Ajka - Ajkai Szó, 2011 (24. évfolyam, 1-48. szám)

2011-01-14 / 2. szám

­> Ajkai Szó KÖZMEGHALLGATÁS A hatósági döntésnél a lakók véleménye is fontos Technológiaváltásra készül a MAL Zrt. Egységes környezeti hatósági engedélye meghosszabbítását kérte a MAL Zrt. A korábban öt évre ka­pott engedély február végén jár le. A szakhatóságok a vállal­kozást, annak környezetét, a melléktermék-elhelyezési módját egyaránt vizsgálják az engedélyeztetési eljárásban. Mivel a MAL tevékenysége há­rom települést, Ajkát, Kolon­­tárt és Devecsert is érinti, ahol tízezrek élnek, ezért köz­meghallgatáson kellett beszá­molni annak folyamatáról. A Közép-dunántúli Környe­zetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által a művelődési házban január 11- én tartott közmeghallgatáson elhangzott, hogy a MAL Zrt. áttér egy olyan technológiára, amelynek szilárd halmazálla­potú lesz a hulladéka. A szilárd vörösiszap nem okozhat az ok­tóberihez hasonló katasztró­fát. A technológiai átállás ha­tásvizsgálata is zajlik. A tanul­mányt végző szakemberek tá­jékoztatójukban elmondták, hogy a vállalkozás a nagy mennyiségű csapadékra is fel­készült, a tározók közül egy­nek az a célja, hogy összegyűjt­se, majd megfelelő tisztítást követően a Torna-patakba en­gedjék belőle a környezetre már ártalmatlan vizet. Folya­matosan figyelemmel kísérik a tározók környezetét, megerő­sítették a tározókat, amelyek anyagát a szakhatóságok is megvizsgálták, és megfelelő­nek minősítették. A hatósági eljárás időtarta­ma alatt a teljes dokumentáci­ót megtekinthetik az érintet­tek a három település polgár­­mesteri hivatalában, véle­ményt mondhatnak, észrevé­telt tehetnek, amelyek figye­lembe vételével születik meg a végső döntés. (ta) Ahhoz képest, hogy milyen közeli a halálos áldozatokat is követelő katasztrófa, keveseket érdekelt a jövőbeli szabályozás Rajzokkal köszönik a kolontáriak A vörösiszap-károsultak megsegítésére kezdeményezett gyűjtésben összeadott közel százezer forint adományt kará­csony előtt adták át a Héliosz üzletházban a kolontári kisis­kolások egy csoportjának. Nagy öröm sugárzott a gye­rekek arcáról, amikor köszö­netképen énekeltek egyet a gyűjtést szervező és segítő ke­reskedőknek. Soháné Csóka Zita tanárnő meghatódott sza­vakkal beszélt a segítőkészség önzetlen megnyilvánulásáról. Kun Gyula a szervező kereske­dők nevében elmondta, hogy nagy öröm és egyben tanulság is ahogy egy ilyen összefogás kialakul. - Arra törekszünk hogy az odafigyelés, az érzékenység a segítőkészség továbbra is meg­maradjon, ezért a gyerekektől azt kértük, hogy készítsenek olyan rajzokat amelyeken ők ábrázolják az összefogás ere­jét. Az elkészült rajzokat, fest­ményeket az üzletházban kiál­lítjuk, és keressük a szponzoro­kat hogy a legkifejezőbb alkotá­sokat díjazni is tudjuk - jelen­tette be. 2011. január 14., péntek F­ánksütőver­seny és disznótor A farsangi időszakban váro­sunkban is számos egyesület, klub tart vidám télbúcsúztató programot. Az óvodák és isko­lák minden évben megtartják a gyerekek által kedvelt progra­mot. Beöltözni többnyire csak a kisebbek szoktak, de a felső ta­gozatosok is jól érzik magukat a bálon. A farsang vízkereszt­től, január 6-tól hamvazószer­dáig, a nagyböjt kezdetéig tart. A nagyböjt húsvét előtt 40 nap­pal kezdődik. A farsangi kar­nevál, busójárás, álarcos bál a tél elűzésére a tavaszvárásra szolgál. A télűző ünnepkör le­zárása a farsang sarka, amely­nek utolsó napja a húshagyó kedd, amelyet hamvazószerda, a 40 napos böjt kezdete követ. A Csingervölgyért Egyesület tag­jai február 26-án tartják a far­sangi rendezvényüket. A szer­vezők délután a gyerekeket várják egy vidám együttlétre a közösségi házba. A gyermekfarsangot tavaly szervezték