Ajka - Ajkai Szó, 2010 (23. évfolyam, 1-49. szám)

2010-01-08 / 1. szám

2 Ajkai Szó­ v-­­ KÓRHÁZ Tízmillió forint jutalmazásra a Magyar Imre Kórház évzáró ünnepségén A gyógyítás tekintetében szép év volt (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Nyári Ildikó beszé­dében elmondta: - Jelentős szakmai fejlő­dést értünk el egy év alatt. EMG-szakrendelést indítot­tunk, amelyre a megye min­den területéről érkeznek be­tegek. Központi betegirányí­tási rendszert működtetünk, a szülészet-nőgyógyászat pe­dig szűr­őcentr­ummal b­ővült. Dawn-szűrés és 4D-s ultra­hang is van már Ajkán. A gazdasági, műszaki igazga­tás élén új dolgozó áll, és a minőségirányítás területén szintén előreléptünk, hiszen az országban elsőként audi­­táltuk magunkat az egysé­ges magyar egészségügyi standardokra, ami szintén nagy munka volt. Aztán még „mellesleg” végeztünk járó­beteg elégedettségi vizsgála­tot, 900 adatlapot dolgozott fel a minőségirányítási igaz­gatóság. Most vannak folya­matban a dolgozói elégedett­ségi vizsgálatok. A munka­társak zöme örül, hogy van munkahelye, hogy itt dolgoz­hat. Sajnos, amiről nem mi tehetünk, az a központilag biztosított fizetés és egyéb juttatások mértéke, ezekkel nem tudunk mit kezdeni. De próbálkozunk majd a mun­karuhával és olyan kívánsá­gokkal, amelyek jogosak. A struktúraváltás jegyében a fertőzőosztály ágyainak szá­mát öttel emeltük, a gyer­mekosztályon növeltük a já­róbeteg óraszámokat, az uro­lógián is igyekeztünk a beteg­igényeket kielégíteni - sorol­ta a kedvező változásokat a főigazgató. A továbbiakban elmondta, hogy az intéz­ményben harmincnyolc ha­tósági ellenőrzés volt, elma­rasztaló megállapítás nem történt. - Ezt én egyedül an­nak tudom be, hogy bevezet­tük a minőségügyi rendszert. Érzem, most már mindenki érti, miért is csináltuk ezt - tette hozzá. Dr. Nyári Ildikó hangsú­lyozta, hogy nagy előrelépés történt a képzések, tovább­képzések terén, amelyen ezer fölötti létszámmal vettek részt a dolgozók. Szólt a pá­lyázatokról: a sürgősségi osztályra négyszázmilliós, a struktúra átalakításra más­fél milliárdos van folyamat­ban, és beadás előtt áll egy a hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére is. Az önkormány­zat az önrészt vállalta, ez is százmilliós érték. Remélhe­tőleg nyerők lesznek az emlí­tett pályázatok és ezzel az ajkai kórház jövője hosszú tá­von biztosítva lesz. A zárószám ismét Németh Noémi kitűnő műsoráé volt, majd a kórház vezetői foga­dást adtak a dolgozók tiszte­letére. Tollár Sándor Györkös Fischli János, az egészségügyi bizottság elnöke mondott pohárköszöntőt / AVATAL A munka folytatódik a padragi városrészben Megújuló mellékutak, nyolc kilométer bicikliút 757 millió forintot fordítottak két mellékút rekonstrukciójára Veszp­rém megyében a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) ke­retében. A forrásokat az Európai Re­gionális Fejlesztési Alap (ERFA) biztosította. Ajka ke­­rékpárút-hálózata két és fél kilométerrel bővült egy másik fejlesztési projektben. Ünnepélyes útátadásra ke­rült sor pénteken Ajkán. A műszaki átadással a végéhez érkezett két Veszprém megyei mellékút európai uniós forrás­ból finanszírozott felújítása. A közlekedők európai színvona­lú útként vehetik ismét birtok­ba a KDOP keretében felújí­tott Ajka-Pula összekötő utat több szakaszon, valamint a Devecser-Tapolca összekötő út Devecser és Pusztamiske közti szakaszát, összesen csaknem 15 kilométeren. Ez­zel párhuzamosan, külön pá­lyázat keretében elkészült az Ajka és Padragkút közötti 2450 méteres kerékpárút is. A magyar mellékutak felújí­tási programját a Magyar Közút