Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-01-29 / 3. szám

A város lapja 34. évfolyam, 3. szám, 2021. JANUÁR 29., péntek Lexikon a szemétben. Magyar kultúra? 2. oldal Látogatás a Bakonyi Erőműben, ahol nem csak fűtenek, de a környezetet is védik 4. oldal Véget ért a felkészülés. Küzdelmes mérkőzésen győzött az FC Ajka 7. oldal 1­ _________________________­ ______J j smt ' rm xm Megélhetésük a tét Demonstráltak a bár-, kávézó- és kisvendéglő-tulajdonosok ■ „A megélhetésünkért, a vendégeinkért, a vállalko­zásunkért vonultunk az utcára. Magunkért, az ágazat jövőjéért aggódunk. Demonstrációnk nem valaki vagy valami ellen szól, hanem arról, hogy dolgozni szeret­nénk" fogalmazták meg a kisvendéglősök, akik janu­ár 25-én figyelemfelhívó megmozdulást szerveztek. Az ajkaiak egy országos mozgalomhoz csatlakoztak, ugyanis már mindenütt fogytán a türelem. A belváro­si Esti bár előtt gyülekeztek, majd együtt vonultak az agorára. A bár, vendéglő, kávézó tulajdonosok mellett törzsvendégek és a kérésükkel egyetértő támogatók is mentek velük együtt. Elmondták, örülnek annak, hogy a fodrászok, a kozmeti­kusok dolgozhatnak, a boltok nyitva vannak, nem értik, hogy a kisvendéglőkre miért vonat­koznak más szabályok? Hang­súlyozták, nem vírustagadók, tudják, hogy járványhelyzet van, elfogadják a korlátozáso­kat. A szabályok betartásával szeretnének nyitva tartani, vendégeket fogadni. Egy bárba nem azért megy az ember, hogy vegyen egy doboz sört vagy egy üveg üdítőt elvitelre, hanem, hogy beüljön, beszélgessen. Azt a megoldást is jobbnak tarta­nák a mostaninál, amely az első hullám idején volt, hogy időben korlátozták a nyitva tartást. A bevételük akkor is jelentősen csökkent, most pedig egyáltalán nincs is. Egy bár vagy kávézó nem termel annyi jövedelmet, hogy a tartalékból évekig meg lehessen élni. Az ágazatban nyugdíj előtt állók is dolgoznak. Ha be kellene zárniuk, ők már alkalmazottként sem biztos, hogy találnának munkát. A szervező Viczina-Kiss Es­tilla kérdésünkre elmondta, hogy a vállalkozóknak fogytán a megtakarított pénzük, a türel­mük. - Be vagyunk zárva novem­ber 11 óta, bevételünk nincs, a fizetnivalóink megmaradtak, bérleti díj, rezsi, a vállalkozói járulékok - fogalmazta meg Es­tilla. - A tartalékainkat éljük fel. Sokan gyermekeket nevelünk, így sokáig nem lehetünk bevétel nélkül, mi is pénzből élünk. A plázában bármennyien lehet­nek, a boltok nyitva tarthatnak, mi mennyiben vagyunk mások? Nálunk jobban be lehet tartani a szabályokat, mint egy zsúfolt nagyáruházban. A járványhelyzetre vonatko­zó támogatást a vállalkozó saját maga után nem tudja igénybe venni, az alkalmazottak után pedig kis összegű bértámoga­tást kaphatna, ami nem oldja meg a problémát. Vendégeiket sem akarják elveszíteni. Egy vendéglő tulajdonosától megtudtuk, hogy két alkalma­zottjától kénytelen volt megvál­ni, nekik jelenleg nincs semmi­féle bevételük. Egyikük, ha nem rendeződik a helyzet, hamaro­san más munkahelyet kénytelen keresni, ugyanis ki kell fizetni a számláit. A vállalkozók nem szívesen válnak meg munkatár­saiktól, akikkel évek óta együtt dolgoznak, de meg kell érteni­ük, hogy mindenkinek fontos a rendszeres jövedelem. Megbíz­ható, jó szakembert nem kön­­­nyű találni. A bizonytalanság az, amit még nehezen viselnek. Olyan híreket is hallottak, hogy pünkösdig tartanak a mostani szigorítások. Szerintük ez a ven­déglátás és az idegenforgalom csődjét jelentené. Talán néhány nagy maradna talpon. Ezért úgy döntöttek, felhívják a figyelmet a problémáikra, és ha nem lazí­tanak a korlátozásokon, akkor is február elsején saját döntésük alapján a tiltás ellenére is nyit­nak. A megjelent vállalkozók vé­leménye szerint Ajkán tucatnyi kisvállalkozó egzisztenciáját érinti a rendelkezés. Az Agorán kihúzták a mo­linót, amelyen az állt, hogy nyitni, dolgozni szeretnének. Egyre gyűltek az emberek, már lehettek vagy harmincan. A sza­badidőközpont mellől 4 rendőr és egy fegyveres katona figyelte a békés, beszélgető embereket, majd megindultak és minden­kit igazoltattak. A résztvevők együttműködőek voltak, de az intézkedés közben furcsának találták, hogy fegyveres katonát küldenek azokra, akik kifejezik a véleményüket. (ta) ■ Szimpatizánsok a Siba