Ajka - Ajkai Szó, 2016 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2016-04-22 / 15. szám

Ajkai Szó 2016. április 22., péntek Új termelőcsarnokot épít a Speed-Tech 2017-re szinte megduplázhatja munkavállalóinak számát az osztrák cég városunkban, ugyanis építési telket vettek az Ipari Parkban, ahol a tervek szerint idén májusban vagy júniusban kezdődhet az új termelőcsarnok építése. Andreas Liskát, a Speed-Tech Kft. egyik tulajdonosát kér­deztük a befektetésről, a cégről és városunkról. A cégvezető elmondta, hogy a beruházás egy 2015-ös szerződés alapján jöhet létre, amelyben Ajka Város Ön­­kormányzata és a Speed-Tech Kft. megegyezett egy, az Ipari Parkban található építési telek elővásárlási jogáról. Néhány hete ezt a szerződést véglegesí­tették, azaz aláírták a hivatalos vásárlásról szóló dokumen­tumokat is, így már az építési tervek engedélyeztetése van folyamatban. Amennyiben az engedélyeket probléma nélkül megkapja a cég, akkor már idén májusban elkezdődnek az építési munkálatok és pár hó­nappal később, novemberben, használatba is vehetik a cég munkatársai az új helyet. Ám ezekkel az információkkal na­gyon előre szaladtunk a Speed- Tech Kft. történetében, ezért megkértük Andreas Liskát, hogy meséljen a cég múltjáról és az új telephely szükségessé­géről is. - A Speed-Tech Kft. az oszt­rák OTB Group GmbH cso­port tagja. A cégünk idén ün­nepli a huszadik születésnap­ját, a jubileum évében jelenleg nyolcvanan dolgoznak nálunk. Kiváló minőségű alkatrészeket gyártunk belföldi és nemzet­közi konszerneknek a vasúti­­par, az autóipar és a gépgyár­tás számára. Továbbá teljesen automatizált tárolórendszerek elektromos vezérlőinek ki­alakításával is foglalkozunk. Tevékenységünk egyre szerte­ágazóbb és mivel folyamato­san a fejlődésre törekszünk, a jelenlegi telephely már kevés­nek bizonyul a terveink meg­valósításához. Itt már nincs lehetőségünk tovább bővülni, ezért van szükségünk egy új csarnok építésére - fogalma­zott a cég tulajdonosa, aki arra is kitért, hogy hatalmas segítséget jelent nekik az ön­­kormányzattal kötött megálla­podás. Andreas Liska kiemelte, hogy a várostól minden támo­gatást megkapnak, amire egy cégnek csak szüksége lehet, ezt pedig új munkahelyek terem­tésével kívánják megköszönni. Rámutatott, hogy a bővülési folyamatot csak megtervezett lépések szerint lehet elérni, ami ugyan nem megy egyik napról a másikra, de a Speed-Tech Kft. vezetése a létszám nyolcvanról százötvenre emelését tűzte ki célul 2017-ig.­­ Számunkra az elégedett munkavállalók a legfonto­sabbak, ezért megbecsüljük a munkájukat és törekszünk arra, hogy szívesen dolgozza­nak nálunk. Tulajdonostár­sammal tisztában vagyunk azzal, hogy Ajkán sok üzem van és kevés a szakképzett al­kalmazott, pontosan ezért tö­rekszünk a dolgozók korrekt foglalkoztatására. Családi vál­lalatként ez sikerül is, hiszen a munkásaink látják, hogy hos­­­szútávon gondolkodunk velük, nálunk biztos munkahelyük van - fejtette ki Andreas Liska, majd kérdésünkre elmondta, hogy 1994 óta él párhuzamo­san Grazban és városunkban, ez idő alatt pedig nagyon meg­szerette hazánkat. Több céget alapított már Aj­kán, a nevéhez fűződik a Payer, a Seidel és az Amed-Tech in­dulása is. Csodálatosnak tartja a környéket, felesége magyar, tehát nem csak az üzlet köti városunkhoz. Szeret itt élni és dolgozni, mert úgy gondolja, hogy Ajka egy lehetőségekkel teli hely, amelynek környékén a különösen szép természe­ti adottságok is megvannak. Előnynek tartja azt is, hogy nincs messze a Balaton. Szí­vesen kirándul két kutyájával, vagy motorozik a térségben. Érdekes módon „idegenként” észreveszi azokat az értékeket, amire mi csak legyintünk. Sok helybéli külföldre készül, And­reas Liskának viszont tervei vannak Ajkával a későbbiek­ben is. SzR. Százéves asszonyt köszön­töttek április 18-án a Kinizsi utcában. Trümmer Gyuláné született Ruppert Katalin áp­rilis 16-án családja és barátai körében ünnepelte