Adony - Adonyi Újság, 2020 (5. évfolyam, 1-11. szám)

2020-01-01 / 1. szám

DÖNTI/ JSAQ Ünnepi visszatekintő Advent és Karácsony minden évben egy gyönyörű és izgalmas időszak mindenkinek. Számomra ez nem pusztán a karácsonyi láz és felfokozott hangulat miatt varázslatos, hanem a városunkban megrendezett programok is mindig megmelengetik a szívemet. A decemberi ünnepi események, az Adventi vásár, a koncertek, a Jézuska-várás, és az Élő Betlehem mind-mind különleges és kedves események a városunkban. Mindegyikről lehetne hosszú cikkeket írni, amiben megköszönjük a szervezőknek, önkénteseknek, ötletgazdáknak, résztvevőknek a rendezvényt, de engedjék meg kedves olvasók, hogy a hozzám legközelebb álló hagyományról - mert hiszem és tudom, hogy ez már a közös ünneplésünk szerves része - írjak pár sort. Az Élő Betlehem 2019-ben is megrendezésre került a templom melletti téren, ami minden délután megtelt érdeklődőkkel. Mindhárom nap forralt borral, teával és sült gesztenyével várták a kilátogatókat, melyet borrendi és önkormányzati felajánlásból készítettek el az aznapi vendéglátók. December 24-én Tischner János és Kiss Ferenc, 25-én Alsóházi András és Bokor János, 26-án pedig a Salina Táncegyüttes és a Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalta el a feladatot. Az érdeklődők minden délután megtekinthettek egy kis műsort, amit a Jézuska -városban szereplő gyerekek, adonyi fiatalok, és táncosok adtak. Minden önkéntes serényen munkálkodott azon, hogy megint hangulatos élményben legyen része városunk lakóinak, és véleményem szerint ez ismét sikerült. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam a kedves olvasók figyelmét, hogy ez egy lelkes, önzetlen munka, amit sok-sok éve ugyanazok az emberek vállalnak magukra. Az idei évben (2020) és a következő esztendőkben is várjuk a közösségért tenni akaró lakosokat, hiszen a cselekvő emberekre mindig szükség van, ez a közösségépítés egyik alapköve. Tudom, ez már egy tág értelmezése a Karácsonynak, de a közösségi élet, az együttlét, az egymásra figyelés ebben az időszakban talán halmozottabban van jelen az életünkben, ezért is fontosak ezek a programok. Megható és örömteli volt látni, hogy mennyien összegyűltünk. Külön öröm volt, hogy idén egyre többen hoztak magukkal saját bögrét, így is apró lépést téve a hulladék­­termelésünk csökkentése érdekében. Remélem jövőre ismét találkozunk! Alsóházi Réka ZOZO. 1 CCV­JA~GJT^.evjr 1. SZCCWL Betlehemezés 2019 adventjében 15 gyerekkel mentünk betlehemezni. A karácsonyhoz kötődő magyar népszokást szeretettel visszük a családokhoz. Czelecz Lara famíliájában ő a negyedik generáció, aki betlehemezik. Idén újdonság volt, hogy egy társasházban is előadhattuk a kis történetünket. Kedvenc helyeink vannak. A Szűz Mária Gondozóház is az. A műsorunk után az indiai nővérek meséltek az otthoni karácsonyaikról, és Adonyba költözésük körülményeiről. Szeretném megköszönni Szabó Ferinek a betlehemet, amit ő készített, és minden évben megkapjuk. Köszönet a gyerekeknek, a családoknak, és a két segítségemnek: Nagy Tamásné Mónikának és Kissné Szalai-Gindl Zsófinak. Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Újévi koncert a templomban 2020. január 4-én tartotta a már hagyománnyá vált újévi koncertjét a Gyöngyvirág Női Kar az adonyi Sarlós Boldogasszony templomban. A szép számmal összegyűlt hallgatóságnak négy részből álló műsort adtak elő Horváth Péter karnagy vezényletével és zenei kíséretével. Az első részben Karai József Karácsonyi dalai hangzottak el, ezt követte Kodály Zoltán Adventi éneke, majd egy, főként erdélyi karácsonyi dalokból összeállított válogatás és egy katalán karácsonyi ének. Zárásként ismét Kodály­­mű következett: Jézus és a gyermekek, ezután pedig a közönséggel közösen énekelt Mennyből az angyal. A műsort énekszóló és két vers tette színesebbé. Ignácz Ildikó Takács Béláné

Next