transzparensével. Ők így támogatják a vendéglátókat (Fotó: Györkös) Mindenkit regisztráltak. Rend a lelke mindennek (Fotó: Györkös) Baleset után Sikeresnek bizonyult az aláírásgyűjtés Sajnálatos, hogy egy gyermek halála kellett hozzá, hogy újra aktivizálódjanak és most már átütő sikert érjenek el az ajkai civilek, akik a szomorú eseményt követően - több eddigi sikertelen kezdeményezés után - végre célt érjenek. A Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselővel megtámogatott civil kezdeményezők és a Magyar Közút képviselőinek tárgyalásai után minden remény megvan arra, hogy Bakonygyepesen már nyár közepére elkészül az okoslámpás for­galomirányítás, ami napi mintegy 12.000 jármű áthaladását fogja segíteni - értesített bennünket az ahang.hu. Elmúlt hétfőn indította el a SzabadaHangon Bolla Haj- lámpát kell telepíteni. Ajka minden hatodik lakosa ezen nalka azt a petíciót, amelyen egy hét alatt csaknem hatezer a módon is kifejezte, hogy számára is problémát jelent­ő aláírás gyűlt össze. Az aláírók mind egyetértettek abban, helyzet, és követelik a megoldást. Nem majd, hanem most hogy a 8-as főút és a 8041-es út kereszteződése veszélyes, azonnal­ gyakoriak ott a balesetek, a kereszteződésbe közlekedési (folytatás a 8. oldalon) Zabot azt nem? Van néhány idézet, aminek a végét nyilván célszerűségi okokból elhallgatjuk. Ilyen például, az, hogy „Ha isten velünk, ki ellenünk?" amit elfelejtünk azzal kiegészíteni, hogy „Hacsak nem maga az isten.” Ugyancsak gyakran idézgetjük azt az 1741-ből származó felkiáltást, amivel a magyar nemesek hozzájárultak a Habsburg birodalom megmentéséhez: „Életünket és vérünket!” Ritkábban, de hozzátesszük a folytatást: „De zabunkat nem!” Akkoriban ez azt jelentette, hogy a magyar urak súlyos árat szabtak a segítségnyújtásért Mária Teréziának. De hát a történelem megismétli önmagát, valamilyen formában ismétlődnek az egyszer (többször) már kialakult helyzetek. Most például mondhatjuk, hogy „támad a vírus", hogy hűek legyünk Magyarország felkent vezetőjének állandó hadbanállást sugalló harcias kifejezésvilágához. Sokan elesnek a védekezés frontján, és bár az áldozatokat járványkórházakban és nem frontkórházakban kezelik, itt is tetten érhető némi áthallás. A védekezés katonái most elsősorban a mentők és az intenzív orvosok és az sem véletlen, hogy a védekezési hadműveletet operatív törzs irányítja. (Kezdő katonaként sokat röhögtünk az ezred törzsfőnökén, de hamar rájöttünk, hogy nem csak a tolldísz hiányzik a fejéről, de nem is olyan rokonszenves személy, mint May Károly Winnetou-ja.) Érzésem szerint némi fordulat állt be a napokban a kormányzati kommunikációban, mikor a „törzs” egyik szóvivője „türelmet" kért azoktól a vendéglátósoktól, akiknek fogy a tartalékuk, de úgy is mondhatnám, a levegőjük. Pedig - akár európai példákból kiindulva - enyhíteni is lehetne az őket sújtó, néha taglószerű korlátozásokon, megszabva számukra azokat a feltételeket, amelyek enyhíthetnének a prés szorításán. Talán egy türelemkérésnél többre lenne szükség. Tudom, a gondolkodás megerőltető (egyszer talán ki is próbálhatnák) és a döntés felelősséggel, mi több, kockázattal jár. A vendéglátók viszont több együttérző képességet várnak el a zsíros állami fizetésen tengődő döntéshozóktól, akik, ha fogy a pénzük, szorítanak az adóprésen. A törzsi tájékoztatón tehát egyelőre a vendéglátók „életét és vérét” kérik, de­­ a támogatások ütemét és mennyiségét látva, zabot azt nem adnak. Február 1-jén figyelmeztetésképpen több tucat, de lehet, hogy több száz presszó, bár, étterem nyit ki figyelmeztetésképpen. A hatalom pedig - ne legyen kétségünk - lépni fog. Vagy így, vagy úgy. Lékó Sándor ■ Veszprémi építőipari Kft. lehetőleg azonnali kezdéssel keres NEHÉZGÉPKEZELŐT C KATEGÓRIÁS TEHERGÉPKOCSI SOFŐRT, ÁCSOT, KŐMŰVEST Önéletrajzot a munkaugy@practical.hu címre kérjük küldeni. Telefon: 06-30/276-50-23 Practical Kft. HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! Hirdetésfelvétel: 8400 Ajka, Rákóczi F. u. 8. fsz. 1. az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/750-550 Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com Web: www.ajkaimediakft.hu Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor.

Next