századik születésnapját. Hétfőn az ön­­kormányzat nevében dr. Horvá­th József alpolgármester, Péntek Magdolna, a szociális és igazga­tási iroda vezetője és Böröczné Németh Csilla, az iroda munka­társa is felköszöntötte. A nagy eseményre Bakos Frigyes espe­rest is meghívták. Kati néni Balatoncsicsón szü­letett, édesapja biztosítási ügy­nökként dolgozott. Édesanyja fiatalon elhunyt, amikor ő két­éves volt. Egy édestestvére volt, édesapja új házasságából két fél­testvére született. Kati néni Csicsón végezte a hat elemit, majd otthon kellett dolgoznia, az állatokat ellátni, tejet vinni eladni, a szőlőben kapálni, nyáron pedig aratni jártak. A férjét, aki Ajkán molnár volt, Csicsón ismerte meg. Aj­káról került ugyanis Balaton­­csicsóra egy pap, akihez a férje járt a testvérével és az édesapjá­val. A két fiútestvér Kati nénit és a nővérét vette feleségül, így mind a ketten Ajkára kerültek, egymás szomszédságában lak­tak. Kati néni 1937-ben ment férjhez. Ekkor a férje szüleihez költöztek, akik már akkor is a Kinizsi utca végén laktak, mert ott volt a malom. Két fiuk született, de az első kisgyermekkorában meghalt. 1946-ban született Gyula fiuk, aki 1979-ben halt meg. Kati néni mindig a háztar­­­­tást vezette. Ajkán is állatokat tartottak és földet műveltek. A sok állat, tehén, disznó, barom­fi, és a ház körüli munka miatt szabadideje nem nagyon volt, olvasásra vagy kézimunkázásra nem jutott idő. Egy vérszerinti és egy foga­dott unokája van, valamint két dédunokával is büszkélkedhet. Kati néni jelenleg is az unoká­jával, Katalinnal és családjával él együtt. Az újságot mindig elolvassa, szeret tévét nézni, különösen a főzőműsorokat adó csatornát, mert főzni nagyon szeretett, néha még most is főz. Gyakran megy ki az udvarra és az utcára is beszélgetni. Nem igazán beteges, mindössze két­féle gyógyszert szed, csak a hal­lása gyenge egy kicsit. zsge Kati néni százéves lett Az új csarnok látványterve Bakos Frigyes esperest is meghívták a köszöntőre, mellette (közé­pen) dr. Horváth József alpolgármester (Fotó: Györkös) (Fekete) csepp a tengerben A városban sétálva április 15-én délelőtt több helyen is feketébe öltözött emberek­kel találkoztak kollégáink, olyanokkal, akik szolidaritást vállaltak az egészségüggyel és eleget tettek Sándor Mária fel­hívásának Ám a tanársztrájk elvesztette a lendületét, egyet­len intézmény kivételével mindenhol volt tanítás az első két tanórában. A Tanítanék mozgalom reg­gel nyolctól immáron két órás munkabeszüntetésre kérte fel az oktatási intézmények munkatársait. Az eseménnyel párhuzamosan a feketeruhás nővér pedig a civileket és az egészségügyi dolgozókat kí­vánta mozgósítani, hogy visel­jenek feketét ezen a napon. A két kezdeményezés csak részben váltott ki aktivitást az ajkaiakból. Fekete ruhás járókelőket és tanárokat is lát­tunk. A kórházban a dolgozók többsége szintén sötét pólóra cserélte a megszokott fehéret. Informátorunk szerint töb­bek között a rehabilitáción, az ambulancián, az intenzív osz­tályon, a műtőben és az anesz­­teziológián is feketében tevé­kenykedett a személyzet. Dr. Nyári Ildikó igazgató főorvos nem járult hozzá, hogy mun­katársunk fényképet készítsen a szolidaritást vállalókról, de így is eljutott egy feketeruhás csoportkép a szerkesztősé­günkbe. Az iskoláknál üresség és csend fogadott bennünket az udvarokon. Az Ajkai Szak­képző Iskola Általános Iskola és Kollégium Bánki Donát épületegysége előtt néhány feketeruhás nyugdíjas gyüle­kezett nyolc órakor. Az intéz­mény igazgatója, Nagy Zoltán, lapunk kérdésére elmondta, hogy az iskolán belül sztráj­kolnak a pedagógusok, mert ha kijönnének az épület elé, az már engedetlenségnek szá­mítana. A munkabeszüntetés idejére felügyeletet is bizto­sítottak a diákoknak. Arról, hogy pontosan hány pedagó­gus vett részt a kezdeménye­zésben, néhány órával később tájékoztatta lapunkat. Elmon­dása alapján a tantestület 85 százaléka élt a sztrájk lehető­ségével. A