Helikon, 2013 (24. évfolyam, 615-638. szám)
2013-01-10 / 1. szám (615.)
4 VISKY MÁRIA Költőiség szavak nélkül Plugor Sándor gyűjteményes kiállításának margójára A kolozsvári Quadro Galériában 2012. november 14-30. között Plugor Sándor műveiből nyílt gyűjteményes kiállítás. A tárlat a művész életművének kiemelkedő alkotásait vonultatta fel: a korai korszakból származó olajfestményeket, az Öregek könyve sorozat válogatott darabjait, kifejező aktrajzait, fémkarcait, játékos monotípiáit láthattuk, s a már ikonikussá vált lovas kompozíciókból, illetve ördögös vénasszony-rajzaiból is bemutattak néhányat. Az újdonságot képező, Szalay Lajos Hatvan rajza (1941) után készült másolatok érzékletesen számoltak be Plugor kivételes rajzkészségéről, jó megfigyelőképességéről és kitartó munkájáról, amely nemcsak ez első alkalommal kiállított rajzokra, hanem a művész teljes munkásságára jellemző. A Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója által rendezett tárlat a galéria katalógussal kísért kiállítás-sorozatának része, amelynek célja az erdélyi művészet kiemelkedő alakjainak művészettörténeti igényű bemutatása. A megnyitón Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese méltatta a kiállítást, mely után Miklóssy Mária festőművész, a művész özvegye emlékezett Plugorra. E művekben nagyszerű humort fedezünk fel. Mégis, a néző meg-megáll egy pillanatra, és valami mélységes keserűséget is érez e vidámság mellett. Mi lehet a titka ez ellentmondó jelenlétnek? Lehetséges-e a kettőt egy alkotásban egybeforrasztani? A változatos műfajokban alkotó Plugor mesterien ragadta meg a lényegét egy arc vonásainak, egy-egy mozdulatnak vagy testtartásnak: művein a biztos rajztudás szintetizálása mutatkozik meg. A lényeg megragadása viszont sokkal magasabb szinten is kifejeződött művészetében, s ez az életnek, az emberi sorsnak, az emberségességnek az összegzése. A hétköznapok fájdalmainak egyszerű közlésére vállalkozik, s ezt oly közvetlenül éri el, az emberi sorsok tragikumát olyan ízes humorral közelíti meg, hogy üzenete emészthetővé, egyúttal elgondolkodtatóvá válik. Mindezt játszi könnyedséggel teszi: technikájában, eszközhasználatában humoros, játszadozó, miközben lényegileg drámai dimenziókat érint. A művész ars poeticájának tekinthető célkitűzés, miszerint ,játszani kéne, hogy úgy tűnjön, csak játszunk” (1998) úgy bizonyul, megvalósult. Az 1963-ban szülőfalujában, Kökösön készült tusrajz-sorozatának modelljei szülei és a falubeliek voltak, ezeknek egy részéből 1976-ban Szilágyi Domokosnak a rajzokhoz készült költeményével együtt készült el az Öregek könyve. A kisméretű, helyszínelésként elkészült gyakorlatok viszont önálló művekként állják meg helyüket: a fiatal művész érzékletesen fogalmazta meg a kimondhatatlant, az öregség méltóságát és egyben tehetetlenségét. Csíki Lászlónak vallotta rajzairól, hogy „...mindenik valami szimbólum. Az elem konkrét legyen, de ne a konkrét elemet nézd benne, ha kész van. Vers ez vagy zene. Azt lásd, amit bele tudsz nézni.” Amit csak megérthet a néző a körmét vágó öregasszony görnyedéséből, a hétköznapi gondokkal terhelt, álmát alvó öregember vagy a haldokló Soós mami látványából, azt mind kifejezi Plugor egyszerű vonalvezetéséből, ráncos arc- és kéz-megformálásaiból, kiegyensúlyozott kompozícióiból származó költőisége. Az irodalomhoz való