meg először. Az érdeklődés nagy volt, a legfia­talabb beöltöző a 2 éves Gyimóthy Lilla volt. A fiúk gyakran bújnak mesefilmhő­sök jelmezébe, míg a lányok inkább maguk találják ki az öltözetüket. Volt, aki sportoló­nak öltözött, más táncosnak, és nem hiányozhatott a Bar­bie baba sem. Az egyesület tagjai az idén is megvendégelik a farsangoló­kat, a legötletesebb jelmezt­öl­tőket pedig megjutalmazzák. Délután a felnőttek szórakoz­nak. A bódéi Nosztalgia Nyugdí­jasklub népi hagyományok fel­elevenítésével búcsúztatja a leghidegebb évszakot. A toll­­fosztást lezáró mulatságon, a sudrin farsangifánksütő-ver­­senyt hirdetnek a háziasszo­nyoknak. A finomságot aztán közösen elfogyasztják, miköz­ben beszélgetnek, nótáznak és jól érzik magukat. Disznóvágással majd este közös disznótoros vacsorával eleveníti fel az egykori falusi élet hagyományait Ajkaren­­dek lakossága. Az idén már negyedik alkalommal hirdeti meg a programot a művelődé­si ház vezetése. Január 15-én szombaton a kulturális köz­pont udvarán tartják a disz­nóvágást, a vacsora 18 órakor kezdődik. A farsangi bált is minden évben megtartja a te­lepülésrész kulturális műsor­ral, hangulatos sváb zenével. Tisler Nosztalgiás tisztújítás Tisztújítást tartott a Nosz­talgia Nyugdíjas Klub tagsága a január 4-i összejövetelén. A tagság elnöknek ismét a klu­bot nyolc éve vezető Szim­eisz­­ter Imrénét választotta. A tit­kár Pető Jánosné lett, a pénz­táros Sipos Andrásné, helyet­tese Németh Imréné. Az ellen­őrző bizottság tagjává Sársze­gi Károlyt, Dezső Sán­dornét valamint Mayer Ferencet vá­lasztotta a tagság. Szimeiszter Imrénétől megtudtuk, január 22-én irodalmi délutánnal ün­neplik a Magyar Kultúra Nap­ját. Január végén kezdik a toll­­fosztást, február 19-én a toll­­fosztást lezáró sudri alkalmá­val rendezik a farsangi mulat­ságot és a fánksütő versenyt. Március 15-én felavatják és felszenteltetik a klub által ké­szített márványtáblát, amely­hez Jenei Ferenc készít ková­csoltvas koszorútartót. Helyettesítő háziorvos Az ajkai IV. számú háziorvosi körzet ellátási területén (Bajcsy Zs., Batthyány tér., Beréndi u. Kisberéndpuszta, Damjanich u. Dobó K. u., Egri u., Erdő u., Erkel F. u., Gergőföldi u., II. Já­nos Pál tér, Juhar-sor, Kiss u., Liliom u., Liszt F. u., Mátyás ki­rály u., Tálas u., Széchenyi u. 2-42-ig és 1-43/C-ig, Szegfű u., Szent István út, Váci M. u., Vasút u, Vasvári Pál u.,) 2011. janu­ár 1. napjától személyes ellátást nyújt dr. Erdő Ferenc házior­vos a felnőtt háziorvosi rendelőben (Semmelweis u. 1. I. emelet 18/19.) Telefonszám: 511-228 Rendelési idő: H: 08.00- 12.00 óráig K: 12.00-16.00 óráig, SZ: 09.30-13.30 óráig CS: 08.00-12.00 óráig P: 08.00-12.00 óráig Városi hetilap. A lapot alapította Ajka Város Önkormányzata. A Maraton Lapcsoport tagja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/400-400 E-mail: ajkaiszo@ajkanet.hu Hirdetésfelvétel: PLT Ügyfélszolgálat - Ajka, Szabadság tér 8. Az önkormányzat megbízásából kiadja: Maraton Lapcsoport - Multivízió Kiadói Kft. http://www.maraton.hu Felelős kiadó: Kázmér Judit ügyvezető igazgató, Heffler György ügyvezető Kereskedelmi vezető: Dienes Marcell Technikai szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Hirdetési e-mailcím: veszpremmaraton@maraton.pl­.hu Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári u. 12. Felelős vezető: Jens Danhardt. Megrendelés száma: 2/24/2011 ISSN: 0238-6267 A lap ingyenes. Megjelenik 12 700 példányszámban. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága - terjesztési információ: 80/949-199 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Az Ajkai Szóban elhelyezett fizetett hirdetések nem az Ajkai Szó szerkesztősége vagy kiadója véleményét tükrözik.

Next