Nonprofit Zrt. projekt­gazdaként irányítja. Feladatai közé tartozik a projektjavasla­tok feltárása, a projektek elő­készítése, a tervező és a kivite­lező kiválasztása, a kiviteli tervek elkészíttetése, a kivite­lezés alatt a műszaki ellenőri feladatok ellátása, a monito­ring, a teljes adminisztráció, a projektmenedzsment és az el­számolás, valamint az átadott útszakaszok figyelemmel kí­sérése további öt esztendőn keresztül. A most záruló felújítási projektet Vörös Gyula, a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója mutatta be. A munkálatok elvégzésére szabályos közbe­szerzési eljárással választot­ták ki a kivitelezőket, a CO­LAS Építő Zrt.-t és a Hor­váth-Ép Kft.-t. A cégek július végén vehették át a munka­­területet. A rekonstrukció során részben kiszélesítették az útpályát és két rétegben erősítették meg a burkolatot. Ahol szükséges volt, ezt meg­előzően lokálisan cserélték a pályaszerkezetet. A belterü­leti részeken a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodni kellett. Felújították az útsza­kaszokon található műtár­gyakat, forgalomtechnikai és biztonsági elemeket telepí­tettek. Az avatóünnepségen Pál Béla, a Közép-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Tanács elnöke beszédében kiemelte, hogy ezekre az útfelújítások­ra az Új Magyarország Fej­lesztési Terv égisze alatt, az unió regionális fejlesztéseket támogató alapja finanszírozá­sában kerülhetett sor, 757 millió forintból. „Országszer­te folynak a hasonló léptékű beavatkozások - mondta az RFT vezetője a sok kis lépés összeadódik, így a közlekedés a magyar közúthálózat egé­szén érzékelhetően gördülé­kenyebbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá válik.” A közútkezelő számításai sze­rint ebben a projektben 37 ezer ember tekinthető az út­rekonstrukciók közvetlen ha­szonélvezőjének. A magyar mellékutak 2007- 2008-as rekonstrukciós prog­ramja országosan összesen 73 projekt keretében 1114 kilo­méternyi út felújítását foglalja magában 2009 végéig. Az ak­ciótervben Magyarország hét statisztikai régiójában össze­sen 183 útszakasz felújítására nyílik lehetőség uniós finan­szírozással, csaknem 50 milli­árd forintból. A közép-dunán­­túl régióban 2009-ben 100 ki­lométernyi közút újult meg, összesen mintegy 4 milliárd forint értékben. Az ajkai avatóünnepség örömteli mozzanata volt, hogy a közút mellett átadtak két és fél kilométer kerékpárutat is. Ajka város 194 millió forintos ráfordítással bővíti kerékpár­­út-hálózatát - ebből a KDOP közel 150 millió forintot fedez -, a bicikliutak együttes hos­­­sza a beruházás befejeztével meghaladja majd a nyolc kilo­métert - tájékoztatta a részt­vevőket Schwartz Béla pol­gármester. Arról is szólt, hogy a munka folytatódik a padra­gi városrészben, mert annak további fejlesztése is fontos. Például a Csékúti hídtól az ABC-ig tartó szakaszon járda épül hamarosan, a másik ol­dalon pedig reményei szerint folytathatják a kerékpárút ki­építését és eltűnnek a légká­belek, buszmegállók készül­nek. A padragi városrész te­hát egy új perspektíva előtt áll. Egyébként önkormányza­ti beruházás keretében való­sult meg 48 millióból a kerék­párút mellett a közvilágítás kiépítése, továbbá húszmil­lióból térköves buszmegálló, leállósáv készült, az óvoda előtt pedig járda és gyalogát­kelő. Schwartz Béla, Pál Béla és Vörös Gyula vágta át a nemzetiszínű szalagot­ ­­ wmmmmmmmmmmmmmmm 2010. január 8., péntek Hatékonyabb munka a hivatalban Szervezetfejlesztési megoldás Ajka város polgármesteri hivatalának igazgatási feladatainak javításá­ra című pályázatot nyert a város a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt Új Magyarország Fej­lesztési Terv keretében. A projekt összköltsége 19 millió 750 ezer forint volt, amelyből a város önerőként 1 millió 580 ezer forintot bizto­sított. A program keretében a szakemberek átvilágítot­ták a hivatal működését, a dolgozók több mint harmada képzésen vett részt, vala­mint beszerezték a munká­hoz szükséges programokat. A munka márciusban kezdő­dött és az év végén lezárult. A rendszer előnye a lakosság és a vállalkozók szempontjá­ból az, hogy átláthatóbbá vá­lik a polgármesteri hivatal tevékenysége, az elektroni­kus ügyintézés bevezetésé­vel javul a hatósági munka minősége, ellenőrizhetőbbé válik a polgármester és a képviselő-testület munkája. A képviselő-testületi tagok abban érzik ennek előnyét, hogy javul a testület, a part­nerek és a civil szervezetek kapcsolata, a rendeletek át­tekinthetőbbek lesznek. Az új program lehetőséget ad arra, hogy a döntések előké­szítésében az érintett szerve­zetek, kisebbségi és nemzeti­ségi önkormányzat, oktatási intézmények, civil szerveze­tek is részt vegyenek. (TA) A fejlesztésekről dr. Jáger László címzetes főjegyző tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit Két keréken az egészségért Közép-dunántúli Regio­nális Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” KDOP-2009- 4.2.2 című pályázati felhí­vás keretében Ajka Város Önkormányzata sikeresen vállalkozhat kerékpárút építésére a „Két keréken az egészségért” című pályáza­tával. A projekt elszámolható teljes költségvetése 140 907 469 forint, melyhez 119 771 349 Ft támogatást nyert el a város. Az újonnan építen­dő kerékpárút összeköti a már megépített szakaszo­kat, így Ajka-Bakonygye­­pestől folyamatos kerék­párúton lehet eljutni Ajka- Padragkút és Ajka-Ajka­­rendek településrészekre. Az így kiépítendő kerékpár­utak hossza eléri a 12 kilo­métert. Az új szakasz az Ajka Fő út melletti Ifjúság utcától az úrkúti elágazóig terjedő, és az Ajka, Korányi Frigyes utca - Kórház utca közötti szakaszokat foglalja magá­ba. Ahol az adottságok lehe­tővé tették, ott önálló ke­rékpárút épül a járda mel­­­­lett, a szűkebb szakaszok­­ esetében pedig egyesített­ járda és kerékpárutat ala­­­kítanak ki; ilyen például a­ Korányi utcai szakasz. A Torna-patak felett új kerékpáros híd, valamint helyenként kerékpáros pi­henő kialakítására is si­kerül. A szükséges adminisztrál­tív kötelezettségek elvégzé­­után a beruházást ta­se vas­szal kezdik el, szeren­csés esetben még 2010 őszé­re már be is fejeződhet. # Ajkai Szó Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata. A Maraton Lapcsoport tagja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság, felelős szerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/400-400 E-mail: ajkaiszo@ajkanet.hu Hirdetésfelvétel: PLT Ügyfélszolgálat - Ajka, Szabadság tér 11. Az önkormányzat megbízásából kiadja: Maraton Lapcsoport - Multivízió Kiadói Kft. http://www.maraton.hu Felelős kiadó: Heffler György ügyvezető igazgató: Nagy Zoltán Péter ügyvezető igazgató Lapigazgató: Hoffmann Dóra Technikai szerkesztőség: 8200 Veszprém, Almádi u. 3. Hirdetési e-mailcím: veszpremmaraton@maraton.plc.hu Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári u. 12. Felelős vezető: Jens Danhardt. Megrendelés száma: 1/23/2010 ISSN: 0238-6267 A lap ingyenes. Megjelenik 12 700 példányszámban. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága - terjesztési információ: 80/949-199 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az Ajkai Szóban elhelyezett fizetett hirdetések nem az Ajkai Szó szerkesztősége vagy kiadója véleményét tükrözik. V s

Next