többi általános és közép­iskolában nem tapasztaltak munkabeszüntetést az álta­lunk megkeresett igazgatók vagy igazgatóhelyettesek. SzR: (Fotó: Györkös) A Bánki épülete előtt néhány feketeruhás nyugdíjas gyülekezett nyolc órakor Díjazták az önkéntes munkát Az életnek értéket csak az a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk - hangzik az Otthon Segí­tünk Alapítvány mottója. A szervezet áprilisban ünnepel­te tizenötödik születésnapját, ez alkalomból elismerésben részesítették az önkénteseket Budapesten. Az ajkai segítők sem maradtak ki a jutalom­ból. Az Otthon Segítünk Ala­pítvány olyan országos szol­gálat, amelyben szakemberek által képzett, felkészített ön­kéntesek ingyen segítenek a segítséget kérő kisgyermekes családok harmonikus mű­ködésének kialakításában, megerősödésében, a csalá­doknál otthon. Tapasztalatot adnak az édesanyáknak, de a gyakorlati segítségnyújtás mellett mentálisan is erősítik a szülőket, így a gyermekek érzelmi biztonságot nyújtó környezetben fejlődhetnek. Szalay Károlyné száz órás önkéntes munkájáért kapott oklevelet, Györgyné Kollár Gabriellát, az Otthon Segí­tünk Alapítvány ajkai szerve­zőjét pedig az eddig elvégzett ötszáz órás családsegítésért, valamint a városban folyta­tott több mint tíz éves szer­vezési munkájáért jutalmaz­ták. Mindkét önkéntesnek Herczegh Anita, a köztársa­sági elnök felesége adta át az elismerést. SzR. POSTALÁDÁNKBÓL Rendhagyó Holokauszt megemlékezés volt A Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján minden évben megemléke­zést tartunk az iskola aulájá­ban. Idén azonban rendhagyó módon egy előadást hallgat­hattak meg ez alkalomból az iskola gimnazista tanulói. A budapesti Holokauszt Em­lékközpont segítségével talál­tam Előd Nórára, aki vállalta, hogy egyórás előadásban me­sél az ARIADNÉ-csoportról, amelynek tagjai holokauszt túlélők és embermentők. Megrendítő történeteket me­sélt üldöztetésekről és valódi bátorságot igénylő ember­mentőkről. Elmesélte saját történetét is. Homonnay Tiva­dar, Budapest főpolgármes­tere 1944-ben lemondott tisztségéről, majd Sztehlo Gá­bor evangélikus lelkésznek felajánlotta villáját, ahol 25 - 30 gyerek (köztük Nóra is) átvészelhette a legnehezebb időket. Nóra évtizedeken ke­resztül nem tudott szembe­nézni múltjával, nem akart visszatekinteni, mert fájt az emlékezés, és csak harminc évvel később találkozott Ho­monnay Máriával az Ariadné­­csoportban. A hét évtizeddel ezelőtti tra­gédiának egyre kevesebb élő tanúja van. Ezért is fontos, hogy a diákok olyasvalakitől hallhattak a Holokausztról, akinek személyes történetein keresztül megelevenedtek a történelemkönyv lapjai. Az előadás után Előd Nóra készségesen válaszolt a gye­rekek kérdéseire. Drámape­dagógusként foglalkozást is kidolgozott Holokauszt témá­ban, könyveket ír, szerkeszt, és járja az országot, hogy minél több diák ismerje meg történeteit, minél több peda­gógus elsajátítsa módszereit. Várbíró Anita A Padragi Bányász Férfikórus sikeres projektjei Az NEA­KK-15-M-1502 és NEA­­KK-15-SZ-0558 azonosítószámú pályázatok keretében a Padragi Bányász Férfikórus Egyesület támogatást nyert el az egyesület 2015. évi működéséhez, illetve szakmai programjának megvaló­sításához. A „Padragi Bányász Férfikórus Egyesület 2015. évi működési támogatása” című projekt célja az volt, hogy az egyesület éves működéséhez, tevékenységéhez szükséges, alapvető költségek támogatást kapjanak. A projekt által az egyesület működése biz­tosabbá vált és az így megtakarí­tott forrásait szakmai tevékeny­ségének megvalósítására, illetve bővítésére tudta fordítani A „Padragi Bányász Férfikórus or­szágos és nemzetközi versenyen való részvételének támogatása 2015” című projekt célja pedig az volt, hogy az egyesület nem­zetközi és országos versenyeken, fesztiválokon történő jelenlétét elősegítse, biztosítsa. A projekt hozzájárult az egyesület országos és nemzetközi versenyeken törté­nő fellépéséhez, elismeréséhez.

Next