Helikon, 2001 (12. évfolyam, 325-348. szám)

2001-01-10 / 1. szám (325.)

„Bizony, olajra léptek mind az eszmék" HELIKON LÁSZLÓFFY ALADÁR Százéves jövendőrontó Szász Endre: Anakreón versei (tusrajz) • Szőcs István tanulmánya • Szilágyi Júlia; Palocsay Zsigmond feltámadása • Mezey Katalin versei • Sigmond István; Ahol árnyéka van a fáknak • Csetri Elek Gr. Gyulai Lajosról • Lajosi Krisztina tanulmánya • SERÉNY MÚMIA Az ember egy percig visszatartja a léleg­zetét, egy órányira már nem képes. Ki nem kelt át valami testi-lelki, politikai, elvi, állami határon, és a pozitív vagy negatív ámulattól elállt a szívverése? Ám az ember csupán számadásait végzi, tervez, eszméletében szakaszolja a dolgokat évek, évtizedek, esendő év- ezredek szerint. Élni folyamato­san él. Hason kúszik, minden másodpercet érintve és elviselve. Állítólag ilyenkor, amikor fordul az esz­tendő, mint amikor a sebek gyógyulnak, javul a Föld, a világ helyzete, általános közérzete. Ez ugyan most nem nagyon látszik meg, de igaz lehet és sorsszerű. "Majd összenő, ami összetartozik" — mondta ki sejtelmesen Willy Brandt, s Európára értette, oly pillanatban, amikor még igazából az Ady-féle diagnózis háborúhidege tombolt: ama bizonyos min­den egész eltörött... És fal volt, és fél volt minden, és ugyancsak tél közelgett. Mikor nem jön éppen tél valahonnan va­lamire, hogy elfogyjon és elfagyjon az embe­rek vetése? Értelemszerűen visszatérünk, visszafordulunk a végsőkig beboruló Vörös- martysághoz, vagy azt próbáljuk értelemsze­rűen elfogadni, hangoztatni, bevenni, ami Panek Zoltán védőoltás értékű iróniájával egyből feljavíthatja helyzeti energiánkat: fél­lábbal még kinn vagyunk a sírból!?... Szomorú látni, nézni, elnézni, elviselni, hogy körülöttünk mennyien, hányán, nemze­tek, országok, egyének, személyiségek nem­csak veszíteni nem tudnak, de nyerni se. A napokban azért persze pukkant a pezsgő, hullott a konfetti, s egy kabarétréfa döbben­tett rá, hogy például József Attila múltszázadi író, s ma már én is múltszázadi születésű va­gyok, mint pár évtizede Jókai és nagytata. Százéves jövendőmondó vagyok, Herschel szimmetria-párja a régi kalendáriumok kerti oldalán, az időjárás-jóslás rovatban. Persze hiába skálázom, fix, hogy nem az én tanácsaim szerint fogják metszeni ezután a szőlőt és abrakoltatni a magaslovat. Vannak (mint mindig) elegen, akik adják a bankot és megszabják a fazont. S persze akik az új Eu­rópába nem akarnak bevenni, mint régebb a nagyobb és vásottabb utcagyerekek a rongy- labdázásba, ők sem egyeznek túlzottan a kris­tályhomlokzatú paloták üléstermeiben. Akik pedig lenn az utcán ellenük ricsajoznak, azok megint az Intemadonálét dúdolják, elég fal­sul, mert közben elszoktak tőle, de másképp manapság sincs Nizzába-utazás, hogyha az ember nem kontestál ellilulva valami ellen, amit úgy sem ér fel ésszel. Doktor úr, nem tudok menni, suttogja megtörtén az egyszeri székely. Nono, hát akkor hogy jutott el a ren­delőig, próbál kedélyeskedni az orvos. Hát jönni tudok... csak menni nem! Csak el ne tanulják a gyerekek (meg a hatalomra vergődő politikusok). Ezért nem emlegetik manapság előttük a Koldus és ki­rályfit meg a Hófehérke és a hét Grimm-test- vért, csak a Lokomotív meg az Alternatív Géték létét. Erasmusszal nem voltak megelé­gedve a tanítói, Csokonait kicsapták. Úgyis csupa negatív példa a múlt. Mohács előtt és Oráng után. Ismerek egy fiatal román költőt, bádog asztalon szabadtéri antikváriumot működtet az egyetem kerítésénél. A reklá­mért járó kis anyagi juttatásért most pár hete meg Mikulás-kabátot is öltött, úgysincs elég meleg holmija. Körülötte sokan tesznek úgy, mintha nem tudnák, hogy nem Gorkij találta fel az Éjjeli menedékhelyet, ő csak leltározta. Meg hogy Dosztojevszkij nem volt a bolsevik apostolok egyike, kár volt letépni az utcanév­tábláit Költőbarátom tudja jól, mi folyik. Már tavaly is itt vacogott. Feje fölött nyerik vagy veszítik el a nagy- és kisromániák pártjai a vá­lasztásokat. Az ő sorsa az eleven bizonyíték rá, hogy Bukaresttől Nizzáig és Strassburgig az összes eurókomfort céhlegényegyletek és el­nökönjelöltek jönni is, menni is tudnak Pilátus legalább kezet mosott, Heródes nem kezelte hiúsági kérdésként, hogy egyszer majd Dzsingisz kármai együtt fogják emlegetni. Köl­tőbarátom is csak azt kérdezi, szerintem már kétségbeesetten, hogy ha egyszer már eljutott Velencébe és hazajött, miért alázzák meg s tart­ják a határokon, mielőtt újabban hazazavamák fejcsóválva, amiért látni szeretné Giotto freskóit Assisi Szent Ferencről, melyekről írt már? Ahelyett, hogy boldog újévet kívánjak ne­ki, megpróbáltam visszatartani a lélegzete­met, de fölösleges volt: megelőzött, mint aki még hisz a barátságos konvenciókban, talán szó szerint is, mint valami varázsigében. Tényleg: én honnan tudhatnám, hogy nem pont ettől a csiklandósan, nevetségesen vado­natúj évszámtól, évszázadtól, évezredtől kezdve nem fordul-e a szél, a szerencse, a szokás, az esély, és jövő ilyenkor nem vise­lünk-e már mindnyájan Mikulás-kabátokat, lengő fehér réteget, mint trónfosztott Lear királyok. A túlélés kedvéért. A szerephez ha­mar hozzá lehet öregedni. Mindig lesz, aki korán őszül meg, mint az Isten. '\7A C ÓINK A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógus-száma 3012 , Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között FIGYELMÉBE! Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t

Next

/
Thumbnails
Contents