szoros kötődése nem csak költőkkel, írókkal ápolt barátságai által jött létre. Az irodalommal szembeni átható érzékenységéről tanúskodik számos vers- és drámaillusztrációja. Beszédes Miklóssy Mária szóhasználata: „karcokat készített Illyés Gyula, Ady Endre, József Attila, Szilágyi Domokos és Farkas Árpád versei ürügyén” — hisz valóban, ezeknek a fémkarcoknak, valamint tusrajzoknak az irodalmi művek elsősorban csak apropóként szolgálnak. A sűrű, vékony vonalak fehérjének a fémkarcok fekete hátteréből való szálkás kiemelkedése expresszív, sajátos értelmezést ad az irodalmi műveknek, melyeknek a képzőművészeti alkotások nem alárendeltjeivé, hanem öntörvényű, egyenrangú társaivá válnak. Plugor fő grafikai műfajában, a tusrajzban bontakozott ki legteljesebben, s ezek a vonalversek széles palettájú kísérletezésről beszélnek. Míg az Öregek könyve sorozat jellegét Bölöni Sándor „grafikai följegyzésekként” említi, az Angyallétrából (1995) ismert aktok szinte egy-egy zárt görbe vonalból állnak, a nagyméretű, biblikus témájú vagy öregeket és ördögöket felvonultató tusrajzai pedig már kusza vonalhálós kompozíciók. Plugor aktrajzai rendkívüli líraiságot tükröznek, ugyanakkor figyelmes szerkesztés, a technika biztos uralásának gyümölcsei: bár egy-két légies tollhúzást látunk, a költő keze biztosan tudta, hol kell megtörni a vonalat, hol kell az érzékiség kifejezésére erősebb körvonalat használni, s hol kell sejtelmesen fehéren hagyni egy hajlatot. Az alkotott művek szavak nélküli versek a nőiesség tiszteletére, az ártatlanság és a kéj lágy metaforái. E grafikák elkészülése „a vonal tudatos vagy spontán »kilengése«, játék is természetesen” — vallja Plugor, s az eredmény is játékos: az alapos kigondolás a művész titka maradt. A fiatal test vonalaihoz kötődő csodálattal ellentétben a művész nagymértékű megértéssel fordul az öregek megjelenítéséhez, amely a pályakezdéséből származó alkotásairól, és utolsó, az 1990-es években készült tusrajzairól is egyaránt visszatekint a nézőre. Az aktokon megfigyelhető lágy vonalak megtörnek, megjelennek az arcokon a ráncok, a kezek göcsörtössé válnak, s megnyúlt mozdulatok helyett megterhelt idős édesapák és édesanyák jelennek meg. Mert Plugor minden öregasszonyában édesanyját és minden vénemberben édesapját láthatjuk, akiket odaadással örökített meg számos alkalommal. Az idős ember békés együttléte a szunynyadó macskával, báránnyal, vagy a humorral megformált ördög jelenléte a történelem vagy mindennapok nehézségein gyötrődő emberrel, az öregasszony alázattal és drámaisággal imára kulcsolt keze - gyakran előforduló témák e kompozíciókon, amelyek az alkotó szülőföldhöz kötődésének, s az ottani emberek sorsának tág perspektívából rálátó meghatározásai. Plugor minden esetben figurális képei olyan elvont jelentést hordoznak, amelyek modernné teszik a hagyományos elemeket is. Esztétikai értékéről beszél komoly játékossága, a keserű, a drámai derűs ábrázolása, határozott szerkesztésének könynyedsége. E művek Kosztolányi kérdéseit idézik fel bennem: „Akarsz-e játszani mindent, mi élet? /(...) s akarsz, akarsz-e játszani halált?” - és határozott választ adnak rá. Lapszámunkat a kolozsvári Quadro Galériában rendezett Plugor Sándor retrospektív kiállítás anyagából válogatott rajzokkal illusztrálták. Öregember ördöggel (Kísértés), 1993 Akt, 1995 HELIKON