos ember, a zacskósapkás megbízott seperte össze a díszfákról lehullott le­veleket, alamuszi mosollyal várta köszönését, ő azonban szó nélkül sietett el mellette, befordult a vaskapun, a kőlapösvé­­nyen végigkopogva a meglehetősen elhanyagolt, összekarmolt falú lépcsőházban termett, a földszinti lakásához vezető öt lép­csőfokot két lépéssel bevette, a vajszínű, kisablak-betétes ajtót megkopogtatta, nagyobbik fia, izmos, serkenő bajszú gyerek eresztette be, az ajtó zárulásával egyidőben a konyhaküszöbön piros csíkos rongyszőnyeg-lábtörlőn megjelent­­, kezét konyha­kendőbe törölgette, rosszallóan nézte, mindig, álmában is így látta feleségét, határtalan pusztában állt, lepedő méretű konyha­kendőbe törölgette a kezét, fejét szemrehányóan, elítélően csó­válta, ijesztgeted az embert, elkóboroltam, fia kisurrant, rövi­desen az emeleti lépcsőkön trappolt, kergetőzött öccse és más, kiabáló, ordítozó, sikongó gyerekek társaságában,­­ a fogasra, az L alakú, egyszerűen majdnem szegényesen kifestett előszoba súlyos, olcsó, préselt lemezből készült bútordarabjára ült, cipő­jét lehúzta, papucsába lépett, a fürdőben kisdolgozott, kezet mosott, száját kiöblítette, utána asztalhoz ült, a havasi gyopár mintás viaszosvászonra könyökölt, várakozott, figyelte magát, mint mikor sodró vizű, veszélyes kottyanókkal tele folyót át­lábal, megkönnyebbült, ideges, a láthatatlan acélhúrok megen­gedtek, arca kiszínesedett, homlokán a ráncok, azt hitte, elsi­multak, gyomra nem égett, melle nem nyilallott, a­ kerek ar­cú, kék szemű, szőke felesége tyúkhúslevest mért tányérjába, majd tett magának is. gömbölyű, formás, finom pihés karja vállig meztelen volt, a szotta nyári délutánra emlékeztette, for­ró napra, együtt mentek, vasúti talpfákon lépegettek, karjuk összeért, kacarásztak, a közeli kertekben vaskos asszonyok, eltespedt munkásfeleségek hajlongtak, zöldpaszulyt, piros ri­­bizlit, paprikát, paradicsomot szedtek, kacarászásukra, lépe­­getésükre vagy inkább, nimunkálásukra felfigyeltek, felélők fordultak, kezüket, nyitott tenyerüket homlokukhoz emelték, mosolyogva bámészkodtak,­­ megszólalt, beszélni kezdett, a magas házbért, az élelmiszerek drágulását, a beoszthatatlan fizetést, a fiúk rosszalkodását, ruha- és cinenyüvését hánytor­­gatta, Ő hallgatta, bólogatott, a Zsé­naloták közelében járkált, fehér kőzúzalékos sétányokon, piros, zöld, sárga, kék nyug­­ágyakban szemüveges öregasszonyok kötögettek, tűik szuro­­nyokként villogtak, időnként megnyúltak-vastagodtak, a na- Inyik fölötti hátrányfellegekbe akadtak, megbontották, borzol­ták elmozdították, hirtelen rámeredtek, ujjal mutattak rá, egy­másnak mutogatták, sonánkodtak. .sikkantt,nttak, a kecses bás­tya formájú mocsim­előkben őrködő önkénteseket riasztották, azok azonnal lőttek csatárláncot alkottak, szuronyos puskájo­­kat víszintes ábanatban csípőjükhöz fogták, szorították, felébe indultak, mindjárt láthatta: bekerítésére törekedtek, hát­áig, hátrálva szaladt, a gőzölgő, csípős kamrika karikával ízesített tyúkhúsleves kanalazásakor várta: hanyatt eeik, fékhengered­!­, a buzgó önkéntesek rárontanak, megkötözik, a szirénázva ér­kező hatóságok kezére adták. b feltálalta a krumplit hússal a savanyúságot, késsel felszeletelt, ceettel leöntött káposztát kö­zelebb. kézügybe adta, még semmi tavaszi holmit nem -or­r,n 1-, mondta, nem jutott rá, megjegyzése: zavaró, naponta -'sh 't-up hangsúlyozott célzása­i­t ingerelte, érezte: arca kipirul, hom­loka megforrósodik, halántéka gyorsabban lüktet és csudán hajszál választja el a felcsattanástól, üvöltéstől, tányérja föld­höz csapásától, a törtburgonyára hajolt, csillapította magát, ha b-t feleségül vette, viselte a következményeket, az ebédet be­fejezte, felállt, a csaphoz lépett, pohárba vizet engedett, az utca felőli szobába, a hálóba ment, valameddig téblábolt a sötétben, azután elszántan levetkőzött, az ágyneműt előszedte, a paplan alá bújt, kezét fej alatt összekulcsolta, a halványan derengő mennyezetet nézte, kökénybokros, garbalyos, muha­­ros mezőn gyalogolt, bogáncsos, istennyilas mezsgyéket lépett át, kukoricakóró-tövekbe botlott, sziszegett, mögötte kutyás rendőr csörtetett, a kutya, hegyes fülű, szürkésbarna dög li­hegett, orrával horgalm­át meg-megérintette, a hökkenten vette észre, fáj a szíve, odanyúlt, jobb tenyerét rászorította, úgy vélte, a fájdalmat mérsékelte, ezzel egyidőben a szökés, az pi­illanás foglalkoztatta, válna láthatatlanná, az lenne a legjobb megoldás, a rendőr, Zsé felesküdött fogdmegje ámulna, ije­­dezne, rettegne, a letartóztatott helyére kerül, ő szépen to­vább menne, rövidesen elkanyarodna, a távolban zengő, hatal­mas tölgyhöz iramodna, felkapaszkodna, a koronában, messzi­röl nézve, lombboglyában kunyhót építene, hátralevő éveit ott töltené, mellét, szíve környékét simogatta, nyomogatta, vala­hol, talán kökénybokor mögött, barázdába hasalva, de az is lehet, az immár közeli lombboglyában fiai beszélgettek, a hi­vatalos nyelven szóltak egymáshoz, halkan, huncutkodva ne­vetgéltek, anyjuk, a fehérbabos piros, ujjatlan ruhában a bo­gáncsos, istennyilas, avultfüves, hangyabolyos mezsgyén lép­delt, két, gömbölyű, formás, finom pihés, vállig meztelen kar­ját kitárta, egyensúlyozott, időnként a leckéjüket hanyagoló fiúkra förmedt, ilyenkor a döbbenten látta: nagy, fekete szár­nya nőtt, szép, enyhén fitos, kerek arcát világossá derítő orra hegyes, csőrré alakult, csapkodott, vijjogott, elrugaszkodott a mezsgyétől, esetlenül szállt, végül csattanva lecsapott, a ré­mülten felült, kábultan hallgatózott, másodpercek múlva jött rá: a konyhában lábas hullott a padlóra, előfordul, gondolta, visszahanyatlott, némán feküdt a zömök tömbbé tömörült sö­tétben, bűntudat kínozta. "

Next